Nógrád Megyei Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-18 / 269. szám

1996. november 18., hétfő SporTTüköR 9. oldal Röplabda, NB II, Keleti csoport, nők Hálóbetegség Salgótarjáni RK-Elcomp 3-1 (8, -12,3,9) Salgótarjáni Városi Sport- csarnok, 100 néző, vezette: Kaposvári, Hanyi. SRK: Kurekova, Győriné, Balázs, Pepsiczkyné, Gulyásné, Pusnik. Csere: Karnis, Brunda, Lokotka, Hegedűs Á. Játékos-edző: Balázs Zsuzsa. Sárga lap: Kure­kova, ill. Margitné (El- comp). Bár a helyezések nem iga­zán sejtették, mégis nagy csa­tára volt kilátás, hiszen a je­lenleg első helyezett tarjá- niak, s a középmezőnyhöz tar­tozó szentendreiek egymás el­leni mérkőzéseinek eddigi mérlege közel azonos számú hazai és vendégsikert hozott. Az SRK-ban Pusnik Lívia he­lyettesítette Szabó Honát, s a mérkőzés előtt a felálláson is változtatott Balázs Zsuzsa. A nyitó szettet a vendégek kezdték „pontosabban” (0-4), melyhez hozzájárult, hogy a tarjániak közül többen is a há­lót zörgették meg. Gyorsan kiegyenlítették az állást Győ- rinéék, majd Kurekova pont­jával át is vették a vezetést, s egy-egy Pepsiczkyné- és Győ- riné-pont (s persze Pusnik blokkjai) után már 11-7 volt az állás. Gulyásné helyett Karnis Erika kapott játéklehe­tőséget, aki remekül megol­dotta feladatát. A szettet egy Balázs-pont zárta (15-8). 1-0. A második játszmában 4-0-ig csak Kurekova nyitott, eztán Balázs szerzett még egy pontot (5-1) - aztán hosszú- hosszú ideig csak az ellenfél... „Outok”, nyitásrontások, ha­zai sáncról „lecsorgó” labdák sokasága borzolta a szurkolók kedélyeit, miközben az el- composok már 5-8-ra vezet­tek. Innen még kétszer sike­rült egyenlíteniük a hazaiak­nak, ám 10-10 után „leült” az SRK, Pepsiczkyné és Kure­kova „outjai” pedig óriási esélyt adtak a vendégeknek a győzelemre - ki is használták „Elcompék” (12—15). 1-1. A harmadik játékrész nyi­tásváltásokkal kezdődött, az első pontot Pusnik ejtette be. Soványka előnyét ,,(f)eladta” a hazai csapat, Pepsiczkyné számára újra rövidnek találta­tott a pálya, míg Gulyásné szemében a háló vált első számú közellenséggé. „Küz­dött” a két csapat, heves viták alakultak ki egy-egy pont megítélése után. Megunhatta a tanácsadást Kaposvári já­tékvezető, a vendégeknél Margitné, a hazaiaknál Kure­kova lett „gazdagabb” egy sárga lappal. A lecsillapított kedélyek a vendéglátók pont­gyártóira hatottak ösztönző­leg, Pepsiczkyné, Balázs, Ku­rekova és Győriné is megta­lálta „ütős formáját”, s 13-2- nél újra beállhatott Karnis. Balázs ekkor nem igazán re­mekelt, ám a szettet az ő pontja zárta (15-3). 2-1. A negyedik felvonást ismét Kurekova pontjai kezdték, ezt folytatta Balázs, Pusnik, s Pepsiczkyné egy ásszal. Job­ban játszottak, mint az előző szettekben, de még mindig sokat hibáztak. 7-6-nál Győ­riné egy kis színt vitt a já­tékba, bebizonyította, hogy fejjel is fel tud adni, majd négy pontot „nyitott”. A 15-9-es játszmavégered- ményt> Pusnik, Kurekova és Balázs pontjaival állította be az SRK, s ezzel idei hetedik győzelmüket aratták. Nem játszottak jól a tarjániak, de megszerezték a győzelmet, így legalább küzdőszellemü­kért dicséret illeti a csapatot. Balázs Zsuzsa: -Örülök, hogy ilyen rossz játékkal is tudtunk nyerni. SRK ifi - Elcomp ifi 0-3 (-10, -4, -3) SRK: Hegedűs A., Hegedűs M., Nagy, Lokotka, Brunda, Megyes. Csere: Szikszói, Szarka, Veres. Edző: Győriné Liktor Zsuzsa és Pepsiczkyné Szkiba Margit. Néhány játékos teljesítmé­nye az utóbbi hetekben ka­tasztrofális. (ákos) Ez a „sánccsata” is hazai győzelmet hozott fotó: rigó tibor Kosárlabda, NB I/B, Zöld-csoport - Takács nem jelent meg a mérkőzés előtt Saskudarc a presztízstalálkozón Nyíregyházi TKFSE - Salgótarjáni FSKK 95-79 (53-37) Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidőcsarnok, 200 néző, vezette: Simó, Hegedős. NYTKFSE: Kozma 16/6, Oroszvári 12, Gócs 22/3, Dunai 23/9, Kamrás. CSERE: Gergely 22. EDZŐ: Kama­rás György. SFSKK: Carr 33/, Kovács 5, Borók 4, Jankovics 20, Bíró 8. CSERE: Fekete 3, Eisert 6. EDZŐ: Mirko Zserajics. KIPONTOZÓDOTT: Bíró a 38. percben, Borók a 40. percben. Az eredmény alakulása: 5. perc: 10-9, 10. perc: 19-21, 15. perc: 33-25,25. perc: 59-46, 30. perc: 70-52,35. perc: 83-67. Mirko Zserajics A visszavágás reményében ér­kezett Nyíregyházára a Fekete Sasok csapata, hiszen az alap­szakasz első fordulójában - ha­zai pályán - egypontos veresé­get szenvedtek Borókék. A múlt heti bravúros győze­lem után újabb súlyos vereséget szenvedett a tarjáni ifi csapat. A magassági és erőfölényben lévő hazaiak egy percre sem enged­ték ki kezükből az irányítást és sima győzelmet arattak. A „nagy csapatok” mérkőzé­sére szinte üres lelátók előtt ke­rült sor. A hazai B-középen kí­vül mindössze egy-két szurkoló lézengett a hatalmas csarnok­ban. A találkozó jól kezdődött a Sasok szempontjából, hiszen a feldobás után Bíró szerezte meg a labdát. Az első néhány perc­ben felváltva estek a kosarak, a vendégek részéről Carr gyűjtö­gette szorgosan a pontokat, míg a hazaiaknál Gócs és Dunai je­leskedett. A szép kosarak ellenére eléggé „gyenge” játék folyt a pályán. Rendkívül sok lépés­hiba tarkította a produkciót, azonban a két játékvezető ezt csak a vendégeknél vette észre. A félidő második részében be­leerősítettek a hazaiak és foko­zatosan elhúztak az egyre ide- * gesebb Sasoktól. A játékosok idegességét mutatta az is, hogy Borók, Bíró és Fekete egyaránt négy személyi hibát gyűjtött be húsz perc alatt. Az első félidő végére tetemes, tizenhat pontos előnyt szereztek a főiskolások. A szünetben Mirko Zserajics alapos fejmosást tarthatott játé­kosainak, hiszen egy egészen más Salgótarján futott ki a par­kettre a második játékrészre. Az első három perc álomszerű­nek tűnt. A tarjániak zónavéde­kezésével szemben tanácstalan volt a nyírségi gárda, a másik oldalon viszont sűrűn estek a kosarak. Mikor már azt hihették a tarjáni drukkerek, hogy csapa­tuk fölzárkózhat, ismét közbe­léptek a bírók, s Carr és Janko­vics is „megszerezte” negyedik személyi hibáját. A rengeteg Jankovics Zsolt Larry Carr személyi miatt a tarjáni játéko­sok a kipontozódástól félve szinte nem mertek védekezni, így a 30. percre már húsz pontra nőtt a különbség, amit a befejezésig alig-alig sikerült csökkenteni Kovácséknak. Carr ismét sok pontot dobott, és produkciója értékét emeli, hogy térde olyan rossz állapot­ban van, hogy injekciók nélkül már lépni sem tud. Kovács teljesítménye na­gyon halovány volt, tőle nem ilyen játékot szoktak meg a szurkolók, ahogyan Boróktól sem, aki kézsérülése óta leg­gyengébb formáját mutatta. Jankovics ponterős volt „régi otthonában”, nem rajta múlt a vereség. Bíró megpróbálta összefogni a csapatot, de tapasztalatlan­sága miatt ez még nem igazán sikerült. Fekete és Eisert számára csak epizódszerepek jutottak. Sze­rencse a szerencsétlenségben, hogy ezt a vereséget nem viszik tovább a Sasok a rájátszásba. A következő héten elég sűrű programjuk lesz a Sasoknak, hiszen szerdán barátságos mér­kőzést vívnak a Szolnoki Olaj KK csapatával, szombaton pe­dig kupamérkőzésen fogadják az OSC gárdáját. Ifi: 115-73 (64-35). (kágé) Kosárlabda, NB II, Keleti csoport, férfiak - Öt, csak öt ember van talpon... Tisztes helytállás Szoboszlón Hajdúszoboszlói Fáklya - SFSKK II101-78 (57^11) Hajdúszoboszló, 100 néző, SFSKK II: Füssy 12, Bálint 9/3. BESZE 28/9, Galicz 12, KASLÉDER 17/6. Hajdúszoboszlón újabb veresé­get szenvedett az NB II-es ko­sárcsapat, bár - mint a jegyző­könyvből kiderül - ez nem is történhetett volna másként. A „csapat” öt emberrel, edző nélkül utazott el a Hajdúságba, mégpedig abba a városba, amelynek csapata a dobogó va­lamelyik fokának váromá­nyosa. Az áldatlan állapothoz képest jól helytálltak a Sasfió­kák, bár a sok személyi hiba miatt nem védekezhettek teljes erőbedobással a játékosok, hi­szen egy kipontozódás esetén azonnal emberhátrányba (!) ke­rültek volna. Az öt játékos minden elisme­rést megérdemel, hiszen vállal­ták az eleve kilátástalan küz­delmet és megpróbálták méltón képviselni Salgótarjánt. K. G. Sportturmix Újabb boksztragédia Újabb tragédia történt egy ökölvívó-mérkőzésen. Fab­rizio de Chiara kómába esett, miután az olasz köny- nyűsúlyú bajnoki címről döntő összecsapáson tech­nikai K.O.-val szenvedett vereséget Vincenzo Impa­ra to-ló\. Az orvosok nem sokkal a találkozó után megműtötték, szerintük azonban a 24 éves bokszoló élete továbbra is veszélyben van. Bajnok baka Magyar sikerrel ért véget az öttusázók katonai világbaj­noksága az egyesült álla­mokbeli San Antonióban. Az aranyérmet Balogh Gá­bor, a Honvéd-Schwechater versenyzője szerezte meg. Dunaferr-búcsú Az első mérkőzésen hazai környezetben elszenvedett kétgólos vereség után a visszavágón is kikapott a Dunaferr SE női kézilabda­csapata a KEK nyolcaddön- tőjében. Motor Zaporozsje (ukrán) - Dunaferr SE 23-22 (11-9). Összesítés­ben: 45-42. NBA-eredmények Szombat este tíz mérkőzést rendeztek az NBA-ben: New York Knicks - Minne­sota Timberwolves 82-79; Cleveland Cavaliers - Detroit Pistons 98-102; Miami Heat - Philadelp­hia 76ers 89-91; Orlando Magic - Toronto Raptors 92-87; Washington Bullets - Boston Celtics 106-92; New Jersey Nets - Denver Nuggets 106-99; Chicago Bulls - Atlanta Hawks 97-69; Dallas Mavericks - Utah Jazz 87-88; Houston Rockets - Golden State Warriors 115-103; Seattle SuperSonics - Sacramento Kings 108-96. Totóeredmények 1. Ferencváros - Győr 1 2. Vasas - III. Kér. TVE 1 3. Videoton - ZTE 1 4. Freiburg - B. München x 5. Dortmund - Karlsruhe x 6. Düsseldorf - Schalke 04 2 7. Hamburg - Leverkusen 2 8. 1860 Münc. - Bielefeld 2 9. Stuttgart - Bochum 1 10. Atalanta - Udinese 1 11. Reggiana - Bologna 2 12. Sampdoria - Parma x 13. Verona - Vicenza x Pluszmérkőzés 14. Békéscsaba - Újpest 2 Labdarúgás, középiskolai megyei diákolimpia-döntő Kétgólos „Gété”-előny St. Stromfeld - Bgy. Balassi 2-0 (2-0) Salgótarján, Baglyasalja, ve­zette: Cséki János. St. Stromfeld: Sztremi - Ora- vecz, Szabó, Morva, Molnár B., Révész, Cséki, Zámbó, Birin- csik, Halmosi, Molnár I. Csere: Vári, Kuris, Lisztes. Bgy. Balassi: Szelcsik - Vida, Skuczi, Osaigbovo, Vi- damusz, Kanyó, Palmann, He­gedűs, Váczi, Gajdos B., Majo­ros. Csere: Gajdos D., Molnár, Jele, Hoffer. Csütörtök délután játszották a Nógrád megyei középiskolás diákolimpia döntőjének első mérkőzését Salgótarjánban, a Baglyasalja SE-pályáján. A pá­lyaválasztó stromfeldes fiúk a mérkőzés elején tíz perc alatt - Morva és Birincsik révén ­kétgólos vezetést szereztek. Később kiegyenlítettebbé vált a játék, „feljöttek” a ven­dég balassisok és különösen a második félidőben többet kez­deményeztek. Mindkét oldalon maradtak ki gólszerzési lehetőségek, s bár a vendégek tíz főre fogyatkoztak, még így is szépíthettek volna. A jövő hét csütörtöki, balas­sagyarmati visszavágón nagy küzdelem várható. A mérkőzés egyetlen szép­séghibája, hogy a játékvezető Cséki János fia a pályaválasztó salgótarjáni csapatban futballo­zott... Nesze neked, Fair Play! Jók: Morva, Szabó, Lisztes ill. Osaigbovo, Váczi, Palmann.-yó­Két győzelem és egy vereség a mérlege az újonc röpicsapat debütálásának Továbbjutó helyen a kisterenyei hölgyek Sikeresen vette az első akadály(oka)t a Kisterenyei SK női röplabdacsapata a Heves megyei bajnokságban. A szombati tornán két győzelmet szerzett a nógrádi csapat, ezzel csoport­jukban a második helyen állnak, amellyel még bejuthatnak a négycsapatos rájátszásba. Az augusztusban alakult klub első tétmérkőzéseit a Heves megyei bajnokságban játszotta (Nógrád megyében nem írtak ki bajnokságot) Egerben, a Szilágyi Erzsébet Gimnázi­umban. A mérkőzések két nyert szettig tartottak. A kiste- renyeieket a B-csoportba sor­solták, ahol az Egri Tanár­képző Főiskola, Tamalelesz és a Szilágyi gimnázium csapatai ellen kellett pályára lépniük. Előzetesen a csoport esélye­sének mindenképp a TF csapa­tát tartották, bár sokan titkos Döcögősen kezdtek a nógrá­diak, amit talán az okozott, hogy nem volt pihenőjük a két meccs között. A második szet­től tisztázódtak az erőviszo­nyok. Kisterenye - Egri TF 0-2 (-1,-5) Most két meccsnyi pihenő is jutott Szoónééknak, ami kicsit sok is volt a jóból. Nehezen lendültek játékba az Agria- Computer-játékosokkal meg­erősített TF ellen, s fejet kellett hajtaniuk ellenfelük előtt. A TF elleni vereséget nem számítva remekül mutatkoztak be a kisterenyeiek, akiknek a Heves Megyei Röplabdaszö­vetség elnöke is gratulált. Re­méljük, teheti a tavaszi vissza- vágókonnis! (andó) Működésben a KSK-gépezet favoritként beszéltek az isme­retlen KSK-ról is. Kisterenye - Tarnalelesz 2-0 (0, 8) KSK: Petre, Soós, Marsinszki, Szoóné, Gál, Váradi. Csere: Selmeczi, Sárai, Szoó, Pintér, Túri. Edző: Németh Béla. „Megdöbbentően” mutat­koztak be Németh Béla tanít­ványai, az első szettben pontot sem engedtek a leleszieknek. A mérkőzést különösebb erő­feszítés nélkül nyerték meg. Szilágyi g. - Kisterenye 1-2 (-10, 4, 9)

Next

/
Thumbnails
Contents