Nógrád Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-10 / 34. szám
ME<të-¥ I ï KÖRKÉP 1997. február 10 2. ofclaS Nógrád Megye Közgyűlésének fóruma a Hírlapban „Igazából azt sem látják tisztán, hogy az alagút melyik vége van közelebb” Fogyóban a megye tartalékai Nógrád megye jövedelmi viszonyai mellett évről évre növekszik az a hátrány, a tartalékoknak az a növekvő arányú felélése, amely a lakosságot több közelítésben is sújtja. A körzet továbbra is a lemaradó régióba tartozik, és a Budapest környékén tétován elinduló gazdasági fellendülés árnyékos oldalára került. Hatások családoknál, önkormányzatoknál Gondot okoz a lassan, de folyamatosan romló helyzet az egyéni és az önkormányzati stratégiák kialakítása során egyaránt. Ebben a környezetben évről évre fokozódó teher a családok alapszintű eltartása és felértékelődhet a kapcsolódó önkormányzati szerepvállalás. Tehát amíg a fogyasztói árak emelése közvetlenül a családot érinti, a rezsiköltség növekvő arányával, a családi költségvetésben a szociális ellátás igénye fokozottabban tevődik át az egyébként szintén évről évre csökkenő reálértékben támogatott önkormányzatokra. Tetézi a gondot, hogy a családok mind nagyobb része nem fér hozzá a térítési kötelezettséggel járó egyéb szolgáltatásokhoz sem, ami a problémát egy másik közelítésben fokozza: a szolgáltatások árának - kihasználatlanság miatt - fajlagos megemelkedésével. Az önkormányzatok - közöttük a megyei - egyre nehezebben navigálhat a tartósan megromlott viszonyok között, igazából azt sem látják tisztán, hogy az alagút melyik vége van közelebb. Hovatovább az az egyetlen biztos pont a tájékozódásban, hogy a helyzet évről évre romlik. A kcizművelődés kiadása ’95-ben a ’89 évinek negyede volt, ’96-ban már csak ötödé ... Válságsújtott könyvtárak, m úzeumok A múzeumok finanszírozása évente, még az inflációhoz mérten is 5-10 millió forinttal csökkent. A könyvtárak közül 1995-re 61 szűnt meg a megyében, s ezeket az intézményeket másféle válság is sújtja. A gyógypedagógiai ellátásra az a jellemző, hogy ’90-’95 között a fogyatékos tanulók számában több mint 10 százalékos volt az emelkedés. A fogyatékos gyermekek 30-32 százaléka a megye három diákotthonában Frisch Oszkár alelnök kerül elhelyezésre. És a megyei önkormányzat gondoskodik a felnőtt értelmi fogyatékosokról, a szociális gondozásra szoruló öregek egy részéről, tart fenn iskolákat, kollégiumokat - évente reálértékben csökkenő fenntartási lehetőségekkel, részben fedezet nélküli közalMegyeháza, a közgyűlés otthona Salgótarjánban kalmazotti bérrendezési kötelezettséggel. Költségvetés előtt mindezzel számot kell vetni. Érzékelni lehet a közalkalmazottak egy részének enervált, bele- nyugvó magatartását, ugyanakkor szinte csodával határos, hogy az alulfizetett szakmai gárda a legnehezebb viszonyok között is teljesíti feladatát. Ott mutatkozik meg mindez a legjobban, ahol a legközelebb állunk a rászoruló emberhez: az értelmi fogyatékosok, a szociális otthonok gondozottjai között végzett napi munkában. De érzékelni kell a vészjeleket is és kellően felerősíteni, továbbítani azokat. Intézményeink anyagi, emberi tartalékai kimerülőben vannak. A jó intézményvezető hovatovább egy kolduló barát és egy csodatevő varázsló fura keveréke kell, hogy legyen és úgyszólván „mellékbüntetés”, ha szakmájának kiváló értője is egyben. És a megye tartalékai is fogyóban. Mint .a „bevezetőben már kitértem rá (s amit mindenki érzékel), nemcsak a megye lakosainak, hanem a megyei önkormányzatnak is csökkenőben vannak a forrásai. Ezért évek óta nincsenek eszközbeszerzések az intézményeknél, elmaradnak lét- fontosságú karbantartások. Romlik az épületek és műszaki eszközeink állaga, állapota. Mindemellett remélem, hogy nagy megrázkódtatás nélkül zárjuk ezt az évet. De át kell gondolnunk a jövőt, az intézménystruktúrát és a lehetséges stratégiákat, mert a kialakult tendenciák a belátható' jövőben nem tarthatók fenn. Frisch Oszkár alelnök Nógrád Megye Közgyűlése NÓGRÁD MEGYE ALJEGY ZŐJE PÁLYÁZATOT HIRDET Nógrád Megye Közgyűlésének Hivatala munkahelyre 1. Beruházási munkakörbe Fő feladata: az önkormányzati beruházások előkészítése, lebonyolítása Pályázati feltétel: • műszaki egyetemi vagy szakirányú főiskolai végzettség 5. Informatikus rendszerszervező munkakörbe Fő feladata: a hivatal számítógépes, informatikai feladatainak ellátása Pályázati feltételek: • felsőfokú végzettség és informatikai gyakorlat (2 év) • Excell, Word, Novell hálózati rendszerben, illetve adatbázis kezelésében való jártasság. 2. Intézményi ellenőr (revizor) munkakörbe Fő feladata: a hivatal irányítása alá tartozó intézmények gazdasági-pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatos feladatok ellátása Pályázati feltétel: • közgazdasági szakmacsoport felsőoktatási intézményeiben szerzett egyetemi, főiskolai végzettség 6. Vagyonkezeléssel, hasznosítással és gazdálkodással összefüggő feladatok elvégzésére Fő feladata: az önkormányzat vagyongazdálkodásával összefüggő tevékenységek szervezése, bonyolítása, számítógépes nyilvántartása. Pályázati feltétel: • elsősorban állam- és jogtudományi, vagy közgazdaságtudományi egyetemi végzettség, esetleg műszaki végzettség, mely esetben 2 éves közgazdasági gyakorlat előny. 3. Önkormányzati feladatok elvégzésére Fő feladata: • a testületek (közgyűlés, ügyrendi és jogi bizottság) működésével kapcsolatos, feladatok ellátása, o a közgyűlés hivatalos lapjának és híradójának szerkesztése, « közreműködés az önkormányzati és az országgyűlési képviselői választási feladatok, az elrendelt (országos, megyei) népszavazás lebonyolításában. Pályázati feltétel: állam- és jogtudományi egyetemi, vagy államigazgatási főiskolai végzettség. 7. Számviteli munkakörbe Fő feladata: a hivatal és a hozzá tartozó szervezetek számviteli, pénz. ügyi feladatainak ellátásán belül a szí ntetikus könyvelés bonyolítása számítógépes rendszeren, továbbá eszkozcsoport analitikus nyilvá ntartása. Pályázati feltétel: szál; irányú középfokú végzettség, élőn yt jelent a számviteli, költségvetési területre megszerzett, szakmailag felsőfokúnak minősíthető végzettség. 4. Jogász munkakörbe Fő feladata: • a testületek (közgyűlés, bizottságok) működésével kapcsolatban:- a testületi előterjesztések előzetes törvényességi vizsgálata- közreműködés a hivatal belső működése törvényes rendjének kialakításában- a közgyűlés által elfogadott határozatok megszövegezésében. • közreműködés az országgyűlési képviselői és az önkormányzati válaszási feladatok, az elrendelt (országos, megyei) nápszavazás lebonyolításában. Pályázati feltétel: • tudományegyetem állam- és jogtudományi karán szerzett végzettség. 8. Népjóléti igazgatási feladatok ellátására Pályázati feltételek: • államigazgatási főiskola, vagy egyetemi, főiskolai végzettség (padagógus, szociálpolitikus, szociális munkás) • népjóléti ellátás, vagy népjóléti igazgatási szakterületen szerzett jártasság. További pályázati feltétel minden munkakörre: • szakmai önéletrajz, a végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok hiteles másolata, • három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány A pályázatot Nógrág megye aljegyzőiéhez (3100 Salgótarján, Rákóczi út 36.) benyújtani 1997. február 28-ig. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. figyelembevételével. Érdeklődni lehet: személyesen vagy a (32) 310-161, illetve a 311-084-es telefonszámon lehet. A megyei közgyűlés és a sport Intézmény alapíttatott Az ezredfordulóhoz közelítve egyre inkább látható, hogy az ország vezetésének és ezen belül az önkormányzatok vezetőinek elsőrendű kötelessége a jövő generáció szellemi-fizikai állapotának megőrzése illetve javítása. Nógrád Megye Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló, illetve a sportról szóló törvények alapján látja el sportfeladatait. A megyei testnevelési és sportszervezési feladatok ellátására 1997. január 1-jétől intézményt alapított Nógrád Megyei Sportigazgatóság elnevezéssel. A helyi önkormányzat a működési területén, figyelemmel a magyar sportban meghatározott célkitűzésekre, fejlesztési elvekre, irányokra az alábbi feladatokat látja el: Meghatározza a testnevelés és sportfejlesztés célkitűzéseit, feladatait. Ezekkél összhangban támogatja testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezeteket. Fenntartja és működteti a tulajdonát képező sportlétesítményeket. Együttműködik az illetékességi területén testneveléssel és sporttal foglalkozó szervezetekkel. Ezeken túl a megyei önkormányzat a testneveléssel és sportszervezéssel kapcsolatban külön feladatokat is kapott. Segíti a területi versenyrendszerek kialakítását, működtetését, sportrendezvények szervezését. Közreműködik a sportszakemberek alapfokú képzésében és továbbképzésében. Részt vesz a nemzetközi testnevelési és sportkapcsolatokban. Gondoskodik -a szakszövetségekkel együttműködve- a játékvezetők, versenybírók, túravezetők képzéséről és továbbképzéséről. Segíti az illetékességi területén működő testnevelési, diák-, szabadidő- és verseny- sport, valamint természetjáró szervezetek tevékenységét, biztosítja a diáksport, valamint a sportági szakszövetségek alapvető feltételeit. Közreműködik a diák-, szabadidő- és verseny- sport; valamint a természetjáró események lebonyolításában, szervezi azokat. Összeállítja és közreadja az éves megyei verseny- és szabadidősport-naptárt. Közreműködik a mozgásgazdag életmóddal összefüggő tudományos felvilágosító tevékenység szervezésében. Ellátja a hatáskörébe utalt ellenőrzési, pénzügyi, gazdasági feladatokat, az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő területi teendőket. Együttműködik a területén működő testneveléssel és sporttal foglalkozó állami, önkormányzati szervekkel, társadalmi szervezetekkel, különösen a nevelésioktatási intézményekkel. Nógrád megyei versenynaptár 1997. Nem tartozik ugyan a kötelező feladatok közé, de Nógrád Megye Közgyűlése mindig is fontosnak tartotta a nyilvánosság tájékoztatását működésének minden területén. Ezzel a szándékkal ragadtunk ki eseményeket a megye idei versenynaptárából, a teljesség igénye nélkül. ARL-DX. Contest CW rádióforgalmi világverseny Salgótarján, 1997. február 15-16. CQ-WPX-SSB Rádióforgalmi világverseny Salgótarján, 1997. március 30-31. Diák ,A-B” Nemzetközi szf. birkózóverseny Salgótarján, 1997. április 5. 24. Salgó Rallye Salgótarján, 1997. április 25-27. CQ-WPX-CW Rádióforgalmi világverseny 40. Salgótarján, 1997. május 24-25. 111. kcs. Röplabda országos elődöntő Pásztó-Salgótarján, 1997. május 24-25. Kihívás napja Nógrád megyei települések, 1997. május 28. X. IARU Rádióamatőr világverseny Salgótarján, 1997. július 12-13. I. Salgó Nemzetközi Body Building Kupa Salgótarján, 1997. augusztus 17. VII. Vidám Vásár Salgótarján, 1997. augusztus 18-20. Ugrógála - HUN-POL-GBR-URS Felnőtt Ugró Válogatott Viadal Salgótarján, 1997. szeptember 17. Jelképeink - Magyarország és Nógrád megye zászlaja Az oldalt összeállította: Katona Miklós Fotók: Ipolyi János