Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-01 / 255. szám
1996. november 1., péntek 7. oldal SporTTükoR Négy nógrádi is indul a szombati vidékbajnokságon Testet (sz)építők vetélkedése Tájfutás, Eger Nagydíj - Edélyi ezüstöt szerzett Szőllős is első osztályú Négy megyénkbeliért szoríthatunk a szombaton, Salgótarjánban megrendezendő testépítő vidékbajnokságon. Valamennyien a Quasimodo színeiben indulnak a József Attila Művelődési Központban délelőtt tíz órakor kezdődő megmérettetésen. Ez lesz az első alkalom, hogy vidékbajnokságot rendeznek Nógrád megyében. A hazai pálya előnyét négy nógrádi is szeretné kihasználni, az előzetes nevezések alapján ők képviselik szőkébb hazánkat. Radies Bertalan a 65 kilósok mezőnyében, Rubint János a 75, Berendi László és Gyarmati István a 90 kilósok közt teszi közszemlére izomkötegeit. Holnap már élőben Misik István, az F18 C győztese A Bükkfennsíkon, Olaszkapu térségében rendezte meg a Heves Megyei Tájfutó Szövetség a hagyományos nemzetközi versenyét, az Eger Nagydíjat az elmúlt hét végén. A csodálatos szépségű helyszín és az új térkép hat ország közel 800 futóját csábította a kétnapos rendezvényre. Nógrád megyét a salgótarjáni Jouleimpex-Dornyay SE 40 sportolója képviselte. A jelentős létszám minőséggel is párosult, ugyanis több salgótarjáni versenyző az eredményhirdetésen felállhatott a dobogóra. Újra kiemelkedő eredményt ért el Erdélyi Gyula, aki a felnőttek első osztályú mezőnyében (F 21 A) az első napi ötödik helyezése után a második napon még javítani tudott, és összesítésben a második helyen végzett a jelenleg legjobbnak tartott miskolci Domonyik Gábor mögött. A junior korú (20 éves) Szőllős András életében is égy jelentős lépcsőfok volt a második napi verseny, ahol az ötödik helyezésért járó minősítési ponttal már elérte a felnőtt első osztályú szintet. így újra két A-kategóriás versenyzője van a Jouleim- pex-Domyay SE-nek (Erdélyi, Szőllős). (A korábban szintén első osztályú Mo- hácsy Tamásnak és Kronvald Tamásnak az idén már nem sikerülhet elérni ezt a szintet.) További eredmények, első nap: N 12 C: 3. Győri Gabriella. N 14 B: 2. Almási Anita. N 21 C: 3. Koósné Nagy Judit. F 16 B: 3. Sándor Tamás. F 21 C: 3. Bodrogi László. F 35 A: 3. Pelyhe Dénes. Összesítésben: N 12 C: 4. Győri Gabriella. N 18 C: 2. Rabecz Etelka. N 21 C: 3. Koósné Nagy Judit. F 10 C: 6. Sándor Péter. F 16 B: 5. if]. Pelyhe Dénes. F 18 C: 1. Misik István. F 21 C: 1. Pollók Zsolt, 3. Bodrogi László, 5. Rabecz Péter. F 35 A: 4. Kovács József, 6. Sramkó Tibor. -stPollák Zsolt, az F 21 C győztese Csak nógrádi sípmester talált a hálóba - Eltiltják a kiállított bírót? Nem vezették, játszották a mérkőzést Nógrád Megyei JT-válogatott - Országos JT-válogatott 3-1 (1-0) találkozón. Bár a színvonal nem szökött az egekbe, azért egy jó „edző- mérkőzést" láthatott a meccs végére csípőssé váló hidegben is kitartó kis számú publikum. A hazaiak végig aktívabban futballoztak, míg a vendégeknek inkább csak villanásaik voltak. Az eredmény reális, bár nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a „hóhérokat” mégsem akasztották. (aá) Tóstrand, 100 néző, v.: Kiss B. (Hidasi, Szabó). NJT: Vámos - Tóth I., Cséki, Komjáti, Bogár Cs. - Molnár, Tóth Zs., Mátyus, Lipták - Smelkó, Marcsok. Csere: Paulusz, Nyerges, Telek, Hornyák, Kazinczi. Edző: id. Mohácsi Lajos. OJT: Farkas - Arany, Bukovics, Mező, Török - Varga S., ifj. Mohácsi, Ákos, Juhos - Strehó, Hajdó. Edző: Hévízi Ottó. Gl.: Mátyus (2), Tóth Zs., ill. Strehó. Sárga lap: Bukovics. Kiállítva: Molnár. Minden feltétel adott volt tegnap délután a „hóhérok akasztására”, azaz egy parázs labdarúgó-mérkőzésre a Nógrád Megyei Játékvezetői Testület és az Országos JT válogatottjai közt. A kétszer negyvenperces találkozó első fél órájában csak kóstolgatták egymást a csapatok, egy vendégkapufa után a hazaiaknak sikerült egy kis mezőnyfölényt kialakítaniuk. Ezt a 30. percben Smelkó átadásának köszönhetően Mátyus váltotta gólra, közelről guríthatott Farkas kapujába. Fordulás után megszaporodtak az események, és a gólok is. A 45. percben ismét Mátyus volt eredményes, három perccel később pedig Tóth Zs. is bevette a vendégek kapuját. A vendégek szépítő találatát is egy nógrádi, Strehó szerezte az 52. percben. Ezután Molnár kiállítása és Bukovics sárga lapja borzolta még a kedélyeket az egyébként rendkívül sportszerű Mint a végeredmény: három nógrádi szorongat egy „országost” ■ A Nógrád megyei játékvezetők válogatottja FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Jövő év végéig nem vezethet mérkőzést a pityókás partjelző Italosán bíráskodott - eltiltották Nem mindennapos fegyelmi ügyben ült össze a minap a Salgótarjáni Városi Labdarúgó-szövetség elnökségéből alakult fegyelmi bizottság. Példaértékű döntést hoztak... Történt ugyanis, hogy az október 20-án lejátszott Nagybár- kány - Somoskőújfalu megyei II. osztályú mérkőzés egyik partjelzője, Me de József „italos” (de nem részeg!) állapotban kezdte el működését az oldalvonal mellett. Ezt a tényt a vezető bíró és a két csapat vezetői egyaránt észlelték az ifjúsági mérkőzés első félidejében. Ezért nem engedték tovább működni őt sem az ifjúsági, sem pedig a felnőtt csapatok mérkőzésén. Mivel a szövetség szigorú elvei nemcsak a játékosokra és a csapatvezetőkre vonatkoznak, hanem a játékvezetőkre is, ezért a fegyelmi bizottság az érintettek meghallgatása után megállapította a fegyelmi vétséget és Mede József játékvezetőt 1997. december 31-éig mindenféle játékvezetői tevékenységtől eltiltja. A városi labdarúgó-szövetség vezetése úgy gondolja, hogy a fegyelem megszilárdítása érdekében ilyen és ehhez hasonló drasztikus lépésektől sem szabad visszariadni, hogy a játékvezetői fegyelem is a megfelelő szintre kerüljön. Remélhetőleg az eddigi szigorú fegyelmi határozatok minden érintettet ráébresztenek arra, hogy az illetékesek, ha kell, tűzzel-vassal betartják és betartatják a labdarúgás szabálykönyvében leírtakat. Salgótarjáni Városi Labdarúgó-szövetség Kupasors A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében tegnap megtartották a Magyar Kupa sorsolását. A legjobb 16 csapat közé jutásért a Salgótarjáni Fekete Sasok KK-nak az NB I/B Piros csoportjába most feljutott OSC gárdája jutott ellenfelül. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, melyet Salgótarjánban játszanak majd le decemberben. Sportturmix Túrakedvelőknek A Zöld Út Természetjárók Egyesülete nyílt túrát szervez a mátrai Vidróczki-csárdához november másodikán, szombaton. Tervezett útvonal: Mátrake- resztes - Bagolyirtás - Mátra- szentimre - Vidróczki-csárda —. Agasvár - Tar vasútállomás. Táv: 21 km. Találkozás: a Főtéri vasútállomáson 6 óra 50 percig. , Minden túrázni vágyót szeretettel vár Fazekas Gábor túra-i vezető. Afrikai BL Az Afrikai Labdarúgó Szövetség jövőre kiírja a fekete kontinensen a Bajnokok Ligáját. Ez szinte tökéletesen követi az európai gyakorlatot. Az első két fordulóban az összesorsolt gárdák oda-vissza alapon juthat-' nak előre, majd a legjobb nyolc két négyes csoportban folytatja a pontvadászatot. A végén a két csoportgyőztes futballozik oda- vissza alapon. Világbajnok - menesztve tiimlT aNHMhfTM'' I A brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Sao Paulo klub vezetése menesztette a csapat vezető edzőjét, Carlos Alberto Parreirát. A tréner 1994-ben világbajnoki aranyéremig vezérelte a brazil válogatottat. Par- reira június óta ült a Sao Paulo kispadján, ám képtelen volt segíteni a gyenge formában játszó csapaton. Internet-tréfa A számítógépes világhálózaton megjelent egy hír, miszerint a Hawaiin szombaton megrendezett Ironman triatlon-világbaj- nokság győztesét, Luc van Li- erdét a verseny után megfosztották a címétől, mivel a belga sportoló nem jelent meg az esemény utáni kötelező doppingellenőrzésen. Utóbb kiderült, hogy a hímek semmi valóságalapja nincsen. Hasonló tréfát bárki elkövethet - csak be kell lépnie az Internetbe... Kézilabda-parádé - Eredmények a megyei férfi és női bajnokságból, illetve a Heves megyei férfi bajnokságból Seniorok az ifik, hölgyek a lányok, nógrádiak a hevesiek ellen Férfi megyei bajnokság Bgy. Kábel Senior - St. Építők II36-25 (15-10) Balassagyarmat, városi sportcsarnok, 65 néző, vezette: Ocsovai. Kábel: Kovács T. - Bán 13/2, Fábri 7/1, Kovács G. (6), Tillman 3, Kovács J. (4), Cseh. Csere: Szukán, Havassy (2), Hegedűs (1), Sztancsik. Edző: Gaál Endre. St. Építők II: Kongorácz - Lilinger 1, Berta 4, Kiss 2, Nagy 1, Csörgő 12/2, Szummer 3. Csere: Győri 1, Bánfai, Kicsiny. Kiállítás: 2 perc, ill. 0 perc. Hétméteresek: 4/3 ill. 2/2. A kábeles öregek triójával (Bán-Kovács G.-Kovács J.) nem bírtak a vendég építősök, bár Csörgőt sem tudták tartani hazaiak. A senioroknak azonban még volt egy Fábrijuk is, aki bizonyította, hogy góllövésben is jó, nem csak csapat- vezetőként. Pásztói KK - Bgy. Kábel Senior 22-37 (12-18) Pásztó, 50 néző, vezette: Alapi, Juhász. Legjobb dobók: Berkes (4), Darankó (4), Németh (4), illetve Bán (11), Kovács S. (10), Kovács J. (4). A gyarmati öregek nem tudnak olyan mérkőzést játszani, hogy tíz gól alatt legyen a csapatok közti különbség! Női megyei bajnokság St. Öblös - St. Faipar 15-25 (8-10) Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 50 néző, vezette: Babják, Kovács. St. Öblös: Cinger - Zagyi, Bodor 4/2, Fodor 5, Kiss 2, Papp, Neumann. Csere: Zvara kapus, Lokotka 1, Patinszki, Tomis 3/2, Bacsa. Edző: Oláh Sándor. St. Faipar: Csíki - Tarlósiné 7/2, Kovács 3, Boros 3, Tóthné 1, Marcsokné 7, Kériné 4. Csere: Berindán, Pál. Edző: Oláh Sándor. Hétméteresek: 9/4, ill. 4/2. Kiállítás: 0 perc, ill. 4 perc. A fiatal Öblös-lányok jól játszottak, helyenként nagyon szép támadásokat vezettek, ezekből remek gólokat lőttek. A Faipari FC idősebb, rutinosabb játékosai Tarlósiné vezérletével, kihasználva a „kicsik” hibáit, gyors indításokból lőtték góljaikat. Férfi Heves megyei bajnokság Kál - Pásztói KK 23-24(13-14) Kál, 50 néző, vezette: Budai, Major. Pásztói KK: Juhász - Darankó, Sárenszki, Németh 10, Kovács 1, Berkes 1, Káposzta 3, Fekete 6, Kürti 1, Molnár (kapus). Edző: Szabó Zsolt. Idegenben is folytatta győzelmi sorozatát a Heves megyei bajnokságban a pásztói gárda. A mérkőzésen végig vezettek, ám az előny a mérkőzés végére egy gólra fogyatkozott. Németh ezúttal is ellenállhatatlannak bizonyult és Fekete is értékesítette a helyzeteket, így megérdemelt győzelmet aratott Szabó Zsolt legénysége, akiknek nem titkolt céljuk az NB II-be kerülés. Szabó Zsolt: - A játékosok töretlen akarása ezúttal is győzelmet eredményezett. Ez a siker is bizonyítja, hogy nem elérhetetlen az NB Il-es szint sem. Pásztói KK - Heves 28-23(10-12) Pásztó, 80 néző, vezette: Nagy, Dinya. Pásztói KK: Molnár - Berkes, Németh 8, Kovács, Fekete 5, Kürti 2, Darankó 1, Szelva 3, Petreczky 6, Sálenszki 3, Alapi, Juhász kapus. Edző: Szabó Zsolt. Nem mindennapi mérkőzést láthattak a szépszámú pásztói kézilabda-rajongók. A Heves megyei bajnokság éllovasa az első félidőben olykor már hét góllal is vezetett a helyzeteit sorra elpuskázó hazai gárda ellen. A játékrész végére feljavultak Darankóék. A második félidőben az első percekben még a vendégek vezettek két-három góllal, de az utolsó negyedórára, mintegy varázsütésre „megtáltosodtak” a pásztói fiúk és szinte állva hagyták a jó erőből álló hevesi legénységet. Az ötgólnyi különbség hűen tükrözi a két csapat akarása közti különbséget. Szabó Zsolt: -Gratulálok a csapatnak, amit az utolsó percekben produkáltak, az nem mindennapos teljesítmény volt. (kanyó, mulicza, esla)