Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-28 / 23. szám
4. oldal Világtükör 1997. január 28., kedd Szűkülnek a magyarok lehetőségei is Vita a külföldiek munkavállalásáról Németországban Németországban ismét vita robbant ki a külföldiek munka- vállalásának korlátozásáról, miután egy szakszervezeti vezető is támogatásáról biztosította e terveket. Hírháttér Piramispolitika Mintha csak egymás után dőlő dominók lennének, Jugoszlávia és Bulgária után immár egy harmadik balkáni államra is átcsapott a társadalmi elégedetlenség hulláma. Albániában majd két hete tartanak a tüntetések, a felvonulók összecsaptak a rendőrséggel, párt- székházakat, bíróságokat gyújtottak fel. Az okok azonban igencsak eltérők mindhárom ország esetében. Belgrádban a múlt évi választási csalás, a demokrácia követelése készteti cselekvésre az embereket, Szófiában a gazdaság összeomlása váltott ki heves elégedetlenséget, Tiranában azonban csupán egy piramisjátékügy kudarca kergette utcára a tiltakozókat. Első pillanatra úgy tűnik, az albán válság nem politikai indíttatású, hiszen aki összekuporgatott pénzét szélhámosok kezére bízta, voltaképp csak magára vethet. Ám a helyzet ennél bonyolultabb. Egyrészt a kormányzat - ha akart volna -, rég közbeléphetett volna, véget vetvén a visszaéléseknek. Am nem ezt tette. A kényelmes be nem avatkozást választva hagyta, hogy emberek ezreit, tízezreit vigyék anyagi csődbe. Sok olyan szóbeszéd kering, miszerint közvetlen vagy közvetett módon a piramisüzletböl a jelenlegi kormánypárt egyes vezetői is szépen részesedtek. A gyújtogató indulatok mögött ez a feltételezés is meghúzódik. Ráadásul a tiranai vezetés előtt e helyzetben csak rossz választási lehetőségek maradtak. El a szabad folyást engednek az eseményeknek, a népharag elsöpörheti a kormányt, ha viszont valóban bevezeti a kilátásba helyezett rendkívüli állapotot, azzal csak tovább feszíti a húrt. Egyik sem kínál biztató kiutat. Szondy Gábor Az évfordulóra kicsinosítják az orosz fővárost Moszkva már 850 éves Horn a Kurierban Rendkívül magas árat fizet a lakosság azért, hogy Magyarország a lehető leghamarabb csatlakozhasson az Európai Unióhoz - nyilatkozta Horn Gyula a Kurier osztrák lapnak adott interjújában. A mostani kormányzat ragaszkodik a stabilitás fenntartásához, még akkor is, ha ez a népszerűségébe kerül, fejtette ki a magyar kormányfő. Hóm úgy vélekedett, hogy Magyarország 2000-re teljesíti az összes EU-felvételi követelményt, s legkésőbb 1998 elején megkezdődnek velünk a csatlakozási tárgyalások. Svájc átadott hétfőn Magyar- országnak egy listát, amely 33 olyan személy nevét tartalmazza, akiknek bankszámláját gazdátlanná nyilvánították a második világháború után - jelentette a Reuter brit hírügynökség a berni külügyminisztérium egyik szóvivőjére hivatkozva. Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke szerint a listán szereplők csak a töredékét alkotják az általa feltételezett számnak. Moszkvába érkezett hétfőn Nátán Saranszki izraeli kereskedelmi és ipari miniszter, hogy tárgyalásokat folytasson az izraeli-orosz kapcsolatok bővítéséről. Saranszki egykori szovjet ellenzéki, aki kilenc évet töltött a Szovjetunió börtöneiben. Jasszer Arafat palesztin vezető a Jediót Ahronót című izraeli napilap hétfői számában azt nyilatkozta, hogy addig nem fogja kikiáltani a független palesztin államot, amíg Izraellel le nem zárainak a palesztin önkormányzatú területek végső státusáról folyó tárgyalások. Harckocsikat és helikoptereket vezényelt az SFOR a boszniai Gajeviba, hogy bosnyáko- kat menekítsen ki a szerbek lakta településről és környékéről. Zágrábi sajtójelentések szerint vasárnap több mint száz szerb rátámadt az elhagyott házainak felújítására készülődő bosnyákok egy csoportjára. A pornófilmgyártás új központjaként mutatja be Budapestet a Der Spiegel című német hetilap hétfői száma. Havonta mintegy száz szexfilmet forgatnak Magyarországon és ennek nagyjából a felét Budapesten - nyilatkozták az „iparág” ismerői. Tömegbaleset történt hétfőn a Milánó és Genova közötti autópályán: a nagy ködben mintegy 80 gépkocsi ütközött össze. A karambolsorozat következtében hárman életüket vesztették, harmincán megsérültek. Klaus Zwickel, a fém- és villamossági ipar majdnem hárommillió dolgozóját tömörítő ágazati szakszervezet elnöke egy sajtónyilatkozatában támogatta azt az elképzelést, miszerint szabályozni kellene a külföldiek betelepedését, és az Európai Unióhoz nem tartozó államok polgárainak munkavállalását. Javasolta, határozzák meg, hogy a nem tagállamokból érkezettek közül hányán vállalhatnak munkát Németországban. Eddig csak a keresztény pártok egynémely politikusa szorgalmazta a kvóta szűkítését. Elképzeléseik szerint korlátozni kellene a vállalkozói szerződés alapján dolgozók országonkénti keretszámát is. Ez a döntés érzékenyen érintheti Magyarországot. Korábban még nyolcezer magyar jutott ily módon munkához, s ezt kiegészítette égy azóta ugyancsak megszűnt, hatezer fős építőipari külön keret is. Az idén havonta már csak mintegy 5800 hazánkfia vállalhat munkát az NSZK-ban vállalkozói szerződés alapján, de az évente megállapított keretek a növekvő német munkanélküliség miatt folyamatosan csökkennek. A keresztény pártok szerint összességében több mint egymillió külföldi rendelkezik munkavállalási engedéllyel Németországban, miközben egyre nő az állástalan állampolgárok száma. Több javaslat született már, hogy a segélyezés szigorításával rákénysze- rítsék a német munkanélkülieket a nekik nem tetsző „piszkos munkák” elvégzésére is. Moszkva idén ünnepli alapításának 850. évfordulóját. Jurij Luzskov, a főváros polgármestere nagyszabású ünnepségeket tervez. Amikor 1147-ben a Dolgoru- kij hercegek összejöttek a Moszkva folyó partján, hogy a Kijevi Fejedelemség sorsáról tanácskozzanak, aligha sejtették, hogy egy világváros alapjait vetik meg. A történészek ezt az évet tekintik Moszkva születési esztendejének. Jelcin elnök döntése alapján a fővárosiak szeptember 5-én emlékeznek meg az évfordulóról. A központi ünnepséget a Sokan azért félnek a repüléstől, mert attól tartanak, hogy tízezer méteres magasságban rosszul lesznek, és orvosi segítség nélkül maradnak. Az amerikai légitársaságok járatain évente hatvan ember hal meg a levegőben. Ez a szám jelentősen csökkenthető lenne, ha a repülőket fölszerelnék olyan készülékekkel és gyógyszerekkel, amelyekkel gyors segítséget lehet nyújtani. A tengerentúlon most döntöttek arról, hogy a gépeket korszerű gyógyászati berendezésekkel látják el. A washingtoni kormányhivatal máris intézkedett, hogy hordozható szívritmus-szabályozó készülékek kerüljenek a repülőkre. Minden Vörös téren tartják. A beszédeken és megemlékezéseken kívül kikapcsolódást is kínálnak a fővárosiaknak: a fiatalokat éjszakai diszkó, illetve a Luzs- nyiki stadionban rendezendő sportesemények várják. A polgármester azt szeretné, ha a 9 millió moszkvai magáénak érezné az ünnepet, ezért a kerületeket saját megemlékezések rendezésére biztatja. A városvezetés tervei szerint a jubileumra megszépül Moszkva. Hazai és külföldi vállalatok bevonásával helyreállítják a műemlék épületek egy részét. A tatarozás költségeinek 70 százalékát magáncégek állják. járaton lesz legalább egy légiutas-kísérő, aki ért is a berendezés kezeléséhez. Az utasszállítók egészség- ügyi felszereléséhez tartozik majd vérnyomásmérő, sztetoszkóp, lélegeztetőkészülék, szőlőcukoroldat cukorbetegeknek, lesznek gyógyszerek asztmarohamok és erős allergia leküzdésére, valamint a szívbetegeknek szükséges nitroglice- rin-tabletták. Egyes légitársaságok különböző, vényköteles gyógyszerekből álló házipatikát is tarthatnak a fedélzeten. Szükség esetén a gépen utazó orvos engedélyével ezek a készítmények is hozzáférhetők lesznek a rászoruló utasok számára. Ferenczy Europress Csecsen voksolás. Hétfőn elnök- és parlamenti választásokat tartottak Csecsenföldön. Az államfői posztért tizenhárom jelölt versengett, megfigyelők Aszlan Maszhadov volt vezérkari főnököt (balra) tartották a legesélyesebbnek a tisztség elnyerésére. fotó: feb/reuter Patika a levegőben Életmentő gyógyszerek a fedélzeten Naponta egymillió dollárt keres a világ leggazdagabb embere Gates tíz év múlva abbahagyja? Vagyonát 18 milliárd dollárra becsülik. Pénze naponta több mint egymillió dollárral gyarapszik. A 41 éves Bill Gatest, a Microsoft főnökét komputerzseninek nevezik, bár sokak szerint inkább üzletemberként kamatoztatja tudását. Bár ő a világ leggazdagabb embere, kedvenc étele ma is a McDonald’s menü: sajtburger, sült krumpli és kóla. Gyűlöli a nyakkendőt, golfozáshoz pedig sortot hord, s használt labdákat vásárol. Hobbija a száguldás, harminc sportkocsija van, köztük egy Ferrari 348-as és egy Porsche 959-es. Az új-mexikói sivatagban szokta kipróbálni az autókat, de előfordult, hogy éjszaka a rendőrség háromszor is rajtakapta gyorshajtáson, és súlyos pénzbüntetést rótt ki rá. Felesége, Melinda kezét egy bonyolult komputerfeladvány- nyal kérte meg, s a lány, aki programozó volt a cégnél, gyorsan beütötte az igent. Házassági szerződést nem kötöttek, ha elválnának, a feleség igényt tarthatna a hatalmas vagyon felére. Ha valaki képes az ujja köré csavarni Gatest, az nem más, mint tavaly áprilisban született kislánya, Jennifer. „Azt hittem, vallotta be az apa, hogy csak akkor érdekel majd, amikor elkezd beszélni. Nem így lett. Máris nagy egyéniség.” A Microsoft központjához közel, a Washington-tó partján épül 3700 négyzetméteres háza, amelynek négyötöde a föld alatt van. Barátai az épületet már most a legfejlettebb technika szellemkastélyának nevezik. Ha elkészül, a falakon a világ legismertebb remekművei komputeres kivetítésben jelennek majd meg. Minden vendég kap egy olyan mikrochipet, amelynek segítségével a három pavilon egyikében azt nézhet- hallgathat, amihez kedve van. Gates még tíz évig akar dolgozni, azután szétosztja vagyonát. Gyermekének vagy gyermekeinek egyaránt tízmillió dollárnyi induló tőkét szeretne biztosítani. Ezt mondja most. Hogy mi lesz 2007-ben? Majd meglátjuk. Réti Ervin Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Szerető a láthatáron • A szégyenérzést és a bugyit le kell vetni • Azon tűnődöm, elmélkedni kéne • Éjszakánként sír a rossz szellem Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin! Százezres körmenet Szent Száva napján. A szerb ortodox egyházfő, Pavle pátriárka vezette tömeg hétfő reggel végigvonult Belgrád belvárosán, miután a rohamrendőrök fölszámolták a tüntetéseket több mint egy hete akadályozó kordonjukat. fotó: feb/reuter