Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-26 / 71. szám

Jó napot! március 26., szerda Szeretettel köszöntjük EMÁMJEL és ERIKA nevű kedves olvasóinkat! Az Emánuel (Immánuel) héber eredetű név, jelen­tése: velünk az Isten. Védőszentje: Szent Emánu­el IV. századi vértanú. Az Erika az észak-germán Erik név (jelentése: nagyra becsült) női párja. Védő­szentje: Szent Erik svéd király, a finnek térítője. A Nap kél: 5.37 órakor, nyugszik: 18.04 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Venesz Károly ® : (32) 416 - 455 Többórás napsütés ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Ma kezdetben még sok lesz a felhő felettünk, majd fokozatosan csökken a felhőzet, és a nap második felében már a napsütés lesz meghatározó. Csapadéktól sehol sem kell tartanunk. Időnként megélénkül a keleti, észak­keleti szél. Kora délutánra 5, 7 fokig emelkedik a hőmérséklet. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 5 Balassagyarmat: 7 Szécsény: 7 Bátonyterenye: 6 Pásztó: 6 Ipolytamóc: 5-------------------f U tánoznak, tehát vagyunk Nem csak egyes lapoknak, egyes „lapcsaládoknak” is van sajátos arculatuk. Ezt - sok más mellett - az újság szerke­zete, egy-egy oldal jellege, külső megjelenése, a képek vá­gása, mérete, színe, a betűk típusa, a címek nagysága ala­kítja. Az Axel Springer Magyarország Kiadói Kft. napilap­jai jó néhány éve alakítottak ki egységesnek tekinthető struktúrát. Ennek lényeges eleme© a Megyei körkép oldal­című összeállítás(ok), valamint a Ferenczy Europress Hír- ügynökségtől átvett Hazai tükör (vagy körkép) és a Világtü­kör elnevezésű oldal. A mi lapunk gyakorlatában is esztendők óta megtalálha­tók ezek a - szakszóval mondva - „paginák”, kiegészülve a napi igények szerint Mozaik, Látóhatár jelű oldalakkal. Az olvasók sokszor észre sem veszik, hogy mi van egy- egy újságoldal tetejére írva, nem tulajdonítanak neki külö­nösebb jelentőséget, a szakmabelieket azonban érdekli, s azonnal feltűnik nekik minden változás. így mi is akarva- akaratlanul felfedeztük, hogy néhány napja szinte egy az egyben az általunk használt paginák köszönnek vissza a hozzánk legközelebb szerkesztett napilap hasábjairól is. Parázs vitában úgy döntöttünk: nem vagyunk hajlandók bosszankodni emiatt. Ellenkezőleg: örülünk, sőt büszkék vagyunk, hogy követhető példával, ötletekkel járunk elől a lapszerkesztésben közvetlen környezetünk számára !-össze ­Testfestők műremekei - A brüsszeli fantáziafilm- fesztiválon rendezték meg a testre festők 10. vüágbajnok- ságát. Képünkön a győztes „lazít”, testét nem kevesebb mint négy órán keresztül pingálták. fotó: reuter H MI VÁR MA ÖKRE ? Hírlap-horoszkóp * Vízöntő (I. 21.-IL 20.) Küszöbölje ki azokat a hatásokat, amelyek kel­lemetlenül érintik közérzetét. Lényeges változásokkal és sürgető köve­telményekkel kell megbirkóznia. Magabiztosan küzdjön saját vágyaiért, azokért a céljaiért, amelyeket legfontosabbaknak tart. Halak (II. 21.—III. 20.) Személyes ügyeinek szenteljen fokozott figyel­met. Céljai követésekor ellenállásba ütközhet, de ön megtalálja módját, hogy az akadályokat kikerülje. Érzelmei felszínre kerülnek. Kos (DI. 21.-IV. 20.) Ne vállaljon kötelezettségeket, kétszer is gondolja meg, mielőtt felajánlja szolgálatait. A nem teljesített ígéret csak kellemet­lenséget, esetleg haragot okozna. Kiadásait próbálja csökkenteni. Bika (IV. 21.-V. 20.) Önre ragyognak a csillagok, biztatást adnak, s kedvezően befolyásolják perspektíváját. Tisztán látja, hogy magánéleti problémáját meg kell oldania, biztonságot kell teremteni életében. Ikrek (V. 21.-VI. 21.) Ön kitartó, hatékony. Nagyon megdolgozik azért, hogy elérje, amit akar. Környezetére nagy benyomást tesz, lelkesítő- és húzóerővel hat. Egy barátság elmélyül. Rák (VI. 22.-VII. 22.) A délelőtt semlegesnek mondható a Rák-jegyűek szempontjából. Estig határozottan javul a helyzet, Vénusz jótékony itatá­sára. Ezt elsősorban a magánélet területén tudja majd a Rák kamatoztatni. Oroszlán (VII. 23.-VIII. 23.) Úgy érzi, túl sokat vállalt. A visszamaradt feladatokat bogozva kissé elbizonytalanodik. Ha nyugalmat erőltet ma­gára, beosztja idejét, meglátja, szép lassan minden kitisztul. Szűz (VIII. 24.-IX. 23.) Szerelem, szerelem, szerelem - csak ez foglalja le gondolatait, de valahogy nem igazán akarnak összejönni a dolgok. Bízzon benne, hogy a megfelelő irányba fordulnak az események. Mérleg (IX. 24.-X. 23.) Különböző zavaró tényezőkkel kell számolnia. Elképzeléseit nem mindig sikerül megvalósítania, váratlan akadályokba ütközik. Próbálja kitartással leküzdeni a nehézségeket. Skorpió (X. 24.-XI. 22.) Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor készüljön fel arra, hogy hiába teszi meg az utat, a dolgát nem sikerül elintézni. Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) A gépszíj még nem kapta el. Munkájában még nem kapcsolt rá a legnagyobb sebességre. Lehet, hogy most nem is éri meg elkapkodni azt, amit ráér nyugodtan elvégezni később. Bak (XII. 22.-1.20.) Létfontosságú energiákat kap bolygójától, amelyek segítik kötelezettségei teljesítésében. Ön büszke arra, hogy megbízható­nak ítélik. Saját vágyaira is fordítson elegendő időt. ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ Moziműsor Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Fészkes fenevadak. Színes, szinkr. amerikai filmvígjáték. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Hull a pelyhes. Színes, szinkr. amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30 órától: Hull a pelyhes. Színes, szinkr. amerikai vígjáték. 13.30-tól féláras, 17.45 és 20.00 órától: Csinibaba. Színes magyar film. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Halott ember. Színes angol-amerikai film. Holnapi Lapunkból Barangolás Rimóctól Ságújfaluig Ismét egy város és környéke, illetve az ott élő emberek éle­tét bemutató összeállítással jelentkezünk. Ezúttal a szécsényiek és a Szécsény környékén élők éle­tével, munkájával foglalko­zunk bővebben. Érdekes írá­sokat olvashatnak sok-sok kistelepülésről. Varsány, Rimóc, Karancs- ság, Ságújfalu, Ludányhalászi és Nógrádsipek polgárai is „találkozhatnak” lakóhelyük­kel a Nógrád Megyei Hírlap hasábjain. Hat szám - egy nyeremény! 3. HÉT AH 1ST \ NYEREMÉNY: vásárlási utalvány —1 A 1 MAI 0 Ml 9 HO r? yt, -WA ,V SZA ? Mt ? Csak megmosom a hajam, és már hullik is ! Új sláger: kopasztó sampon Az osztrák Guhl cég egyes hajsamponjai hajkihullást okozhatnak - óvott az oszt­rák fogyasztóvédelmi minisz­térium Hollandiából érkezett jelzések alapján. Egészen pontosan azokról a samponokról van szó, amelye­ken pirossal szerepel az „Új”, illetve az „Új formula” felirat (németül „Neu”, illetve „Neue Formel”), s amelyeken gyártó­ként a „Guhl Ikebana Cosme­tics Berlin, BRD” szerepel. Március 24-ei Imí nyerőszámok 3 8 9 14 22 25 31 33 34 36 49 57 58 59 61 62 64 66 75 80 Minőségileg kifogástalanok vi­szont a cég többi termékei - a festékek, hajszínezők, más samponok és hajöblítőszerek. A hollandiai adatok szerint a nevezett samponok több eset­ben bőrgyulladáshoz, s ennek nyomán hajkihulláshoz vezet­tek. Ausztriában a fogyasztó- védelmi minisztérium adatai szerint a kifogásolt készítmé­nyek már nincsenek forgalom­ban, ám a háztartásokban még akadhatnak maradékok. Vigyázat! Traffipax! Ma 13-tól 21 óráig: Mátrave- rebély külterületén, Bátonyte­renye belterületén, illetve a 23. sz. úton Nemti és Nádújfalu belterületén lesz sebesség-el­lenőrzés. ¥{ y, A taxisok a drosz- ton beszélgetnek: - A te kocsid­ban van riasztó?- Csak akkor, ha az anyósom benne ül. Kis tudós- Miért kaptál egyest biológiából, amikor azt mondtad, hogy az összes kérdést tudod?- Tudtam is, csak a vála­szokat felejtettem el. Kiegészítés Kötőféken tehenet vezet egy atyafi az úton. A kerítés tövében ácsorok egy másik és megkérdezi:- Hová viszi azt a tehe­net, sógor?- Az orvoshoz.- Elapadt a teje?- Nem.- Lesántult?- Nem.- Más baja van talán?- Nincs semmi baja.- Akkor meg minek viszi oda?- Hát, mert az övé. Negatív hozzáállás- Amilyen az én formám, mire összeeszkábálnék egy egérfogót, az egereket védett fajjá nyilvánítanák... Magyarázat- Anyu, mi az a könny­gáz?- Amikor megkapjuk a gázszámlát, máris könnybe lábad a szemünk. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggá krónika 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.00 Krónika Sport. Lapszemle. 9.05 Napközben. 11.05 Slágerfilmek - Rilmslágerek. 11.35 Münchhausen báró kalandja - Bürger regényének rádióváltozata. 12.00 Harangszó. Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 A refomiátus egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.06 Beszéljük meg! 15.55 '97. Magyarország 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Harmóniában a Matávval 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Mikszáth Kálmán: A Tisztelt Házból (3.) 20.05 Népdalkörök és citera- zenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 Cseh Tamás műsorából 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Nagy mesterek - világ­hírű előadóművészek PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dal­lamok 6.03 Reggeli csúcs. 6.33 Út­közben. 7.00 Hírek Lapszemle. Idő­járás. 7.30 Hírek Időjárás. 7.46 Sport­reggel. 8.00 PetöMéleőtt 9.54 Ma­napság. 11.20 Magyar művészek ope­rettfelvételeiből 11.47 Aprócseprő-gyerekekről 12.00 Nóták 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság... (ism.) 13.07 Állomáskereső 13.15 Boldog születésnapot! 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Hintaszék 15.00 Hírek. Időjárás 16.30 Körkapcsolás bajnoki lab­darűg&mérkőzésekröl 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfrdéliitán 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra - Mesejáték 19.51 Kulturális kalauz-gye­rekeknek 20.00 Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Levetek Apolkának 1990. 21.43 Fényes Szabolcs szer­zeményeiből 22.20 Blues 23.00 Hitek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Sportakadémia Orvospárbaj 10.00 Hirek 11.10 Három a doktor 25/2.: A szívtipró 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidében 12.25 Telepakk 14.00 Hírek. Időjárás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Srpski Ekran 14.35 Ecranul nostro 15.00 Repeta. Benne: 15.10 Kukkoló. 15.20 Portré. 1525 Fizika. 15.50 Mérleg. 1555 Fizika 16.05 Relax. 16.10 Rzika 16.30 A homok titkai 180/89. rész. 17.05 Kánon 17.35 Fesztivál Cimborák 18.00 Gyorssegély 18.10 Életjel 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 PowWow Miért van fehér folt a róka farkán? 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 A három testőr Afriká­ban (magyar vígjáték) 21.50 Vastaps 22.40 Kormos István: Sze­gény Yorick Előadja: a költő 22.50 Játékfilm 0.35 Híradó TV 2 14.50 Műsorismertetés 14.55 Egy kis Dél Somerley 15.20 40 éves a Magyar Te­levízió Válogatás az archívumból Párkák (ism.) 16.55 Van öt perce? 17.00 Balaton 17.25 Alfa szolgálat 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 Magyarországról jövök kamera val 19.05 Charlie Grace 9/8.rész 19.55 Klip-mix 20.10 Átfogó 20.35 Zene, zene, zene 21.20 Kék percek 21.30 Mindent vagy semmit! 22.00 Híradó 22.10 Időjárás 22.15 Aktuális 22.40 Kenő 22.45 Szerelem a halál ár­nyékában 2/2. rész (ism.) 0.15 MC (ismétlés) TV 3 14.25 Műsorajánlat 14.30 Érezni a forróságot (am. film, ism.) 16.10 Negyedóra (ism.) 16.30 Salty, a fóka (kanadai sorozat) 17.00 Gillette World Sport Special (ism.) 17.30 Ha a lányok hadgya­korlatra mennek (osztrák vígjáték) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Akisasszony (brazil sorozat - 35.) 19.45 Játék: Képzelet 20.25 Cinema 21.00 A vadnyugat fiai (amerikai western) 23.00 Napi profit 23.15 Negyedóra Internet 23.30 Plakát (ism.) DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.30 Starting Business Eng­lish (ism.) 9.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Gazdakör (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Nyelvőrző (ism.) 13.40 A leányasszony (magyar némafilm) 14.40 A nő históriája (ism.) 15.00 Az én szeretett váro­som (ism.) Bombay 15.15 Váratlan utazás Duncan életre kel (ism.) 16.00 Egy ég alatt (ismeretterjesztő film) 16.25 Wimpolefalu: Tolvaj a faluban 16.30 Kismamaklub 17.00 UTE-MTKNB-l-es lab­darúgó-mérkőzés A szünetben: 18.00 Híradó 19.10 „Rhapsodia Demog­raph ica" (dokumentumfilm) 20.05 Régiók 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 A hét szamuráj (japán film) 0.05 József Attila: Szólt az Isten szív tv 16.30 Baba-mama torna 17.00 Ez történt Budapesten (magyar vígjáték) 19.00 Kimba, a fehér orosz­lán 20.00 Egészségmagazin 21.05 A farmeres zsaru (olasz krimi) 23.00 Szédülj el! (ism.) 23.30 Désigné - magazin (ism.) TARJANI TV 18.00 Top 40 slágerlista 18.28 Egyházmegyei körkép 19.05 Sport Ész, erő, akarat - a birkózás 20.00 Gazdasági tükör Tanácskozás az ipari parkokról a főiskolán 20.30 TANAMERA (6. rész) MSAT 13.30 Bulivonal (ism.) 14.00 Játszd újra 14.30 Parti sétány, Ausztrália (ism.) 15.00 Vörös mák (német film) 16.40 Power Rangers (ism.) 17.00 Nap Tv 19.30 Cops (18.) 20.00 Mit les, Mr. Beadle's? (angol sorozat - 5.) 20.30 Muppet-show 21.00 Elképesztő övezet (am. sorozat, ism.) 22.00 Parti sétány, Ausztrália (18.) 22.30 Tűzoltók (ism.) 23.30 Ultimátum (amerikai sci-fi) 1.10 Piszkos pénz (ismétlés) 79' FilmNet 12.00 Érzelmek vihara 14.00 A gyerek érdekében 16.00 Toledo titka 18.00 Más bőrében (angol thriller) 20.00 Szempillantás alatt (amerikai film) 21.30 A Nap hideg fénye (amerikai thriller) 23.15 Szerelem és egy 45-ös (amerikai akciófilm) 98’ SZLOVÁK 1 17.30 Kelly 18.00 Szerencsekerék 18.35 Könyvmagazin 18.50 Gyerekeknek 19.10 A főzésről 19.30 Híradó 20.00 A rendőrnő 20.55 Sajtóklub 21.30 Híradó, sport 22.10 Szórakozzunk! 23.00 Dokumentumfilm SZLOVÁK 2 17.55 Régió 18.25 Esti mese 18.40 Manuela 19.30 Híradó 20.00 Klasszikus zene 20.40 Családi magazin 21.20 Vetélkedő 22.05 A hollywoodi kaszka­dőrök 22.25 Hogy ízlik a győzelem? (olasz film) 23.25 Híradó BALASSAGYARMAT, BÁTONYIÍMNYE, P> MEGYEI J 0. RfenAG, SALOOTAMAK SZto&IY vfjtceoá ts KOBNYteOK NAWLAWA az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA, Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiófe: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/310-869. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hirlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, íél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents