Nógrád Megyei Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
Jó napot! március 19,, szerda Szeretettel köszöntjük JÓZSEF nevű kedves olvasóinkat! A József bibliai név, jelentése: Isten gyarapítson. A katolikus liturgikus naptár szerint ez a nap Szent Józsefnek, Jézus nevelőapjának napja. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Chryszanthosz és Dária napja. A Nap kél: 5.49 órakor, nyugszik: 17.55 órakor. ÜGYELETES RIPORTER Benkő Mihály 2 : (32) 416 -455 Borult idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az egész nap borait idővel telik el. Egyre vastagabbak lesznek a felhők fölöttünk, és sokszor várható csapadék. Többnyire havazni fog, néha azonban havas esőre is számítani kell. A délkeleti szél időnként megélénkül. Hűvös lesz az idő, a hőmérséklet csúcsértéke nem éri el az 5 fokot. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 4 Balassagyarmat: 5 Szécsény: 3 Bátonyterenye: 5 Pásztó: 4 Ipolytamóc: 4 Zöld-fekete méreg Igen-igen mérges a kollégám. Több okból is: egyrészt tragacsnak neveztem a veterán, bogárhátű Volkswagenjét; ez lenne a kisebbik baj: olyan tartós anyagból készült az a kocsi, hogy a tragacssag egyáltalán nem látszik rajta. Az viszont igen, hogy valaki a parkolóban csúnyán meghúzta... Igen-igen mérges a kollégám. Több okból is: egyrészt valaki elbánt kocsijával a bal oldal teljes hosszában, szép, világos színű csíkot húzva ajtón és sárvédőn keresztül. Ez persze - ahogyan lenni szokott - még mindig nem minden. A Volkswagent alig néhány hónapja tetette rendbe és akkor át is festette. Sötétzöldre. Ha neki az tetszik, hát lelke rajta; a karcolás jobban látszik az ilyen alapszínen ... Igen-igen mérges a kollégám. Nemcsak azért, mert a csaknem frissen festetett kocsiját meghúzták, hanem azért is, mert újra kellett festetnie. Viszonylag olcsón megcsinálták, nem is ez az igazi gond. A sötétzöld tragacs - bocsánat, bogárhátú - véletlenül teljesen feketére sikerült. Oda a szép és elegáns, sötétzöld ragyogás ... Igen-igen mérges a kollégám a gyászfeketére csúfított bogárhátúja miatt. Az ő esete persze csepp a tengerben, mert mi is lenne, ha gyakrabban fordulnának elő ilyen színtévesztő véletlenek? Mondjuk, tűzpiros mentőautók szágul- danának a balesetek helyszínére a méregzöld rendőrautókat követve, a tűzoltók pedig hupikékre pingált járművekkel közlekednének... K. I. Állatoktól kölcsönöznek - Leopárd és krokodil- mintás ruházat a divat - legalábbis a párizsi divathéten. I fii ¥ÁR MA ÖNRE ? Hírlap-horoszkóp g Halak (II. 21-III. 20.) Elsimulnak az utóbbi időben kialakult ellentétek, igyekeznek kedvében járni. Hivatásában rendkívül előnyös lehetőségek- kel találkozik, anyagi haszonra is szert tehet. Menjen a szabadba! Kos (in. 21-IV. 20.) A mai nap nem kedvez a változásoknak és a jelentősebb döntéseknek, alkalmazkodnia kell a meglévő körülményekhez. Anyagi gondok adódhatnak, megtakarított pénzéhez is hozzá kell nyúlni. Bika (IV. 21-V. 20.) Munkájával és anyagi ügyeivel van elfoglalva. X' Keményen és összpontosítva dolgozik, hogy a maga és hozzátartozói igényeit ki tudja elégíteni. Egyedül is jó teljesítményt nyújt. Ikrek (V. 21-VI. 21.) Valami nagy terv megvalósításán dolgozik. Új célokat tűz ki maga elé, bár van, ami nehéznek tűnik, de úgy érzi, hogy következetes munkával minden akadályt képes lesz legyőzni. Rák (VI. 22-VII. 22.) Rendkívül takarékos életmódot él, kétszer is meggondolja, hová tegye a pénzét. Sikereit is ennek köszönheti. Ma mégis anyagi gondok gyötrik. A kiutat saját maga fogja megtalálni. Oroszlán (VII. 23-VIII. 23.) Vidáman ébred, sugárzik önből a jókedv. Délutánra azonban eltűnik magabiztossága. Ez pedig nem az Oroszlánra jellemző magatartás. Nézzen szembe bátran a problémával. Szűz (VIH. 24-IX. 23.) Kiszemelt vagy már meglévő partnerével el- g lentmondásos a viszonya. Az együttlétük zavartalan, de a távoliét bizony- Ä talanná teszi önt. Legyen határozott, döntse el, mit akar! .. Mérleg (IX. 24-X. 23.) Otletességére és diplomáciai képességére is nagy - szüksége lesz a mai napon. A régi kedvesével való találkozás szép emlékeket idézhet, ám e nosztálgikus hangulaton kívül többre ne számítson. Skorpió (X. 24-XI. 22.) Jól indul a napja, s még a szerelem sem kerüli el. Felpezsdíti vérét egy váratlan új lehetőség. Adja át magát az érzésnek, hiszen képtelen ellenállni a kísértésnek. Ha teheti, sétáljon a szabadban. Nyilas (XI. 23-XH. 21.) Nagyon vágyott a szakmai elismerésre és kívánsága beteljesülni látszik. Kellett már valami, amitől visszanyerheti önérzetét és biztonságérzetét. Ne feledkezzen meg arról, aki kitart ön mellett. Bak (XH. 22-1. 20.) A Hold-Merkúr trigon bizakodást, reményt nyújt, és bátran hozhat komoly döntéseket. Higgyen önmagában, a képességeiben, s valóban nagy tettekre lesz képes. Partnere örülne, ha többet lenne vele. Vízöntő (I. 21-11. 20.) Konfliktusok várhatók, és a felszínre törhetnek azok a problémák, amelyekről eddig igyekezett megfeledkezni, tudomást sem szerezni róluk. Ez a küzdelem jó sok energiáját felemésztette. Salgótarjáni Apolló: 15.30, 17.45 és 20.00 órától; Szép kis nap. Színes, szinkr. amerikai film. Kamara: 15.00, 17.00 és 19.00 órától: Elvált nők klubja. Színes, feliratos amerikai filmvígjáték. Balassagyarmati Madách: 13.30-tól féláras, 15.30,17.45 és 20.00 órától: Fészkes fenevadak. Színes, szinkr. amerikai vígjáték. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Fargo. Színes amerikai krimi. I__________________ _______________________ Ho lnapi Lapunkból Bemutatkozik a városkörnyék Holnapi lapszámunkban a salgótarjáni városkörzet települései mutatkoznak be: megtudhatják, hogy mi újság Zabartól Karancslapujtőig, Mátraszelé- től Sóshartyánig. Városkörzeteket bemutató, hetente csütörtökönként jelentkező összeállításunkat ha- gyományterefntő szándékkal készítjük, és szeretnénk, ha lapunkban rövid időközönként valamennyi városkörnyéki település szerepelne, nemcsak Salgótarján, hanem valameny- nyi megyei város körzetéből. Hat szám - egy nyeremény! 12. HÉT I NYEREMSMYt vásárlási utalvány A MAI NYERŐSZÁM:--------1 __ M SÉrii I 0 4 ? ? A Jedi visszatér(t) - A csúcsra A Jedi visszatért, és rögtön^ a csúcsra hágott az Egyesült Államok mozijainak hétvégi kasz- szasiker-listáján. Goerge Lucas Csillagok háborúja trilógiájának harmadik, kissé felújított-kibővített epizódjára a közönség 16,3 millió dollárért váltott jegyet. A tízes lista negyedik helyén a „Birodalom visszavág” áll. Vigyázat! Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések Nógrád útjain Március 19-én, szerdán 14-től 22 óráig: a 21. számú főúton Pásztó, Mátraszőlős és Jobbágyi külterületén, Szurdokpüspöki és Pásztó belterületén számíthatnak a gépkocsival közlekedők sebesség-ellenőrzésre. STii'TOSTA MESTER JÓZSEFNEK ZABARRA! Születés- és névnapod alkalmából szeretettel köszönt: húgod és családja Józsi bátyának sok boldogságot kíván: Anita, Szabolcs, Klaudia és Martin Március 17-ei JV Renő nyerőszámok 15 26 35 38 39 41 43 46 47 49 55 56 61 63 70 74 77 78 79 80 aHoT/ Csodamacska- Az én macskám kitűnően érti az emberi beszédet.- Honnét veszed?- Ha például fölmászik az ágyamra, s azt mondom neki: „Lemész az ágyamról, vagy nem mész le?”, hát tisztán megérti és vagy lemegy, vagy nem megy le. Bátorság Floki éjszaka lohol az utcán. Bodri utánaszól:- Hé, állj meg! Hová rohansz?- A betörők! A betörők! - lihegi Floki.- Betörőket üldözöl? Höl vannak?- Azt nem tüdőm, csak azt hallottam, hogy éjjel az asszonykám felkiáltott: „Ödön, betörők járnak a lakásban, ereszd el a kutyát! - Aztán a gazdám eleresztett. Hát, most rohanok... Generációs ellentét Kukon felelősségre vonja az állatkereskedőt:- Maga tegnap eladott egy állítólag beszélő papagájt a feleségemnek, de a madár nem beszél.- Egy kukkot sem?- Annyit sem. A kereskedő elgondolkodik, majd így szól:- Nézze, uram, az a papagáj legfeljebb tizenöt éves, a maga félesége meg legalább ötven. Szerintem nincs közös témájuk. KOSSUTH 430 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádó. 830 Krónika Sport Lapszemle. 9.05 Napközben. 11.05 Lemezbemutató. 11.35 Megjelenés előtt. 12.00 Harangszó. Déli krónika 12.40 KI nyer ma? 12Æ0 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Gyülekezeti énekek tára 13.30 A református egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek Igor herceg 14.35 Irodalmi figyelő 15.06 Beszéljük meg! 15.55 CT. Magyarország 16.00 Défutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16 20 Hasznos tudnivalók 16.25 Harmóniában a Matávval 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Es« krónika 19.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Hamvas Béla: A méhesben 20.05 Népdalkörök és dtera- zenekarok felvételeiből 20.30 Határok nélkül 21.05 A szerző és előadó 21.25 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krórtka 22.30 Mérleg 23.00 Hírek. Időjárás. Kenő 23.05 Nagy mesterek-világhírű előadóművészek PETŐFI 430 Hírek. Időjárás. 433 Hajnal dallamok. 633 Reggel csúcs. 633 Útközben. 7.00 Hírek. Lapszemle. Időjárás. 730 Hírek. Időjárás. 7.46 Spiort- reggel. 830 Petőfkiéteiött. 935 Manapság. 1130 A Stúdió 11 felvételeiből. 11.47 Aptócseprő - gyerekekről. 12.00 Nóták 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság... (ism.) 13.07 Állomáskereső 13.15 Egy arc 13.45 Vízállásjelentés 14.00 Szieszta Zenés délután 15.00 Hírek. Időjárás 16.49 Korhatár nélkül 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfl-déiután 18.54 Gordiusz plusz 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra- Mesejáték 19.54 Kulturális kalauz - gyerekeknek 20.00 Poptár 20.30 DzsesszmekSdiák 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 Rádószinház Pázmány 22.29 Táncrend Házigazda a Bergendy együttes 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi 0.15 Éjszaka TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Napkelte 9.00 Tízórai 10.00 Hírek 10.30 Három a doktor 25/1. rész (ism.) 12.00 Dél harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.00 Hírek Időjárás 14.05 Műsorismertetés 14.10 Slovenski utrWö 14.35 Ecranul nostru 15.00 Repeta. Benne: 1535 A kölcsönkapott Föld. 1520 Biológia. 1530 íz-lelö. 15.45 Mérleg. 1530 Biológia. 16.00 Relax. 1635 Biológia 16.10 TH Junior. 16.30 A homok titkai 180/84. rész 17.05 Útmutató 17.35 Kölyökidő 18.00 Gyorssegély 18.10 Életjel 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 PowWow 19.15 Múzsa 19.30 Híradó 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 Szeszélyes évszakok 21.10 Találjuk ki Magyarországot! 21.50 Dylan Thomas: És nemveszra|tukerőta halál 22.00 A lótuszevők (kanadai film) 23.40 Híradó TV 2 16.10 Műsorismertetés 16.15 Egy kis Dél Szegény ember versenylova 16.40 Válogatás a televízió archívumából Ükunokák 2/1. rész (ism.) 17.20 Csízió 17.25 Segítőtárs 17.55 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 18.15 Hazanéző Nagyiván 19.05 A tragikus mosoly Kabos Gyula 110. születésnapjára 20.10 Kék percek 20.20 Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés A szünetben: Híradó 22.30 Mindent vagy semmit! 23.00 Aktuális 23.25 Kenő 23.30 Műkorcsolya vb Párosok versenye 0.30 MC (ismétlés) TV 3 14.00 Műsorajánlat 14.05 Az Igazság megszállottja (am. film, ism.) 15.50 Negyedóra (ism.) 16.05 Negyedóra sport (ism.) 16.25 Salty, a fóka 16.55 Gillette World Sport Special (ism.) 17.25 Jack és a paszulyszár (am. mesefilm) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 A kisasszony (brazil sorozat - 32.) 19.45 Játék: Képzelet 20.25 Cinema 21.00 A fekete ember (amerikai sd-fi) 22.55 Napi profit 23.10 Negyedóra sport 23.25 Valami - túlélési magazin kelet-európaiaknak DUNA TV 23.30 Jékely Zoltán: A ma- rosszentimrei temp lomban SZÍV TV 16.30 Baba-mama torna 17.00 Kölcsönkért kastély (magyar vígjáték) 19.00 Kimba, a fehér oroszlán 20.00 Egészségmagazin 20.55 Ultra-percek 21.05 Testvérháború (amerikai akciófilm) 23.00 Szfnház-tűznéző (ismétlés) 23.30 Kamilla (ism.) TARJÁNI TV 8.00 Segítség! Tanulok?! Távoktatás 8.30 Starting Business English (ism.) 9.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó 12.20 Gazdakör (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Pumukli 13.40 A természet világa 14.30 Az aranyember (magyar némafilm) 15.30 Róma, az ókor világvárosa 15.45 Váratlan utazás A karantén (ism.) 16.30 Ez Is Magyarország 17.05Héléneésafiúk Kézen fogva 17.30 Noé és Nelli a repülő bárkában 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Zálogocska (amerikai film) 20.05 Régiók 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Lázas éjszakák (angol film) 23.05 Biliárd fél 10 kávézó 18.41 Műsorismertetés 18.42 Top 40 slágerlista 19.08 Szivárvány Sztár (szórakoztató magazin) 19.38 Sport Diákolimpia síben és röplabdában 20.20 Sportautók 20.30 TANAMERA (angol-ausztrál filmsorozat, 5. rész) 21.20 Adászárás MSAT 6.00 Vekker 9.30 Music Box 13.30 Bulivonal (ismétlés) 14.00 Játszd újra 14.30 Parti sétány, Ausztrália 15.00 Császári vadászat (német film) 16.30 Power Rangers (ism.) 17.00 Nap Tv 19.30 Cops (13.) 20.00 Mit les, Mr. Beadle's? (angol sorozat) 20.30 Muppet-show 21.00 Elképesztő övezet (am. sorozat, ism.) 22.00 Parti sétány, Ausztrália (ausztrál sorozat-13.) 22.30 Tűzoltók (ausztrál sorozat, Ism.) 23.30 Rejtett düh (amerikai film) 99' FilmNet 7.00 Arsene Lupin 18. 7.30lznogoud11. 8.00 Vincent és én 10.00 Jótett helyébe 12.00 Emma 14.00 A bébiszitter ártatlansága 16.00 Egy kis szívesség (amerikai vígjáték) 18.00 A canterville-i kísértet (családi mozi) 20.00 Egy nő a flotta ellen (amerikai film) 21.30 Háború a szigeten (horvát dráma) 23.15 Vér és fánk (amerikai horror) 89' SZLOVÁK 1 17.30 Kelly 18.00 Szerencsekerék 18.35 Irodalmi műsor 18.50 Gyerekeknek 19.10 A főzésiól 19.30 Híradó 20.00 Szórakozzunk! 20.55 Sajtóklub 21.25 Híradó, sport 22.10 A rendőrnő 23.00 Dokumentumfilm SZLOVÁK 2 16.55 Egyházi műsor 17.20 Hallássérültek tévéklubja 17.55 Hívás szorult helyzetben 18.25 Esti mese 18.40 Manuela 18.30 Híradó 20.05 Labdarúgás 23.45 Műkorcsolvázó-vb az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/312-542. Kereskedelmi vezető: 32/310-869. Hirdetési és -“»“"■■w.«!terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel: 35/301-660. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot: Salgótarján - Elektroker Bt., tel.: (30)351-725, Balassagyarmat - Balog és Társa Bt., tel.: (06)(30)534-088, ü.sz.: (32)310-877, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)31(1877. Árusításban terjeszti a BUVDBR HMapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) áiushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési dij egy hónapra 575 Ft, negyedévre 1660 Ft, fél évre 3450 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.