Nógrád Megyei Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-09 / 287. szám
1996. december 9., hétfő Ország - Világ 5. oldal A végzet teherautója. Szombaton kora délután Pécs- Somogyon, a Kőbánya és a Somogy utca sarkán lévő családi házba belerohant egy pótkocsis teherautó. Meghalt a lakásban tartózkodó özv. Németh Imréné és ötéves unokája, Dávid. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Nemcsak a ház, hanem a lakás belső falait is ledöntötte a súlyos járműszerelvény, amely téglát szállított. Talán egy új családi otthonhoz. fotó: feb/müller andrea Amerikai eredetű szekta avagy üzleti vállalkozás? Támadások kereszttüzében Balassagyarmaton a gazdaságra kell figyelni a várostörténész szerint Seprőgyártól a legeltetésig Egész Európában bajba került a Szcientológia Egyház, amely nálunk Dianetika néven is ismert. Az amerikai eredetű szekta - vagy inkább vállalkozás? - Magyarországon is terjed. A szcientológia hívei azt mondják, hogy hitükből önbizalmat és harmóniát mentenek, ellenfelei azonban a hívők kizsákmányolásával, a szekta elhagyóinak megzsarolásával vádolják az „egyházat”, amelyet Amerikával ellentétben Európában nemigen tekintenek vallásnak. így a legtöbb helyen elesik a vastag adókedvezmények lehetőségétől is. Mi több, Nyugat-Európa szinte valamennyi országában, A KRESZ módosításáról előreláthatóan februárban-márciusban tárgyal a kormány, és az új szabályok várhatóan a tavaszi hónapokban életbe is lépnek. A tervezett változtatásokról Gyurkovics Sándor, a közlekedési tárca államtitkára az Országos Baleset-megelőzési Bizottság hét végén Budapesten megrendezett konferenciáján elmondta: elképzelhető, hogy a vasúti átjárók fokozott veszélyességére való tekintettel 40 kilométer/órára korlátozzák az átjárók előtt a sebességet. A mobiltelefonok autóban való használatáról még folyik a vita, azt azonban valószínűleg elrendelik, hogy a kisgyermekeket gépkocsiban csak biztonNémetországban, Svájcban, Belgiumban és Hollandiában nyomozást is folytatnak a Szcientológia Egyház működésével kapcsolatban. Franciaországban nemrég zárult le egy per, amelyben börtönre ítélték az ottani hívők korábbi vezérét. Egy 31 éves férfi kiugrott 12. emeleti lakásának ablakából, mert a szekta 6 ezer dollárt követelt tőle „lelki megtisztulása érdekében”. Egy korábbi, ugyancsak francia parlamenti vizsgálóbizottsági jelentés inkább üzleti vállalkozásnak, semmint vallási szervezetnek minősítette a szektát, amely valósággal virágzik 40 ezer francia és 8 milliós nemzetközi tagságának „önkéntes felajánlásaiból”. sági gyermekülésben lehet szállítani. Az előírást hosszabb türelmi idő után kérik számon. A segédmotor-kerékpárosok számára is várhatók változások. Az egészen kis köbcentis „szitakötőket” vezetőknek a lakott területen valószínűleg nem kell bukósisakot viselniük, ám a többi típusnál feltehetően előírják a használatát. A KRESZ szerint jelenleg csak az országutakon kell bukósisakban vezetni, holott a balesetek túlnyomó többsége lakott területeken történik. A KHVM és a Belügyminisztérium a kerékpárutaknál olyan új forgalomirányító fényjelzés bevezetését tervezi, amely a kerékpárosokat és a gyalogosokat együttesen engedné át az úttesten. (Folytatás az 1. oldalról)- Az észak-déli kereskedelemben korábban fontos szerepet töltött be Vác, Balassagyarmat, Szécsény, Salgótarján és Losonc. Az Alföldről érkező gabona, marha ezen városokon keresztül jutott el északra. Kapuk voltak az említett települések, melyek politikai okok miatt becsukódtak. Meggyőződésem, hogy van kulcs ezekhez. Bizonyíték erre, hogy az elmúlt hetekben a szlovákiai Iglóról jöttek Balassagyarmatra vállalkozók, hogy tárgyaljanak.-Mint városi képviselő hogyan értékeli az elmúlt éveket?-Az önkormányzat szándék szintjén szeretne ebben elmozdulást, ugyanakkor az elmúlt hat esztendőben nem fogalmaJelenleg - a történelmi egyházakkal együtt - hatvanegy közösség működik. Sok ez vagy kevés? - kérdeztük a Miniszterelnöki Hivatal Egyházi Kapcsolatok Titkárságától.- A vallás szabad gyakorlása eleve feltételezi a hitélet sokféleségét - hangzott a válasz. - Nem is a felekezetek száma a zódott meg az a gazdasági elképzelés, mely ennek a térségnek a lehetőségeit kiajánlaná. Hiányzott a vállalkozók összefogása, és ahhoz az ügyhöz való megnyerése. Amíg nem lesz egy cég, amely mindezt menedzselje, addig a kutya nem vesz tudomást rólunk a megye- és az országhatáron túl. Azt hiszem ideje fölébredni.-Illusztris vendégeket várnak mostanság. Lehet ebből üzlete Balassagyarmatnak?- December 12-re várjuk Balassagyarmatra Papócsy Lászlót, a Bábolna Rt. elnök- vezér- igazgatóját. Ő valamikor itt járt iskolába, és a felesége is balassagyarmati származású. Vendégünk lesz ekkor a nógrád- marcali származású ismert lényeges, inkább az, hogy szinte nincs olyan hitbéli irányzat a világon, amelynek ne lenne hazai megfelelője. A buddhizmus, az iszlám követői, a Krisna-hívők ugyanúgy megtalálhatók nálunk, mint a jehovisták, az adventisták. Az újak közül való például az Élő Ige Gyülekezete Teljes Evangéliumi Keresztény költő is, Mezey András, aki Társulás a Keleti Piacokért Egyesület főtitkára. Mezey András mesélte, hogy a nyáron, a keleti piacra nagy mennyiségű bogyósgyömölcsöt tudtak volna szállítani. Akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy ez nálunk is terem . .. Mivel Balassagyarmaton nincsenek már zsidó kereskedők, most egy betöltetlen űr van a kereskedelmünkben, nincsenek távolsági kapcsolatai a városnak. Nem misztifikálom a zsidóság szerepét, ez történelmi tradíció, ami Balassagyarmatnak sokat jelentett. A város a meglévő kapcsolatával, az elszármazott, a gazdaságban meghatározó emberekkel elérheti azt, hogy ebből valóban legyen üzlet. Tarnóczi Egyház vagy a baptista egyházból kivált és önállósult AGAPÉ Gyülekezet. Változik a felekezeti lista azért is, mert nem ritka a közösségek névváltoztatása sem. A Nemzetközi Egyesült Pünkösdista Egyház Isten Gyülekezete Misszió például Isten Gyülekezete Szövetségi Misszióvá „keresztelte” önmagát. A nálunk pár éve gyökeret eresztett Jézus Krisztus Mai Szentjei Egyháza (a „mormonok”) pedig Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza néven jegyeztette be magát. (der) Franjo Tudj man horvát elnök szombaton kitüntetett egy háborús bűnökkel vádolt tábornokot. Tihomir Blaskic azért részesült az elismerésben, mert döntő szerepet játszott abban, hogy tavaly augusztusban a szerb krajinák visszakerültek Horvátországhoz. A hágai Nemzetközi Törvényszék muzulmánok lemészárlásával vádolja a tábornokot. Tízezer ember tüntetett vasárnap délután Minszkben Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök diktatúrája és a november 24-ei népszavazáson elfogadott alkotmány ellen. A megmozdulás incidens nélkül zajlott le. Jacques Chirac francia elnök a jövő év elején rövid munkalátogatást tesz Moszkvában. Erről Borisz Jelcin és a francia államfő telefonon állapodott meg a hétvégén. Az orosz hadsereg szárazföldi erőinek főparancsnoka - akit Jelcin elnök „hivatalával összeegyeztethetetlen tevékenység” címén függesztett fel állásából a múlt héten - a saját hadseregével hadban álló csecsen erőknek adott el fegyvereket, köztük rakétákat - írta orosz belbiztonsági forrásokra hivatkozva a Sunday Times. Amerika-csúcstalálkozó kezdődött szombaton a bolíviai Santa Cruzban. A 34 ország államfőinek és kormány-képviselőinek részvételével zajló tanácskozás középpontjában a latin-amerikai országok nehézségei és az Egyesült Államokhoz fűződő viszonyuk áll. Betiltották az Amerikai Egyesült Államokról és Németországról szóló vicceket az albán állami televízióban. Az indoklás szerint e két országon azért nem lehet élcelődni, mert ők a balkáni állam legfontosabb szövetségesei. A moszkvai rendőrök elfogták a hét eleji kettős rendőrgyilkosság tetteseit. A két bűnöző fegyveres ellenállást tanúsított, ezért egyiküket a helyszínen lelőtték, a másikat életveszélyesen megsebesítették. Gyárépületre zuhant egy indonéz repülőgép szombat délután Borneo szigetén. Tizennyolcán életüket vesztették, két sérültet kórházban ápolnak. A Toyota és a Nissan olyan biztonsági légzsákokat szerel be a gépkocsikba, amelyeket az autóban- utazók súlyának megfelelően lehet a szükséges fokozatba beállítani. A japán gyártók ezzel igyekeznek elejét venni a légzsákokkal összefüggő sérüléseknek. Tavaszra várható a KRESZ módosítása Vita a mobiltelefonokról Jövőre forgalomba kerül a tízezres, már tervezik a 200 forintost is Védett korban a százas bankó Kivonják a forgalomból a papír 100-asokat - jelentette be a Nemzeti Bank, de még nem kell búcsúznunk a „piroshasútól”, mert csak 1998. december 31-én vonul nyugdíjba. Az obsitra érett bankó legrégibb forgalomban levő papírpénzünk: a forinttal egyidejűleg, 1946-ban jelent meg. Címoldalát Horváth Endre tervezte és metszette, hátoldalára pedig Nagy Zoltán „tette át” rézmetszetben Lotz Károly Menekülés a közelgő vihar elől című festményét. Persze a legelső 100-asok- ból eredeti példány csak gyűjtőknél lehet. A papírpénzek élettartama ugyanis meglehetősen rövid; a forgalomtól függően általában 2-3 év alatt elrongyolódnak. Hogy kinek tetszik, kinek nem, az ízlés dolga - mondják a banki szakemberek, s hozzáteszik: kereken fél évszázados múltja azonban a bankók családjában matuzsálemi komák számít. Amint az is ritkaság, hogy hármas társbérletben él: a több millió piroshasú mellett két különböző fémpénz is „forog” 100-as címlettel. Rövid hazai bankóleltárt készítve: újabb pénzcserét nem terveznek, az 500, az 1000 és az 5000 forintosnak hosszú jövőt jósolnak a Magyar Nemzeti Bankban. A tízezer forintost pedig a jövő év első felére ígérik. Előkészületben van a papír 200 forintos is. (deregán) Matuzsálemi korúak a bankók családjában fotó: feb/kallus Alakulnak, kiválnak, nevet változtatnak a kis felekezetek A buddhistáktól az adventistákig A nyolcvanas évek végén csaknem félszáz felekezet jegyeztette be magát a bíróságokon, ám az utóbbi esztendőkben alig-alig gyarapodott az új vallási közösségek száma. Tavaly és az idén például mindössze négy új felekezet kezdte meg működését Magyarországon. A Szonda Ipsos novemberi közvélemény-kutatása a keleti országrészben Három párt holtversenyben Komppihenö Tegnap este fél 6-kor Ti- hanyból még elment Szántódra a komp, de vissza csak tavasszal indul. Védett vizeken téli pihenőre tér. Megérdemlik vakációjukat a balatoni hajók. Jubileumi, 150. évadjukban a Ma- hart Balatoni Hajózási Rt. járművei a korábbinál több, 1,3 millió utast és 400 ezer gépjárművet szállítottak. Áz ez év júniusától részvénytársaságként működő cégnek 27 személyszállító hajója és négy kompja közlekedik a Balatonon, s 22 vitorláskikötő tartozik hozzájuk. A téli hónapokban felújítják, karbantartják a hajókat és folytatják a 300 vitorlásnak helyet adó kenesei kikötő építését is. Áprilisban - nyitni kék! Novemberben a népszerűségi lista első három helyén kis híján holtverseny alakult ki az ország keleti felében. A 15 százalékos szavazataránnyal élen álló Független Kisgazda- pártot 14-14 százalékos népszerűséggel követi a Magyar Szocialista Párt és a Fidesz- Magyar Polgári Párt. Az SZDSZ 7 százalékkal a negyedik helyet foglalja el, majd a Kereszténydemokrata Néppárt következik 6 százalékkal, illetve az MDF 2 százalékkal. A parlamenten kívüli pártok együttvéve is csak 4 százalékos szavazatarányt tudhatnak magukénak, s közülük csupán a MIÉP és a Munkáspárt támogatottsága éri el az 1 százalékot. Ha ezen a hét végén tartanák a választásokat, a keleti országrész szavazásra jogosult polgárainak 53 százaléka biztosan részt venne. Közel 80 százaléka azt is tudja, kire voksolna. 28 százalékuk ismét az MSZP-t választaná. A Fidesz-MPP 15- ről 22 százalékra javítva népszerűségét - megszerezné a második helyet. A Kisgazdapárt 20 százalékos eredményével a harmadik helyre szorult. Az SZDSZ 12 százalékkal a negyedik. Az MDF népszerűsége egyetlen hónap alatt 11 -ről 2 százalékra esett vissza. A KDNP ugyanakkor 9 százalékos teljesítményével a hatodikról az ötödik helyre került. À Dunától keletre lakó magyar polgárok szemében pillanatnyilag két párt vált ki az átlagosnál nagyobb ellenszenvet: az MSZP-vel szemben a szavazók 25 százaléka, a Független Kisgazdapárttal szemben 20 százaléka táplál ellenszenvet. A KDNP 2 százalék, a Fidesz 1 százalék számára ellenszenves. A kérdezés ideje: 1996. november. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság: minden felnőtt, a Dunától keletre állandó lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 477 fő. A minta és az alapsokaság megoszlása az életkor, a nem és a lakóhely típusa szerint azonosnak tekinthető. Ferenczv Europress Ha most vasárnaD lennének a Darlamenti választások, ön melvik Dártra szavazna? országos adatok: a keleti országrész adatai: nem szavazna, bizonytalan