Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-24 / 20. szám
1997. január 24., péntek Mozaik 7. oldal Nem téveszti szerepeit, nem volt ütközőpont Vasfegyelem kötéltánchoz (Folytatás az 1. oldalról) szolgálni, hanem összekötő kapocs szeretnék lenni. S elmondhatom, hogy egyetlen esetben sem volt szereptévesztésem. Nem vitás azonban: az utóbbi hónapokban történt egy s más, s ez még inkább feladta számára a leckét, hiszen, mint ismeretes, Volán és önkormányzat - nagyon leegyszerűsítve - egy ideje nincsenek túl jóban egymással, a helyi közlekedés mikéntjén vitatkoznak.- Ezt nehezen élem meg. Ahogy szigorodnak a velem szembeni elvárások mind a két oldalon, még fokozottabban ügyelek a kőkemény következetességre, arra, hogy egyik szerepem át ne csússzon a másikba. Ezért is tértem ki eddig attól, hogy nyilatkozzak az ügy érdeméről. Tehát még merevebben ragaszkodom a feladatkörök gondos elválasztásához, az önkormányzat törvényességi felügyeletének ellátásához, az igazgatósági ülésen pedig a cég érdekeit leginkább szolgáló döntések meghozatalához. Továbbá azért is, mivel jegyzőként keresi a kenyerét, másrészt, mert igazgatósági tagnak lenni - akit tiszteletdíj illet meg- nem kevésbé felelősségteljes vállalkozás: rossz döntést hozni igen kockázatos, mert a következményekért a magánvagyonával felel minden tag. Azért előfordult, hogy megpróbálták kibillenteni a szerepéből.-Egy alkalommal arra kértem az igazgatóságot, hogy ülésén részt vehessen, s hallgattassák meg az önkormányzat képviselője is. A testület viszont ezt elutasította. A kiegyensúlyozás kállai kettőse sohasem kis feladvány. De sikerül neki, s ez azért is hihető, mert...- Még egyszer sem éreztem, hogy ütközőpont lennék. S nem titok: mindig azon a véleményen vagyok, hogy Salgótarjánban legyen helyi közlekedés, és továbbra is a Nógrád Volán lássa el ezt a szolgáltatást. Summa summárum: izgalmas lehet duplán fókuszban lenni, belelátni a kártyákba, a sok-sok információból itt és ott mindig, hajszálpontosan csak annyit közölni, amennyi közölhető... Dr. Petercsák Zsolt sokat sej- tetően, nevetve mondja erre:- Hát, igen, ez egy kötéltánc (M.J.) Hölgyek és a karrier „Miért kevés a nő a magyar politikai élet irányítói között?” - kérdezte valaki a minap egy vitafórumon. A válasz semmitmondó volt; ezért is látszik helyénvalónak, hogy a Washington Times tanácsait idézzük. Az amerikai újság ugyanis arról értekezett, hogy mit kell szem előtt tartania egy hölgynek, ha politikai karriert akar csinálni. 1. Kerülje a szexire vett figurát. 2. Ne viseljen minit. 3. Ne hordjon pantallót. 4. Kerülje a túlságosan magas sarkú cipőt. 5. Óvakodjék a fantázia-frizurától és a csiricsáré bizsutól. 6. Ne akarjon okosabbnak látszani, mint amilyen a valóságban. 7. Ne legyen alacsony és néger. Fejő, hQgy ott az ujolsó pont a döntő. 1 ■ mi . I I Kicsit szomorúak a régi tarjániak - Uszoda volt az acélgyárban, dalárdák alakultak Polgárszemmel a városról (Folytatás az 1. oldqlról) aki a bányatársulat agrármérnökeként, majd később református presbiterként, a bányamúzeum idegenvezetőjeként szolgálta mindvégig a várost. Egyházközségi, múzeumbarát- köri tevékenységével, családi emlékek felidézésével, korabeli dokumentumok közti eligazításával pedig mind a mai napig a lehető legtöbbet adja a hozzá fordulóknak. Liptay B. Jenő és Nagy Bertalan gyárigazgatók gyermekei, Jenő bácsi és Zsuzsa asszony a polgári lét legszebb értékeit hitelesítik.- Az acélgyári olvasóban tették közé a várossá nyilvánítás hírét, mert akkor az volt a legtöbb embert befogadó terem - emlékezik Jenő ijácsi a családban kisgyermekként is nagynak tartott eseményre.- Szép lassan kezdett Tarján olyan várossá lenni, ahol a városháza, rendőrség, bíróság, vagy a kaszinók épülete, a somoskői bazaltkockákból kirakott utcák, az új gyülekezetnek otthont adó református templom, a gimnázium mind-mind a polgárosodást segítette. Jó kapcsolatunk volt akkoriban a nógrádi származású belügyminiszterrel. Vállalat-jgazga- tók, s a polgármesterüjnk így sok mindent elérhettek. Beépült a Pécskő utca, lefedték az itt folyó szennyezett patpkot is. Korcsolyapályát építettünk, sportpályákat - volt idő, mikor két NB I-es csapata volt Tar- jánnak, a gyárak rivalizálása persze megjelent a SESE és az SBTC meccseken is -, az acélgyárban uszoda vojt, megnyílt a bányai strandfürdő, dalárdák alakultak. Az egyletek fotóin csak arról tudni, hogy ki a mérnök, művezető, hogy ő ül középen. Kifogástalan öltözékben jártak az emberek, karonfogva sétáltak föl az acélgyár rendezett útján a jómódú zsidó családok, a Borbély ligetben nyugdíjasok kártyáztak, a kuglipályákon hangos szó nélkül söröz- gettek a munkások. Családias légkör volt a vállalatoknál. Napi nyolc óra munkával az egyszerű munkás is úgy tudta eltartani a családját, hogy a feleség csak a gyermekekkel és a háztartással foglalkozott. A fiatal lányok csak addig kellett munkát vállaljanak, míg össze nem gyűlt a stafímngra való.- Mi, régi tarjániak kicsit szomorúak vagyunk. Néhány évvel ellőtt német vendégeimet kísértem föl az acélgyárba. Szégyelltem magam a hulló vakolatok, a rozsdás gépek, a rendetlenség és a piszok miatt. Hogy mikor kopott meg Tarján szépsége?- Mikor az oroszok bejöttek a háború után, az acélgyári kolóniákban látták, hogy függöny van az ablakon, terítő az asztalon, s szőnyeg a szobákban. Ezekre a munkáslakásokra azt hitték, hogy burzsujok lakják. A bányakaszinó alatt volt egy kuglipálya. A háború után kétszer hoztuk rendbe. 49-ben még rendeztünk ott kugliversenyt, de miután újra széthordták a deszkákat, már nem volt lelkierőnk ahhoz, hogy újra megcsináljuk. Valamikor térmunkásokat fizetett a város, s a gyárak éjjeli őrei is végig kellett járő- rözzék a kolóniákat. Blokkolóórák voltak az utcákban, amivel hitelesítették az őrjárataikat. A szolgálatról pedig naplót vezettek, melybe rendkívüli eseményként még a szerenádokat is bevezették.- Mára hangos lett az utca és közönséges. Egykori lakásunkban ma hajléktalanszállót rendeztek be. Sokat adtak az üzemek Tarjánnak, s mikor a város segíthetett volna, nem tette. Vannak dolgok, amik talán örökre elvesztek. Ennek ellenére mindannyiunknak seprűt kellene fogni, utcákat, tereket, patakokat tisztítani. Meg kell ismerni, s ápolni kell a gyökereinket. Erre nem csupán a mi családunkat kötelezi az emlékezet. , Tarnóczi Nők központja - Hivatalok útvesztője - Nincs fölösleges ember! Munkahelyen „leírják” a középkoriakat Nőkkel egymásért és a családért". E gondolatot választotta mottójául a budapesti konferencia-központban működő Nők Háza. Az intézmény az országban egyedülálló, noha hasonlóra minden bizonnyal szükség lenne más városainkban is. A ház vezetője, dr. Minya Klára így vall a Nők Házáról:- Ez olyan hely, ahol a nők találkozhatnak, beszélgethetnek, tapasztalatot cserélhetnek, barátkozhatnak és segíthetnek egymás gondjain, mert „egyedül nem megy”. De ezen túl, természetesen avatott szakemberek, pedagógusok, pszichológusok, jogászok segítik az eligazodást a mindennapi élet, valamint a hivatalok útvesztőiben. Tömören fogalmazva: e ház sokoldalú civil kezdeményezésre jött létre, hogy szolgáltatásaival a nők sajátos gondjainak megoldásához hozzájáruljon. Akár férfiaknak is-A „nőbarát” szolgáltatások, bár minden korosztálynak rendelkezésére állnak, mégis inkább a középkorú nőket várják. — Ez valóban így van, de jöhetnek még férfiak is adott esetben. Nyitottak vagyunk mindenki számára! Tapasztalataink szerint viszont a fiatal és az idős nőkkel több helyen is foglalkoznak, ellátják őket tanácsokkal, de a középkorosztállyal szinte senki nem törődik. Már nem fiatalok és még nem idősek, de a munkahelyen, a családban, a közéletben gyakorta leírják őket, vagyis sokszorosan háttérbe szorítottak. Hiába életerősek még, hiába van sok tapasztalatuk, tudásuk, erejük és ambíciójuk, őket fenyegeti leginkább a munkanélküliség réme. Hiszen, ha munkahelyük megszűnik, ha kikerülnek valahonnan, másutt már nem nyílnak meg előttük a lehetőségek és a kapuk. Gyakorta érik őket kudarcélmények és ennek következménye a betegség, velejárója pedig a megalázottság, a mellőzöttség. Ugyanakkor ezen a korosztályon van a legnagyobb teher. Egyedül állóknak is Sokan még gyereket nevelnek, vagy már unokát, de gondoskodnak az idős szülőkről, ha kell, ápolják, segítik, és közben önmaguk gondjaival nem tudnak, nem érnek rá foglalkozni. Ezért vállaltuk az ő segítésüket. A havonta egyszer működő Tükör klubunk viszont az egyedül élő nőknek nyújt találkozási, barátkozási lehetőséget, közös programokat. Ez is macska, de egy kicsit nagyobbacska £ - Jfc £***< ?«- -■ A Ritka fajhoz tartoznak a fotónkon látható kölykök: a már csaknem kipusztult szu- mátrai tigrisek képviselői. A hármas ikrek az új-zélandi Wellington állatkertjében születtek, tiszta vérű szumátrai tigrisszülőktől. Bonyolítja a helyzetet, hogy az állatkerti tartás alatt a fogságban élő csíkos nagymacskákat összevissza keresztezték egymással, így a különböző fajokból kialakult az úgynevezett „állatkerti tigris”. (Egykor Kína keleti részétől az Aral-tó vidékéig, Szibéria délkeleti területeitől az indonéz szigetvilágig benépesítették Ázsiát e nagymacskák.) Szu- mátra szigetén a lakosság robbanásszerű gyarapodása mára elpusztította a dzsungelek jelentős részét, azaz a tigrisek élőhelyét; a szép ragadozók a kipusztulás szélére sodródtak. Ha szerelmes lesz a lelkész Sokáig szunnyadt a család iránti vágy Varga Sándorban, a fiatal római katolikus papban, mígnem három és fél éves papi szolgálat után, négy vér szerinti testvére családja láttán felébredt. Ezért kérte püspökét: mentesítse a szolgálat alól, mert nem tudja vállalni a cölibátust. A pap merőben új élet kapujában találta magát. Már csak azért is, mert a hatvanas években nemigen volt jó ajánlólevél a levetett reverenda. Debrecenben csak fizikai munkásnak vették fel a konzervgyári raktárba. Igaz, néhány hónap múlva észrevették, hogy nem csak jó fizikummal van megáldva, de tanult elmével is rendelkezik. Raktáros lett, majd az idők enyhültével a kereskedelemben kezdett dolgozni. Aztán megtalálta a maga feleségét is, aki két szép lányt szült neki. Jártában-keltében találkozott első sorstársával, aki szintén debreceni lakos volt. Egy évfolyam választotta el őket, s az kötötte össze, hogy ő sem vállalta a nőtlenséget. így, amikor rájuk találtak hasonló sorsú miskolci paptársaik, már ketten csatlakoztak az alakuló szervezethez. Ez azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy lelki és gyakorlati segítséget adjon azoknak, akik kiváltak a papság kötelékéből. így alakult meg az a szerveződés, amely ma 280 pályamódosító lelkészt számlál. Egy- házmegyényi „kiugrott pap”, ahogyan a köznyelv hívja őket. Szerintük viszont a papság jegye letörölhetetlenül rajtuk maradt, a cölibátus megtartásától függetlenül. Évente kétszer jönnek össze, tavasszal lelki gyakorlatra, ősszel egy kirándulásra. Várják, hogy egyszer választhatóvá válik a cölibátus. Kinek árcédula, kinek nóta Ki, vagy mi adhat rangot valamely utcának? Azt gondolná az ember, hogy a bohém dalköltők. De mit mond egy amerikainak, ha a magyar belekiáltja az éjszakába, hogy most az Akácos úton jár, vagy esetleg a Csap utcán kíván végigmenni? Nos, a HP ingatlanügynökség nem az érzelmek, hanem az üzletek bérleti díja alapján állította össze a világ 10 leghíresebb utcájának listáját. A sort a tokiói Ginza vezeti, ezt a hongkongi Nathan követi. Harmadik a New York-i 5th street, aztán az 57. utca következik. Európa csak ezután jöhet, a párizsi place Vendôme az ötödik, ám a hatodik már megint New Yorkban található, a Madison Avenue. A londoni Bond street a hetedik, a genfi rue de Rhone a nyol- eadik. A híres, római via Condotti csak a kilencedik, de a sort is amerikai utca, a Rodeo Drive zárja. A Hirsfeld úr listáján lévő üzleteknek „az a közös vonása, hogy a leggazdagabb vásárlóknak kínálják a divatos portékáikat, azoknak, akik sohasem bajlódnak az árcédula vizsgálgatásával”. Bizonyára ez a magyarázata annak is, hogy a legszebb dalok mégis, mindig a csendes, neve nincs utcákról szólnak ... Liptay Jenő édesanyja és édesapja
