Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-19 / 270. szám

1996. november 19., kedd Ország - Világ 5. oldal Horn Gyula szerint nincs szó kormányátalakításról Egy lemondási ügy Kormányfői bejelentés, KET- ülés, frakciómegbeszélés - meglehetősen mozgalmas volt a tegnapi nap a kormánypár­tok háza tájékán. Nincs szó a kormány átalakítá­sáról. Egyetlen konkrét üggyel foglalkozom, mégpedig Szabó György népjóléti miniszter le­mondásával. Vele konzultálok majd, ha visszatér szabadságá­ról - jelentette ki Horn Gyula miniszterelnök újságírók előtt a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövet­sége vezetőségének tegnapi megbeszélése után. Délután kezdődött a Parla­mentben az MSZP országos el­nöksége, valamint az SZDSZ ügyvivői testületének az ülése. A két kormánypárt vezetőinek találkozója annak a november elejei megbeszélésnek volt a folytatása, amelyen első ízben egyeztetett ebben a formában az MSZP és az SZDSZ. Tanácskozott tegnap az MSZP frakciója is. A képvise­lők tájékoztatót kértek szocia­lista politikusoknak azokról a megbeszéléseiről, amelyeken a frakcióvezetés és a kormány­zati szerkezet átalakítása volt a napirend témája. Kósáné Kovács Magda ügy­vezető alelnök, Lendvai Ildikó budapesti elnök és Kiss Gábor elnökségi tag elmondta, az eszmecserék mögött nincs semmiféle olyan háttérszervez­kedés, ami ártana a párt, a frak­ció tekintélyének. Egészségügy: 14 milliárdos eltérés az álláspontokban A létszám egyharmada hiányzik A szociális intézmények létszámhiányát orvoslandó, a szak­tárca rendeletben kívánja szabályozni az intézményekben foglalkoztatottak számát és a szükséges szakképesítést - hangzott el tegnap a Népjóléti Minisztériumban. A Népjóléti Érdekegyeztető Tanács ülésén kifejtették: a rendelet hatályba lépése ese­tén a szociális intézményekre jellemző, átlagosan mintegy 34 százalékos munkaerőhiány 17 százalékosra faragható le. Igaz, közben mintegy 16-17 százalékkal csökkenne a jog­szabály által szükségesnek tar­tott dolgozói létszám. Ugyan­akkor még így is mintegy 6 ezer szakember számára tud­nának munkát adni. Az előterjesztés kiterjed arra is, hogy 2001-ig a szociá­lis intézményben dolgozóknak megfelelő szakképesítéssel kell rendelkezniük. Ma főleg egyetemi, főiskolai végzettsé­gűek hiányoznak. A tárgyalópartnerek a javas­lat céljával egyetértettek, ám hangsúlyozták: amennyiben nem emelkedik az ágazatban dolgozók bére, nem lehet arra számítani, hogy megszűnnek az ezzel kapcsolatos gondok. Érzékeltetésül: jelenleg bruttó 25 400 forint a szociális in­tézményben dolgozók átlag­bére. Az egészségügyi létesítmé­nyek finanszírozási rendjének módosításáról az ülésen egy­előre nem született megálla­podás. A tárca jelezte: a mi­nisztérium és az egészségbiz­tosító között további egyezte­tésekre van szükség. A munkavállalók képviselői leszögezték: a finanszírozás módjáról csak azután tudnak tárgyalni, ha eldőlt, mennyi pénz van jövőre az egészség­ügyre. Az álláspontok között egyelőre nagy az eltérés. Amíg ugyanis a szaktárca 258 milliárd forintot szán jövőre gyógyító-megelőző ellátá­sokra, a szakszervezetek 272 milliárdot tartanak szüksé­gesnek. Részvénytársaság lesz a Távirati Iroda Napirend előtti viták Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött tegnap az Ország- gyűlés tanácskozása. Az ellen­zék emlékeztetett a múlt heti alkotmánybíró-választásra, és a szavazások hátterét boncol­gatta. Mint ismeretes, két bírót kellett volna megválasztani tit­kos szavazással, de csak a kor­mánypártok jelöltje kapott ele­gendő szavazatot. Emiatt most Szájer József (Fidesz) és Isépy Tamás (KDNP) szószegéssel vádolta az MSZP-SZDSZ-es többséget, míg Toller László (MSZP) az ellenzéket marasz­talta el azért, mert nem ment bele kettő helyett három - köz­tük két kormánypárti jelölt - választásába. Heves vita alakult ki a romá­niai választási eredmények nyomán arról, hogy elhamar­kodott volt-e az alapszerződés aláírása. Az ellenzéki pártok üdvözölték a demokratikus erők győzelmét, de szerintük az Iliescunak az alapszerződés tető alá hozásával nyújtott „in­ternacionalista segítség” hibás volt. Kovács László külügymi­niszter kifejezte azt a reményét, hogy a kétoldalú kapcsolatok bővülni fognak az alapszerző­dés szellemében. Az érdemi munka a nemzeti hírügynökségről szóló törvény- tervezet vitájával kezdődött. A javaslat szerint a Magyar Táv­irati Iroda - amely jelenleg költségvetési intézmény s a kormány felügyelete alatt áll - állami tulajdonú részvénytársa­ságként folytatná tevékenysé­gét. Az új törvény biztosítani hivatott a befolyásmentes, tár­gyilagos tájékoztatás intézmé­nyes feltételeit. S. Á. Nemtörődöméknél egyirányúsítják a telefonvonalat Hallózás hitelbe Mintegy 80 ezer telefon-előfi­zető vonalának egyirányúsí- tására készül a Matáv, hogy behajtsa csaknem 20 milliár­dos kinnlevőségét. A büntetésről a legalább 30 000 forinttal adós magánelőfizetők és a több mint 90 000 forinttal tartozó közületek a napokban kapják meg az értesítést. Ők zavartalanul fogadhatnak hívá­sokat, de maguk a készülékük­ről csak segélyhívásokat kez­deményezhetnek, mindaddig, míg nem rendezik jelentős tar­tozásukat. Érdeklődésünkre Gárdos Pé­ter, a Matáv Rt. likviditási osz­tályvezetője elmondta: Buda­pest a legnagyobb adós, a lejárt határidejű számlák összértéke 5 milliárd forint. A második he­lyen a debreceni igazgatóság áll 1,1 milliárddal, míg a harmadik helyet a pécsi igazgatóság terü­letén élő előfizetők foglalják el, 750 millióval. A sorban Mis­kolc környéke (620 millió), majd Sopron térsége (400 mil­lió) következik. A szakember szerint a ma­gánszemélyek átlag 4-5000 fo­rintot, a közületek 25 000 forin­tot telefonálnak el havonta. A kisnyugdíjasok a legpontosabb fizetők, míg a tehetős, de nem­törődöm körrel sok a baj. Az üzletszabályzat korábban egyetlen szankcióként csak a vonal kikapcsolására adott le­hetőséget, ezt a megoldást most a második lépcsőben alkal­mazza a Matáv. (takács) Ha Katalin tocsog, a karácsony kopog A meteorológus szerint a hét közepén leesik az idei első hó A hét második felében végleg búcsút vehetünk a novemberi tavasztól, legalább is az előrejelzések szerint. Ha az ország teljes területén nem is, de foltokban már számíthatunk hó­esésre. Az észak-nyugat felől érkező levegő fagyos, hideg lesz, lehetséges, hogy a csapadék megmarad. Nostredamus nem éppen friss jóslata szerint 1996-ban hösz- szú és kemény tél várható. Szerinte a hó már november elején leesik, áprilisig meg is marad, és Nápolytól Moszk­váig mindenki fázni fog. Mi­vel e hónap elején még kelle­mes tavaszi idő volt, elmond­ható: eddig a jóslat nem vált be, talán reménykedhetünk a folytatásban is. Reményeinket Németh La­jos, a Magyar Meteorológiai Szolgálat munkatársa is erő­síti. A hét közepére várható hóesést 80 százalékban kell komolyan venni. Az is meges­het, állítja a szakember, hogy még várat néhány napot ma­gára a fehér november. Az intézet leghosszabb elő­rejelzése fél évre szól. A „jö­vendölés” szerint átlagos télre számíthatunk. Nem lesz túl hideg, és nem várható annyi csapadék sem, mint tavaly. A szakember szerint meg­szívlelendők ezek a hat hóna­pos előrejelzések, azonban komoly gazdasági döntéseket nem szabad csupán ezekre alapozva meghozni. Biztos, ami biztos, nem árt egy kicsit több tűzifát vásárolni. A népi bölcsesség valószí­nűleg az idén is beválik. Ha Katalin tocsog, a karácsony kopog. A mérsékelt égövben ugyanis rendszerint három­négy hetente „vált” az időjá­rás. Vagyis három hétig tartó hideg idő után még télvíz ide­jén is várható, hogy valamivel feljebb kúszik a hőmérő hi­ganyszála. Könnyű tehát utá­naszámolni a népi bölcsesség helyességének. B. B. Világörökséggé válhat a Hortobágy Amiért köszönettel tartozunk a Varsói Szerződésnek A világörökség-listára javasolják a Hortobágyi Nemzeti Parkot. A természetvédelmi szakemberek nem tartják el­képzelhetetlennek, hogy a puszta már jövőre az UNESCO ál­tal is védett természeti értékek között szerepel. Dr. Tardy János, a Környe­zetvédelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium helyettes ál­lamtitkára, a Természet- védelmi Hivatal vezetője el­mondta, hogy évtizedekig épí­tészeti, kulturális büszkesége­ink vitték el a pálmát. Míg a Buda vára a budai Duna-part- tal vagy Hollókő évekkel, ez­előtt megkapta az elismerést, az Aggteleki-karszt és a szlo­vák karszt barlangrendszerlis- tára kerülését az UNESCO vi­lágörökség bizottsága csak ta­valy szavazta meg. Jó esély van viszont arra, hogy ez a kör még az idén to­vább bővüljön. Várható, hogy a bizottság decemberi, mexi­kói ülésén a világörökség ré­szének nyilvánítja Pannon­halma építészeti-természeti együttesét. A Hortobágy jelölésének a gondolata évekkel ezelőtt egy­szer már felvetődött. Okkal, hiszen a magyar róna a maga „műfajában” igazi különleges­ség: a füves puszták legnyuga­tibb homogén előfordulása, példásan megvédett élővilág­gal. E védelemben - mi taga­dás - jókora szerepe volt an­nak, hogy egyes részei évtize­dekig a Varsói Szerződés leg­nagyobb közép-európai zuha­nórepülő-gyakorlatainak tere­péül szolgáltak. Van olyan körzete a pusztának, ahová földi halandó negyven évig nem tehette be a lábát. Mint Tardy János elmondta, a közeljövőben várhatóan megalakul az a bizottság, amely áttekinti és rangsorolja a világörökség-javaslatoknál számba vehető magyar érté­keket. Mint hírlik, a Horto­bágy után 1998-ban többen Pécs belvárosát szeretnék „be­futtatni”. Deregán Gábor Boszniai művelet A NATO-tagországok nagykö­veti tanácsa hétfőn fölhatal­mazta George Joulwan tábor­nokot, a szövetségi erők euró­pai főparancsnokát egy, az IFOR helyébe lépő újabb bosz­niai katonai misszió - a Stabili­zációs Erő (SFOR) - katonai terveinek elkészítésére. Az IFOR-nál lényegesen ki­sebb létszámú misszió feladata lesz az ellenségeskedések meg­akadályozása, és a helyzet sta­bilizálódásának a támogatása: például a mozgásszabadság biz­tosítása, vagy a menekültek visszatérésének elősegítése. A SFOR-mandátum időtar­tamáról nem született döntés. Dicsérik a követet Még mindig beszédtéma az amerikai fővárosban a Magyar- ország millecentenáriuma al­kalmából rendezett múlt heti washingtoni estély. A tekintélyes Washington Post nem győzi dicsérni a fiatal és agilis magyar nagykövetet, Bánlaki Györgyöt. Az újság szerint a diplomata nemcsak kiváló szervező, de remek há­zigazda is, és számos amerikai rokonszenvét elnyerte azzal, hogy idézte a legnagyobbak között tisztelt Lincoln elnök mondását: „Egy emigráns csak akkor lehet lojális amerikai polgár, ha megőrzi szülőhelye szeretetét is.” Az amerikai lap tudósítójá­nak különösen tetszett Bánlaki egyik aforizmája, amellyel az 1100 éves Magyarország viha­ros történelmét igyekezett ér­zékeltetni a Közép-Európa vérzivataros múltját nemigen értő helybeliek számára. „Akár háborúznak az elefántok, akár szeretkeznek, azt mindenkép­pen a fű sínyli meg...” - idézte a nagykövetet az újság. Japán közvetítene Japán öt, jövőben rendezendő olimpia közvetítési jogát sze­retné már most megszerezni. Az állami NHK televízió több kereskedelmi adóval együtt 500 millió dollárt fizetne a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ságnak, ha az a 2000-2008 kö­zött rendezendő nyári és téli já­tékok műsorszórási jogát nekik ítéli meg. Bár egyelőre csak a 2002. évi téli olimpia helyszíne ismere­tes, a japán tévések látatlanban meg akarják kötni a többi szer­ződést is, elkerülendő a jövő­beli áremelkedéseket és újabb konkurensek jelentkezését. A japán cégek eddig sohasem vá­sároltak „olimpiai csomagot”, kezdeményezésük az amerikai NBC, illetve a nyugat-európai televíziós társaságok szövetsé­gének gyakorlatát követi. hírek Tapintatosan Tudjmanról A horvát vezetés azt szeretné, ha a sajtó visszafo­gottan és tapintatosan tudósítana Franjo Tudjman államfő betegségéről - írta hétfőn a zágrábi Vjesnik című lap kommentátora. Hivatalos köz­lés szerint a horvát elnök gyomorfekéllyel és nyi­rokcsomó-megnagyobbodással küzd, a CNN amerikai tévéadó azonban azt jelentette, hogy Tudjman előrehaladott rákban szenved. Fegyverzeti szervezet alakul A Nyugat-európai Unió (NYeU) teljes és megfi­gyelő jogú tagországainak védelmi miniszterei hétfőn tanácskozásra ültek össze a belgiumi Os- tende-ben, hogy olyán szervezetet állítsanak fel, amely intézményesíti a nyugat-európai országok kutatási, fejlesztési és értékesítési együttműködé­sét a hadiiparban. Elfogták a dagesztáni robbantót? Elfogták a dagesztáni házrobbantás egyik gyanú­sítottját, társairól pedig fantomkép készült - kö­zölte Nyikolaj Kovaljov, a terrorcselekmény ügyében nyomozó Szövetségi Biztonsági Szolgá­lat (FSZB) vezetője. Hétfőn délutánig 44 holttes­tet találtak a mentőbrigádok a Kaszpijszk városá­ban felrobbantott panelház romjai között. Újabb kémbotrány a CIA-ban Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei őrizetbe vették a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) magas rangú beosztottját azzal a gyanúval, hogy a kilencvenes évek elejétől szigo­nyán titkos információkat adott át Moszkvának. Értesülések szerint a CIA-ügynök beosztásában hozzáférhetett az Oroszországra és egykori szö­vetségeseire vonatkozó bizalmas anyagokhoz. Terjed a kelet-európai korrupció Robbanásszerűen terjed Kelet-Európábán a kor­rupció, s ez bizonyos veszélyekkel jár a nyugati befektetők számára is - írta a Die Presse osztrák konzervatív lap. A hétfői számban megjelent írás szerint a bűnözési hullám szintén magasra csa­pott az új demokráciákban. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Felejtse el a gólyamesét! • Készül a Kiskegyed Kabaré! • A rendőr este 11-kor telefonált • A cukrászok cukrászának nincs cukrászdája Kiskegyed- a legolvasottabb női magazin!

Next

/
Thumbnails
Contents