Nógrád Megyei Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-18-19 / 15. szám
g ; ; 2. oldal SALGÓTARJÁN h BALASSAGYARMAT Megyei Körkép PÁSZTÓ 1997. január 18., szombat Nógrád megye gazdaságának jövőképe - Kerekasztal-beszélgetés helyzetünkről, a felemelkedés lehetőségeiről Pénzt nem(csak) behozni, hanem csinálni kell! (Folytatás az 1. oldalról) Világítsák meg olvasóinknak: mi változott ezen a tájon pozitív és negatív értelemben, még ha tudjuk is, hogy a rendszerváltás óta ide áramlott a legkevesebb működő töke, itt az egy főre jutó legkisebb GDP és „dobogós” helyünk sajnos változatlan a munkanélküliségi rátát tekintve. D. Gy.: -Nem vagyok benne biztos, hogy a kormányváltozások minőségi változással jártak-e együtt. Egy biztos: megteremtődtek azok a feltételek, amelyek révén a kereskedelemben is érvényesülnek a piacgazdasági szabályok. Színesedett a paletta, megjelentek az egyéni vállalkozók, a külföldi érdekeltségű cégek. A szabályzók kiforratlansága viszont hátrányosan hatott a magyar belkereskedelemre, s azt sem tartom szerencsésnek, hogy ilyen gyorsan, ilyen nagy szeletet kaptak a piacból a multinacionális társaságok. A lassúbb változásokat a szabályzók is jobban követték volna, s nem csorbult volna a fogyasztói érdekvédelem sem. Ismeretlen értékeink G. Gy.: -Nem tartom szerencsésnek az általánosítást: ahány térség van a megyében, annyiféle adottság létezik. Nem igaz, hogy általában rossz a megye iparszerkezete, hátrányos a mezőgazdasága. Feltétlenül úgy látom, hogy történt pozitív változás az elmúlt hat-nyolc év alatt. A megítéléseket sokkal differenciáltabban kellene kezelni, mert évek során valóban mindig úgy kezdődtek az elemzések, ahogy említette, kiegészülve azzal, hogy a megye alkalmas idegenforgalmi fejlesztésre, Szerintem az idegenforgalmat egyébként sem lehet fejleszteni anélkül, hogy nem tudjuk, milyen értékekkel rendelkezünk. Nincs egy panziókat felvonultató leltár, nincs egy programnaptár. Kaphat a turista egy „fotóalbumot”, s ez is valami, de ez még édeskevés. L. Gy.: -Mit akarunk mi Salgótarján idegenforgalmával, mikor azt látjuk, hogy a Hotel Salgó zárva. Ezt holnap ki kellene nyitni, oda kellene adni egy vállalkozónak. A Domyayra már legalább 20 milliót kellene költeni, hogy valaki felélessze. V. Cs.: -Mint szolgáltató, tényként mondhatom el, hogy az elmúlt években Nógrád megyében milliárdos beruházások valósultak meg az ivóvízhálózat kiépítésében, a minőség javításában. Ilyen szempontból óriási fejlődés volt tapasztalható, az ellátás szinte 100 százalékos. Más kérdés a hatalmas értékű infrastruktúra kihasználtsága napjainkban, amely természetesen kihat a fajlagos költségekre is. Ivóvizet mindenhová! Nyugat-Nógrádban az elmúlt másfél év alatt 28 települést kapcsoltunk be a hálózatba, s ezzel 53 településen szolgáltatunk, miközben a vízfogyasztás az elmúlt két évben stagnált, előtte pedig 15-20 százalékos visszaesés volt tapasztalható. Ha regionális szinten nézem, Nyugat-Nógrádban 70 százalékos visszaesés mutatkozik a felhasználásban, különösen a meghatározó közületi fogyasztók esetében, de érezhető az államilag még támogatott lakosság körében is. G. S.: -A helyzetélemzések- ből általában csöpög a pesszimizmus. Én inkább azt mondanám, hogy Nógrád megye történelmi lehetőség előtt áll a rendszerváltás következtében. Igaz, összeomlott az ipar, amely csak Salgótarjánban 24 ezer embert foglalkoztatott. Ennek most örülni kellene, mert ha szétnézünk a világban, azt tapasztaljuk, hogy a túliparosodott területek mind szegények, úgy Amerikában, mint Németországban. Ezekben a térségekben nagyon alacsony a szellemi szint is, köszönhetően az életvitelt meghatározó fa- lanszterrendszemek... Szegénység itt és ott D. Gy .: -Csak az relatív szegénység, ami meg nálunk tapasztalható, az abszolút szegénység... G. S.: -Ez is relatív szegénység, mert csak Budapesthez képest vagyunk szegényebbek, de az ukránokhoz, vagy csak a szabolcsiakhoz képest gazdagabbak vagyunk... V. Cs.: -Két év után a napokban újból Nyíregyházán jártam. Olyan változások vannak, hogy rá sem ismertem! G. S.: -Arra szeretnék rámutatni, hogy a megye nagyon nagy lehetőségek előtt áll. Már megindult a működő tőke, példa rá a pásztói Eglo Lux, vagy a rétsági TDK. Csöpögnek a nyugati pénzek, de a helyzetet nem ez oldja meg. A piacgazdaságban pénzt nem behozni, hanem csinálni kell! Arra várunk, hogy jöjjön a külföldi tőke, az állami támogatás... Hát, kell ide még öt gyár? Az is sok, ami van! A gazdaság élénkítése a fő feladat, ne várjuk már örökké az állam bácsi segítségét! Nézzük meg az acélgyárat! Egy csomó pénzt kapott, s hol tart... Dárius kincsét el lehet szórni, ha egy szervezet úgy dolgozik, ahogy. Mikor a kollégáim panaszkodnak, elmondom nekik: nem tudunk változtatni azon, milyen közteherviselést rónak ránk. Mi ehhez csak alkalmazkodni tudunk. A menedzselés sem arról szól, hogyan csinálhatnák még három üzemet. „Nem kritizálni kell, hanem dolgozni. A menedzsernek ki kell találni, mi a legjobb út egy adott helyzetben” ,-mondta egy ismerősöm egy elit körben. Menedzser a polgármester is a maga területén, s nem azzal kell foglalkoznia, hogyan csinálhatna még három gyárat. Hinni kell, hogy többre vagyunk képesek, ellenkező esetben torz kép alakul ki rólunk, amit tovább erősít a kollektíva, a közvélemény, sőt a politikus is.- Vendégeink könnyű helyzetben vannak, hiszen jól menő cégeket vezetnek, de azokról is szól a történet, akik önerejükből képtelenek vállalkozni, magasabb röppályára állni... G. S.: -Nem biztos, hogy jobb helyzetben vagyunk, hiszen amíg a sajtó örömmel számol be róla, hogy az adófizetők pénzét, mondjuk, az öblösüveggyár támogatására fordítják, addig nálunk sorozatos az adóhivatali ellenőrzés, szinte már szőrözés: miért adtam ingyen bérbe az étkezdét, miért adtam oda a szakszervezetnek a művelődési házat... D. Gy.: -Törvényi módosítás folytán világgá engedtük a szövetkezeti szakcsoportokat, s ezzel összeomlott egy megélhetési forrás, Nyugat-Nógrádban a bogyóstermeltetés, Kelet- Nógrádban a kisállattartás. Míg ’85-ben 55 vagon nyulat vásároltunk fel, addig ma egyet! Az a baj, hogy 54 vagonnyi bevételt vettünk el azoktól, akik ebből éltek. G. S.: -Jelenleg van egy nagyfokú életszínvonal-csökkenés. Ha a munkanélkülitől elvonnák 4-5 ezer forintos feketén keresett jövedelmét, itt szociális robbanás történne. Nincsenek egyenlő esélyeink, ez tény. Én ugyanis egy fillért nem tudok elszámolni feketén, s nem azért, mert jön az APEH, hanem azért, mert ha én csak egyszer két tűzhelyet saját zsebre adok el, két hét múlva már húsz kollégám ezt csinálná, kilopnák a szememet! Nincs esélyegyenlőség pl. az alkalmazott vízdíj miatt sem, hiszen én majd’ dupla annyit fizetek, mint a lakosság. V. Cs.: -Furcsa dolgot tapasztaltam a minap. Hirdetésünkre - relatív középvezetői állásra - a mai napig összesen három pályázó jelentkezett. Vízdíjbeszedői felhívásunkra két jelentkező érkezett Dejtár térségéből. Felettünk a béka(?) G. Gy.: -Tavalyi, viszonylag friss adatok vannak a kezemben: Nógrád megye mindenben az utolsó helyen áll. Voltak hangok, miszerint az itt létrejött vállalkozások nem saját tőkéjükből nőttek ki, hanem állami vállalatok szétszabdalása révén, sok a kényszervállalkozó. Egy másik tanulmány azt állítja, hogy nagyon jól állunk a képzettséget tekintve. Szerintem ez nem igaz. A betanított munkások aránya megyénkben eléri a 68 (!) százalékot. Sándor említette, hogy saját sorsunkat kell menedzselni. Ez a réteg biztosan képtelen erre, nemhogy magasabb röppályára kerülhetne. Ha holnap idejönne az IBM, s dolgozókat keresne, nem tudom, találnának-e megfelelő munkaerőt. D. I.:-Ha az ember fejlődni akar, előre kell néznie. Pásztón és környékén voltak egykoron a legjobb földek. Ennek ellenére mit tapasztalhattam: mind a tsz, mind az állami gazdaság szétesett a rendszerváltás után. Az egyik legjobb áfész ugyancsak csődbe jutott... Erre mindenki azt mondja: az új rendszer terméke! Pedig nem így van. Más dolog, ha valami szétesőben volt, s más az, amit szétvernek. Azért álltam a vállalkozói ön- kormányzat egyébként törvényben deklarált lehetősége mellé, mert ezzel megőrizhetem függetlenségemet a mindenkori pénzügyi kormányzattól. Ha azt akarom, hogy a település fejlődjön, ez az egyetlen út. Más kérdés, mi van a fejekben! Az említett gazdálkodók széthullása nem volt törvény- szerű, s ennek nem gazdasági, hanem emberi okai voltak. Európába tartunk, s Európa be is fogad minket, de könyörgöm: ne cselédként! Ami rossz, azt el kell vetni, ami jó, azt meg kell tartani. Vállalkozó önkormányzat Megtartottuk a Mechanikát azért, merfmunkäsokrol, azok családjáról volt szó, s nem munkanélküliekről. Egy év alatt szerzett piaca eltartja a kétszáz fős kollektívát, ráadásul még adót is fizet. Ha hagytuk volna elveszni - látjuk a példákat —, ugyan milyen sorsra jutott volna? Bementünk a KNC- be épülettel, de az új testület hadakozik ez ellen, mert 4 és fél milliót kaphatunk... Én meg azt mondom, a legnagyobb vétek kilépni, hiszen ez az apport előbb-utóbb termelőerővé válik. L. Gy.: -Pásztó példaértékű számomra a lokálpatriotizmus megnyilvánulása szempontjából is, s tarjániként kicsit irigykedve figyelem az ottani összefogást. Mi, vállalkozók csak így tudunk egymáson segíteni, ha megyei és városi - az én esetemben salgótarjáni — szinten is lokálpatrióták leszünk. Még akkor is, ha időnként a sárdobálást is fel kell vállalni. Mélységesen felháborított például, hogy Bátonyterenyén egy zalaegerszegi cég ássa a telefonkábel árkait... De a jó értelemben vett lokálpatriotizmus jele a Gabora-gála, amely mellé egy sor vállalkozó odaállt. F. L.: -Mint banki szakember, abban látom a legnagyobb problémát, hogy a rendszerváltás után kialakult traumahelyzet kezelése nem történt meg. Akik megmaradtak, azok a jelenlegi foglalkoztatotti létszámnál többet aligha tudnak lekötni. A kormányzati segítségre akkor lett volna a legnagyobb szükség. Elcsépelt dolog, de tény: a vállalkozók többsége nem azért alakult ki, mert a piacgazdaság egy klassz kihívást jelentett, hanem leginkább kényszerből. Volt ugyan egy intézményesített újrakezdési rendszer, de a kibontakozást ez a modell sem segítette. Megkésett próbálkozások Kialakultak ugyan - megkésve - a vállalkozó-segítő intézmények, de ehhez külső források kellettek, mint például Phare- támogatás, vagy kormányzati, önkormányzati pénzeszközök. További gond azonban, hogy meg kell tanítani vállalkozni az embereket. Erre jó az inkubátorház, amelyet a vállalkozói központ karolt fel megyénkben. Kell továbbá egy célrendszer,' ami felszívja a leendő vállalkozókat, például a nagyüzemi bedolgozási rendszer, ám ez hiányzik. Ráadásul a megyei koordinátor szerepköre jelenleg betöltetlen, hiszen például a megyei önkormányzat súlytalanná vált. Egyáltalán: a korábban jól működő intézmény- rendszer úgy tűnt el, hogy nem lépett a helyébe egy másik, amely a gazdaságban iránytűként funkcionálna. Mit látunk? Szakemberek menekülnek a megyéből, s törvényszerű, hogy nem indul meg egy jó értelemben vett lobbyzás ebben a térségben.- Hiába áramolna be több pénz a megyébe, ez sem oldaná meg a helyzetet? F. L.: -Ez így biztos nem igaz, de a lobbyzás, a szakmai érdekképviselet hiánya károsan befolyásolta a folyamatokat. Azok a vállalkozások maradtak életben, amelyek a korábbi időszakban is hozzászoktak a gazdasági rendhez. A mezőgazdaságot tekintve, valóban kedvezőtlen adottságokkal rendelkezünk, de hiányolom a központi felvásárló, integráló szervezetet, ezért nyomott áron megyén túlra vándorol a termés, a haszon is.-A helyzetelemzésen túllépve érdekelne, kiben milyen jövőkép alakult ki? D. Gy.: -Én bízom a megye gazdaságának fellendülésében. Számomra az a legfontosabb, hogy növekedjen a fizetőképes kereslet. Ha ennek az alapjai megteremtődnek, akkor a magánkereskedőtől a multinacionálisokig ez a kereskedelmi struktúra magasabb szolgáltatási színvonallal is elő tud rukkolni. Ennek érdekében az áfészünk felkészült a mostaninál jelentékenyebb idegenforgalom kiszolgálására is, s adott esetben az idegenforgalom szervezésében is szívesen részt vennénk. Hozzáteszem: ebben látom a növekedés legkisebb esélyét, holott erre lenne a legnagyobb szükség. D. I.: -Nem fetisizálom a vállalkozói önkormányzatot, de érzem a létjogosultságát. Szükségesnek tartom a közigazgatási reformot, hiszen a misz- likre esett gazdaság nem állhat talpra a felépítmény reformja nélkül. Nem vagyok optimista a tekintetben, hogy a választások előtt egy évvel pozitív fordulatra számíthatunk Nógrádban. G. Gy.: -A jövőképen együtt kell dolgoznunk. Meg kell. találni a pályázati lehetőségeket, s ösztönözni kell a gazdasági szereplőket az ebben rejlő előnyök kiaknázására. Sok pályázatról felkészületlenség folytán maradtunk le. Reménytelen kormányzati segítségre várni, ha itt nem teszünk meg mindent saját sorsunk alakításában. A másik, az inkubátorházak kialakítása, hiszen ez az egyetlen megye, ahol még nincs ilyen. Nem biztos viszont, hogy minden városunkban szükség van ipari parkra, de ennek vizsgálata hamarosan befejeződik. A rétsági TDK belépésével gondot jelent, honnan szívjon fel további képzett munkaerőt a környék gazdasága. Ez azt is mutatja, hogy nem kell minden munkanélkülit vállalkozóvá nevelni. Aki viszont sikeres vállalkozó, azt már az EU-tag- ság követelményeire kell felkészíteni. L. Gy.: -Nem hiszem, hogy szellemi tőkében rosszul állnánk. Csak az a kérdés számomra, hogy ki fogja őket ösz- sze? A kamara jelenleg nem képes erre a feladatra. En nem engednék addig zöldmezős beruházást, amíg a kihasználatlan objektumok tömegével találkozunk. V. Cs.: -Én csak reménykedem, hogy mi is megéljük a fejlődést, de ebben a folyamatban magunkra kell építenünk. Fontosnak tartom a közigazgatási reformot: túl sokan szólnak még bele a munkánkba. S nem maradhat el a szabályozó rendszerek harmonizációja sem. Milyen koncepciót építsünk fel, ha nem tudjuk, milyen környezetben tehetjük azt? G. S.: -Látok egy szép jövőképet, hozzáteszem, hogy az oda vezető út igen gyötrelmes lesz, s az eredményét 15-20 évre taksálom. De! A nagyipar feltétlenül vissza fog szorulni, még ha települ is a meglévők mellé egy-kettő. Az igazi cél az EU-csatlakozás, ez Nyugat-Eu- rópa piaci érdeke. S ez önmagában adja a feladatok sorát. Lehet koncepciókat gyártani, de a folyamat vége önfejlődés eredménye lesz. Miért vagyok optimista? Mert a megye iparának összeomlása miatt válaszút elé kerültünk, s rákényszerülünk saját sorsunk alakítására. Idegenforgalmi álmok Rájövünk, hogy az állam szerepe ezen a ponton lecsökken. S aztán itt vannak az adottságaink: a turizmus ezt a megyét is fel szeretnék fedezni, itt a bányamúzeum, Hollókő, Szentkút, Ipolytarnóc... A csöndes kis falvak, a szlovák határkapcsolat, a vadászati lehetőségek mind előnnyé válnak. A vállalkozás természete, hogy rászáll az illatos virágra, de ezt egy programmal is lehet illatosítani. A jól működő és a városokban irodákkal rendelkező kamarák ebben sokat tehetnek, de a vállalkozóknak kellene már ráébredniük, hogy mi hasznot tudnak kovácsolni a tagságból. A kamarának nem kell vállalkozni, az összehangoló szerepét kéne erősíteni. Optimistának kell lenni, s dolgozni kell! F. L.: -Nem a gazdasági, hanem erkölcsi súlya adja a kamara tekintélyét. A megye fejlődését illetően én is optimista vagyok. A bankoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk a gazdaság finanszírozásában, mert szerintem nincs elegendő tőke a megyében a forgóeszköz, a beruházás finanszírozásához. Nagyobb aktivitást kell kifejtenünk a helyi források begyűjtését illetően, ne máshol helyezzék el a pénzüket az emberek. Másrészt nekünk is fel kell kutatnunk a megyén kívüli kedvező forráslehetőségeket. Nagyon fontos, hogy alakuljon ki igazi verseny a pénzintézetek között, amelyben üzleti alapon dőlnek el a bankválasztás kérdései! T. NÉMETH LÁSZLÓ A megjelentek is bíznak benne: folytatása következik!
