Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-08 / 261. szám

1996. november 8., péntek t­Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete Bekötik az istennő szemét ? z a gondolat jutott eszembe a minap a tévé híradója láttán. Mégpedig annak az ügynek a kapcsán, amelyet valahol Bács-Kiskun megyében tárgyalt a bíróság egy kft. ellen indított perben. De nem is ez a lényeg, mert ahhoz lassan már hozzászo­kunk: nem múlik el anélkül nap, hogy valamilyen vissza­élésről, csalásról, sikkasztás­ról ne értesülnénk. Viszont az ítélet indoklása roppant érde­kes volt: a bíróság megállapí­totta, nincs elegendő terhelő bizonyíték, továbbá a rendőr­ség hamis tanút küldött a tár­gyalásra. Nem vagyok ugyan jogi szakember, de ismereteim szerint a. büntetőtörvény­könyvben van egy olyan pa­ragrafus, amely szerint „a hamis tanúzást a törvény bün­teti”. Akkor pedig a hatóság félrevezetése címén eljárást kell indítani az ellen a szerv ellen, amely éppen a törvé­nyességet hivatott betartatni. Továbbá azon is el lehet gondolkodni, ha már a rendőrség is hamis tanút vo­nultat fel bizonyítani, akkor mit várhatnánk a sokszor minden hájjal megkent tuda­tos csalóktól? Az emberek bizalma ennyi korrupció, ennyi zűrzavaros ügy láttán, hallatán semmivé foszlik. Amint az is a napok­ban hangzott el, hogy a nagy port felvert Tocsik-ügy csak a jéghegy csúcsa. Erre szokták azt mondani: te jó Isten, ak­kor milyen lehet a töve?!- Túlságosan sok itt a ka- varás - jegyezte meg egyik ismerősöm beszélgetésünk so­rán.- Nehogy azt hidd, hogy most majd aztán keményen elkapják a bűnösök graban- cát, ahhoz túlságosan sokfelé ágaznak a szálak. Megpróbál­ják valakire ráhúzni a vizes lepedőt, és ha tetszik, ha nem, el kell vinnie a balhét. Úgy tűnik, most mindent erre ' a Tocsikra kennek. Erőtlenül próbáltam tilta­kozni, hogy ez azért nem egé­szen így van, mert jó pár ma­gas tisztségü személyiség is belebukott. - Minden hábo­rúban vannak áldozatok - hangzott a válasz. -Ez még nem jelent semmit. Ekkor megfogadtam, hogy ezentúl én már semmin sem csodálkozom. e azon azért továbbra is tűnődöm: az igazság is­tennője, Iustitia másfelé néz mostanában, vagy azért nem lát, mert bekötötték a szemét? Rövidül a fejlesztésre szánt idő Mémökgép a tűzhelygyárban Salgótarján - Pro/ENGI- NEER névre hallgat az a számítógépes tervezőrendszer (CAD), amelyet Nógrád me­gyében elsőként az SVT- Wamsler Rt.-nél alkalmaznak az idei év végétől. Az úgyne­vezett gépmérnök rövidíti a fejlesztések átfutását és - ami szintén nem mellékes — csök­kennek a költségei. A tetemes beruházási összeg néhány év alatt megtérülhet — állítják a gyári szakemberek. Jöjjön el egy kávéra és egy Gaborára! Szíve zengő hegedű Ritka show-müsort rendez­nek ma a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban. Az intézmény és az Acélárugyár Rt. üzemi lapjának vezetője, Gálné Horváth Mária talán soha eddig nem látott szóra­koztató programot kínál a város lakosságának. Persze, ha most megtudják az olvasók, hogy a Kohász Ka­szinóban ki fog muzsikálni este hat órától, biztosra vesszük, hogy a városhatáron (esetleg az országhatáron) túlról is érkez­nek majd vendégek. Szíve zengő hegedű, azaz Gabora Károly és népi zenekara szóra­koztatja a nagyérdeműt. A han­gulatos kulturált szórakozóhely után vágyók végre megtalálják helyüket, illetve „emberükre ta­lálnak” a kiváló cigányprímás személyében. Az sem mellékes, hogy Ga- boráék ezentúl minden pénte­ken játszanak a Kohász Kaszi­nóban. A műfajról csak annyit -mert ezt inkább élőben lehet kitapasztalni -, hogy nemcsak nótákkal, hanem betyárdalok­kal, szerenádokkal, csárdások­kal és kávéházi muzsikával is szolgál a kiváló zenekar. A forralt bor (és az „egyéb” meglepetések) várhatóan még jobban emeli majd az est han­gulati hőfokát. Ja, igen, műsor­zárás: amikor a közönség igényli... Megyei Körkép JL ■ §F BATONYTERENYE g Pick márkaképviselet csak viszonteladóknak Húscentrum-bolt Tarjánban Egyre nagyobb az igény a minőségi húsáru iránt Újabb boltot nyitott - ezút­tal Salgótarjánban - a nagy múltú Pick Szeged Rt. észak-magyarországi már­kaképviseletét ellátó, egyébként miskolci székhe­lyű Húscentrum Kft. A viszonteladókat kiszolgáló bolt premierje oly’ jól sikerült, hogy már az első napon kiürült a hűtőkamra nagy része - tájé­koztatott Kotroczó Zoltán de­póvezető. A vásárcsarnok belső udva­rán található kereskedés a Pick teljes választékát, mintegy 160 féle termékét kínálja, kiegé­szülve füstölt áruval. Emellett a pécsi eFeF Kft. baromfikészít­ményei is megtalálhatók az igényesen berendezett üzlet­ben. Fogyókúrázók sem távoz­hatnak üres kézzel, hiszen a Fruttis gyümölcsjoghurtjait és pudingjait is kínálja a depóve­zető.- Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen az elhagyott bányaüze­mek, a rakodók, üzemek tálcán kínálják fémanyagukat a gyűj- tögetőknek - mondják a bűnü­gyi osztály nyomozói. Elszegényedés Ugyanakkor sok a garázdaság, . különösen, ha beisznak a munka nélkül lődörgő emberek. A létbizonytalanság is egymás­nak ugrasztja otthon az embe­reket. Az idén azonban ember­ölés nem fordult elő.- Mindez összefügg az elsze­gényedéssel -magyarázza Ju­hász István kapitány. - Az em­berek egyre többször törnek fel tejesládákat, s mind gyakorib­bak az üzleti lopások. Arra vi­gyáznak, hogy egyszerre ne többet, mint ötezer forint érté­kűt lopjanak, mert az csak sza­bálysértés, ami önkormányzati hatáskörbe tartozik. Vincze István százados most készítette el annak a bűnügyso­rozatnak az összefoglalását, amely 1994-ben vette kezdetét. A benne szereplő gyanúsítottak végiglopták az ország nagyobb városainak különféle üzleteit, s ezt a kiterjedt orgazdahálózat segítségével értékesítésre tet­ték.- Az idén lakásbetörés-soro­zat kapcsán jutottunk olyan in­A nagykereskedés jelentős kedvezményt ad nagy tételben vásárlók számára, a nyitva tar­tás alatt: hétköznap 6-tól 15 óráig. Emellett minden hónap­ban szerveznek vásárlási ak­formációhoz, hogy Salgótarján területén és környékünkön mű­ködik egy csoport, amely soro­zatban követi el a lopásokat Békéscsabától Veszprémig, Egertől Balassagyarmatig - mondja a százados. -Több mint száz helyen loptak, s van olyan áruház, ahol több mint egymillió forintnyi kárt okoz­tak. A teljes kárösszeg ötmillió forint körül van. Női bűnszövetség A rendkívül szervezett és fe­gyelmezetten működő csapat­ban kizárólag a nők loptak. A férfiak csak azt a kocsit vezet­ték, amit a bűnszövetség veze­tője férjének nevére azért lízin­geltek, hogy könnyebben köz­lekedhessenek. Mindenhová négyen mentek be, ketten elte­relték az eladók figyelmét, ket­ten pedig loptak. A lopás kez­detére mindig a vezető B.-né adta meg a jelet. Ketten korábbi betörésért büntetett előéletűek. B.-né nem. Mivel feltűnően költekezett, magára vonta a közfigyelmet. Részese voltam egy felismertetésnek, amikor a tanú fényképek segítségével vá­lasztotta ki a keresett személyt. A felismertetés sikeres volt. Az elkövetők kivétel nélkül roma származásúak. A cigányok bűnözésével ciókat. Jelenleg - az idénynek megfelelően - biztos slágercikk a sertés- és marha-, valamint műbél, amely folyamatosan kapható. t. n. 1. kapcsolatban Juhász István alezredes ezt mondja:-Valójában nem beszélhe­tünk roma vagy etnikum i bűnö­zésről, csak bűnözésről. így nem lehet a dolgokat megkü­lönböztetni. Javul a helyzet Az tény, hogy a megélhetési bűnözésben nagyobb az ará­nyuk, de a megélhetési gond­jaik is nagyobbak. S azt is látni kell, hogy az ő gondjaikat nél­külük nem lehet megoldani, s ezért be kell vonni őket az együttműködésbe. Mi például roma fiatalokat beiskoláztunk rendőriskolára. Elképzelhető­nek tartom, hogy ezek a rendő­rök a romák között nálunk sok­kal jobban megteremtik a kommunikációt és az intézke­dés módját. A kapitány a bátonyterenyei Cs. roma család ügyével erősíti igazát. Ebben az esetben nyil­vánosan bizonyítást nyert, hogy a romák is elítélik azt a társu­kat, aki nem tud beilleszkedni, és kiközösítik maguk közül, ha megpróbálja a tekintélyüket le­járatni. Egyébként a múlt évhez vi­szonyítva jelentős a javulás a bűnüldözésben, hiszen a negy­ven százalék körüli felderítési mutató több mint ötven száza­lékra emelkedett, a negyveny- nyolc százalék körüli nyomo­zási eredményesség pedig kö­zeledik a hatvan százalékfelé. (Folytatjuk) Pádár András RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Polgári kör Salgótarján - Szerdán este tartotta e havi soros foglal­kozását a Salgótarjáni Pol­gári Kör. A résztvevők elha­tározták, hogy legközelebbi találkozásukig - december 4-éig - kialakítják a Fő tér, valamint Eresztvény ide­genforgalmi hasznosításá­nak általuk jónak vélt tervét. Erkelre emlékezve Bátonyterenye - Az Erkel Ferenc Általános Iskolában kétnapos rendezvénnyel em­lékeznek az intézmény névadójára. Tegnap, a zene­szerző születésnapján rádiós vetélkedő keretében eleve­nítették fel a diákok ismere­teiket Erkel életével és mű­veivel kapcsolatosan, ma pedig csapatversenyen bi­zonyíthatják, hogy ki tud többet a névadóról. Mester és tanítvány Balassagyarmat - Szabó Noémi szobrászművész műveiből a Horváth Endre Galériában ma 17 órakor nyílik kiállítás. A tanítvány tárlatát Bobály Attila szob­rászművész nyitja meg. Kismesterek Rétság - A városi művelő­dési központban hetente egyszer, szerdai napokon ta­lálkoznak az úgynevezett gyermekkézműves-műhely tagjai. A kismesterek fog­lalkozásait Pekáryné Mind­szenti Csilla vezeti. A fog­lalkozások délután négy órakor kezdődnek. Más a helyszín Pásztó - A Magyarok Vi­lágszövetségének helyi szervezete ma 18 órakor nem a meghirdetett - és szerdai lapunkban is megje­lent- helyszínen, a Teleki László Könyvtárban és Mű­velődési Központban, ha­nem a Fő utca 58. sz. alatt, a Mikszáth gimnázium fran­cia tagozatának épületében tartja alakuló ülését. Születésnap Szécsény - A város nép­szerű szórakoztatóközpontja a Paradiso ma 19 órától haj­nalig tartó programmal ün­nepli fennállásának ötödik születésnapját. Éjjel egy órakor látványos tűzijáték is lesz. Szolgálatban a kisvárosi rendőrkapitányságon (4.) Tálcán kínált lopni valók A bátonyterenyei kapitányságon az idén eddig mintegy 800 bűnügyben indítottak nyomozást. A bűncselekmények 75-80 százaléka vagyon elleni bűncselekmény, az apró lopástól a be­törésekig. A légvezeték- és színesfémlopásokban pedig a kapi­tányságok közül ez a terület a legfertőzöttebb. Ismét „összekapcsolják” Bátonyt és Terenyét Megcsörrenő telefonok (Folytatás az 1. oldalról) A cég vezetője a telefonhely­zet jelenlegi állásáról egyebek mellett elmondta: az előző testületi ülésen feltárt hely­zethez képest jól haladnak a munkálatok. A gerinchálózat Mátratere- nye felől Kisterenyén majd­nem készen van, a kisterenyei posta előtt azonban elakadt. A probléma kiküszöbölésén je­lenleg is dolgoznak, a jövő héten az ABC melletti kap­csolóhelyig jutnak. Előreláthatólag november harmadik hetére megtörténik a kihelyezett fokozatkapcsoló végleges helyre történő szere­lése, utána azonnal megkez­dik a helyi hálózat kiépítését. Az építkezés rézkábelvonalon kezdődik el, de lesznek olyan helyek is, ahol az elmúlt testü­leti ülésen említett rádiótech­nika alkalmazása a célsze­rűbb. Szintén novemberben kez­dődik meg a kapcsolat kiépí­tése is Kisterenye és Nagybá- tony között, így az év végéig számos helyen megszólalhat­nak a telefonok. Amint Bá- tonyterenyén befejezik a vo­nalak bekötését - az előzetes tervek szerint jövő év márciu­sáig -, törekedni fognak a külső települések hálózatának kiépítésére is. À testületi ülés lapzártakor még tartott, az ott elhangzot­takról természetesen tájékoz­tatjuk olvasóinkat. H. E. KÍVÁNCSISKODÓ -ELÓVONAL Mihallk Júlia rovata - Telefon: 32-416-455 Új fogorvosi térkép - Csendháborítás? Rovatunk várja kedves olva­sóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kí­váncsiskodó kérdéseit, észre­vételeit. A 416-455-ös telefo­non naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségün­ket, de személyesen és levél­ben is fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk a fenti szá­mon munkaidőn túl szintén a rendelkezésükre áll. Fogászat Tarjánban Zsidai Jánosné salgótarjáni ol­vasónk fogászati szakrendelé­sekkel, illetve az ellátással kap­csolatos következő kérdéseket tette fel: mindegyik szakrende­lés elköltözik-e a Füleki úti rendelőintézetből? Hol lehet azt megtudni, hogy melyik kör­zetbe kik tartoznak? Ingyenes-e a félévenkénti fogászati el­lenőrzés? A fentiekre dr. Reichard Je­nőtől, a megyei kórház-rendelő­intézet főigazgatójától kértünk tájékoztatást. Eszerint a fogá­szati alapellátást a megyeszék­hely önkormányzata veszi át és a törvényeknek megfelelően úgynevezett funkció-privatizá­ciót hajt végre szeptember 1-je és december 31-e között. A rendelőintézetben 1997. január 1-jétől fogászati körzeti alapel­látás nem lesz, ott csak két szakorvosi rendelés marad meg: a szájsebészeti és a paro- dontológiai (fogágybetegsége- ket gyógyító). (Hosszabb távra ’97 január 1-jétől alakulnak ki a körzethatárok.) A fogorvosi körzetek beosz­tásai a városi önkormányzat hirdetési tábláján tekinthetők meg, s a városi televízió KINCS csatornája is közli a fogorvosi körzethatárokat, me­lyek a családorvosi körzetekhez igazodnak. Dr. Reichard Jenő megje­gyezte, hogy a rendelőintézet fogászati osztályán maradt szakdolgozók hónapok óta készséggel adnak útbaigazítást a telefonon, illetve személyesen érdeklődőknek. A félévenkénti fogászati el­lenőrzés térítésmentes. ,,Határidő:” minél előbb Havlicsek Ferenc nyugdíjas kovácsmester a salgótarjáni vá­rosháza illetékesétől azt sze­retné meg­tudni, mennyi időn belül kell ér­demben kivizsgálni az állampolgár csendháborításról szóló beje­lentését? A polgármesteri hivatal sza­bálysértési főmunkatársa - aki ismeri a szóban forgó beadvány tartalmát - elmondta, hogy a szabálysértési eljárások idő­tartama változó, határideje nincs. A körülményektől, a bizonyí­tékok beszerzésétől függően ezeket minél előbb lefolytatják. Havlicsek Ferenc ügyében fo­lyik a vizsgálat, az eredményről határozatot fog kapni.

Next

/
Thumbnails
Contents