Nógrád Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-06 / 31. szám
1997. február 6., csütörtök SporTTüköR 9. oldal Vasárnap: nyílt megyei snowboard-bajnokság Két lábbal - egy lécen Óriás-műlesiklásra invitálja a hó szerelmeseit vasárnap délelőtt Szilváskőre a salgótarjáni Re Club. A „bibi” a dologban (a hozzáértőknek persze nem az): egyetlen sí- lécen kell teljesíteni a 430 méter hosszú, 80 méter szintkülönbségű pályát. Kétféle lehetőség van a kihívás teljesítésére: a hagyományos lécen (sok-sok szerencsével), vagy snowboard- dal, magyarosabb nevén hódeszkával. Nos, Rozmán Zoltán, az extrém sportokkal foglalkozó Re Club „atyja” az utóbbira gondolt, amikor megszervezte Nógrád megye nyílt snowboard-bajnokságát. A pályán leggyorsabban lecsusszanó versenyzők még egy élménnyel gazdagodhatnak a Re Club jóvoltából: minden kategória első helyezettje siklóemyős tandemrepülést nyer. Természetesen nem feledkeznek meg a dobogó egyéb fokain állókról sem, hiszen a kapott oklevelet „unokáik is látni fogják”. Nevezni péntekig a 06- 30/533-499-es telefonon, vagy a 06-32/311—743-as faxon lehet, vagy vasárnap 10 óráig a helyszínen. Hogy ne ismeretlenül suhanjanak a hódeszkások a lejtőkön, edzésnapokat is kijelöltek, pénteken 14-től 18 óráig, szombaton 10-től 18 óráig lehet próbálgatni a szilváskői pályát. Igény esetén a rendezők nem riadnak vissza egy kivilágított pályán való éjszakai snowboardozástól sem... (aá) Még lehet nevezni a hétvégi amatőr teniszversenyre Férfi duók a láthatáron A Salgótarjáni Városi Sport- csarnok fölötti teniszsátor ad otthont az EgoSport Kupa országos amatőr pontszerző teniszversenynek e hét végén, szombaton és vasárnap. A viadalra holnap 18 óráig lehet még nevezni. Amint a teniszverseny egyik szervezőjétől, Papp Zoltántól megtudtuk, tegnaptól már a sportcsarnokban is leadható a nevezés és annak kétezer forintos díja, mégpedig Szilágyiné Faragó Ágnesnél. A Lendület Teniszegyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a férfi egyesek 40 fős mezőnye még nem teljes, tehát várnak még jelentkezőket, akárcsak a hölgyek és a vegyes párosok küzdelmeire. Ez utóbbi iránt egyébként kisebb az érdeklődés, mint ahogyan azt a szervezők előzőleg gondolták, „bőségesen” jelentkeztek azonban férfi duók - ezzel a számmal tehát kiegészül a közel százezer forint összdíjazású EgoSport Kupa repertoárja. (andó) Bombázástól volt hangos a tarjáni sportcsarnok Ismételni tudott a címvédő A Nógrád Megyei Diáksporttanács hétfőn rendezte meg a játékos sportversenyek megyei döntőjét a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban, melyen a legapróbb versenyzők mérhették össze tudásukat az előírt váltóversenyekben. A házi, körzeti és városi versenyeken sikeresen túljutott csapatok alkották a megyei döntő hatcsapatos mezőnyét, melyen a sokszoros bajnok Beszterce-lakótelepi Általános Iskola ismét maga mögé utasította a mezőnyt. A végig jó hangulatú, látványos küzdelemben a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolának sikerült még kivívnia az országos elődöntőn való indulás jogát, melyet hosszú évek után nem Nógrád megyében, hanem - Borsodban, Miskolcon rendeznek február 23-án (az utazás egyébként nem kis anyagi terhet jelent a két érintett iskolának). A megyei bajnokság végeredménye: 1. Beszterce 45 pont, 2. Bgy. Dózsa 36 pont, 3. Diósjenő 31 pont, 4. Mátrave- rebély 27,5 pont, 5. Vanyarc 14,5 pont, 6. Szécsény, Rákóczi 14 pont. Örvendetes, hogy a kisebb települések iskolái is igen jól szerepeltek, így például Diósjenő vagy Mátraverebély már évek óta hagyományosan részt vesz és remekül helytáll ebben a versenysorozatban. Meglepetésre Vanyarc legyőzte a pásztói Dózsa csapatát és a megyei döntőn képviselhette a pásztói DSB-t. A verseny zárásaként Szabó Attila játékvezetésével - már versenyen kívül - „bombázót” játszottak a gyerekek. A helyezetteknek az okleveleket és érmeket Tolnai Nándor, a megyei diáksporttanács titkára és Horváth Mihály, a megyei sport- igazgatóság újdonsült igazgatóhelyettese adta át. Előkészületi mérkőzést játszott az SBTC és a Szécsény labdarúgócsapata Gondok vannak a csatárok körül ? Salgótarjáni BTC - Szécsényi VSE 4-0 (2-0) Tóstrand, 100 néző, vezette: Mohácsi. SBTC: Szabó I (Kresák) - Kajli, Sági, Kecskés, Forgó - Gubán (Boros), Palaticzky, Ha- dusovszki, Stark (Répás) - Géczi, Bíró. Edző: Kis Károly. Szécsény: Kajdi - Kómár, Juhász, Várszögi - Geczkó (Percze), Zsélyi, Molnár, Végh, Oravecz (Jusztin) - Árva, Mátyus. Edző: Sipkó Sándor. Gl.: Kajli, Bíró, Palaticzky, Géczi. dett vagyok, de helyzetkihasználásunkon javítani kell. Azt hiszem, mindkét csapat számára hasznos edzőmeccset játszottunk. Sipkó Sándor: - Meglátszott, hogy ez volt első előkészületi A Stécé-védelmet nem bírta feltörni a Szécsény fotó: gy. t. 10. perc: Kajli váratlan 20 méteres lövése a meglepett Kajdi mellett a szécsényiek kapujában kötött ki. 26. perc: Bíró a 16-os sarkáról lőtte ki a hosszú sarkot. 88. perc: Géczi bal oldali beadását Palaticzky „váltotta” gólra. 91. perc: Forgó távoli lövése kipattant a szécsényi portásról, s a potyalabdát Géczi közelről a kapuba kotorta. A kissé tartalékosán (Gyet- vai, Szabó II, Nagy és Németh nélkül) felálló hazaiaknak nem okozott különösebb gondot az NB III-as vendégcsapat legyőzése. Kis Károly a találkozón bevetett két ifjúsági korú játékost is. A szécsényiek „olcsóbban” is megúszhatták volna a vendégeskedést, ha a meccs végén is koncentrálnak, s ha helyzeteiket nem puskázzák el sorra. Kis Károly: - A futásmeny- nyiséggel és az irammal elégemérkőzésünk. Mezőnyben alkalmanként ötletesen kombináltunk, ám támadójátékunk meglehetősen idény eleji. Csak aáíarancsberényiek tudták legyőzni a BSE ifi csapatát Felnőttek a felnőttek edzésadagjához A megyei első osztályú ifjúsági bajnokságban ősszel remekeltek a karancsberényi „fakók”. A dobogó megmászásának lépéseiről és a tavaszi tervekről Földi Attilával, a felnőtt és ifi csapat edzőjével beszélgettünk.-Az 1995196-os bajnokságban a csapat a dobogó harmadik fokára állhatott, megelőzve az esélyesebbnek kikiáltott csapatokat is. Ezek után milyen célkitűzéssel vágtak neki az új bajnokságnak?-A tavalyi bajnokságban megszerzett - nem várt - bronzérem után nem is lehetett más a célkitűzés, mint az 1-3. helyek egyikének a megszerzése. Ezt a csapat az őszi második helyével teljesítette is. Ezért minden játékos, aki pályára lépett, dicséretet érdemel.- Miként értékeli az elvégzett munkát és az elért eredményt?- A nyári felkészülés jól sikerült, sokat és intenzíven edzettünk. Az ifjúsági csapat - mivel a felnőttekkel edzenek a gyér létszám miatt - szinte ugyanazt a munkát végezte el, amit az idősebbek. Sajnos az egyéni képzésre már nem maradt idő, ez főleg a technikai hiányosságokban mutatkozott meg az ősz folyamán. A hazai mérleg imponáló: 8 győzelem, azaz százszázalékos teljesítmény, 44-6-os gólarány és 24 pont. Idegenben két 1-0-ás vereséget szenvedtünk (az SKFC 5» és a Villtesz otthonában) az 5 győzelem mellett. Külön ki kell emelni, hogy egyedül nekünk sikerült legyőznünk a BSE-t, amely véleményem szerint ki- eihelkedik'á mezőnyből. ‘ j-Milyen teljesítményi nyújtottak a játékosok?- Nyugodtan mondhatom, hogy senki nem okozott csalódást. Több kitűnő teljesítmény volt az őszi fordulók alatt, de mivel fiatal játékosokról van szó, előfordult, hogy egyik hétről a másikra nagy formaingadozások voltak. Kiemelkedő volt a teljesítménye a kapus Mezei Krisztiánnak, a védelemben Kanyó Józsefnek, a középpályán Szőke Szabolcsnak és a csatár Kollár Péternek.- Elég szűk kerete van a csapatnak. A téli szünet alatt várható-e változás a játékosállományban?-Sajnos mindössze 15 játékossal játszottuk végig a szezont. Szeretném, ha tudnánk igazolni 2-3 játékost, de nincs rá keretünk. így maradnak az ősziek, akiket egy-két „hazai” serdülő korú sráccal próbálunk frissíteni.- Hogyan készülnek a tavaszi szezonra?- Január 25-étől heti 3-4 edzéssel készülünk, ismét együtt a felnőttekkel. A bajnoki rajtig szeretnénk 2-3 edzőmérkőzést is játszani, de ezek megszervezése nagyon nehéz. Ennek ellenére a csapat meghatározó játékosai nem maradnak játéklehetőség nélkül, hiszen a felnőttek mérkőzésein rendszeresen szerepelnek.- Az első mérkőzést Balassagyarmaton játssza a csapat. Milyen esélyeket lát a jelenlegi listavezető ellen?- Véleményem szerint a BSE kimagaslik a mezőnyből. Biztosra merném fogadni a végső győzelmüket, de nem feltartott kezekkel lépünk pályára március 15-én. Az esélytelenek nyugalmával játszhatunk, mivel sárga lapok miatt ketten hiányozni fognak.- Mit vár a folytatástól?- Mivel a tavalyi bajnokságban is tavasszal szerepeltünk jobban, bízom az őszihez hasonló jó folytatásban. Szerintem a dobogó második-harmadik helye a SKFC, az St. Glass, a Villtesz és köztünk dől el. Remélem, megtartjuk második helyünket, annál is inkább, mivel az SKFC és a Villtesz is hozzánk látogat. Az őszi vereségekért illene visszavágni. (kájé) Sportturmix Sportgyűlés A Karancsaljai Munkás Sportegyesület február 7-én, pénteken 17.30 órától éves beszámoló sportgyűlést tart a helyi általános iskolában. A klubvezetés szívesen lát minden érdeklődő sportbarátot. Szurkolói ankét Szurkolói ankétot tart a FHFC vezetősége február 10-én, hétfőn. A sportegyesület klubhelységében megtartandó gyűlésen Balga József, a felnőtt, Veres Béla, a ifjúsági és Csőri József, a serdülő labdarúgócsapat edzője válaszol a szurkolók, szimpatizánsok kérdéseire. Hétvégi edzömeccsek Nem maradunk labdarúgó- edzőmérkőzések nélkül a hétvégén sem: szombaton 11 órától a Tóstrandon Selyp csapatát fogadja az SBTC, míg ugyanebben az időben Balassagyarmatra látogatnak a szécsényiek. Tornafelvételi A Beszterce-lakótelepi Általános Iskola szeptemberben induló elsős testnevelés tagozatos osztályába február 10-én, hétfőn 17 órától tart felvételt az iskola tornatermében. A jelentkezők torna- ruhát vigyenek magukkal. Úszóolimpia Az úszó-diákolimpia megyei és Salgótarján városi döntőit e héten vasárnap tartják a városi tanuszodában 14 órától a III-IV-V. korcsoportos tanulók részére. Tilos a boksz Továbbra sem engedélyezik Svédországban a profi ökölvívást. A parlament ugyanis elvetette annak a törvénynek módosítását, amely immáron 27. éve tiltja a hivatásos bokszot a skandináv országban. Új világcsúcs Négy nappal a 200 m-es pillangóúszásban elért világcsúcsa után szerdán újabb rekordot állított fel Gye- nyisz Pankratov az Imperiá- ban zajló rövidpályás Világkupa-versenyen. A kétszeres olimpiai bajnok orosz úszó ezúttal 100 m pillangón 51.93 mp-re javította a világcsúcsot. Részletek Végh Antal könyvéből Miért nem szeretem Varga Zoltánt? (III.) Buta-konokság, buta-rátartiság, buta-vakság Mi mindenre gondolhatott ez az ember Münchenben, a biztosítótársaság irodájában, szorgalmasan ütögetve a számítógép billentyűjét... „Hej, ha egyszer visszamegyek én még kö- zibétek! Hej, de szétvágok én köztetek, isten bizony!” Mintha harminc évig készült volna... nem csapatot csinálni. Szétvágni inkább. Nem a gyó- gyító-megbocsátó Krisztus. A korbácsos inkább. Varga Zoltán most is képes megmutatni, hogyan kell a labdát légstoppal levenni. Hiába tud annyi mindent a futballról, egy valami hiányzik belőle: a képesség önmaga elfogadtatására, a tapintat, a bölcsesség. A világ legbutább embere is lehetett valamikor a zöld gyepen zseni. Aztán most mit kezdjünk a hasznavehetetlen zsenialitásával? Teheti a füstre. A butaság önmagában még elfogadható is lenne. De a buta- konokság, a buta-rátartiság, a buta-vakság... Varga Zoltán a saját butaságától valószínűleg már nem szenved. Megszokta. Képes vele együtt élni. Mint biztosítási ügynök az íróasztal, a számítógép mellett megfért. Magával is, a tárgyakkal is. De másokkal... Emberekkel... Egy egész csapattal.... Ha a mélytengeri hal a felszínre kerül, a nyomáskülönbség hatására szétpukkan. Varga Zoltán éppen tátog. Nem kívánom a bukását. Sőt legyenek sikerei. Cáfoljon rá ő maga mindenre, amit itt ellenében leírtam. De bírálatot kérni a taktikáról? Aztán kirúgni a bírálót; Telek Andrást? Védeni a vélt tekintélyt? Ettől cifrább dolgok is megestek a magyar futballban. Még akkor, amikor volt magyar futball. Puskás például az edzőt, Sebes Gusztávot is kiküldte az öltözőből. És abból nem lett balhé. És győzött a csapat. Varga Zoltán nem volt Puskás Ferenc. És edzőként Sebes Gusztáv főként nem. De hát hogy veszhet össze egy edző a játékosával? Figyelem a sportsajtot! Megannyi nyilatkozat, hírverés, de még senki sehol nem írta le, hogy Telek András tulajdonképpen mit mondott az öltözőben. Égyesek szerint azt mondta volna Varga Zoltán szemébe, hogy mint ember szaralak, mint edző seggfej. Biz ez elég alapos kritika! Ha így hangzott el, csakugyan rossz fényt vet Telekre. Ferenczy Europress (Folytatjuk) Egy lehetséges örökös - íme, Mike Tyson egyik lehetséges utóda. Képünkön a brit Lennox Lewis biztosítja szurkolóit, hogy elhódítja nagy riválisával, Oliver McCall-lal szemben a WBC bokszszervezet nehézsúlyú bajnoki címét a holnapi, Las Vegas-i ökölcsörtén. Ám, hogy a derbi után milyen állapotban lesz... FOTÓ: FEB