Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-12 / 264. szám
t Száz éve már...- Bevezető a nógrádi millecentenáriumi konferenciához A fényes külsőségekkel megrendezett események központja az ország fővárosa, Budapest volt. Nem csak a múló látványosságok sorozatának adott helyt a székváros, de az a fejlődés, mely mind a városkép korszerűsödésében, az ipari újdonságok megjelenésében és szellemi téren tapasztalható volt, az is ezredéves ünnepségekből merített. Az ünnepnapokon érvényesülő koncentráció hatása túlmutatott önmagán: Budapest ténylegesen és véglegesen Európa egyik legszebb településévé, fővárosává lett. Ezzel egy időben oly mértékű elszakadása kezdődött meg a többi magyar nagy várostól, az országtól, amely folyamat mind a mai napig tart és nem fejeződött be. A XIX. század végén Európa államainak életét válságok nehezítették. Nálunk ezzel ellentétesen olyan gazdasági fellendülés indult lényegében az 1890-es évek elejétől, amely eddig páratlan volt újkori történelmünkben. A fejlődés fő elemét az iparosodás képezte. A folyamat jogi alapját az iparpártoló törvény teremtette meg, amelynek szervezeti keretét az 1900-ben létrejött Gyáriparosok Országos Szövetsége stabilizálta. (Közismert tény, hogy első igazgatója az SKB Rt. történetéből ismert id. Chorin Ferenc volt.) A kiindulópontul az szolgált, hogy Magyarország agrár ország, ezért az elképzelések szerint a mezőgazdasági, a mező- gazdasági feldolgozóipar fejlesztése indult el. A malomipar, a szeszipar volt a húzó ágazat. Mindezek magas szintű tevékenységét, tőkeerősségét követte - az állattenyésztésre alapozó bőripar. A kifejezetten ipari tevékenység területén a vasipar, a vasfeldolgozás volt a meghatározó. A Rima, a tiszolci és vajdahunyadi, a resicai üzemben az ország vastermelésének 97 %-át állították elő. A gépipar nagyarányú fejlesztése a vasúthálózat bővülése következményeképp ment végbe. A Ganz és Kandó Kálmán, a We- isz-Manfréd csepeli gyárkomplexuma ekkor alapozta meg hírnevét. Az azóta is márkás magyar vegyipar a múlt század utolsó éveiben vált Eu- rópa-szerte közismertté. A gazdasági fejlődés motorját képezte a bank- és hitelélet nagyarányú fejlesztése. A múlt századvég ellentmondásai elsősorban és hangsúlyosan a gazdasági és a politikai gyakorlat között jelentkeztek. A polgárosodó Magyarország előrehaladó képét némileg árnyalta a kacagányos - nem túlzás -, a múltból itt maradt úri mentalitás. Ez utóbbihoz a nemzeti önkép túlzásai kapcsolódtak. Rákosi Jenő, Hoitsy Pál, a történész Beksics Gusztáv műveiben tartották ébren a meg nem valósítható magyar illúziók sorát. Munkásságuk a magyarok uralkodásra termettsé- gét volt hivatott bizonyítani. Több más elképzelés mellett a 30 milliós Nagy-Magyarország ábrándja lebegett szemük előtt. A korszak történetét kritikusan elemzően feldolgozó Gratz Gusztáv pontosan jellemezte ezt a helyzetet, amikor azt írta: „A kor gondolkodása messze került a világpolitikai helyzetnek ama gondos, minden részletre kiterjedő, a dolgok mélyére hatoló latolgatásától, amelyet a kiegyezés megalkotóinál találunk.” A politikatörténet jellegzetes megoldatlanságot jelentő problémája volt a nemzetiségi kérdés. A nemzetiségi ellenzék vezető erejét akkor a románság képezte. Tisza Kálmán, Szapáry Gyula kormányzása idején tucatnyi sajtóperrel próbálták megtömi a mozgalmukat vezető értelmiségiek lendületét. A perek után is talpon maradt román törekvések központjában az Erdélyben élők számára biztosítandó autonómia állt. Ez a szándék más nemzetiségieknél is tapasztalható. A szlovák Mudrony Pál a teljes, a nemzetiségiek számára is biztosíthatónak tartotta. Az akkori uralkodó körök füle zárva maradt e törekvések iránt, a tanácskozástól, a kapcsolatfelvételtől is elzárkóztak. A helyzet jellemzéséhez ismét a történész Gratz Gusztáv szavait idézem: „A magyarság politikai eszmevilágának a realizmus sohasem volt erős oldala”. „Jobban tudta azt, hogy mit óhajt, mint azt, hogy mi a keresztülvihető”. Hajlott arra, hogy a házépítést a tetőnél kezdje, és vakon bízott európai hivatásában és a jó sorsban”. Nógrád megye azokhoz a közigazgatási egységekhez tartozott, ahol a fentebb felsorolt jellemzők keverten jelentek meg. A gazdaság egy meghatározott részében - a nyersanyag (szén) kitermelése, a vaskohászat - nagy prosperálás bontakozott ki. A meglévő termelő üzemekhez újak létesültek a múlt század utolsó évtizedében. A mezőgazdaságban - elsősorban az állattartásban - lassúbb, de érzékelhető fejlődésnek lehetünk tanúi. Hangsúlybeli változás ment végbe a megye településein. Losonc a helyi - nemzeti - tőke által gerjesztett ipari tevékenység erős bázisa lett. Balassagyarmat elsősorban mint megyei, közigazgatási és politikai központ működött, de hatása egyre szűkült, a közvetlen vonzáskörzetében érvényesült. A külföldi tőkétől jelentősen befolyásolt Salgótarján dinamizmusa fokozatos térnyeréshez vezetett. A település súlya gazdaságilag, és egyre többször politikai tekintetben sem volt elhanyagolható. A politikai paletta Nógrád- ban is színesebbé vált az új ezredfordulóra. A nemzeti konzervativizmus megtalálta a politikában is cselekvési terepét. A korábban - a XIX. század közepén - divatos liberalizmus visszább szorult. Újdonságként hatott a szolidaritást és más szociáldemokrata eszméket képviselő új szellemi áramlat. Dr. Horváth István Az ünneplés politikai háttere Nógrád megyében 1896-ot keretbe foglalja két választás. Az egyik, az 1895-ös decemberi vármegyei tisztújítás meghatározza, a másik, az 1986-os októberi országgyűlési képviselő-választás pedig elhomályosítja a megyei millenniumi ünnepeket. 1895 decemberében a vármegye kulcspozícióiba új emberek kerültek, akik közel álltak a kormánypárthoz. A történések, folyamatok tényleges vagy vélhető mozgatórugói hol helyi szinten, hol országos folyamatokhoz kapcsolódva fejthetők ki. A Nógrád megyei politikai irányzatok között kötött 1872- es kompromisszum két évtized alatt erősen megkopott. Az 1890-es évek elejétől főként a törvényhatósági bizottságban és a vármegyei közgyűlésen felizzó ellentétek a millenniumi év hajnalán megalakult Nógrád vármegyei Egyesület Ellenzékben hivatalos formát is öltött. A felszínen még úgy látszik, Scitovszky János, volt alispán személye körül alakult ki, mintegy a bukást ellensúlyozandó véd- és dacszövetség. A személyen túllépve az okok egy részét az új főispán beiktatásával kapcsolatban fejthetjük ki. Dániel László beszéde szép volt, de „... mégis tartunk tőle, hogy a mostani kormány alatt és pártszervezet mellett, s különösen a nógrádi lázadó praetoriánusok és renegát janicsárok környezetében, kik nagyon is vigyáznak arra, hogy az új főispán az ő régi turpisságaik tudatára ne jusson és kivülök másokkal ne érintkezzék, - kitűzött nemes célját nem fogja elérni.” Mert „... volt már szerencsénk, jobban mondva szerencsétlenségünk egyszer az Antikrisztushoz! „- utalás Rudnay Béla előző főispánra” - az ő működése ébresztette fel és tömörítette együvé itt az ellenzéket.” Ha mélyebbre ásunk és a személyi ellentéteken túl valamiféle politikai programot keresünk, megtaláljuk azt is. Tömören úgy fogalmazzák meg ezt, hogy „... csűrés-csavarást nem tűrő módon küzdünk a jelenlegi kormányrendszer és e kormányrendszer szülte kinövések ellen. Folytatjuk a harcot a korrupció ellen. Hadat üzenünk nemzeti létünket, nemzeti irányban való haladásunkat veszélyeztető minden törekvés ellen.” Ennek formai megvalósítása is körvonalazódik: „Ne vegyünk részt semmiben, mi a kormány dicsőségét előmozdíthatná.... Köszönjön le pártunk minden tagja azon néhány rongyos helyről, melyet nagy kegyesen nékünk oda dobtak... Gyakoroljuk jogainkat kizárólag azon a helyen, hol nem az ellenpárt kegyéből ülünk, a megyei közgyűlésen...” A program kapcsán feltűnő az általános megfogalmazás, azonban ez következménye a szerveződés nevében szereplő „egyesület” jelzőnek. Az ellenzékbe tömörültek, ugyanúgy mint országos szinten, csak a kormánypolitika, illetve az azt megszemélyesítő megyei vezetés elutasításában voltak azonos platformon. Ezen belül a hangsúlyok más-más témakört emeltek ki az egyéni sértődöttségtől a Nemzeti Párt által proklamált, Ausztriával szembeni magyar érdekek védelemén át a néppárti követelésekig. Ez az egyházpolitikai törvények (kötelező polgári házasság, állami anyakönyvezés, vegyes házasságok esetén reverzális) revízióját és az agrárszektor állami segítségét helyzete kilátásba a tőke ellen. Utóbbi összekapcsolódott a speciális nógrádi helyzettel. A század utolsó két évtizedében vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a megye gazdasági szerkezete három - nem éles határvonallal szétválasztható - részre tagolódott. A losonci medencétől északra húzódó hegyvidéki terület mezőgazda- sági termelésre korlátozottan alkalmas földterületével a háziipar kifejlődésének kedvezett. Ebből emelkedett ki Losonc kereskedelmi, pénzügyi központ jellegével, illetve ipartelepek sorával. A megye keleti sávjában erős nagyipar bontakozott ki Salgótarján körül. A nyugati részen a mezőgazdasági termelés volt domináns az erre települő kisiparral, melyen belül Balassagyarmat közigazgatási szerepe elütő színfoltként jelentkezett. Azonban egyre jobban kiütközött, hogy ez a funkciója folyamatosan csökkenő tartalékot biztosít a modernizációs folyamatba való bekapcsolódásra. Jelzi ezt az 1890-ben kirobbant megyeszékhely-vita, amely során Losonc vezető körei a pénzintézeti és ipari tőkére támaszkodva a vármegyei igazgatást is igyekeztek városuknak megszerezni. Ez az erőpróba az érdekcsoportok nyílt színre lépése volt, amely mögött az országosan felizzó merkantil-agrárius vita húzódott meg. Lényege, hogy az állami gazdaságpolitikában az ipari vagy a mezőgazdasági érdekek kapjanak-e nagyobb hangsúlyt és támogatást. Érdekes helyi eseménye ennek, hogy épp 1896-ban vette meg az SKB Rt. a Gyürky-birtok szénkitermeSzendrői Török Zoltán, a vármegye főispánja lési jogát, amellyel lezárta a megye jelentősebb szénlelőhelyeinek birtokba vételét. A megye nyugati részének mezőgazdasági termelésre alapult üzemei korlátozottan tudtak bekapcsolódni ipari tevékenységbe. Tulajdonosaik ezért is kapaszkodtak a vármegyei köz- igazgatásban rejlő lehetőségekbe. Nem elsősorban az anyagi előnyökért - bár sok esetben ez volt a megélhetés biztos forrása -, hanem a statusokból eredő kapcsolatok miatt. Míg 1890-ben az ipari-kereskedelmi tőke által támogatott kör volt kénytelen meghátrálni, 1895-ben a vármegyei tisztújítás a mezőgazdasági érdekeket védők vereségét hozta. A századforduló környékén a nagy iparvállalatok támogatása nélkül jelentősebb döntések megyei szinten jóformán keresz- tülvihetetlenek voltak. Azonban még egy réteget el tudunk különíteni a folyam tok elemzésében. Az ellenzéki újság egyik vezércikkében megállapítja szerzője: ,,... az igazi, az önzetlen szabadelvűség győz, hódít és fenntartja magát azoknak a magasztos elveknek az erejével, amelyek lényegét képezik, s csak a nálunk uralkodó álliberalizmus kénytelen hitvány életét önkényes és erőszakos eszközökkel tengetni. Hiszen az igazi liberalizmus önmagában erős: az önkény, az erőszakoskodás pedig gyengeségnek a jele, s nem a szabadsághoz, hanem a szabadossághoz vezet.” Az „igazi liberalizmus” és az „ál-szabadelvű- ség” szembeállítása azonban csak látszólagos. Gyökere abból ered, hogy az 1848-as törvényekkel elindult társadalmi átstrukturálódás és a hozzá kapcsolódó gazdasági változások az 1860-as évekre válságba juttatták a kor nagy áramlatának sajátos magyar válfaját, a nemzeti liberalizmus gondolatkörét. Szerepet játszott ez már a kiegyezés előkészítésében is. A dualista rendszer kezdő lépéseire adott válaszok az átfogalmazás első kísérletei, melyek mellett megindult a konzervativizmus kiformálódása is. Karakteresen egyik sem bomlott ki, inkább csak jelzőként aggatták magukra vagy egymásra a különböző érdekeket megtestesítő csoportok. Az 1890-es évek torlódó társadalmi problémái, illetve újak megjelenése felvetette a megoldási lehetőségek ideológiai hátterének szükségességét. Bár az egyes nézetek közötti szakadékok egyre határözottabbak lettek, de mint a 20. század magyar politikai élete mutatja, a két ideológiai áramlat nem tudott megszabadulni közös gyökerétől, a nemzeti liberalizmustól. Cs. Sebestyén Kálmán így nézett ki a balassagyarmati Vármegyeháza
