Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-29 / 24. szám

1997. január 29., szerda SporTTüköR 9. oldal adidas-csata Battán játszik a „foghíjas” férfi kosárcsapat Megpróbálják a lehetetlent Tatár István edző szerint a balsors veri a salgótarjáni Fekete Sasok kosarasait. A múlt szombati, dombóvári mérkőzésen még csak Fe­kete Csabával nem számol­hatott a szakvezető, a mai, százhalombattai találkozón azonban könnyen lehet, hogy Borók „Csőrit” is nél­külöznie kell. Mindkét játékos lázas volt a hét első felében, nem is edzettek, s bár elutaznak a Batta elleni mai meccsre, já­tékuk kérdéses. A Sasok reménytelennek tűnő helyzetük ellenére meg­próbálják a lehetetlent, vagyis megállítani a sikertelenségi szériát, s „dacból” megnyerni a következő hat mérkőzésből ötöt. A tegnapi edzésen újra fel­tűnt a sokszoros korábbi vá­logatott center, Berkics László... A házigazda Battának ed­dig hat győzelme van, s egy újabb győzelem után „fél láb­bal” már a rájátszás követ­Fekete Sasok ■ Albacomp február L, szombat, 20 óra Salgótarjáni Városi Sportcsarnok kező körében lehetnének. Ha a mai meccsen nem tudnak győzni a vendég Kovácsék, akkor innentől nem hibázhat­nak, vagyis ma kell(ene) el­kezdeni annak az öt győze­lemnek a gyűjtögetését... A szombati, Dombóvár el­leni meccsen készült felvételt ma délután láthatják a kosár­rajongók a Salgótarjáni Vá­rosi Televízióban, míg szom­baton a mai összecsapást kí­sérhetik figyelemmel. (aá) Kibővült az üvegesek elnöksége A csapatvezetők köszönő leveleikkel „ostromolják” Gabora Jánost „Nagyszerű játék, remek szervezés” Bár hetek teltek már el azóta, hogy Nyilasi és társai őrületbe kergették Salgótarján labdarúgást kedvelőit, a Gabora-gála teremfocitorna a mai napig szolgál még aktualitással... Szokásos négyéves tisztújító közgyűlését tartotta szomba­ton az öblösüveggyárban az St. Glass-Faipari SC. A Bállá Árpád levezető el­nök által megnyitott közgyűlés az elnökség beszámolójával kezdődött, majd megválasztot­ták, kibővítették az elnökséget. Az egyesület „feje” továbbra is Simon Imre maradt, helyettese Simon Attila. Az elnökség tagja lett még László Lajos (mint a dolgozók képviselője), Jenei István és Tarlósiné Gyenes A sífutás megyei diákolimpiái döntőjére ma 14 órakor kerül sor, de nem a korábban meg­hirdetett eresztvényi, hanem a dolinkai pályán. A ver­senyre a megváltozott hely­színen, a Kohász-stadion fö­lötti Dolinkában lehet ne­vezni. A február másodikára terve­zett I. és II. korcsoportos úszó városi és megyei diákolimpiái döntő az influenzás megbete­gedések miatt február 16-án 14 órától lesz a Salgótarjáni Vá­rosi Tanuszodában, mely ren­dezvényre szintén a helyszínen lehet nevezni. Hétfőn, február 3-án a legkisebbek csapnak össze a játékos sportversenyek keretében a Nógrád megye diá­kolimpiái bajnoka címért, s a Anett (a sportolók képviselői), valamint Géczi Lőrinc (szakosztályvezetők képvise­lője). A tisztújítás után a jelen­lévők hozzászólhattak az el­nökség következő négyéves programjához, melyben a leg­nagyobb dobás a nemrég meg­vásárolt Munkás úti pálya (mű)füvesítése lesz. A gyűlés végén Kazinczy Gyula, az St. Glass Öblös­üveggyártó és Forgalmazó Rt. vezérigazgatója méltatta az egyesület eddigi munkáját. további he­lyezésekért. Ezen a ver­senyen a hat általános is­kolai DSB- győztesei in­dulnak, akik a házi, kör­zeti, városi versenyeken kivívták a részvétel jogát. E rendezvény színhelye a Salgó­tarjáni Városi Sportcsarnok lesz, a verseny 12.30 órakor kezdődik. Február 9-én, vasár­nap pedig újra a Salgótarjáni Városi Tanuszoda ad majd ott­hont a nagyobb, III., IV., és V. korcsoportos úszók versenyé­nek, 14 órától, összevont városi és megyei szinten. A torna visszhangos sikerét egy országos napilapban megjelent, „botrányokról” szóló cikk ugyan igyekezett elhomályosí­tani (Nyilasi sértődöttségéről, valamint a tarjáni Koké, alias Kovács István és a fradis Ebedli állítólagos ökölharcából fantá­ziáit a szerző), de a főszervező­höz érkező köszönőlevelek so­kasága bizonyítja, hogy itt bi­zony igazi örömfoci zajlott két napon keresztül. A csapatoktól beérkezett levelek közül most háromból tallózunk. Tussinger Antal, a Kispest- Honvéd Football Club öregfiúk csapatának kapitánya két fontos tényezőben látja a torna sikerét. „A nagyszerű játék (örömfoci, igazi sztárokkal), valamint az Önöket dicsérő szervezés, a pa­zar díjkiosztó és bankett hozta meg a sikert” - írja Gabora Já­nosnak, a torna főszervezőjének küldött levelében. Bacsa Mihály, a tomagyőztes FTC öregfiúk menedzsere, el­sősorban a csapata felé áradó szeretetet köszönte meg, s záró­soraiban már a jövő évi tornán való részvételükről biztosította a szervezőket. Kmetty József, az SBTC nak. A mostani teremlabdarúgó- tornán 240 fiatal vett részt az ország minden részéből, vala­mint határokon túlról, Német­országból és Romániából. A vándorserlegekért és a külön­féle ajándékokért tizenkét férfi és hat női csapat tette próbára a focitudását. Összesen harmincegy mér­kőzést játszottak, mintegy 16 órán át pattogott a labda a sportcsarnokban. A találkozók mindvégig izgalmasak, parázs, de mégis baráti hangulatúak voltak, a nagy létszámú közön­ség biztatásától kísérve. Mire pénteken, röviddel éjfél előtt az utolsó mérkőzések is befejeződtek, a fiatalok egy ré­sze már a diszkóban ropta a táncot. A szombati első mérkő­zés játékosai természetesen öregfiúk csapatának vezetője azon véleményét hangoztatta, hogy az ez évi „foci-show” minden eddiginél színvonala­sabbra sikeredett. „A szervezés, kivitelezés lebonyolításában az eddigiekhez hasonlóan orosz­lánrészt vállalt Gabora János főszervező és Horváth József vezérigazgató úr, melyért kö­szönet és elismerés illeti őket!” - írja a legendás hírű center­half. (Azóta az SBTC öregfiúk csapata köszöneté és elisme­időben ágyba bújtak, hiszen pontban nyolc órakor már út­jára indult a labda. Az utolsó meccs végét jelző hármas síp­szó pedig este hat órakor hang­zott el. Ekkorra minden csapat elfoglalta méltó helyét a tabel­lán. A hölgyek küzdelmében, a harmadik helyért vívott mécs­esén a szendehelyi lányok bizo­nyultak jobbnak a véméndiek- nél (Baranya megye). A döntő­ben pedig Högyész (Tolna me­gye) csapata hétméteres rúgá­sokkal verte a berkenyéi gárdát. A férfiaknál megint csak a szendehelyi együttesnek jutott a bronzérem, miután legyőzte az érdi Opel Di-Fer (Pest megye) csapatát. A fináléban Berkenye egy góllal, 3-2-re bizonyult jobbnak az Ingolstadt (Német­ország) gárdájánál. Jutalmul a rése jeléül Horváth Józsefet tiszteletbeli tagjai közé válasz­totta - a szerk.) Végezetül szeretnénk el­mondani azt, hogy örömünkre szolgált az a tény, hogy a legol­vasottabb sporthetilap, a Sport Plusz Foci számára Détári La­jossal készített interjúnkkal címlapsztorit szolgáltathattunk. Bár a megkérdezettek között mi nem szerepeltünk, úgy gondol­juk, mi is elmondhatjuk véle­ményünket arról, kit is tartunk az ország jelenlegi legjobb öt labdarúgójának: Nyilas, Illés, Détári, Lipcsei, Lisztes. győztes berkenyeiek egy évig őrzik a vándorserleget. Amíg átrendezték a sportcsarnokot, a résztvevők a helyi borokat íz­lelgették. Az ezt követő prog­ramot Mészárosáé Szegner Má­ria, a Német Kisebbségi Ön- kormányzat vezetője nyitotta meg több mint négyszáz érdek­lődő előtt. Fellépett a szendehe­lyi tánccsoport, majd a berke­nyéi iskolások műsora követ­kezett. A Bárkányi-Fleckens- tein (budakeszi-vértestolnai) énekduó német népdalai vezet­ték be az ünnepélyes ered­ményhirdetést. A kulturális műsort a Temesvárról érkezett Rozmaring táncegyüttes gaz­dag táncrepertoárja zárta. A Spaghetti zenekar muzsikájára a torna legszebb férfi és női já­tékosává választott pár nyitotta meg a bált, mely vasárnap reg­gel hat óra után ért véget. A nagy sikerű nemzetközi sport- és kulturális találkozó megren­dezését a baden-württembergi Donauschwäbische Kulturstif­tung, az Opel Di-Fer, a szende­helyi polgármesteri hivatal és a Magyarországi Ifjú Németek Közösségének támogatása tette lehetővé. Biatlon sprint OB Kimer a vb-n ? A köd miatt elhalasztott bi­atlon sprint OB-t szikrázó napsütésben rendezték meg Galyatetőn. A jelentősen megváltozott fényviszonyok nem kedveztek a tabániak­nak, mert a rövidebb biat­lon-számban egyiküknek sem sikerült a dobogó leg­magasabb fokára állni. Az ifjúságiaknál Czene Zsuzsanna - a korábbinál gyengébb lövészettel - és Sipeki Péter ezüst-, Bogár Edina és Győrffy Levente bronzérmet szerzett. Ráduly Dóra ezúttal is ötödik lett. A juniorok között Kimer Er­zsébet a második, Szabó Krisztián az ötödik helyet szerezte meg. A Petőfi DSE versenyzői közül Kimer Er­zsébet bejutott az olaszor­szági junior vb-re utazó ma­gyar csapatba. Czene Zsuzsanna, Sipeki Péter, Szabó Krisztián, Bo­gár Edina, Ráduly Dóra és Győrffy Levente az olimpiai reménységek versenyén in­dulhat, amelynek február 13. és 16. között a galyatetői nemzetközi sícentrum lesz a helyszíne. (e.a.) Készülődik a Kábel „Új” csapattagok A Balassagyarmati Kábel SE NB Il-es férfi kézilab­dacsapata heti öt edzéssel megkezdte felkészülését a tavaszi feladatokra. Fog­lalkozásokat a városi sportcsarnokban tartják, de várhatóan az Ipoly fo­lyó futásra is kiválóan al­kalmas gátjával is megis­merkednek a Lombos-bé­bik. A felnőtt keretnél óriási változások történtek, hiszen Lambek Imre műtétje miatt valószínűleg csak ősszel kezdheti meg a munkát. Visszatért viszont a csapat­hoz két nagy „öreg”, Bán Tibor és Tillmann Rezső, akiket a vezetés a „nagyér­deműre” hallgatva csábí­totta vissza a keretbe. A foglalkozásokat is új ember irányítja, hiszen Ko­vács József az együttes játé­kosa pályaedzőként segíti Lombos István munkáját. A csapat a bajnokságra való ráhangolódásként részt vesz Nógrád megye téli terem­bajnokságában és a február 22-én rendezendő hagyo­mányos Kábel-kupán. Emellett több felkészülési mérkőzést játszanak, főleg budapesti és környékbeli csapatokkal. (K.F.) Eresztvény helyett a Dolinkában a megyei döntő Elhalasztott úszó-olimpia- sipko ­Szent (volt és lesz is) a béke a Stécé és a Fradi között Nemzetközi sport- és kulturális találkozó Szendehelyen Berkenye férfi focicsapata nyert A Magyarországi Ifjú Németek Közössége - a helybeli pol­gármesteri hivatallal és az általános iskolával karöltve - ja­nuár 24-25-én, a túlnyomó többségben németek által lakott Szendehelyen rendezte meg az immár hagyományos nem­zetközi labdarúgótornáját. A magyarországi németség fia­taljait tömörítő szervezet 1989-ben alakult Pécsett. Célja a német nemzetiség nyelvének és kultúrájának ápolása, a fia­talok kötődésének erősítése, továbbá az, hogy sokrétű okta­tási, sport- és kulturális programokat kínáljon a fiatalok­Teremfoci-bajnokság, Balassagyarmat, 6. forduló - „Közbelépett” az influenza * Alljt parancsolt az Unitim a Pötének ! A hatodik fordulóra az influenza megtizedelte a csapatok létszámát. A „nyavalyának” a Hörpi és a Dixie Csirke, va­lamint a Babcsán Művek esett áldozatul: utóbbiak csere nélkül döntetlenre mentették mérkőzésüket, míg előbbiek „rendesen” kikaptak. Az éllovas Eyssen és az adidas tovább menetelt, igaz, a listavezető megszenvedett a Nagyoroszi el­len a pontokért. A Pöte óriási meglepetésre elvesztette ve­retlenségét, az Unitim parancsolt álljt a számukra. Eyssen Kft. - Nagyoroszi 2-0 (0-0) Vezette: Mravik. Eyssen: Tresó J., - Tresó G., Antal, Jambrik, Fábri, Koplá- nyia, Gyurovics, Hugyecz, Pa- umann, Eyssen. Nagyoroszi: Brinyiczki - Makkai, Gál, Kovács, Szorcsik, Juhász, Sivó, Gere. Góllövök: Gyurivics, Koplá- nyi. Az orosziaknál a sérültek is csatasorba álltak és az elején nekik voltak gólszerzési lehető­ségeik. Az Eyssen viszont is­mételten igazolta, hogy a leg­jobbak közé tartozik, s bár gól­vágói - Tományi Gyuri - na­gyon hiányoztak, nélkülük is sikerrel vették az újabb nagy akadályt. *** Babcsán Müvek - Határőr­igazgatóság 2-2 (0-1) Vezette: Mravik. Babcsány M.: Tresó B. - Babcsány T., Babcsán Á., Ra­dos L., Fábri, Simon. Határör-ig.: Tolnai - Borug, Csúzda, Tomony, Magos, Sza- lánszki F., Szalánszki R., Ka­lácska, Kelemen, Kiss, Andó. Góllövök: Fábri, Rados, il­letve Szalánszki F., Kelemen. Kétgólos vezetés után a ha­tárőrök megnyertnek hitték a mérkőzést, s mire feleszméltek, majdnem kikaptak. A végén vi­szont ők örülhettek, hiszen Babcsán Tibor elhibázott he­tese után büntetőkkel nyertek. adidas - Hörpi 5-0 (2-0) Vezette: Bérezi. adidas: Ocsovai - Cseri, Naszály, Vadkerti, Szabó, Vi­rág, Pintér, Szilágyi G„ Bozsp. Hörpi: Géczi - Nagy Z., Raczka, Homyák, Bállá Sz., Balia S. Góllövők: Pintér 2, Szabó, Naszály, Vadkerti. Az adidas sokkal jobb csapat annál, hogy ekkora előnyt kap­jon, mint ezen a játéknapon. A két Bállá ugyanis csődöt mon­dott. Sajnos Szabó Attila súlyos sérülést szenvedett. *** Cserhát-vidéke Takarékszöv. - Dixie Csirke 6-3 (3-2) Vezette: Bérezi. Takarékszövetkezet: Vizo­viczki - Farkas, Katona, Béres, Bozány, Cibulya, Holes, Tedás, Markó. Dixie Csirke: Nagy A., - Nagy M., Kmetti, Molnár, Kar­dos K., Kardos I., Paumann Cs. Góllövők: Holes 3, Béres, Cibulya, Tedás, illetve Nagy M., Kmetti, Kardos I. A sérült kapusát nélkülözni kényszerülő Dixie megadóan kapitulált a takarékszövetkezet­tel szemben. *** Unitim - Pöte 4-1 (3-0) Vezette: Mravik. Unitim: Szakács - Nyirjei, Borda, Fekete, Szűcs T., Szathmáry, Csábi I. Pöte: Majoros - Koleszár, Szlonkai, Plahy, Varga, Pet- rovszki, Mátyás, Oláh R., Or- goványi, Hodászi. Góllövők: Szűcs T. 2, Szathmári, Csábi, ill. Oláh R. A Pöte többnyire profikból álló csapata netán lenézte az el­lenfelét? Mindenesetre az Uni­tim ebben az évben is megsze­rezte első nagy skalpját. Mos­tani veresége némiképpen csökkentette a végső sikerre áhítozó Pöte bajnoki esélyeit. *** Oázis - Tomcontroll 8-1 (4-0) Vezette: Mravik. Oázis: Vidamusz - Márton, Kopcsányi, Pribeli, Antal, Szűcs G., Szalai, Keresztes, Zsidai, Hoffer. Tomcontroll: Gilyen ­Blaskó, Jónás, Márton, Strihó G., Strihó Zs„ Hegedűs. Góllövök: Keresztes, Szűcs G. 2-2, Kopcsányi, Szalai, Zsi­dai, Antal, illetve Strihó Zs. Az Oázis összeállítását bön­gészve, könnyen beláthatjuk, az eredmény a Tomcontrollra nézve hízelgőnek mondható. A bajnokság állása: 1. Eyssen Kft. 17 pont 2. adidas 15 pont 3. Pöte 14 pont 4. Határőr-igazgatóság 13 pont 5. Nagyoroszi 10 pont 6. Unitim 10 pont 7. Babcsán Művek 7 pont 8. Hörpi 7 pont 9. Cserhát-vid. Tak. 6 pont 10. Oázis Kontakt 6 pont 11. Dixie Csirke 3 pont 12. Tomcontroll 0 pont. (K.F.)

Next

/
Thumbnails
Contents