Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-08 / 6. szám

1997. január 8., szerda SporTTüköR 9. oldal Megszűnt a szebb napokat látott egyesület „Meghalt” a Síküveggyár SE Szomorú hírt hozott szer­kesztőségünkbe Czene Jó­zsef. 1996. december 22-én, a Gerelyes Endre Ifjúsági Ház tanácstermében „elha­lálozott”, vagyis jogutód nélkül megszűnt a Salgótar­jáni Síküveggyár SE. Az egyesület anyagilag olyan helyzetbe került, hogy lehetetlenné vált további fenntartása. Ehhez hozzájá­rult, hogy a gyár felszámolá­sával „elkótyavetyélték” a klub telephelyét is. A Síküveggyár SE 1945- ben alakult. Fénykora a nyolcvanas évek végére te­hető, hiszen az 1986-ban áta­dott tekepályán hamarosan NB-s mérkőzéseket rendez­tek. 1989-ben már az NB II- ben szerepelt a férfi tekecsa­pat, a női kézilabda-együttes, s NB Il-es labdarúgó-mérkő­zéseken szurkolhattak a „Sík­üvegért” a Sugár úti pályán. Emellett megyei osztályban szereplő sakkcsapata és lelkes természetjáró szakosztálya is volt az egyesületnek, ahol ak­koriban összesen 432 igazolt sportolót tartottak nyilván. A pártoló tagok száma megha­ladta az ezer főt. A kilencvenes évektől azonban „mostohagyermeke­ként” kezelte a gyár a sport­egyesületet, előbb csökken­tette, majd megszüntette a támogatást, akárcsak az ön- kormányzat. Tavaly már csak a megyei harmadosztályú futballcsapat viselte a Síküveggyár SE ne­vet. A klub megszűntével a já­tékosok a Zagyvapálfalvai FC-hez igazoltak. (andó) Biatlon-válogatóversenyek, Galyatető Dobogós helyen a tarjániak Hétvégén folytatódtak Galya­tetőn a biatlonosok válogató- versenyei. A Petőfi DSE ver­senyzői javuló formát mutat­tak az újabb erőfelmérésen. A junior lányok versenyében a salgótarjáni Czene Zsuzsa a második és a negyedik, míg Kimer Erzsébet az ötödik és a második helyet szerezte meg. A fiúknál az élbolyban végzett Szabó Krisztián. Remekül szerepelt a volt tar­jám - jelenleg a Gyöngyös szí­neiben versenyző - Földi Kor­nélia (képünkön), aki az első válogatót lőhiba nélkül nyerte meg. (e. a.) Deák Ferenc (a „Bamba”) Európa legjobbja! „Gólzsák” nemzet a magyar 1997. január 20-án a mün­cheni Bayerischer Hof szálló­ban rendezik meg az „Évszá­zad labdarúgógáláját”, mely­nek keretében - többek kö­zött - Puskás Ferencet is kö­szöntik abból az alkalomból, hogy - az 1888 és 1996 között megrendezett bajnokságokat listázták - a Kispest, a Bp. Honvéd és a Real Madrid első osztályú bajnoki mérkőzésein ő szerezte a legtöbb gólt a földkerekségen. A labdarúgósport történeté­vel és statisztikai érdekességei­vel foglalkozó német szervezet, az IFFHS keddi faxüzenetéből az is kiderült, hogy a jelzett időszakban Deák Ferenc az 1945/46-os idényben lőtt 66 góljával Európa legjobbja! Az IFFHS korábbi nyilvántartásai­ból még az derült ki, hogy e te­kintetben az angol „Dixie” Dean volt a legjobb, az albioni futballista 60 gólt ért el 39 baj­noki mérkőzésen az 1927/28-as „elit ligában”, az Everton színe­iben futballozván. A későbbi „nagy összesítésből” azonban kiviláglott, hogy Deák túltett Deanen is. A világ legjobb összgólvadá­sza Puskás, most pedig végle­ges, hogy Deák „Bamba”, a Szentlőrinci AC, a Ferencváros és a Bp. Dózsa egykori kiváló csatára az öreg kontinens „év­százados rekordtulajdonosa”! S hogy az évszázad során egy adott bajnoki idényben ki érte el a legtöbb gólt, nos, ez egye­lőre titok. Az IFEHS ezt csak január húszadikán jelenti be hi­vatalosan. Annyi azonban vég­leges, hogy Deák Ferenc a má­sodik helyezett a világon az emlegetett 66 góljával... Magyar részről meghívták még Szusza Ferencet, Zsengel- lér Gyulát és Puhl Sándort is. A megyeiek mellet díjazzák Salgótarján legeredményesebb sportolóit is Sportgála, bál és tömegsportnap Salgótarján Megyei Jogú Város Sport és Létesítmény-igazga­tósága és a Nógrád Megyei Testnevelési és Sporthivatal egyre több közös rendezvényt szeretne csinálni a „közös rendezés - megosztott terhek” elv alapján. A legújabb közös programok­ról - Sportgála-Sportbál ’97 és téli tömegsportnap - tegnap tartott sajtótájékoztatót Répássy László megyei sportigazgató, Takács Tamás városi létesítmény-igazgató és Szalay Miklós szakmai igazgatóhelyettes. száz főnek - a sporthivatalban és a sportcsarnokban. Egy ennél közelebbi prog­ramot ajánlott Szalay Miklós'. - Tizenkettedikén, vasárnap Sal- gón, a Domyay turistaháznál tartja a létesítmény-igazgató­ság, a megyei sporthivatal és a megyei síszövetség a téli tö­A tavalyi sportbálon remek hangulat volt- Január 25-én első ízben kerül sor Nógrád megye és Salgótar­ján legeredményesebb sportolói díjainak közös átadására - kezdte Répássy László. - A megye legjobb női és férfi ifjú­sági és felnőtt sportolóit tizen­hat éve választják meg évről évre, s eddig 66 egyéni győztest tartanak számon (kétszer holt­verseny született). Olyan spor­tolók állhatták eddig fel a kép­zeletbeli dobogó tetejére, mint Bereczki Brigitta (hétszeres győztes), Kadlót Zoltán, Ko­vács Dusán (hatszor volt első), Botos Tibor és még sokan má­sok. Eddig 25-ször végzett at­léta, 14-szer síző az élen. 1989- től már a legjobb csapatot is dí­jazzák, s eddig csak a férfi ko­sárlabdacsapatnak sikerült dup­láznia. Ez évben azonban elma­rad a közönségszavazás, szak­mai berkekben, egy sportolók­ból, sportvezetőkből álló team vitatja meg a sporteredménye­ket, s ítéli oda a díjakat január 9-én, csütörtökön.- Salgótarján megyei jogú város először csatlakozik e so­rozathoz, vagyis először ítélik oda a „Salgótarján legeredmé­nyesebb sportolója” címeket - vette át a szót Takács Tamás. - A kategóriák ugyanazok, mint a megyei választásnál, s termé­szetesen itt is komoly pénzju­talmak járnak a helyezetteknek (összesen 18 szponzort sikerült megnyerni). Természetesen előfordulhat átfedés, tehát, ha egy tarjám a megyében is a leg­jobbnak bizonyul, akkor „au­tomatikusan” ő kapja a városi díjat is. Természetesen a városi címeket is egy szakmai bizott­ság ítéli majd oda az arra legér­demesebbeknek. Szeretnénk hagyományt teremteni ezzel a városban, s azzal is, hogy a két díjátadást közös ünnepségen belül rendezzük meg, melybe „beleolvad” a sportbál is. A ta­valyi rendezvényt mindenki si­keresnek érezte, így - a tanul­ságokat leszűrve - idén folytat­juk.-Milyen programot kínál a sportbál?-A két fővédnök, Smitnya Sándor, a megyei közgyűlés el­nöke és Puszta Béla, Salgótar­ján polgármestere köszönti majd a „bálozókat”. A szóra­koztatónak ígérkező program­ban fellép Gabora Károly népi zenekara, tapsolhatunk a me­gyei sportolók zenés-humoros bemutatóinak, fellép Boncz Géza, Markos György és a Ka­csa Duó. Természetesen lesz vacsora, tánc és tombola is. Hétfőtől már kaphatók az 1500 forintos jegyek - mintegy öt­megsportnapot. Három szám­ban rendezünk majd versenye­ket a legkülönfélébb korosztá­lyok számára: szánkózásban, lesiklásban és sífutásban. Per­sze nem maradhat el a tréfás csúszkálás sem. A versenyeket a szánkósok kezdik fél tíztől, őket követik tíztől a sífutók, míg fél tizenegytől a lesiklóké (is) a pálya. Felszerelést (léce­ket, sífutócipőket stb.) korláto­zott számban a rendezők is biz­tosítanak. Örömmel újságolha­tom, nevezési díj nincs, ellen­ben a helyezettek oklevélben és apró tárgyjutalmakban része­sülnek. A versenyek végéig, kb. 12 óráig ingyen lehet használni a sífelvonót is. Egy héttel később, 18-án, szombaton a sportcentrumban rendezünk egy úgynevezett „jégnapot” is, s ha az időjárás is engedi, mindkét eseményt meg szeretnénk ismételni február környékén. (ákos) Az elnökség új kézilabda-kapitányok mellett döntött Laurencz és Kővári „repült” Az új esztendő új szövetségi kapitányt hozott mindkét felnőtt magyar kézilabda-válogatott élére. A nőknél a kudarccal vég­ződött Európa-bajnoki szereplés után számítani lehetett a vál­tásra, ám a férfiaknál meglepő a személycsere, ugyanis az együttes sikerrel jutott túl a világbajnoki selejtezőkön. A férfiaknál Vass Sándorra, a Fotex KC Veszprém mesterére, a nőknél Csík Jánosra, a Vasas- Dreher vezető edzőjére esett az elnökség választása, ám még mindkét esetben hátravan a részletek tisztázása. Ennek el­lenére Kiss István, a szövetség általános elnökhelyettese nyu­godt szívvel tette meg a beje­lentést az elnökségi ülést kö­vető sajtótájékoztatón, ugyanis az előzetes tárgyalások során mindkét szakember jelezte: nem mond nemet a felkérésre. Vass Sándor augusztus 11- én, Csík János pedig december 20-án ünnepelte 50. születés­napját. A klubcsapatoknál vég­zett tevékenység mellett Vass eddig csak az osztrák férfi vá­logatottat irányította, míg Csík már volt vezetője a magyar női és férfi nemzeti együttesnek is. Laurencz Lászlónak, az ex női kapitánynak tavaly decem­ber 31-én lejárt a szerződése, míg Kővári Árpád, a férfi válo­gatott volt mestere úgynevezett futószerződéssel rendelkezett, bármikor felbontható volt. Lau­rencz esetében úgy érezték, hogy eljött a váltás ideje, míg a férfiaknál egyértelműen szak­mai szempontok miatt voksol­tak Vass Sándorra. Sportturmix Kitüntetett köszöntése Dropcsa László nyugdíjas szécsényi sportvezető az elmúlt év utolsó napjaiban a Belügyminisztériumban vette át a Magyar Sportért díjat több évtizedes társa­dalmi sporttevékenységéért. A 70 éves sportvezetőt ki­tüntetése alkalmából kis ün­nepség keretében lakásán köszöntötték. „Lelőtte” magát A Műegyetem Sporttudo­mányi Egyesületének pince- lőterén hétfőn egy 17 éves budaörsi sportlövőnő lő- gyakorlat után pisztolyának ürítésekor az MCM típusú 5.6 milliméteres^ kaliberű fegyverrel véletlenül hasba lőtte magát. Állapota életve­szélyes. Lopez a legjobb A professzionális ökölvívás talán legtekintélyesebb nemzetközi szervezete, a Boksz Világtanács (WBC) a szalmasúlyú Ricardo Lo- peznek ítélte oda "Az év bokszolója" címet. A mexi­kóiak kiválósága úgy érde­melte ki a titulust, ahogyan a mérkőzéseit pontozó szakembereknél szokta: egyhangúlag. Közgyűlés Az Országos Ritmikus Sportgimnasztika Szövetség elnökségi ülésén döntöttek arról, hogy február 15-ére rendkívüli közgyűlést hív­nak össze. Megvitatják majd a számvizsgáló bizottság je­lentését a szövetség gazdál­kodásáról, s módosítják az alapszabályt. Helvétek Angliában Két svájci válogatott labda­rúgó átigazolásáról érkezett hír. A védő Ramon Vega az olasz A-ligás Cagliaritól tá­vozik, az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur együtte­sében folytatja pályafutását három és fél évig. Nesze neked! Borisz Jelcin aláírta azt az elnöki rendeletet, amely a tavaly nyári atlantai olim­pián eredményesen szere­pelt versenyzők, edzőik, sportvezetők állami kitünte­téséről rendelkezik. A leg­magasabb elismerésben (Haza Szolgálatáért érdem­rend) az orosz ötkarikás csapat vezetője, Anatolij Koleszov részesült. Húsz éve csak Csécsén játszik Pécsi János - Hússzor zörgette meg az ellenfelek hálóját Egy csapatban futbaUozik a fiával A három évvel ezelőtti „tragikus” szereplésnek külföldi mun­kavállalás miatt nem volt részese a megyei másodosztály déli csoportjában szereplő csécsei labdarúgócsapat szakállas vé­dője, Pécsi János. Két éve ismét csatasorba állt. és még 35 éve­sen is meghatározó egyénisége a gárdának. Jelenleg egy csa­patban játszik fiával, aki a kapusposzton szerepel.-Az általános iskola hetedik osztályos tanulójaként 1975- ben már a felnőtt csapat tagja­ként futhattam ki a csécsei pá­lya zöld gyepére - kezdte pá­lyafutásának történetét a Pécsi család idősebb futballistája. - Az azóta eltelt több mint húsz év alatt nem játszottam más egyesületnél. Hátvédként pá­lyafutásom alatt közel húsz gólt szereztem, és játékostársaim azzal tiszteltek meg, hogy en­gem választottak csapatkapi­tánynak.- Harmincöt évesen sem gondolsz a búcsúra? — Egyelőre nem. Ennek na­gyon egyszerű magyarázata van: imádom a focit. Az elmúlt két évben nagyszerű gárda jött össze, melynek eredményeként előbb bajnokságot nyertünk, majd a következő évben ezüstérmesek lettünk. Két alka­lommal megnyertük az egyesü­letünk által rendezett Madách Kupát, egyszer a második he­lyen végeztünk.- Családod miként viszonyul a sportágadhoz?-Állíthatom, hogy sportcsa­lád vagyunk. A fiam, Norbert a 16. évében jár és Halasi távozá­sával ő örökölte az egyes számú mezt az első csapatban a sokévi ifjúsági szereplés után. Kereskedő szakmát tanul Sal- gótartjánban, és szerintem nagy jövő előtt áll, ha élni tud tehet­ségével. Számomra nagy öröm, hogy együtt léphetünk pályára. Kislányom, Karolina 14 éves, őt a kézilabda vonzza. A hét­éves Tamás fiam szintén a fut­ball iránt mutat érdeklődést. A feleségem lelkes szurkolója csapatunknak, szinte minden mérkőzésre elkísér bennünket. Egy-két évet még szeretnék ját­szani, remélem, ebben nem akadályoz meg komoly sérülés. Az azonban biztos, hogy a ki­sebbik fiammal már nem ját­szom egy csapatban. — esla ­Apa és fia alkotja a „védelmet” Golota ütött, de pisztollyal nem fenyegetett... Öt évig börtönben bunyózik ? Varsóban kedden megkez­dődött Andrzej Golota, az 1988-as szöuli olimpián bronzérmet nyert lengyel ökölvívó pere. Az 1991 óta az Egyesült Államokban élő, azóta már a profik között versenyző Golota a bíróság előtt elismerte, hogy hét év­vel ezelőtt a wloclaweki Za- zamcze bárban bántalma­zott egy férfit, de azt ta­gadta, hogy fegyverével megfenyegette volna. A vád szerint Golota ve­szekedést provokált az éjsza­kai szórakozóhelyen. Pawel Bialostocki elszakította az ökölvívó dzsekijét, mire ő megütötte, majd miután gáz­pisztolyával megfenyegette a férfit, elvette annak cipőjét és farmernadrágját. Ha mindkét vádpont beiga­zolódik, legkevesebb ötéves börtönbüntetést kaphat Go­lota. Bialostocki 10 ezer dol­lár kártérítést is követel a bokszolőtól, akinek ügyvédje nem zárta ki a peren kívüli megegyezés lehetőségét, sőt kívánatosnak tartotta azt. Ami a ring világát illeti: Golota eddig remek mérleg­gel rendelkezik a profik kö­zött: 30 mérkőzéséből 28-at megnyert, ebből 25-öt kiütés­sel. Sokat rontott viszont ázsió­ján Riddick Bowe-tól elszen­vedett két veresége (a máso­dikat alig egy hónapja szen­vedte el a lengyel), miután mindkétszer nyert helyzetből ismételt mélyütés miatt léptet­ték le.

Next

/
Thumbnails
Contents