Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-22 / 273. szám

Megyei Körkép 1996. november 22., péntek A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Meggondolatlan, sietős gyalogosok Inkább a mentő váljon ? Már többször volt alkalmam - sajnos - látni, hogy a zebránál várakozó gyalogosok nem adnak elsőbbséget az átkelés megkezdése előtt odaérkező mentőautónak. Fontosabb, hogy ők előbb átérjenek, nem képesek pár másodperces előnyt adni azoknak, akik sok esetben éle­tet mentenek. Olyan szolgála­tot látnak el, amelynél néhány perc nagyon sokat számít, hi­szen gyakran élet és halál kö­zött lebegő beteget kell eljut­tatniuk a gyors segítségnyúj­tás helyére. A nemtörődömség, a kö­zömbösség és az önzés annyi­féle megnyilvánulása köze­pette is kirívó az ilyen maga­tartás, amely - meggyőződé­sem szerint - csekély belátás­sal könnyen megváltoztatható lenne. Takács Lajosné Salgótarján Változatlan vélemény az erdélyi babakiállítás ügyében / Aki A-t mond, mondjon A budapesti Incze Gábornak, a Nógrád Megyei Hírlapban Ba­bák - mint kellékek című cik­kére válaszolva elmondom, - ami az Üres maradt a tenye­rem című írásomból ezek sze­rint nem tűnt ki - hogy nagyon tisztelem és szeretem a népi hagyományokat, a népviseleti ruhákat és igenis méltányo­Kalapács alatt Az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága november 28-án 10 órakor Sóshartyán, Dózsa út 42. szám alatt árverést tart, amelyen az alábbi ingó­ságok kerülnek kalapács alá: 1 db Simplex 200-as he­gesztő berendezés 80 000 Ft: 1 db HERTA 200-as hegesztő be­rendezés 80 000 Ft. December 3-án 10 órakor Salgótarján, Budapesti út 74. szám alatt az alábbiakat árvere­zik: 1 db egyengető gyalugép 300 000 Ft; 1 db kombinált csi­szológép 100 000 Ft. Ugyanak­kor a Salgótarján, Nagy Sándor út 10. sz. alatt kalapács alá kerül egy amerikai fánksütőgép (fél­automata) 320 000 Ft értékben. A vagyontárgyak az árveré­sek kezdete előtt egy órával a helyszínen megtekinthetők. Az árverésekről bővebb informá­ció kérhető az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága csődeljá­rási és végrehajtási osztályától hétfőn, szerdán és csütörtökön 8 és 15 óra között személyesen, illetve a 417-655-ös telefon­számon. lom a kiállítók igyekezetét. A jelzett cikkben kifejtett vé­leményem azonban változatlan: a népviseleti ruhához szerintem nem illik a hosszúszempillájú babafej. Szabó Judit néprajzku­tatónak javaslom, hogy a feke­teruhás csuklóján olvasóval és kereszttel kiállított baba szem­pillája körüli kék festéket pró­B-t is bálja meg eltüntetni. Én ki­mondottan azért vásároltam egy alvóbabát, hogy elképzelé­semet kipróbáljam. A baba szempilláját betömködtem és örömmel tapasztaltam, hogy teljesen más lett az arc karak­tere. Unatényi Magdolna Salgótarján OTP RÉSZLETRE VÁSÁROLHAT üzleteinkben számítógépet, telefaxot, nyomtatót. Néhány példa kínálatunkból: Számítógép: DX4-133/P75, 850 MB HDD 4 OOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Fax: Sagem 140R 1 50 O FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Nyomtató: HP Deskjet 600 2 9SO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Ha ajánlatunk feíkaftette árcfdklődését, további információért forduljon a Delfin Számítástechnikai üzleteihez. Emlékezés a hajdani köztársasági elnök adományára Tildy harangja Gyarmaton Majd félévszázada annak, hogy Tildy Zoltán harangot adományozott a balassa­gyarmati református hitkö­zségnek. Az adományozás év­fordulójára istentisztelettel emlékeznek a hívek. Losoncon született, ám hat­napos korától iskolás koráig Balassagyarmaton élt az egy­kori kisgazdapárti köztársasági elnök, Tildy Zoltán. Tildyt később is sok szál fűzte a Nógrád megyei Ipoly- parti városhoz, édesanyja is itt nyugszik, a temetőben. Tildy református lelkészként és köztársasági elnökként is járt Balassagyarmaton. A helyi re­formátus közösségnek negy­venkilenc évvel ezelőtt, 1947. november 23-án adományozott harangot. Erre az alkalomra emlékez­nek a hívek csaknem ötven év elmúltával november 23-án, a református templomban, ahol délután hat órakor Róka Lajos lelkész tart megemlékező isten­tiszteletet. Állásajánlatok listája november 21-étól A salgótarjáni kirendeltség tájékoztatója Munkaadó megnevezése Aktuális igény Munkakör Szükséges iskolai végzettség Havi min. Havi max. kereset IPC-SVG VEGYIPARI GÉPGYÁR Kft. 10 vas- és fémszerkezet-lakatos (szakm.) 22000-33000 Ft BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR Rt 40 szcrkczctiakalos (szakm.) 35200-44000 Ft CSEPEL POLIGON Kft. 4 szerkezetlakatos (szakm.) 55000-60000 Ft IPC-SVG VEGYIPARI GÉPGYÁR Kft. 4 gépi forgácsoló (szakm.) 23000-35000 Ft PÁSZTÓI SZERSZÁM- ÉS GÉPGYÁR Kft. 1 gépi forgácsoló ( szakm.) 25000-32000 Ft IPC-SVG VEGYIPARI GÉPGYÁR Kft. 15 minősített hegesztő (szakm.) 23000-38000 Ft BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR Rt 40 C02 védőgázas hegesztő (szakm.) 44000-52800 Ft TRIGON ELEKTRONIKAI Kft. 1 mechanikai műszerész (szakm.) 25000-37000 Ft BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR Rt 1 autóvillamossági szerelő (szakm.) 31680-35200 Ft TRIGON ELEKTRONIKAI Kft. 1 elektronikai műszerész (szakm.) 25000-37000 Ft TRAUMTEX Kft. 4 varrónő, vasaló (szakm.) 18000-28000 Ft FESS RUHAGYÁR Kft. 16 varrónő (szakm.) 14500-22000 Ft NÓGRÁD-PRINT NYOMDA Kft. 1 villanyszerelő (szakm.) 28000-32000 Ft KAKUK LÁSZLÓNÉ váUkran 1 vendéglátóipari eladó (szakm.) 18000-22000 Ft BUDAPESTI VEGYIPARI GÉPGYÁR Rt 3 hiddarus (áh. isk.) 28160-31680 Ft BRG RÁDIÓTECHNIKAI Rt 1 karbantartási vezető (főiskola) 45000-55000 Ft BRG RÁDIÓTECHNIKAI Rt 1 művezető (technikum) 45000-50000 FI TRIGON ELEKTRONIKAI Kft. 1 gyengeáramú villamosmérnök (egyetem) 30000-50000 Ft FŰTÖBER ÉPÜLETGÉPÉSZETI Kft. 3 termeléselőkészítő (technikum) 20000-30000 Ft NET-SOFT Kft. 1 kereskedelmi ügyintéző (szakk.) 20000-60000 Ft BIZALOM ORSZÁGOS NYUGDÍIP. 40 üzletkötő (gimn.) 15000-50000 Ft DV MARK Kft. 3 ügynök, területi képviselő (gimn.) 15500-40000 Ft PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ Rt 4 értékesítési munkatárs (gimn.) 14500-60000 Ft GELLÉRTHEGYI PÉTERNÉ 1 üzleti ügyintéző (szakk.) 16000-26000 Ft Bővebb információ a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ Salgótarjáni Kirendeltségén. ..........-...__..........................^-A.R-A.K^ ..... B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján tojás 14 Ft/db 14 Ft/db 13,50 Ft/db 14-16 Ft/db burgonya 20 Ft/kg 30 Ft/kg 25-30 Ft/kg 20 Ft/kg vöröshagyma 20 Ft/kg 25-35 Ft/kg 26 Ft/kg 20-25 Ft/kg fokhagyma 260 Ft/kg 290 Ft/kg 240 Ft/kg 290-300 Ft/kg sárgarépa 40 Ft/kg 58 Ft/kg 50 Ft/kg 50-70 Ft/kg petr. gyökér 60 Ft/kg 58 Ft/kg 60 Ft/kg 50-70 Ft/kg karfiol 60 Ft/kg 80 Ft/kg 55 Ft/kg 50-60 Ft/kg kelkáposzta 60-80 Ft/kg 100 Ft/kg 50 Ft/kg 50-60 Ft/kg karalábé 60 Ft/kg 70 Ft/kg 60 Ft/db 60 Ft/kg fejes káposzta 20 Ft/kg 25 Ft/kg 26 Ft/kg 15-20 Ft/kg savanyú káposzta 80 Ft/kg 80 Ft/kg 80 Ft/kg 100 Ft/kg alma 40-70 Ft/kg 55 Ft/kg 50 Ft/kg 30-60 Ft/kg paradicsom 240 Ft/kg 180 Ft/kg 190 Ft/kg 128-220 Ft/kg zöldpaprika 30-70 Ft/db 150 Ft/kg 220 Ft/kg 200 Ft/kg banán 160 Ft/kg 180 Ft/kg 120-150 Ft/kg 159-169 Ft/kg narancs 180 Ft/kg 190 Ft/kg 165 Ft/kg 159-189 Ft/kg körte 140 Ft/kg 120 Ft/kg 80-90 Ft/kg 60 Ft/kg szőlő 160 Ft/kg 150 Ft/kg 90 Ft/kg 248 Ft/kg uborka • 280 Ft/kg 250 Ft/kg 200-280 Ft/kg 350 Ft/kg gomba 260 Ft/kg 260 Ft/kg 180-280 Ft/kg 200-300 Ft/kg Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi (sürgősségi) ügyeleti ellátás péntek délután 16.30 órától hét­főn reggel 7.30 óráig tart. A központi ügy eletet az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemibeteg-gondozó épületé­ben megnyílt egészségügyi létesítményben ke­reshetik fel. Telefon: 410-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Fogorvosi ügyelet szabad- és munkaszüneti, na­pokon, a Salgódent Fogászati és Fogtechnikai Kft. Rákóczi út 75. sz. alatti rendelőben működik (bejárat a Lőwy S. utcából). Tel.: 314^141, reg­gel 8.00 órától 12.00 óráig. Balassagyarmat, a Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyeletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság. - A megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Héhalom. Arany J. üt 2. Lelkisegély telefonszolgálat :őa/a.«a,i?yam? írt: 35/313-000, Salgótarján: 32/311—6Q0. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, október 22-én, pénteken délután 16 órától 25-én, hétfő reggel 8 óráig az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: Szent Benedek gyógyszertár a Bartók B. út 10. szám alatt, Balassagyarmaton: Szent György Patika a Rá­kóczi út 51. szám alatt, Pásztón: Gyógyír Patika a Kölcsey út 18., Szécsényben: Szent Jób Patika a Rákóczi út 94. szám alatt, Bátonyterenyén: péntek délutántól vasárnap reggel 8 óiéiig: a Kisterenye, Vasút út 5. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet, vasárnap reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig Nagybátony (falu), Kövirág út 1. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet, Rétságon: nincs ügyeiét, a sürgős segítségre szo­ruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái lát­ják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek A hét végén, október 23-án szombaton, és 24-én vasárnap az alábhi településeken tartanak ügyele­tet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környékén: (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa) dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34., tel.: 35/350-852, Balassagyarmat és környékén: (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor) dr. Mácsik László, 2659 Ersekvadkert, Petőfi u. 12., tel.: 35/340-015, Szécsény és környékén: (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva) dr. Perjés Zoltán, 2660 Ba­lassagyarmat, Béri B. A. u. 13/A., tel.: 35/31 1-187, Salgótarján és környékén: (Cered, Karancske- szi, Lucfalva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kis- hartyán, Nógrádmegyer) dr. Brenda Péter, 3075 Márkháza, Rákóczi u. 67., tel.: Márkháza 3, Pásztó és környékén: (Szurdokpüspöki, Jobbá­gyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse) dr. Bálint Tibor, 3060 Pásztó, Mikszáth u. 8., tel.: 32/360-358; Palotás és környékén: (Kálló, Bércéi, Szirák) dr. Osgyán Béla, 3042 Palotás, Szabadság u. 22., tel.: Palotás.2. Istentiszteleti és miserendek Salgótarján Római katolikus templomok Főplébánia: szombat reggel 7.30 óra, és délután 17.30 óra­kor, vasárnap délelőtt 9.30 és 11.00 órakor, délután 17.30 óra. Zagyvapálfalva: Szombaton este: 17.00 óra, vasárnap: 9.00 óra. Zagyvaróna: Szombaton: reg­gel 8.00 óra, vasárnap: 11.00 óra. Baglyasalja: minden második vasárnap szentmise: 7.45 óra­kor. Szent József templom: szombat reggel 7.00 óra, vasárnap 8.30, 10.00, és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap Salgó úti temp­lomban 10.30 óra, Zagy vápái - falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 14.00 óra. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Adventista egyház st-i gyüleke­zete: (Munkásotthon tér 5. (SZÜV mögött) istentisztelet péntek este: 19.00-20.00 (téli i.sz. 18.00), Szombaton dél­előtt: 10.45-12.00, délután 14.30-15.30. Balassagyarmat Római katolikus templom: szombaton este: 19.00 óra, va­sárnap: 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 9.00, 10.00, és 19.00 óra. Református templom: istentisz­telet vasárnap 10.00 óra. Szécsény Római katolikus templom: Szombaton este: 19.00 óra, va­sárnap: 7.00, 9.00, 11.00, és 19.00 óra. Evangélikus templom: istentisz­telet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó Római katolikus templom: is­tentisztelet szombaton este: 18.00 órakor, vasárnap 9.00 és 18.00 óra. A Szent Lélek templomban: is­tentisztelet: vasárnap 11.30 óra. Rétság Római katolikus templom: is­tentisztelet szombaton este: 18.00 óra, vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap: 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye Római katolikus templom: Nagybátony (falu): istentiszte­let: vasárnap: 11.00 óra. Bányaváros ISZI-bén: istentisz­telet vasárnap: 8.30 óra. Maconka: istentisztelet vasár­nap: 9.30 óra; Kisterenye: szombaton 18.00 óra, vasárnap: 8.30 órakor is­tentisztelet. Szentkút Kegytemplom: Munkaszüneti napokon 9.00 és 10.30 óra, hét­köznap 9.00 órakor kezdődik az istentisztelet.

Next

/
Thumbnails
Contents