Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-13 / 10. szám
1997. január 13., hétfő Gazdaság 7. oldal Magyar tőke, magyar ecsettel Az állam nem háríthat el magától minden feladatot Egy hajóban evezünk. Na jó, de hányán? Matolcsy György közgazdász szerint ez a fő kérdése a ma gazdaságpolitikájának. Magyarország nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy csakis és szükségszerűen a monetáris politikát kövesse.- A globalizáció folyamataiból nem szabad kimaradni - vélekedik a közgazdász. - A külföldi tőkére szükség van, be kell épülnünk az egységesülő Európába is, de nem bármi áron. Gazdaságpolitikánknak ma az a tétje, hogy közülünk hány millió embernek lesz esélye részesévé válni mindazoknak a lehetőségeknek, amelyeket a XXI. századi Európa kínál majd. Nem nehezedik ránk olyan külső pénzügyi, gazdasági nyomás, amellyel szemben ne lehetne védekezni. Jóval nagyobb a gazdasági mozgásterünk annál, mint amilyennek azt a mindenkori kormányok 1990 óta ítélik. Nálunk most a GDP 70 százalékát idegen országbeli tőke állítja elő. Ez - a negatív következményeivel együtt - elkerülhető lett volna. Kedvezményekkel, ösztönző programokkal kellett volna serkenteni a magyar középvállalkozói kört, hogy azok a multik beszállítóivá válhassanak. Ez Matolcsy György FOTÓ: feb mérsékelte volna az importot, növelte volna a kivitelt, vagyis javította volna kereskedelmi mérlegünket. A döntéshozó helyzetben lévő gazdaságpolitikusok példát vehetnének az OECD-or- szágok szociálpolitikájáról. Közgazdászként is úgy gondolom, hogy hazánk erőtartalékai ma már nem a gazdaságban, hanem a humántőkében rejlenek. Az államot, mint apparátust karcsúsítani kell. Az oktatás, az egészségügy, a vidék fejlesztésének feladatai azonban nem ruházhatók másra. Ez lehetne önvédelmi stratégiánk sarkalatos pontja. Bozsó Bea Búzára már kötik a szerződéseket Még nem lehet pontosan megállapítani, hogy milyen károkat okozott a tél első hónapjának kemény időjárása a szántóföldi növényekben és a gyümölcsösökben. Az majd csak a tavaszi állapotminősítés alkalmával, illetve a téli rügyvizsgálatok elvégzését követően derül ki - nyilatkozta lapunknak Bállá István, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője. A szakembertől megtudtuk: az őszi kalászosgabonák állapota a december eleji kedvező időjárás hatására sokat javult, még a késői vetésű búzák is kikeltek. A néhol előforduló gyengébb állományok elsősorban agrotechnikai, tápanyag-utánpótlási hiányosságokra valamint a vetőmag nem megfelelő minőségére vezethetőek vissza. A december végi jegesedés nem kedvezett a növények átte- lelésének, ennek ellenére a kalászosok esetében a szakemberek egyelőre nem számítanak jelentősebb károkra, mivel a jégréteg alatti hótakaró laza és levegős. Persze a mostani helyzet az időjárás további alakulásától függően még számottevően változhat. Bár még csak csírájában van jelen az idei gabonatermés, már megkezdődtek a szerződéskötések. A szaktárca információi szerint a termelők meglehetősen tartózkodóak, mivel abban bíznak, hogy megismétlődik a tavalyi árrobbanás. Az integrátorok a sikértartalom függvényében tonnánként 18 500-22 000 forintot ajánlanak az őszi búzáért. Vállalják továbbá a velük szerződő gazdálkodók termelésének - hektáronként 35 ezer forintos - előfinanszírozását. A zöldségtermelő kertészetekben az energiaár emelkedése és a kereslet csökkenése miatt a fűthető növényházak jelentős részében a gazdálkodók lemondtak a téli hajtatásról. A már betárolt zöldségeket folyamatosan dolgozzák fel és értékesítik. Téli mélynyugalmi állapotban vannak a szőlő- és gyümölcsültetvények. A szőlőtermő területekről nem jeleztek nagyobb károkat a terméktanácsok. A veszteségek egyébként csak metszéskor derülnek ki, amelyre még legalább egy hónapot várni kell. A gyümölcsültetvényekben sem okozott eddig komoly károkat a hideg és a jegesedés, mert a fagy nem volt tartós. Decemberben a nagyobb alma- és körteültetvényekben elkezdték a metszést. Az ez évi szőlőtelepítési támogatás reményében a termelők sok helyütt elvégezték a talajforgatást és tápanyag-feltöl- tést. A beruházási kedv élénkülését jelzi, hogy a szaporítóanyag-előállítók - alapanyag és hajtatókapacitás hiánya miatt - egyes 1997 őszére szóló megrendeléseket már nem tudnak elfogadni. (újvári) * Határidők cégvezetőknek Január 15. •- Jövedéki elszámolás;- a fogyasztási adó befizetése, visszatérítése;- a fogyasztói árkiegészítés igénylése;- az idegenforgalmi adó befizetése;- az útalap-hozzájárulás rendezése;- a környezetvédelmi termékdíj befizetése;- mezőgazdasági és élelmiszer- ipari, valamint agrárpiaci támogatások igénylése. Módosult a számviteli törvény Nagy számban módosította a számviteli törvény rendelkezéseit az ez év januárjától hatályos 1996. évi CXV. törvény. Fontos tudnivaló, hogy már a tavalyi év vonatkozásában is alkalmazni kell azt a rendelkezést, amely szerint a mérleg szerinti eredmény elszámolásakor az eredménytartalékkal szemben növelni kell a tőketartalékot a szövetkezet által az üzletrész-tulajdonostól visszavásárolt üzletrész bevonásakor a más jogszabály alapján fel nem osztható szövetkezeti vagyonba helyezett összeggel. Amennyiben a szövetkezet költségvetési támogatást kapott az üzletrész visszavásárlásához, úgy tőketartalékba kell helyeznie a támogatás összegét is. Már az 1996. évről szóló éves, valamint egyszerűsített éves beszámolónál is az eredménytartalék csökkenéseként kell kimutatni a tárgyév végén a tárgyévi adózott eredmény kiegészítéseként osztalékra, részesedésre, ezek adójára, továbbá az eredménytartalék egyéb célra történő felhasználása miatti adóra igénybe vett összeget. Vállalkozási övezet A 195/1996. (XII. 19.) Korm. rendelet vállalkozási övezetté jelölte ki Záhonyt és térségét. A vállalkozási övezetben működő belföldi székhelyű vállalkozásoknak járó kedvezményezettség 1996. január 1-jétől 2006. december 31-ig vehető igénybe. A kedvezményezettség alanyainak meghatározásakor a rendelet - furcsa módon - jogi és természetes személyekről beszél, ami azt az abszurd helyzetet eredményezi, hogy a betéti és a közkereseti társaságok (lévén, hogy ezek jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok) nem részesülhetnek kedvezményben. Ez kiáltó ellentétben áll az esélyegyenlőség elvével és indokolatlan hátrányos megkülönböztetést tesz a vállalkozások között. Reméljük, hogy „csak" szövegezési hibáról és nem tudatos jogalkotásról van szó. Vám Sokadik módosításán esett át a vámtörvény végrehajtásáról szóló 10/1996. (III. 25.) PM rendelet. A 30/1996. (XII. 21.) PM rendelet szerint a vámszervezet új hatóságának, a budapesti székhelyű Vám- és Pénzügyőrség Központi Járőrszolgálat Parancsnokságának illetékessége az egész országra kiterjed. Az ipari vámszabadterület üzemeltetőjét érintő új rendelkezés, hogy a VPOP engedélye alapján az üzemeltető heti ösz- szevont ki/betárolási rendelkezés benyújtásával is kérheti a termelő tevékenységhez szükséges áruk, termelő- és egyéb eszközök betárolását, valamint kitárolását. Módosultak a végrehajtási rendelet mellékletei is. E körben említjük meg, hogy külföldi illetékességgel rendelkezik a balassagyarmati, a bánrévei, az esztergomi, a hegyeshalmi, a hidasnémeti, a komáromi, a kópházai, a lökösházai. a parassapusztai, a salgótarjáni, a sátoraljaújhelyi, valamint a szobi vámhivatal. :---:—:— ---N ógrádban a palotásiak „előjoga” a nyúlbefogás Világjáró tapsifülesek Az állategészségügyi ellenőrzést követően főként Olaszországba kerülnek -jobbára tenyésztésre - valamint az ottani vadászterületekre az állomány vérfrissítéseként azok a vadnyulak, amelyeket az elmúlt hét végén fogtak be Palotás körzetében. Az Új Május Szövetkezet vadásztársasága által rendezett élőnyúlbefogási akcióban mintegy száz ember - köztük a helyi általános iskola diákjaival - vett részt a hagyományos hajtáson. A havas mezőn felállított hálókban kilencvenegy nagy fülű akadt fenn. Nógrád megyében csak a palotásiak foglalkoznak nyúlbe- fogással. Még tíz esztendővel ezelőtt is lényegesen több nyúl élt a csaknem nyolcezer hektáros vadászterületükön. Akkoriban két-három nap alatt három-négyezer ugrifülest sikerült nyakon csípniük. A mezőgazdasági gépek vonulása és a vegyszerezés hatásaként azonban az állomány jelentősen megcsappant. Ennek ellenére szombaton - igaz kétszeri hajtással - majdnem száz nyúl esett csapdába. A külkereskedő cég egyenként tízezer forintot fizet értük.------1