Nógrád Megyei Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-03 / 28. szám

8. oldal _______________________________________SporTTüköR_______________________________ 1997. február 3., hétfő A Salgótarjáni Bányász Torna Clubban vált ismert játékossá Zsengellér Gyula, minden idők harmadik legeredményesebb góllövője „Szívemben örökre magyar maradtam” A Futballstatisztikusok Nemzetközi Szövetsége a közelmúltban Münchenben rendezte meg a Világ Labdarúgógálájának elne­vezett ünnepségét, amelyen a futball első száz esztendejének legeredményesebb góllövőit is köszöntötték. Hármas magyar sikernek tapsolhatottak a jelenlévők. Az első osztályú országos bajnokságokban lőtt gólok alapján minden idők gólkirálya: Puskás Ferenc (511 találat), második: Schlosser Imre (417), harmadik: Zsengellér Gyula (416). Zsengellér sikere nekünk, nógrádiaknak különösen kedves, hiszen a Salgótarjáni Bá­nyász Torna Clubban vált ismert játékossá. Tagja volt az SBTC első NB I-es csapatának, s 1936. január 12-én Francia- ország amatőrjei ellen ő is magára ölthette a címeres mezt. Emlékkép az 1938-as vb-döntőről. A columbesi stadionban 75 ezer néző előtt lejátszott meccsen az olasz csapat 4-2-re nyert a magyar együttes ellen, s megvédte világelsőségét. Képünkön: Olivieri, a taljánok kapusa elüti a labdát Titkos elől. Zsengellér csak gondolatban tudott segíteni... A 89 éves Acél Béla még látta játszani Zsengellér Gyulát, a nyúlánk, magas termete, vé­kony arca alapján Tamási Áron „Ábel a rengetegben” című re­gényének főhőse után „Ábel­nek” elnevezett kiváló labdarú­gót. A salgótarjáni garzonház­ban a feleségével lakó, város­szerte népszerű Béla bácsi imádja a labdarúgást és az SBTC-t; 1924-től tagja a fe­kete-fehér klubnak, övé a 2-es számú tagsági igazolvány. Csendőr bátyját követte a bányászok városába- Emlékszem-e Zsengel- lérre? - ismételte meg a kér­dést. majd így folytatta: - Máig előttem van, ahogyan Ábel ha­lomra dönti a védőket, majd a hálóba lő. Ő volt az SBTC-ben valaha is játszott legzseniáli­sabb labdarúgó.- Vissza tudná idézni, ho­gyan került Salgótarjánba ?- Ezt egészen pontosan tu­dom, hiszen akkoriban az egye­sület elnökhelyettese voltam. A későbbiekben, 1945-től egy évig pedig az elnöki funkciót is elláttam. Zsengellér bátyja Sal­gótarjánban volt csendőrpa­rancsnok. A százados úr sze­rette a labdarúgást, a csendőreit gyakran kivezényelte játszani. Azok meg nem merték kicse­lezni. Ő meg rájuk ripakodott: cselezzetek ki, ti marhák, most nem vagyok parancsnok! Szó­val Ábel a bátyjánál lakott, itt járt középiskolába. Alighogy letelt a tanítás, már szaladt is a grundra focizni.' Nem lehetett nem észrevenni az istenadta te­hetségét, tizenöt évesen iga­zolta le az SBTC.- Milyen eredményeket ért el vele a csapat?- Sikerült visszakerülni a ke­rületi bajnokság első osztá­lyába. Ott is bajnokok lettünk. Végre sikerült legyőzni a nagy rivális DVTK-t, méghozzá Zsengellér ragyogó játékával. Neki döntő része volt abban is, hogy egymás után háromszor megnyertük az amatőr csapatok országos bajnokságát. A Ma­gyar Labdarúgó Szövetség 1935-ben létrehozta az egysé­ges nemzeti bajnokságot. À ti­zennégy tagú NB I-et a profi liga tíz csapata és a különböző bajnokságot nyert együttesek alkották. Köztük az amatőr baj­nok SBTC.- Egy év múlva viszont az ÚTÉ elvitte Zsengédért. Sajnál­ták az elvesztését?- Őt Salgótarjánban min­denki szerette. Nemcsak remek játékos volt, hanem igazi úri­ember is. Az SBTC 1935-1985 közötti múltjáról készült könyv szer­zői: Varga Lajos, Tóth István és Kálovits Géza. Utóbbi napja­inkban az SBTC Alapítvány kuratóriumának elnöke, az 1920. május 13-án huszonhat sportszerető személy által ala­pított klub első számú vezetője. Kiesett ugyan az SBTC, de „Ábel” 19 gólt vágott- A kezdet nem hozott sikert az SBTC-nek, hiszen a tizen­harmadik helyen végzett, s így kiesett az NB I-ből - lapozta fel az „SBTC labdarúgó-krónika” című könyvüket Kálovits Géza. - A csapat Tomecskó József trénerrel kezdte a bajnokságot, de Vágó Zoltán edzővel fejezte be. Az első meccset a Géczy - Szabó, Vágó II, Takács III - Takács IV, Kecskés - Havas, Wahlkampf, Zsengellér, Tátrai, Ménich II. összetételű gárda idegenben játszotta a Szeged FC ellen, s 3-1-re kikapott. Az egyetlen gólt Zsengellér sze­rezte. A következő, itthoni meccsen viszont 4—3-ra nyert az SBTC a Soroksár ellen, s mind a négy gól Zsengellér ne­véhez fűződik. Az őszi idény­ben még további hét gólt lőtt, a Bocskainak hármat is. Sajnos, a csapatnak már nem ment ilyen jól, a tavaszi idény pedig még siralmasabbra sikerült. Végül is az SBTC négy győzelemmel, öt döntetlennel, tizenhét vereség­gel, tizenhárom ponttal, 39 adott és 84 kapott góllal vett kényszerült búcsút az NB I-től.- Teljes volt tehát a kudarc.- Bár az SBTC kiesett az NB I-ből, de mentségére szolgál­jon, hogy amatőr volt. Hiány­zott a rutin, főleg a védelem omlott össze. Mert a csatársor kitett magáért, például a hete­dik helyezett Szegednél négy­gyei több gólt lőtt. így sem ma­radt siker nélkül az együttes, hiszen elnyerte a Corinthian Kupát.- Zsengellér hogyan ját­szott?-Ő megtette a magáét, hi­szen tizenkilenc gólt lőtt. Tehát a találatok felét ő szerezte. Nem kis részben a gólképességének tudható be, hogy az Újpesthez igazolt. Rajta kívül még két tar­jám játékos vittek el a fővá­rosba: Tátrai a Ferencvároshoz, Túrán a Hungáriához szerző­dött. Az értük kapott pénzből vásárolta az SBTC azt a szék­házat, amely egészen 1994-ig a klub tulajdonát képezte. Egy csapatban játszott a zseniális Zsengellérrel Salgótarjánban úgyszólván minden focibarát ismeri idős Balázs Pált, a közkedvelt Cigit. (Becenevét onnan kapta, hogy nemdohányzó lévén mindig in­tette dohányzó társait: ne cigiz­zetek már!) A 78 éves, ma is jó erőben lévő férfi Acél bácsihoz hasonlóan a garzonházban la­kik, sajnos, a felesége már el­hunyt. Pali bácsi a Váci Re­ményben kezdte a labdarúgást, onnan „csábították el” az SBTC vezetői. A bányászgárdát másfél év­tizeden át, 1938-tól 1953-ig erősítette, majd edzőként és já­tékvezetőként ért el jelentős si­kereket. Játszott az országos serdülő, ifjúsági és B-váloga- tottban, s csak a sérülése akadá­lyozta meg abban, hogy a nagy válogatottba is beverekedje magát. A gyorsasága volt a leg­főbb erénye: labdával. 12 má­sodperc alatt futotta a száz mé­tert! Arról is nevezetes, hogy egy csapatban játszott Zsengel­lér Gyulával.- Mivel válogatott színtű já­tékos voltam, számomra kevés volt a Váci Reménynél tartott heti háromszori edzés. Ahhoz az Újpesthez jártam pluszban gyakorolni, amelyik majdan le akart igazolni. Barátságos és hírverő mérkőzéseken játszot­tam a csapatban. így álltunk fel: Sziklai - Futó, Szűcs, Kos - Ba­logh, Sós - Balázs, Vincze, Kál­lai, Zsengellér, Kocsis. Számo- latlanul rúgtuk a gólokat. Ábel­lel különösen jól megértettem magam, s nem csak a pályán.-Milyen játékos volt Zsen­gellér?- Ő egy futballzseni volt, aki megelőzte a korát. Csak cso­dálni lehetett az alakításait. Ab­szolút kétlábas volt. Ördöngő- sen cselezett, kiválóan passzolt, remekül fejelt, pontosan és erő­sen lőtt, no, és gyorsan gondol­kodott. Ha valaki tisztán állt, már adta is a labdát. Nem min­denáron ő akart gólszerző lenni, a társaival is lövette a gólokat. Mint emberről is csak a legjob­bakat mondhatom. Szimpati­kus, önzetlen, intelligens, igazi úriember volt.- Mit szólt hozzá, amikor ki­tudódott, hogy Pali bácsi még­sem az Újpesthez, hanem Sal­gótarjánba szerződik?- Tulajdonképpen örült neki. Azt mondta, cserélünk. Ő az SBTC-ből jött az Újpestbe, én meg innen megyek a helyére. Megértette, azért kell Salgótar­jánba igazolnom, hogy munka- lehetőséget teremtsek a csalá­dom tagjainak. Vagy másfél évvel ezelőtt találkoztam vele Budapesten, a Moszkva téren, jól kibeszélgettük magunkat. Külföldről is megpróbált a családján segíteni Zsngellér’Gyulának két gyer­meke van: a leánya '46-os, a fia '42-es születésű. Mindketten Magyarországon élnek. A fiú, Zsengellér Zsolt sportújságíró, a Sportfogadás munkatársa.- Hogyhogy nem Cipruson élnek? - kérdeztem a kollegát.- Hosszú történet.. . Édesa­pánk 1947-ben az MLSZ enge­délyével igazolt az AS Rómá­hoz, de a kétéves szerződés le­járta után kint maradt, akkori kifejezéssel élve „disszidált”. Szerette volna a családját is ki­vinni, de csak édesanyánkat és engem engedtek ki hozzá, a hú­gomat itthon tartották „túsz­nak”, nehogy valamennyien kint maradjunk.- Látta még játszani az édes­apját?- Láttam. Magyaros, szelle­mes focit játszott. Edzőként is erre tanította a játékosait.-Mennyit örökölt édesapja zseniális futballtudományából?- Nagyon keveset. Az NB II­ig vittem.- Milyen apa volt Zsengellér Gyula? • - Jópofa, kedves, aranyos ember volt, sokat mesélt ne­künk az életéről. Elmondta pél­dául, hogy gyerekként szülővá­rosában, Cegléden, a vásártéren éjt nappallá téve fociztak. A rongylabdát mészbe mártották, majd megszántották, s mivel a sötétben is jól látszott, tovább játszhattak. Külföldről is meg­próbált gondoskodni rólunk, tőle telhetőén segítette a család­ját. Nevetve mesélte, megbu­kott az érettségin, Újpesten kel­lett pótérettségit tennie. Leen­dőbeli klubjának vezetői segí­tettek neki...- Beszélt a Salgótarjánban töltött évekről?- Úgy emlegette Salgótar­jánt, mint a második szülőváro­sát, ahol megalapozta a jövőjét. Háromezer pengőt kapott, ami­ért átszerződött az Újpesthez.-Mit jelent önnek, hogy Zsengellérnek hívják?- Korábban sokan felkapták a fejüket, ha meghallották a ne­vemet. Kérdezgették, csak nem rokona vagyok a híres labdarú­gónak? Én meg elbüszkélked­tem vele, hogy ő az édesapám. A mai napig nagyon büszke vagyok rá, hogy minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar futballistája a jó apám. A Zsengellér Zsolttól kapott telefonszámon felhívtam az édesapját Ciprus fővárosában, Nicosiában. Görög származású felesége vette fel a kagylót, aki ugyan csak szavakat tud ma­gyarul, de megértette, a férjét keresem. Néhány másodperc múlva aztán megszólalt Zsengellér Gyula fátyolos, kissé fáradt hangja. Salgótarjánt tartja második szülővárosának- Zsengellér úr, Salgótar­jánban mi nagyon büszkék va­gyunk rá, hogy ön, az SBTC egykori játékosa az évszázad harmadik legeredményesebb góllövője. Megkérdezhetem, hogyan emlékszik vissza Salgó­tarjánra, az itt töltött évekre?- Boldog vagyok, hogy any- nyi évtized után sem felejtettek el Salgótarjánban - felelte tiszta magyarsággal. - Mi, játé­kosok igazi barátok voltunk, egymásért küzdöttünk, azért ment jól a játék. Az emberek szerették a labdarúgást, ünne­pelték a győzelmeinket.-Kikre emlékszik vissza az egykori salgótarjáni játékos­társak közül?- Hirtelen senki nem jut az eszembe.- Segítek. Géczy, Tátrai, Tú­rán, Kecskés . . .- Igen, Tátrai, vagyis Thour, Túrán, Géczy, Kecskés ...-Szereti-e még a labdarú­gást?- Szeretem. A tévében meg­nézem, de meccsekre már nem­igen járok.- Ott játszik az Apoel Nico­siában a magyar Kiprich Józsej és Kozma István.- Tudok róluk.-Kozma ugyanúgy játszott az SBTC-ben, mint Zsengellér Gyula.- Ezt nem hallottam.- Hogy él Cipruson, Zsengel­lér úr?-Ne urazz már engem, te­gezzél! - hallatszott a gyönge nevetés a messzi távolból. - Egyébként jól élek, jó nyugdíjat kapok.- Akkor, ha megengedi, Gyula bácsinak szólítom.- Megtisztelsz.-Milyen az időjárás arra­felé?-Tűrhető. Tizenkét fok kö­rüli a hőmérséklet.- Hogy szolgál az egész­sége?-Igazán, jól vagyok. Csak hát a nyolcvanegy év ... Kü­lönben rossz időpontban szület­tem - nevetett megint -, 1915. december 27-én. Várhattam volna még néhány napot, akkor egy évvel fiatalabb volnék.- Még nem is mondtam, hogy cikket szándékozom írni Gyula bácsiról. Puskás mondta „Az osztrákok ellen 1945. augusztus 20-án játszottam életem első válogatott mérkő­zését. Ábel egyszer csak gyö­nyörű cselekkel, az üres kapu elé került, de ahelyett, hogy a labdát berúgta volna, odaszólt nekem: „Gyere, Öcskös, rúgd be!” - és azzal odapasszolta a labdát, amely életem első vá­logatottbeli gólját jelentette. Ezzel a rövid történettel talán sikerült illusztrálnom, hogy mennyire szerette és segítette a fiatalokat. Minden idők egyik legnagyobb futballistá­jának tartom őt, aki sokat tett azért, hogy mindenkinél jobb legyen. Mindamellett jószívű, jó kedélyű ember volt a pá­lyán is: ha valaki felvágta - amire szándékosan ritkán ke­rült sor -, vagy durváskodott vele, azt kinevette, kicselezte, de sohasem törlesztett. Ami­kor ötvenhétben Bécsben él­tem, Ábel fölhívott telefonon, hogy menjek el hozzá Cip­rusra, játsszunk egy-két meccset. Akkor ő már 42 éves volt, de még mindig na­gyon jól futballozott. Össze­hozott tehát egy csapatot, amelyben csak mi ketten vol­tunk magyarok, és az alatt a három hét alatt, amit együtt töltöttünk, megnyertük az összes meccset, és ritka jól éreztük magunkat. Hozzájá­rult ehhez az is, hogy a máso­dik felesége - aki ugyan nem magyar - nagyon jól főz „magyarul”. Utána még sok­szor találkoztunk, azóta is szoros barátság köt össze bennünket. De ez a gesztus akkor nekem különösen sokat jelentett.”- Örülök neki. Aztán küldjél egy újságot!-Szívesen. Mikor jön Ma­gyarországra?- Hirtelen nem is tudom.- Nincs szándékában hazate­lepülni?-Jól érzem itt magam. En­gem már minden ideköt. De szívemben örökké magyar ma­radtam.- Mit üzen a salgótarjáni futballrajongóknak?- Csókolok mindenkit.-További jó egészséget kí­vánok, Gyula bácsi. A viszont­hallásra!- Köszönöm. Örülök neki, hogy hallottalak. Szervusz. Kolaj László Salgótarjántól Ciprusig Zsengellér Gyula 1930-tól 1936-ig játszott a Salgótarjáni BTC-ben. Legnagyobb sike­reit 1936 és 1946 között az Újpest FC, s annak jogutódja, az Újpesti TE színeiben érte el. Háromszoros bajnok (1945, 1945-46, 1946-47), közben ötszörös gólkirály (1938-ban 56, 1943-ban 26, 1944-ben 33, 1945-ben 36, 1946- ban 51 gólt lőtt). Tagja a KK-győztes (1939) csapatnak. Válogatott mezben is sikeres: főiskolai világbajnok (1935), tagja a franciaországi vb-n ezüstérmes gárdának (4 mér­kőzés, 5 gól). Az A-váloga- tottban 1936. december 2. és 1947. augusztus 20. között 39 mérkőzésen 32 gólt szerzett. 1947- ben engedéllyel kül­földre távozott. Idegenlégiós­ként játszott az AS Romában (1947-49), az Anconitanában (1949-50), s a kolumbiai ,.ka- lózligaban”, a Deportivo Los Samarios együttesében. 1951 után Olaszországban, Görögországban és Cipruson edzősködött, sok sikerrel. Zsengellér a díj átvétele után nyilatkozik a müncheni gálán

Next

/
Thumbnails
Contents