Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-06 / 259. szám

6. oldal Sport - Mozaik 1996. november 6., szerda Legyen ismét élmény focimeccsre járni! Beszélgetés Hrabecz Gyulával, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályvezetőjével Nem múlik el hétvége anélkül, hogy labdarúgópályáink kör­nyékéről ne érkezne hír rendbontásról, magukról megfeledke­zett „szurkolókról”. Múlt szombaton Szécsényben verekedtek a nézőtéren, vasárnap pedig Nagybárkányban és Etesen félbe­szakadt a mérkőzés. Pár évtizede még színes hétvégi családi programnak számított egy-egy labdarúgó-mérkőzés megtekin­tése, mára azonban be kell vallanunk: néhány sztárcsapatunk hírhedt szektorát, vagy némely alacsonyabb osztályban játszó együttes pályáját hovatovább ajánlatos lesz nagy ívben elke­rülni. Sajnos, terjed a brutalitás e szép sport háza táján is. A kényes témáról beszélget­tünk Hrabecz Gyulával, a Nóg­rád Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési alosztá­lyának vezetőjével. A fiatal rendőrtiszt neve ismert a sport- közvéleménye előtt, hiszen sí­futásban és biatlonban többször volt magyar bajnok.-A bűnmegelőzés feladata többek között a közösségi élet­terek rendjének és biztonságá­nak, valamint értékeinek vé­delme - kezdte a beszélgetést. - Sportot kedvelő emberként az a véleményem, hogy a sportpá­lyákon, ezen belül a labdarúgó­pályákon meglévő gondoknak, hiányosságoknak, elsősorban gazdasági okai vannak. De nem elhanyagolhatóak a szemléleti, az etikai és a szervezési prob­lémák sem. Úgy tűnik, manap­ság a mérkőzéseken megnyil­vánuló rendbontások (bíróve­rés, rasszizmus stb.) mögött nem a sportág, vagy egy ked­venc csapat imádata, sokkal in­kább a felhalmozott feszültsé­gek levezetése, az előítéleteken alapuló erőszak és az erőde­monstráció rejlik.- Mit tesz a brutalitás terje­dése ellen a rendőrség, s sze­mély szerint az ön osztálya? *- Azzal kezdeném, hogy szakmailag sem ismeretlen számomra a feladat, hiszen a közelmúltban egy négyfős de­legáció tagjaként angliai ta­nulmányúton vettem részt, melynek egyik fontos területe éppen a labdarúgópályák rend­jének és biztonságának a szava­tolása volt. Visszatérve me- gyénkhez: főkapitány úr elké­szített egy, a Nógrád biztonsá­gáért című programtervezetet, melynek szerves része a bűn- megelőzés, ezen belül a sport­pályák biztonságának fejlesz­tése. Egyébként Ferencz Gyu­lán keresztül felvettük a kap­csolatot a Nógrád Megyei Láb- " darúgó-szövetséggel is, hiszen a pályák rendjének megtartása komplex feladat, abban minden érintett szervnek (szövetség­nek, egyesületnek, rendőrség­nek, rendezőknek stb.), vala­mint a nézőknek és játékosok­nak is meg van a maguk meg­előző szerepe a botrányok, eset­leges tragédiák elkerülésében. Egyébként keressük a lehetősé­gét annak, hogy a szövetséggel, a Nógrád Megyei Hírlappal és a támogató szponzorokkal össze­fogva „életképes” sportszerű- ségi versenyt írjunk ki a közel­jövőben. Ennek, nem utolsó­sorban a játék színvonala emel­kedésének köszönhetően re­mélhetően egyre több család választhatja majd ismét nyu­godt hétvégi programként a fo­cimeccsek látogatását. Sipkó Sportturmix ... Sportturmix ... Sportturmix Stécések a válogatottban Vasárnapi teljesítménye alap­ján a Stécé focicsapatából Kajli, Gubán és Oláh is tagja a forduló válogatottjának. Egya­ránt 7-es osztályzatot kaptak. Oláh már hatgólos A Keleti csoportban Rosu (Ti­.Pme&A ' .-vArr-.'-i v. ü (Nyíregyháza) 8 góllal vezeti a góllövőlistát. Balia M. (T.- kécske) 7 gólt lőtt. Őt a 6 gó­los Oláh (SBTC) követi. Elvették a pontokat Bár Szécsény ifi focicsapata szombaton odahaza 2-1-re le­győzte Besenyőtelek együtte­sét, 3-0-ás gólkülönbséggel mégis a vendégek kapják a há­rom pontot. Három sárga lapja miatt ugyanis jogosulatlanul szerepelt Sümegi Roland. A gyarmati ifik nyertek Az SKFC - B. -gyarmat Volán ifjúsági labdarúgó-mérkőzést a vendégek nyerték 4—0 (2—0) arányban, nem pedig a haza -j iák, miként azt mi tévesen kö­zöltük. Elnézést kérünk! Ha már minden kötél szakad, a Nógrád Volán Rt. akkor is képes segíteni Úton járó mentöangyalok —TT 'VBiZ Az IFA sofőrje egy kicsit sportosra vette a kanyart, ráadásul egy emelkedő előtt próbálta felcsillantani képességeit a mellette ülő hölgynek. A hártyavékony jéggel borított út, s a teherautó- behemót kopott abroncsai sehogy sem barátkoztak össze a pi­lóta gondolatával. Ráadásul a raktéren utazó százötven láda sörnek sem volt hangulata egy helyben maradni a hirtelen kormánymozdulat következtében. A szemközti árok szeren­csére nem volt túl mély, pont belefért az IFA - söröstől, sofő- röstől. A kísérő hölgynek már csak a közeli búzaföldön jutott hely. Szerencsére csak üvegek repedtek meg, csontok nem. A hátára fordult teherautó alig szusszant az árokban, amikor pár kilométerrel arrébb egy kü­lönleges stáb tudomást szerzett az esetről. Nosza, gyorsan szárnyra kapott a Nógrád Volán Rt. mentőangyalcsapata, s amennyire a Rába 832-es moz­gékonyságából csak tellett, a helyszínre siettek. Az eset jó pár évvel ezelőtt történt, de hasonlóaknak jófor­mán minden télen főszereplői a közlekedési cég autómentői. Balogh János, a salgótarjáni járműkarbantartó üzletág veze­tője természetesen kívülről so­rolja azok nevét, akik nap mint nap készenlétben állnak, hogy az úton szerencsétlenül jártak segítségére siessenek.- Meszes István, Szenográdi Károly, Szabó Sándor, Deák István, Nádasdi József- sorolja a. mentőangyalok nevét. - Ők azok, akik a megye egész terü­letén végeznek autómentést. Természetesen alapvetően a Nógrád Volán Rt. saját gépjár­műveinek mentésén van a hangsúly, de tulajdonképpen minden megkeresésnek eleget teszünk. Huszonnégy órás, fo­lyamatos szolgálatról van szó. Nemcsak saját dolgozóink se­gélykérése, hanem a rendőrség, tűzoltóság, de még a határőrség hívása alapján is ugrásra készek az autómentők. A meghibáso­dott, vagy bajbajutott járművet, ha lehetséges, akkor a helyszí­nen megjavítják. Gyakran elő­fordult már az is, hogy a fiúk hazavontatták a sérült járművet. Ez esetben nem teszünk kivé­telt, akár megyén túlra is elvon­tatjuk a bajbajutottakat. A társ Volán vállalatok persze még ennél is különlegesebb elbánási módot élveznek. Az ember iga­zán akkor látja át ennek a fo­lyamatnak a jelentőségét, ami­kor netán maga is segítségre szorul. Sokszor pedig még a legnagyobb képzelőerővel sem lehet kitalálni olyan helyzete­ket, amilyeneket az élet tud produkálni. Sehol egy ház, se­hol egy kötél, vagy talán már az utolsó is elszakadt, s akkor elég egy telefon, még ha kilométe­reket is kell esetleg érte menni, és megérkezik a mentőcsapat. Balogh Jánostól azt is meg­tudom, hogy a Rába 832-es au­tómentő mellett egy AD 125-ös autódaru, egy Barkas szerviz- kocsi is „slusszkulcsfordításra készen” várja a hívásokat. S mivel a legtöbb esetben nem árt egy kis rásegítés, egy leterhelt Tátra 148-as billenős teherautó rögzíti szó szerint a végrehaj­tandó akciót a földhöz, nehogy a segítő angyal is elszálljon-le- szálljon az útról. Erről Meszes István, a speciális brigád egyik tagja még többet tud mesélni.- Előfordult már, hogy busz mentése közben én is becsúsz­tam az árokba, s a jó öreg Tát­rához kellett folyamodni - az­tán láncszerűen folytattuk to­vább az akciót: mentőt és men­tettet mentettünk. Hallva akár egyszerű nyelv­játéknak is tűnhet az egész, de élesben biztos sokan meggon­dolnák, hogy vállalkozzanak-e erre a mesterségre.- Télen a legrosszabb - foly­tatja az overallos Volán-angyal. -Ólyankor nem csak a mínu­szok röpködnek sűrűn, hanem a gépjárművek is. A téli útviszo­nyok, a téli időjárás a legkemé­nyebb ellenfelek. A magunk módján mi is védekezünk a tél ellen. Egyrészt a mentésben résztvevő gépparkot készítjük fel, másrészt meleg ruhával és akarattal vértezzük fel magun­kat. Még hosszasan beszélgetünk az autómentés csínjáról-bínjá- ról. Érdekes sztorik hangzanak el, köztük egy sok-sok évvel ezelőtti, Finnországból történő mentéses hazatérésé is. A lé­nyeget Balogh János és Meszes István szinte egyszerre fogal­mazzák meg: a Nógrád Volán Rt. autómentői számára nincs meglepetés, mindenre fel van­nak készülve. Búcsúzóul még elmondják, hogy távlati terveik közt szere­pel a viseltes Barkas kocsi egy korszerűbbel történő felváltása, és ... talán még másról is szólt volna Meszes István, ha épp nem hívják egy fontos esethez. Az egyik legfontosabb tud­nivalóval zárjuk ismertetőnket: a Nógrád Volán autómentőit a 310-800-as telefonszámon ke­resztül lehet elérni, a nap bár­melyik pillanatában. B. M. Beszélgetés a futballról - Vendég: Pintér Attila „Pinyő” újra zöld-fehérben Utoljára a Fáy utcában találkoztunk. A Vasas után a Baja, majd Csengőd, a Győr melletti Koronc, aztán Diósgyőr követ­kezett. Legutóbb pedig Sárvárra vezetett az útja a 30 éves, hu- szonnégyszeres válogatott Pintér Attilának (Pinyőnek), aki Nógrád megye szülötte. Az FTC egykori kiválósága újra zöld­fehérekhez került. Igaz, nagy a különbség, mert az 1912-ben alapított sárvári klub az NB III Bakony-csoportjában játszik. Most Sárváron edző- Hogyan kerültél ide?- Győrben telepedtem meg. Győr közel van Sárvárhoz, ahol edzőre volt szükség. Megkerestek, megbeszéltük, vállaltam. Tízbe kell kerülni- Mit vár a vezetőség tőled?- Hogy bent maradjunk, hogy az első tíz között végez­zünk. Sokat „liftezett” a csapat a megye és az NB III között. Tavaly a legjobb kiesőként maradt bent. Több játékos is elment, de remélem, hogy a fiúk megértik, miről van szó. Én mindent megteszek.- Hány évre szerződtél?- Egy évre, de lehet belőle négy-öt év is.- Játékra nem gondolsz már?- Diósgyőrben megsérül­tem, operáltak. Úgyhogy szinte jól jön a pár hónap pi­henő. Majd alapozom a fiúk­kal, s utána meglátom.- Térjünk vissza Di­ósgyőrbe! Nagy fiaskó történt ott?- Nem nevezném annak. Már az is nagy bravúr volt, hogy az NB I kapujáig eljutot­tunk. Verebes mester mindent kihozott a játékosokból, akik közül többen még az NB Il-es színvonalat sem érték el. . - Mégis hajszálon múlott a feljutás?- Fehérváron szúrtunk el mindent, amikor 1-0-ra vezet­tünk és háromszor álltak csa­táraink a kapussal szemben. Leülhet a kispadra- Ha feljutott volna a csapat, maradsz Diósgyőrben?-Semmiképpen. Nem vol­tak meg azok a feltételek, amik az NB I-hez kellenek. Arra meg nincs szüksége sem a DVTK-nak, sem a magyar labdarúgásnak, hogy az egyik évben feljusson a csapat, a másikban meg kiessen.- Tarjánba hazajársz? Megvannak még a barátok?- Igen, hogyne. Amikor csak tehetem, megyek, várnak a barátok, a haverok is. Ga- bora Jancsi mindig küld meg­hívót a jótékonysági futballgá­lára. Sok hozzá hasonló szer­vező kellene. Aztán várnak a szüleim, a bátyám. A meny­asszonyommal indulok haza Győrből.-Kikezdték azért, hogy nincs edzői papí­rod. Ezért nem ülhetsz a kispadon?-Van itt, Győr-Mo- son-Sopron megyében egy újságíró, akinek mindegy, hogy mit csi­nálok, mindig velem szórakozik és mindig belém mar. Nem tudja, hogy miután felvettek az edzőire, leülhetek a kispadra és vezényelhe­tem a csapatot. Majd bemutatom a papírt, és remélem, abbahagyja a piszkálódást, végre bé­kén hagy.- Azt is beszélik, hogy Verebes József áll a hát­térben, ő a szakta­nácsadó.-Ez nem igaz. Eddigi ta­pasztalataimra, s a tőle tanul­takra támaszkodom. Persze, ha valami gondom-bajom van, felhívom a mestert, és ő na­gyon szívesen segít. Örülök neki, hogy elmondhatom, van kit felhívnom. Önzetlen a se­gítsége. Verebes az ideál- Tudom, Verebes az esz­ményképed! Jó edzőnek tar­tod?- Jónak? A legjobbnak, akit valaha megismertem. (Sz. L.) Ha nem fordult feléje, nem kellett arcába néznie, ahol a kiugró pofacsontokon és a sze­mek alatt azok a szörnyű vágások kifehéredett hegei borzasztották el a szemlélőt. Nemsokára a sziklafal alá jutottak. Itt egy tűz elszenesedett maradványai, száradó kézihálók, odatámasztott szigonyok jelezték: halász lakik itt. Sarina megborzongott: hűvös volt. Később rájött: a sziklafal itt elfordul délre is, tehát már délelőtt is odasüt egy helyre a nap. Aki itt él, válogathat a „teraszok” között. Mindig talál napmeleget. Csak az eső elől kell fedél alá mennie. Odabent féloldalas manzárdhoz hasonlított a „szoba”; száraz homokon széles derékalj, egyenesen a földre vetve. Kis polcon borotvál­kozószerszámok. Tükör nem volt, és Sarina azonnal megértette, ez a tárgy itt fölösleges. A férfi évek óta nem látta saját arcát, és talán jobb is így. Ösztönösen érzi, hogy jobb azt nem látni. Még borotválkozáshoz sem használ tük­röt, biztosan. Luntar most a derékaljra ült és a lányra mo­solygott. Ébben benne volt minden. A reménykedés, az öröme, a várakozása. Nem kellett szólnia. Amit előző napon kapott a lánytól, arra most is számított. Parancsolóan feszült benne a vágy. Sarina leült vele szemben. Ismert már férfiakat régebben is, de ez... először azt hitte, valami­lyen egészségtelen dolog ez részéről. Soha nem volt dolga „nyomorékkal”, és még benne lükte­tett az is, hogy talán Luntar azt hiszi: csak saj­nálatból fekszik le vele. Ám most tiszta tekintettel néztek egymásra. Csak egy férfi és egy nő volt itt, minden egyéb körülményt elfelejtettek. Elsőnek a férfi moz­dult, kinyújtotta a kezét. Nem könyörgött, nem koldult. Volt valami rettenetesen régi ebben a jelzésben - „gyere, kívánlak, vigasztalj meg, adj örömet nekem”. Az egykori szigeti népda­lokból ismerték e szavakat. Holdas éjszakákon énekelték a lányok a fiúknak, és fordítva. Hány asszonyt gyötört a homályos vágyakozás va­lami után, amit nem tudtak néven nevezni...? És ez... vajon az-e?- Ki vagy te? - kérdezte hirtelen a lány. "Luntart nem lepte meg a kérdés. Meztelen felsőtestéhez vonta a lányt, talán azért, hogy ne láthassa az arcát. A barlangból kiláttak a ten­gerre. Az öböl fénylő tükörlap volt, vakított.- Egy férfi, aki már előre megfizetett minde­nért, drágám... Egy ember, akitől elvették a je­lent és a jövőt. Emlékszel a dzsakartai parkra, ott az egyetem mellett? Gyakran jártunk oda. Míg nem ismertelek, figyeltelek messziről. Mindenki tudta,hogy a szigetről jöttél, ez ott senkinek sem jelentett semmit. Csak nekem... Mert én arról ábrándoztam, hogy az enyém le­szel, hazahozlak és megmutatjuk apádnak, mi ketten együtt mire vagyunk képesek... Ehelyett ő mutatta meg nekem, mire képes. Hallgattak. Sarina váratlanul jól érezte magát Luntar mozdulatlan karjaiban is. A férfi hangját a mellkasából hallotta, amikor Luntar meleg bőrére simult.-... Egy férfi vagyok, aki mindig rád vá­gyott, rád várt. És amikor AZ történt velem, amikor visszakerültem a szigetre titokban és arra kényszerültem, hogy itt éljek... meghaltam. Éltem, mégis meghaltam. Az apám rejtegetett, naphosszat itt voltam a barlangban, furcsa fél­álomszerű állapotban. Néha nem is tudtam, mi történik körülöttem. Éjszaka eljártunk halászni, olykor egyedül is mentem... Az egyik kezem­mel jól tudom húzni az evezőt, nem halok éhen, Sarina. De most csak ennyire vagyok képes. És arra, hogy szeresselek. A kérdés - „ki vagy te”? - talán megvála­szoltatok. Talán nem. Sarina nem kérdezett többet. Lassan mozdult. Az, ami most az agyára szállt, egyszerre volt akarat és vágyakozás, is­meretlen vonzódás és tudatos cselekvés is. Be­hunyta a szemét, felnyújtotta ajkát... Luntar rá­tapadt. A csók hosszú volt, egyszerre édes és keserű. Aztán elszakadtak egymástól és a férfi váratlanul így szólt:- Ha csak bántani akarsz, menj el. Ha ... ha nem szeretsz, menj el.- Nem bántalak, mert... - Sarina nyelt egyet. Forró hullám zúdult rá, mindig félt ettől a szótól, nem is mondta ki soha. De most... Meglepően könnyű volt minden. - Mert... szeretlek, Luntar. Sarina testében forró méz áradt szét. Nem fi­gyelt semmire, csak erre. Ami ott belül történt, egyszerűen hihetetlen volt. Csak valamivel ké­sőbb hatolt el a tudatába, hogy a férfi kacska kezeivel és kifordult lábaival segíti kettőjük mozgását. Amire egy egészséges, ép testű soha nem lett volna képes, Luntar azt is megtehette. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents