Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-13 / 10. szám

4. oldal Világtítkör 1997. január 13., hétfő Rosa. Luxemburgra és Kari Liebknecbtre emlékeztek Berlinben. A re­formkommunista Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) felvonulásán több tízezren vettek részt. A megemlékezők vörös szegfűvel borították a mártírok sírját, fotó: feb/rei ter Előrehozott választásokat követel a demokratikus ellenzék Egyre súlyosbodik a bolgár válság Kudarcba fulladtak a kormányzó Bolgár Szocialista Párt és az ellenzék szombati szófiai tárgyalásai az előrehozott vá­lasztásokról, a mélyülő politikai válság békés rendezéséről. Zselju Zselev államfő szombat éjjel a televízióban bejelen­tette, hogy tekintettel a helyzet súlyosbodására, a tervekkel el­lentétben nem bízza meg kor­mányalakítással Nikolaj Dob- rev szocialista párti leköszönő belügyminisztert. A televízióban Zselju Zse­lev, akinek a mandátuma ja­nuár 22-én jár le, kijelentette: a válság kialakulásáért az egykori állampárt utódját, a kormányon lévő Bolgár Szo­cialista Pártot terheli a felelős­ség. Szolidaritását fejezte ki a tüntetőkkel, de óva intett az „erőszakos cselekményektől és a rombolástól”. Petar Szto- janov megválasztott elnök a több mint tízezer tüntető előtt kijelentette, hogy kizárólag az előrehozott parlamenti válasz­tások jelenthetnek kiutat a je­lenlegi válságból. A legfrissebb értesülések szerint csaknem százra emel­kedett a pénteki és szombat hajnali szófiai tüntetés sebe­sültjeinek száma. A Darik ma­gánrádió jelentése szerint Fi­lip Dimitrov volt kormányfő, ellenzéki képviselő is a sebe­sültek között van. Ászén Agov, a Demokrati­kus Erők Szövetsége nevű el­lenzéki pártszövetség képvise­lője elmondta: ha a szocialista párt nem egyezik bele az elő­rehozott választásokba, az el­lenzék hétfőn általános sztráj­kot kezdeményez a kormány­párt leváltására. A kikötőmunkások, bányá­szok és gépkocsivezetők szak- szervezetei vasárnap bejelen­tették, hogy csatlakoznak az általános munkabeszüntetés­hez. A szófiai egyetem hallga­tói ugyancsak sztrájkra ké­szülnek. A Bolgár Szocialista Párt, amely az 1994. decemberi vá­lasztások után négyéves idő­szakra alakíthatott kormányt, leszögezte, hogy nem hajlandó meghajolni az ellenzék köve­telése előtt. Jelcin még nincs túl a nehezén Az orosz sajtó bírálja az elnök tájékoztató szolgálatát Borisz Jelcin még négy-öt napot marad a kórházban - kö­zölte szombaton egy televíziós interjúban Szergej Mironov, az orosz államfő kezelőorvosa.- Amint az elnök elég erősnek érzi magát, az első kérdés, amit fel fog tenni, a hazamene­telére vonatkozik majd - idézte az ITAR-TASZSZ hír- ügynökség az orvos szavait. Mironov elmondta, hogy Jel­cin tüdőgyulladása közepesen súlyos, de ödémája nincsen. Véleménye szerint ugyanak­kor még nem lehet arról be­szélni, hogy a beteg már túl van a kór nehezén. Szergej Mironov a kortör­ténetről elmondta: rögtön újév után jelentkeztek a betegség első jelei. Az orvosok heveny hörghurutot állapítottak meg és azonnal megkezdték az an­tibiotikumos kezelést. A tüdő- gyulladás első jeleinek észle­lésekor javasolták Jelcinnek, hogy feküdjön be a kórházba, ám az elnök hallani sem akart erről és két napig otthon gyó­gyították. Jelcin sajtószolgálata szom­bati közleményében azt tu­datta, hogy az államfő testhő­mérséklete normális, vérnyo­mása stabil, és a politikus a korábbinál aktívabb. Az orvo­sok a központi klinikán fekvő Jelcint szombat reggel vizsgál­ták meg. Változatlanul folytat­ják az antibiotikumos, illetve az erősítő kezelést. Az Eho Moszkvi rádió a klinika egyik orvosát idézte, aki a kórházat vezető Szergej Mironovot tette felelőssé Jel­cin betegségéért és azért, hogy késve került kórházba. Jelcin megbetegedése miatt elkép­zelhető, hogy későbbre ha­lasztják egyes programjait. A FÁK-csúcsot január 17- ről máris elnapolták, amit hi­vatalosan azzal indokoltak, hogy az üzbég elnök nem tudna jelen lenni. A szombati Komszomolsz- kaja Pravda nyíltan bírálta a Jelcin betegségével kapcsola­tos hivatalos tájékoztatást. Ismét kudarcot vallottak a hőlégballonosok. A Svájcból indult páros is leszál­lás nélkül akarta megkerülni a Földet, de kevéssel a rajt után ők is kénytelenek voltak lan­dolni. A Földközi-tengeren, a francia partoknál halászták ki az utasokat. fotó: feb/reuter Repülő csillagvizsgáló Műholdakon elhelyezett teleszkópok helyett - SOFIA A Boeing 747-es Jumbóban ülések alig vannak, nincs fedél­zeti bár, sem filmet közvetítő monitorok. Az átalakított óriás utasszállító legfontosabb berendezése egy nagyméretű csilla­gászati távcső, amellyel a tudósok 14 kilométer magasságból megfigyelhetik a távoli bolygókat és csillagképeket. A svájciak elítélik a bankok vonakodását Nyugdíjas SS-legények Aggasztó a szerbiai helyzet A Magyar Köztársaság kormá­nya és az ország közvéleménye növekvő aggodalommal tekint a novemberi helyhatósági vá­lasztások eredményeinek ma­nipulálása miatt Szerbiában ki­alakult feszült helyzetre - ol­vasható a többi között a magyar kormány nyilatkozatában. „Rendkívül fegyelmezett, céltudatos és elszánt mozga­lom” - e szavakkal jellemezte a szerb ellenzék magatartását Belgrádban szerzett személyes tapasztalatai alapján Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke, aki a közeli na­pokban Bécsbe utazik, ahol többek között találkozik Alois Mockkal, az Európai Demokra­tikus Unió elnökével. * Veszélyben a béke, állítja a Pa­lesztin Hatóság. Válság kelet­kezett ugyanis az izraeli-pa­lesztin tárgyalásokban amiatt, hogy Izrael továbbra sem haj­landó betartani az általa koráb­ban aláírt egyezményeket. A közvetítő amerikai diplomata is elutazott a térségből. Egy szélsőséges szaúd-arábiai csoport bejelentette, hogy tagjai hajtották végre a december 31 -ei damaszkuszi merényletet. A szíriai fővárosban pokolgép robbant egy távolsági buszon, 13 ember meghalt. Lázadás tört ki szombatra vir­radó éjszaka egy orosz teher- hajón: a Fekete-tengeren köz­lekedő Ivan Csomij fedélzetén. A horvát legénység fellázadt az orosz kapitány ellen és hatal­mába kerítette a hajót. A török parti őrség szombaton ártalmat­lanná tette a matrózokat, és ki­szabadította a kapitányt. Elkedvetlenítőnek nevezte egy nevének elhallgatását kérő magas beosztású ukrán diplo­mata Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszter azon javasla­tát, miszerint a fekete-tengeri flotta problémájának az lehetne a megoldása, ha Oroszország hosszú távra bérbe venné Uk­rajnától Szevasztopolt, mint flottájának fő bázisát. Két daganatot is találtak az or­vosok Václav Havel cseh elnök tüdejében a múlt hónapban végrehajtott műtét során - je­lentették be utólag Prágában. Elindult az Atlantis űrrepülő­gép közép-európai idő szerint vasárnap délelőtt a floridai Cape Canaveralból, hogy ösz- szekapcsolódjon a Mirrel, és hazahozza John Blaha amerikai űrhajóst, aki két orosz társával szeptember óta dolgozik az űr­állomáson. A repülő csillagvizsgáló neve egy betűszó: SOFIA, az infra­vörös asztronómia obszerva­tórium a sztratoszférában sza­vak rövidítése. A Boeing fedélzetére a leg­nagyobb mozgatható csillagá­szati távcső került. A megol­dás nem egyszerű, hiszen egy három méter átmérőjű földi te­leszkóp súlya 150-200 tonna, míg a repülő legfeljebb 16 tonnás tárgyat tud a magasba emelni. Ezért különlegesen könnyű, mégis szilárd mű­anyagokból készült a berende­zés, a távcső lencséi pedig ke­rámiaüvegből vannak. A SOFIA amerikai és né­met közös szupervállalkozás. A gépet a NASA, az amerikai űrhajózási hivatal adta, a táv­csövet a németek gyártották. Az utakra kutatókat is ma­gukkal vihetnek, mivel a gép­óriáson a műszerek és az ada­tokat feldolgozó számítógépek mellett van még néhány hely utasoknak is. A gép a sztratoszféráig emelkedik fel, ebben a magas­ságban nincs már jelen a Föld légköre, amely kiszűrné a vö­rösön inneni sugárzást. A lég­körön kívüli megfigyeléseket eddig műholdakon elhelyezett teleszkópokra bízták. E beren­dezéseket folyékony hélium­mal mínusz 270 fokra kellett hűteni, de két év után a héli­umtartályok kiürültek. A SOFIA sokkal tartósabb- nak ígérkezik: a szakértők sze­rint akár húsz évig is repülhet majd. Heltai András Igazi nemzetközi botrányt kavart a La Repubblica című olasz napilap egyik szombati cikke, amely szerint a világon többfelé - így Magyarorszá­gon is - mind a mai napig német nyugdíjban részesül­nek az egykori SS önkéntesei. A német kormány a hitleri SS 1337 egykori magyar önkénte­sének folyósít jelenleg is nyug­díjat - írja a lap. Az összeállítás adatai Volcker Becktöl, a német Zöldek parlamenti képviselőjé­től származnak. Beck szerint még Magyarországnál is több címre érkezik német háborús nyugdíj az Egyesült Államok­ban (3377), Szlovéniában (2380) és Kanadában (1882). Az elnöki beiktatás mindig is egyfajta népünnepély volt az Egyesült Államokban. Nem lesz ez másként az idén sem. Az előkészületek hatalmas iramban folynak. Az amerikai sajtóban sokat szerepelnek a neves divatkreátorok: a politi­kai élet sztárjai közül ki miben fog villogni. De nem csak azt a néhány pillanatot szánják em­lékezetesnek, amíg Bili Clinton másodszor is leteszi az esküt. Azon a napon, január 20-án összesen 14 hivatalosnak neve­zett beiktatási bált is megren­deznek Washingtonban. Az elnök és az alelnök famí­liájának fárasztó napja lesz, de helyt kell állniuk, hiszen azon a napon összesen több mint 75 Amerikában új téli őrület ter­jed: a „hóbelsőzés”. A delik­vensek kiszuperált teherautó- kerékbelsőhöz hasonlatos, felfújt gumikon siklanak a lankákon. Az Amerikára oly jellemző legújabb őrületnek kiváltképp a sípályák üzemeltetői örülnek, hiszen az utóbbi években egyre hanyatlott létesítményeik ki­használtsága. Igaz, egy régebbi új őrület, a hódeszkadivat, eny­hített gondjaikon. A hozzáértők szerint a hó- belsőzésnek éppen azok az elő­nyei, amelyek a síelésnek a hát­rányai. Nem kell hozzá semmi­féle előképzettség vagy edzés. Az ember csak beleül a nyáron úszóguminak is használható al­kalmatosságba, a többit pedig a Romániában 1014, Horvátor­szágban 1010, Argentínában és Brazíliában együttesen 400, Belgiumban pedig 324 egykori SS-legény kap ma is havi jára­dékot Németországtól. Az olasz lap leleplező cikké­vel egy időben hozták nyilvá­nosságra, miszerint a svájciakat felháborítja, hogy kormányuk vonakodik kifizetni a holocaust túlélőinek, örököseinek a máso­dik világháború előtt, alatt a bankokban elhelyezett letéteket. Az AP jelentésében emlékez­tetett arra, hogy zsidó szerveze­tek felvetették a svájci bankok bojkottjának lehetőségét is, ha a helvét kormány nem tesz eleget a követeléseknek és nem oldja fel e számlák zárlatát. ezer báli résztvevő vár majd a jelenésükre. A báli jegyek ára egységesen 150 dollár lesz, kivéve a külön az ifjúság számára rendezett „ifibálokat”, amelyeken 50 dol­csit kémek a belépésért. A jegyek szépen fogynak - nyilatkozta az elnöki beiktatást (és a bálokat) rendező hivatalos bizottság. És hogy a színes for­gatagból a politika se maradjon ki: „Bili Clinton nemcsak a Demokrata Párt elnöke, hanem az egész Egyesült Államoké is” - mondta az egyik fő szervező, aki szerint mi sem bizonyítja jobban Clinton népszerűségét, mint az általános (szerinte: „pártok feletti”) érdeklődés a beiktatási szertartás és az ün­nepi bálok iránt. FEB gravitációra bízhatja. A hóbel- sőzőknek nincs szükségük drága felszerelésre vagy minő­ségi síruhára sem. Bármit ma­gukra lehet venni, csak mele­gítsen. A gumi egynapos bér­lete kevesebbe kerül, mint egy menetjegy a síliften. A hóbelsőzés állítólag feléb­reszti a szunnyadó gyermeki szellemet még a nyolcvanéve­sekben is, akik számára külön öröm, hogy - a síeléssel ellen­tétben - nem kell sérülés­veszélytől tartaniuk. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a gumikat spe­ciális fogantyúk segítségével hozzá lehet kapcsolni a sílif­tekhez, így ugyanúgy fel lehet jutni velük újra és újra a pálya tetejére, mint mondjuk síléccel. Ferenczy Europress Eskütétel és báli estek Clinton népszerű vagy maga a beiktatás? Se nem deszka, se nem léc, csak egy gumi az egész Új sportág: a hóbelsőzés

Next

/
Thumbnails
Contents