Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-27 / 22. szám
6. oldal Tarjáni Melléklet 1997. január 27., hétfő Ebben a városban, ezért a városért élnek Birkásné dr. Csetneki Mária: harminc év a köz szolgálatában Sokszor szemben a hatalommal Közszolgálat. Birkásné dr. Csetneki Mária nyugalmazott önkormányzati osztályvezető legszívesebben változtatna a helyesírás szabályain és különírná, nyomatékosítva így: köz szolgálat, vagy inkább a köz szolgálata. Számára mindez nem játék a szavakkal csupán, valójában így próbálta végezni munkáját harminc éven keresztül. Aki találkozott már dölyfös, embert nem tisztelő, lelketlen „aktaku- kaccal” az tudja, érti mit jelent a szándék, a mások szolgálatára felesküdött ember. A jogtudományi egyetem elvégzése után a bírói pulpitus Szerette, amit csinált felé vágyott, de a köztisztviselői munkát válaszotta. Egyike azoknak, aki szerette amit csinált, és soha sem bánta meg választását. Azt nem tudja megmondani, hogy hány ezer ügyféllel találkozott, azt azonban igen, hogy sok örömben, részükről hálában és elismerésben volt része, de - kevesebb- szer ugyan - igaztalan kritikák is érték. A salgótarjáni járási hivatalban 10 évig téeszek törvényességi felügyeletét végezte. Úgy emlékszik, hogy ebben az időben „szembe mert menni a hatalommal”: ha kellett, küzdött a nagy hatalmú té- eszelnökök ellen is, az emberek, a tsz-dolgozók érdekében. Bár örül a Salgótarján köz- szolgálatáért kitüntetésnek, úgy érzi nem érdemli meg, mert valójában városi alkalmazásban csak hat évig dolgozott. Azonban felesleges az aggodalma, az ítészek biztosan jól döntöttek. A hajdani járási hivatalban „lehúzott” tizenöt év, s hasonlóan ennyi a megyei illetékhivatal élén, amely intézmény a legutóbbi hat évben a megyei jogú város önkormányzatához tartozott. Innen ment nyugdíjba osztályvezetőként. Birkásné dr. Csetneki Mária számára hiányoznak volt munkatársai, de a közelükben maradt: saját ügyvédi irodája az önkormányzat 6. emeletén található. Ott egyedül van, mint mondja a maga ura, de mégsem az igazi... Pro Arte Salgótarján kitüntetés Czinke Ferenc Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művésznek „Azért rajzolunk, hogy meg ne haljunk.. Czinke Ferenc Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művésznek, a várossá nyilvánításának hetvenötödik évfordulóját ünneplő Salgótarján, Pro Arte Salgótarján kitüntetést adományozott. A nemzetközi hírű grafikus- és festőművész pedig napjainkban is gazdagodó életművével tiszteli a várost, amelynek hírét művein keresztül már évtizedekkel ez előtt elvitte a világba. Salgótarjáni, Szerpentin úti és tihanyi műtermében a het- venegyedik életévébe lépett művész változatlan energiával dolgozik annak a gondolatnak a jegyében, amit így fogalmazott meg: „Az esztétikai kultúra az egész földkerekségen veszélyeztetett állapotba került - mondják a médiák! Én természetesen nem mehetek el emellett szótlanul, mert én magam is erre tettem fel az életem. Személyes jellegű ügy tehát, ami összetalálkozik a közüggyel, a személyes indíttatású teremtés az általánossal.” Akik ismerik Czinke Ferenc munkásságát, tudják, a köz, a nép, a nemzet, az ember ügyei iránti személyes elkötelezettség művészetének lényegét jelenti. A bodrogközi tanyavilágból indult. Útja Sárospataktól, a Református Tanítóképző Intézettől a NÉKOSZ-on, a Dési Huber Képzőművész Kollégiumon át vezetett a Római Magyar Akadémiáig, a svédországi és finnországi vendégtanárságig, a sárospataki főiskola címzetes főiskolai tanárságáig. 1964-től 1986-ig a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban tanított, ahol létrehozta az ország első iskolagalériáját, amit Derkovits Gyuláról neveztek el. Többször képviselte hazánkat a Velencei Grafikai Biennálén, önálló tárlatai Európa, Ázsia és Amerika több városában arattak sikert. Számos könyvet tervezett és illusztrált. Galériája van Pácinban. Salgótarján és Pácin díszpolgára. Múlt évben írta az Ezredvég című folyóiratban a Józsefet eladják testvérei című, a rendszerváltás éveiben híressé vált műve kapcsán: „Azért rajzolunk mi, a vonal szerelmesei, hogy meg ne haljunk, meg aztán másokért, sokakért, s ha a szívünk néha már nem is úgy ver, mint kéne, csak biztassuk magunkat - Józsefeket, udvari Nemzetközi hírű művész bolondokat, madárijesztőket - mindez értük van, a sokakért.” - mér Dr. Nagy Rozália csak mosolyogva vizsgálja a kis betegeket Életforma a gyermekgyógyászat Mindig az volt a célja, hogy gyermekorvos legyen. S attól az emlékezetes naptól fogva, amikor diplomával a kezében kilépett a szegedi orvostudományi egyetem kapuján, csakis azon munkálkodott, hogy minél közelebb jusson a gyerekekhez. Dr. Nagy Rozália, salgótarjáni gyermekorvos elérte az elválaszthatatlan közelséget. Nagy utat tett meg: a Jászságban született, s - házassága révén - itt északon telepedett le. Szakorvos, adjunktus, majd másod-főorvos lett a kórház gyermekosztályán. Amikor már otthon érezte magát a hivatásában, s úgy gondolta, kellően megalapozott a tudása, azt mondta: eljött az ideje, hogy önállóan dolgozzon, izguljon, feleljen a gyerekekért. S ettől fogva körzeti gyermekorvosként dolgozott. Ez a korszaka kilenc évig tartott. Két és fél éve házi gyermekorvos, kiváló segítőkkel: asszisztenssel, védőnővel. Nagyon jó kapcsolatot formált a szülőkkel, az iskolával, s a két óvodával. Utóbbiakat kivéve, több mint 920 gyermeket mondhat magáénak. Temérdek munkával telnek a napjai, s ha éppen nem a rendelőben vagy úton van egy kis be920 gyermeke van teghez, akkor értük izgul, telefonon érdeklődik: lement-e már a kis ember láza? Fáradtságot nem ismerve gyógyít, hiszen azt tanulta dr. Boda Domokos gyerekgyógyász professzortól, nagyra tartott mesterétől, hogy a beteg gyermek gyógyítása a legfontosabb a világon. Hálával gondol dr. Túrái Pál megyei főorvosra is, akinek mindig a gyerek volt az első és legfontosabb. Tőlük tanulta, hogy a kis betegeket csak mosolyogva szabad vizsgálni. Dr. Nagy Rozália a boldog nagymama - egyéves fiú unokával büszkélkedhet - azt vallja: az életben nagyon fontosak a gyógyulás, a mosoly, az elégedettség apró örömei, s ő szerencsés, mert sok-sok ilyenben volt része. mj Dr. Szabó Istvánná, volt gimnáziumigazgató Szigorúság szeretetbe oltva Sosem hagyta, hogy megtévessze az elégedettség bizonyossága, harmincéves pedagógusi pályafutása egyik vezérgondolata: értékes élet megélésére tanítsd a gondjaidra bízott fiatalt. Dr. Szabó Istvánné, a város jubileuma alkalmából kapta a kitüntetését. A közelmúltban nyugdíjba vonult pedagógus, a Bolyai gimnázium volt igazgatója egyik gondolatát a másik után sorjázza arról, hogy mi is a pedagógusi munka. Szolgálat? Hivatás? Küldetés? Nyilván mindhárom és ennél sokkal több... Vallja: a műveltség, a kultúra életmódot jelent, de mit sem ér ez a kinyilatkoztatás, következetesség és hitelesség nélkül. A pedagógus nem térhet el ettől. Ez a pálya közéletiséget is feltételez, amely rangot nem, de egy sajátos szerepet mindenképpen ad. S az ő sajátos receptje a mindennapokhoz: szigorúság, szeretetbe oltva. Az ELTE egykori hallgatóját, szerető család és magas szakmai felkészültségű, hivatástudattal megáldott kollégák fogadták Salgótarjánban. A régi Madách-gimnázium A diákok vele maradtak után újabb kihívásnak, fontos tanuló időszaknak tekintette a biológiai szaktanácsadói munkát. Aztán igazi szakmai bravúrt követelő feladattal találta szemben magát: egy gazdag hagyományrendszert tisztelő intézményt vezetett. A pálya végén az ember óhatatlanul visszatekint. Szabó Ist- vánnénak ez nem jelenthet nyomasztó lelki terhet (mondja a volt tanítvány). Az utcán ráköszönnek, vele maradtak egykori diákjai. (M. J.) Fehér Miklós könyvtárigazgató és a „Kultúráért”-díj / „Aténekelt” évek Fehér Miklós örül a „Kultú- ráért”-díjnak, az elismerésnek, s bízik abban, hogy nem egy életmű lezárásaként, hanem munkája delén kapta. 1984-től él Salgótarjánban. Könnyebb és nehezebb idők, sikerek és kudarcok szegélyezték útját, de mégis: irigylésre méltó lelkesedéssel szinte „végigénekelte” ezeket az éveket. Az út első állomásaként a salgótarjáni Kodály Zoltán Általános Iskolában dirigálta az iskola gyermekkórusát. Az egészségügyi szakközépiskola leánykórusának arany minősítése és a vele készült rádiófelvétel is zenei munkáját dicséri. 1987-ben a Bányász Férfikar dirigense, vezetésével, az acélos hangú férfiak kétszer is Aranydiplomához jutottak, de nemcsak a kamagyi pódiumon kamatoztatta tehetségét, hanem ezzel egy időben a városi Liszt Ferenc Kamarakórusban is énekelt. ’91-ben Fehér Miklós szervezi újra és indítja útjára a Pedagóguskórust. Zenei munkássága „átcsap” a határokon: ötödik éve a Fülek városi férfikar vezetőjeként hetente ingázik Salgótarján és Fülek között. A fáradozás egyik szép eredA zene nagykövete ménye, hogy tavaly nyáron Ga- lántán a X. jubileumi Kodály kórusversenyen Aranyminősítést szerzett a szlovák énekkar. Neki is köszönhető, hogy Salgótarjánban megszerették a polgárok a könyvtárat. Közkedvelt találkahellyé vált a „Balassi”. Fehér Miklós szerint, mindezt nehéz anyagi körülmények, fájdalmas létszám- leépítés közepette sikerült elérni, s ezt csak igazi csapattal lehetett megvalósítani, amely egy emberként mellé állt. Dr. Lonsták László, a számviteli főiskola volt igazgatója Salgótarján „legfiatalabb” díszpolgára Soha nem szakadt el iskolájától- A napokban egyik ismerősöm megállított és gratulált. Akkor tudtam meg, hogy a Salgótarjáni Megyei Jogú Város Közgyűlése díszpolgári címet adományozott - kezdte beszélgetésünket dr. Lonsták László, a Pénzügyi Számviteli Főiskola salgótarjáni intézetének nyugalmazott igazgatója. Érettségi után került Salgótarjánba. Első munkahelye a tűzhelygyár volt. 1956-ban felvették a Közgazdaságtudományi Egyetem levelező tagozatára, majd a Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei igazgatójának hívására mondott igent. Innen a Megyei Népi Ellenőrzési Bizottsághoz került elnökhelyettesi beosztásába, majd csaknem negyedszázadon át volt a főiskola igazgatója. Az első évben 50 nappali és 20 levelező hallgató kapott diplomát a főiskolán, 1996-ban pedig már 250 nappali és 160 levelező hallgató vizsgázott. Történelmi mércével mérve is, több mint egy emberöltőről van szó.- Boldog vagyok, hogy a 75 éves városnak egy 25 éves főiskolája is van. Többször hívtak Budapestre, mindig nemet mondtam, mert salgótarjáni vagyok, ide tartozom, ide kötnek gyökereim. A „legyen, vagy ne legyen számviteli főiskola” - kérdés, már születése előtt is napirenden volt. Egy másik tábor műszaki főiskolát akart. Ha akkor ez utóbbi mellett dönt a megye vezetése, bizonyára nem lenne főiskolája a városnak. Felvetődött, hogy életképes lesz-e egyáltalán az intézmény? A tanári kar 25 éve egyöntetű igennel válaszol. A helybeli tanároknak előmenetelt teremtett, a megyének és a városnak pedig képzett számviteli szakembereket, akik közül többen tovább tanultak.-Mindig szerettem közgazdasági kérdésekkel foglalkozni, tudatosan készültem erre â pályára. Pályázat útján nyerte el az igazgatói beosztást, meghatározott időre, mely utóbbit rendszeresen meghosszabbították.- Docensként vettek fel, majd később a főiskola tanára lettem. Igazgatói megbízatásom 1996-ban járt le. Én kértem nyugdíjazásomat. Marasztaltak, oktassak nyugdíjasként tovább. Közéleti emberként is sokat tett a megyéért, városért. Tizenöt éven keresztül városi tanácstagként a számvizsgáló bizottság tisztét látta el. Lapunk elődjében, a Nógrádban, gyakEgy boldog ember ran olvashattuk színvonalas közgazdasági elemző írásait. Néhány társával együtt hozta létre a Magyar Közgazdasági Társaság Nógrád megyei szervezetét, melynek csaknem 30 évig volt a titkára. A Miskolci Akadémia Közgazdasági Bizottságának volt a tagja, egy másik bizottságot vezetett. A szakmaszeretet, a többet adni a napi munkánál, felfogás jegyében, immár 15 éve, hogy Salgótarjánban rendezik meg a Fiatal Közgazdászok Tudományos Tanácskozását, mely emeli a város rangját, és előnyére válik a főiskolának is. E sikeren kívül legnagyobbnak azt tartja, hogy a kollégákkal és a külső szervekkel jó kapcsolatot alakított ki. Nyugdíjazásával nem szűnt meg a főiskolával való együttműködése. Kérésre most dolgozza fel a főiskola 25 éves történetét. A második félévtől kezdve pedig ismét tanít. V. K.
