Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-22 / 18. szám

1997. január 22., szerda SZÉCSÉNY Megyei Körkép BATONYTERENYE RETSAG 3. oldal Festmények az iskolában - Kiállítás nyűt a hét elején a salgótarjáni Petőfi Sándor Isko­lában Klecsány Anikó alkotásaiból fotó: gyurián tibor Diabetes-klub alakult Szécsényben - Háziorvos segít a rászorulókon Cukorbetegek egymásért Megtartotta alakuló összejö­vetelét a szécsényi diabetes- klub, melyen a tagok heti fo­gadóóráról és havi rendszeres összejövetelről határoztak. Tizenkilenc fővel alakult meg a szécsényi klub, ám a vá­rosban és a vonzáskörzetben et­től lényegesen többen vannak azok, akik a cukorbetegség problémáival nap mint nap meg kell küzdjenek. A klub vezető­sége úgy döntött, hogy nyitnak a cukorbetegek felé, a Művelő­dési és Ifjúsági Centrumban ezért minden pénteken 14 és 15 óra között fogadják betegtársa­ikat, s a hónap utolsó péntekén délután négytől közös foglal­kozásra várják a tagoka't. Ez utóbbi összejöveteleken már orvosi segítséget is igénybe vehetnek, hisz a klub vezetőségében dr. Dudás István háziorvos készséggel ad taná­csot a rászorultaknak. A beteg­ség alapos megismerését, az előrehaladott állapotok kezelé­sét, az öninjekciózás félelmé­nek leküzdését segítheti a szakember, s a betegek egy­másnak adott sok jó tanácsa is. A klub alakuló összejövete­lé»-döntöttek a tagdíj mértéké­ről is, ez évi 400 forint, mely­nek mindössze 10 százalékát utalják a megyei szervezethez, a többi felhasználásáról a tagok döntenek. Az első támogatást egy klubtagtól kapták, elnökük, Miklós Lajos ötezer forinttal segítette az önszerveződő egye­sülést - tájékoztatott Pusztai Kálmán, a klub titkára. T.L. Ismét pályázhatnak támogatásért a vállalkozók, feltéve, ha nincsen tartozásuk „Izmosodik” a kiállítás A vásár legalább olyan színvonalas lesz, mint a tavalyi-így a szervezők (Folytatás az 1. oldalról) Emellett az önállóan kiállítók közül is lesznek kedvezménye­zettek - tájékoztatott Géczy Gyula, az alapítvány ügyvezető igazgatója. Megállapodtak abban is, hogy közösen veszik fel a kap­csolatot a Szlovák Vállalkozók Szövetségével, s a szomszédos megyék vállalkozásfejlesztési központjaival. Hasonló sze­repre vállalkozott a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Ipar­kamara is. Géczy Gyula szerint mód nyílik legalább húsz kisvállal­kozó minimális térítés melletti bemutatkozására április 16-20- a között. Pályázati anyaguk bármely vállalkozásfejlesztési központban hozzáférhető, a szalonai segítséget, s a vásári koordinációt Babjákné Ott Éva látja el. A pályázóknak egy bemutat­kozó levél mellett nyilatkoz­niuk kell, hogy nincs köztarto­zásuk, kamarai díjukat befizet­ték. Termékükről, szolgáltatá­sukról részletes leírást kér a ki­író. Mind Géczy Gyula, mind Gazsi Ferenc támogatja megyei népművészek, még fel nem fe­dezett alkotók bemutatkozását. Ehhez személyesen kell jelent­kezniük a GF-Primus Bt. irodá­jában (Salgótarján, Bartók Béla út 10.), vagy a vállalkozásfej­lesztési alapítvány megyeházi központjában (Salgótarján, Rá­kóczi út 36.). T. N. L. Hírek Tény-fény-kép Salgótarján - Az önkor­mányzat és a Nógrádi Tör­téneti Múzeum által a vá­rossá nyilvánítás 75. évfor­dulója tiszteletére rendezett kiállítást január 24-én, pén­teken 11 órakor a múzeum­ban Puszta Béla polgármes­ter nyitja meg. Közreműkö­dik a Salgótarjáni Zeneis­kola Rézfúvósegyüttese. Itt jártak a zöldek Balassagyarmat - A Hol­landiában - támogató szer­vezeteivel együtt - 5 száza­léknyi mandátumot képvi­selő zöldek jártak vendég­ségben a napokban Balassa­gyarmaton. A Zöld Alterna­tíva rendezvényén a holland vendégek a pártszerű mű­ködés feltételeinek javítá­sára tréningeztették a helyi zöldeket, kiket a gyarmati önkormányzatban egy kö­zelmúltbeli váltás óta Láng Mihály képvisel. Játszóház Hasznos - Játszóház várja a gyerekeket a klubkönyvtár­ban január 24-én (pénteken) 14-től 16 óráig. A kis ven­dégek ezen a délutánon csa­ládi társasjáték készítésével foglalatoskodnak. Újabb adómentes falu Karancskeszi - Az idén semmiféle új helyi adót nem vezet be a képviselő-testü­let. A mértéke is megmarad az évenként fizetendő 1200 forint lakossági kommunális adónak. Nem változik a gép­járműadó sem, egy évre négyszáz forint. Közmunkás „brigád” Endrefalva - A falu ön- kormányzata hat közmun­kást alkalmaz. A kis csapat a község köztereinek takarí­tásán, tisztításán dolgozik a megyei munkaügyi köz­ponttal kötött szerződés alapján ez év április 30-áig. Fogadószoba Litke - Dr. Serfőző András országgyűlési képviselő ja­nuár 24-én, pénteken 15-től 16 óráig tart fogadónapot a polgármesteri hivatalban. Bátonyterenye - Szvétecz László alpolgármester ja-- nuár 22-én (ma) tartja foga­dónapját 8-tól 12 óráig a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán. Bfógrád Megyei Hírlap Mihalik Júlia jegyzete Mindenki esélye I Tgrang zúgása nem min- 11 dig jelzi, hogy valaki me­gint örökre eltávozott. De ilyenkor mindig megsűrűsö- dik a csend, kutyák sem vak- kantanak. Kisvártatva feltűn­nek az „új” fekete ruhások, s egymásnak adják a gyászhírt az emberek. A betonkeményre fagyott földben nyugovóra tért, aki következett. Egy asszony, egy férfi, aztán megint egy nő, S ahogyan a jeges hóval borí­tott, kétszeresen halott bármi temetőben hosszabbodnak az új sorok, úgy nő a faluban a magányosok száma. Kettészakított párok élik túl az elmondhatatlant, imára kulcsolódnak a görcsös ujjak. Holnapután már talán köny- nyebb lesz . . . De addig is, és azután is, úgy kellene a szívet erősítő biztatás. Sorstársak és mások naponta összejöhetné­nek egy barátságos, meleg he­lyen, de Bárnán nincs idősek klubja, nincs ilyen mestersé­ges otthon. Mert sokba kerül, mert talán nem is lenne ki­használva, s összejönni ép­penséggel házaknál is lehet - mondanak ellent a nem túl meggyőző, kényelmes, régi érvek. Sutba dobni nem is kell ezeket, de igazán emberséges az lenne, ha helytállóságukat újragondolnák, s esetleg megkérdeznék a magukra ma­radottakat: mit szeretnének. Tfinnyi fáradozást megér az L-j iigy, melynek sajnos, bárki szenvedő alanya lehet. Hiszen mindenki esélyes a magányra. Lecserélt bérletek - Megválaszolt kérdések Bérlet a kényelemhez ? Még mindig nem csengett le a Nógrád Volán Rt. idei igazol­ványcseréjével kapcsolatos kifogások, észrevételek, meg­jegyzések időszaka. Újabb észrevételek érkeztek szer­kesztőségünkbe, melyeket to­vábbítottunk. Kérdéseinkre Vérségi Pál, a Nógrád Volán Rt. személyszál­lítási üzletigazgatója válaszolt.- Miért volt szükség az iga­zolványok cseréjére?-Az elmúlt időszakban már több ízben tájékoztattuk a me­gye lakosságát, többek között a Nógrád Megyei Hírlapban is. A cserét a forgalomban lévő iga­zolványok elavultsága indo­kolta. Autóbusz-vezetőink, el­lenőreink számára a régi iga­zolványok nem tették lehetővé a gyors ellenőrzést. Ezzel az utazóközönség kisebb része rendszeresen visszaélt, hely­közi utazásaiknál rövidebb ér­tékű bérletet váltottak, több esetben jogtalan kedvezményt vettek igénybe. Ezzel jelentős bevételkiesést okoztak társasá­gunknak. Az új bérletigazolvá­nyok áttekinthetők, kétpéldá­nyos tokban, külön van az iga­zolvány és külön a bérlet. Az igazolványok első oldalán tün­tettük fel a személyi adatokat (pontos cím, utazási viszony­lat). Ez megkönnyíti az ellenőr­zést végző dolgozóink munká­ját. A cserét 1996 szeptemberé­ben kezdtük meg. Tapasztalata­ink szerint az akciónk elősegí­tette, hogy jogos bevételeink­hez hozzájussunk.-A bérletért járó szolgálta­tás szerény minőségű. Többször kívül-belül sárosak az autóbu­szok, piszkosak az ablakok.-A jelenlegi bérlet ára - a tarifaemelés mellett is - a szol­gáltatás színvonalának megőr­zését biztosítja. Munkánkkal szemben az utazóközönség ré­széről az elmúlt években jelen­tős kifogás sem a sajtóban, sem a panaszlevelekben nem merült fel. A színvonal megőrzésére nagy gondot fordítunk. Az egyes szemléken eszközeink külső mosása rendszeresen megtörténik. Meggyőződésünk szerint gépkocsivezetőink az autóbuszok belső tisztaságáról is megfelelően gondoskodnak. Nem vitatjuk, hogy a hiányos­ságokat olvasójuk tapasztalta, de ez nem jellemző autóbusza­inkra. De csak rendszám isme­retében tudunk intézkedni. V. K. Egyelőre csak az átalakítás kezdődik az ÉVI helyén Plusz: két hónap múlva Híreinkkel ellentétben még nem nyit ki a Plusz diszkont Salgótarjánban. Téves értelmezés folytán la­punk arról számolt be a múlt héten, hogy február elsején megnyitja üzletét Salgótarján­ban a Plusz Kft. Nos, az üze­meltető február elsején csak birtokba veszi a volt ÉVI ABC- t, s két hónap alatt kívánja bér­leményét nyitásra késszé vará­zsolni - tájékoztatta lapunkat az új bérlő. Elkészült a vádirat az álfilmrendező ellen Itt járt a nagy átverő (Folytatás az 1. oldalról) A gépkocsit a rendőrség a ve­vőtől lefoglalta és a Suzuki Molnár Kft. részére visszaadta. A másik kocsit H. egyéb úton értékesítette. H. József 96. május 15-én, 16-án és 20-án az 51-es főúton Majosháza határában lévő csárdában megvendégelt több filmforgatás előtti próbán résztvevő statisztát, valamint a saját stábját közel 50 000 Ft­ért. A vendéglőst megnyerő stí­lusával, valamint hosszú távú és nagy összegű további meg­rendelések kilátásba helyezésé­vel megtévesztette, a számla rendezését különböző indokok­kal elhalasztotta. H. József 1996 májusában Majosházán magas kereseti le­hetőséget ígérve megtévesztette az ott lakókat azzal, hogy amennyiben vállalják a statisz- tálást különböző reklámfilmek­ben, valamint egyéb szerepek­ben való közreműködést, úgy átlagon felüli bérezést, vala­mint étkezést, ruhakopást kom­penzáló összeget fog fizetni. H. ígéretét részben betartotta. A statiszták étkezését megoldotta, de az előre megbeszélt díjazás kifizetését halogatta, azóta sem fizetett. H. József 1996. július 22-én bérbe vette a Főtaxi Autóköz­lekedési és Szolgáltató Rt. egy gépkocsiját, majd a bérleti szerződésben szereplő időpon­tig a kocsit nem vitte vissza, azt feltehetően ismeretlen sze­mélynek értékesítette. H. József 1996. augusztus 17-étől szep­tember 12-éig szállóvendég­ként tartózkodott a Budapest III. kér. csillaghegyi Strand­szállójában, ahol magát az Ani- Kun Film Bt. rendezőjének adta ki és összesen 142 000 Ft ösz- szegű számlája keletkezett. Fi­zetési kötelezettségének azóta sem tett eleget. H. József 1993 októberében és 1994 januárjában 45 000 és 620 000 Ft-ot kért kölcsön O. Csaba budapesti lakostól, mely összegek visszafizetését külön­böző indokokra hivatkozva nem teljesítette. H. József O. Csabával ugyanúgy, mint a többi sértettel, igyekezett elhi­tetni, hogy ő elismert filmren­dező, mindig azt emlegette, hogy összes pénzét egy magas haszonnal kecsegtető reklám­film forgatásába fektette be. A Pásztói Rendőrkapitány­ság 1996. december 28-án fe­jezte be a nyomozást a nem mindennapi ügyben, megszüle­tett a vádirat. È szerint H. Jó­zsefet a Pásztói Ügyészség há­romrendbeli csalás bűntett, 13 rendbeli csalás vétség, egy- rendbeli jelentős értékre elkö­vetett sikkasztás, egyrendbeli nagyobb értékre elkövetett sik­kasztás, kétrendbeli magánoki­rat-hamisítás vétségével vá­dolja. Továbbá O. Csabát kétrend­beli magánokirat-hamisítás vét­ség, egyrendbeli csalás bűntett, valamint egyrendbeli orgazda­ság bűntettével. H. József ellen a Pesti Központi Kerületi Bíró­ságon szintén büntetőeljárás van folyamatban. H. József előzetes letartóztatásban várja ügyében az ítéletet. L. D. Eredményes a rendőrség megelőzési munkája Kevesebb baleset Elégedettek lehetnek a vá­ros rendőrei, nyugodtabbak a lakók. A két dolog össze­függ, pláne, ha a közúti balesetek számánák csök­kenését tekintjük. A Bátonyterenyei Városi Balesetmegelőzési Bizottság a közelmúltban tartotta éves értékelő ülését. Az értekezle­tet Juhász István alezredes, a kapitányság vezetője nyitotta meg, köszöntőjét Nagy Lajos törzsőrmester beszámolója követte. A bizottság titkára a célkitűzések megvalósítását emelte ki. A KRESZ-vetélke- dőn, rajzpályázatokon öt is­kola mintegy 200 ezer forint jutalomban részesült. Az elmúlt év folyamán há­rom esetben történt gyermek­baleset a körzetben, az ok mindhárom esetben a gyere­keik figyelmetlenségére ve­zethető vissza. 1996-ban a vá­ros területén 33 százalékos csökkenést regisztráltak a közúti balesetek számszerű alakulásában az előző évhez képest (megyei viszonylatban ez a szám 1 százalékos növe­kedést mutat). Ugyancsak fi­gyelemre méltó, hogy a halá­los balesetek száma is csök­kent. A városi balesetmegelő­zési bizottság jövőbeni fela­datairól szólva kiemelték, hogy a propagandamunkában a családi KRESZ-vetélkedő- ket kell szorgalmazni olyan módon, hogy sor kerülhessen megyék közötti regionális ve­télkedőkre is. (H. E.)

Next

/
Thumbnails
Contents