Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-19-20 / 245. szám
1996. október 19., szombat Közélet 7. oldal Ezt a levelet nevelőszülő nem látta! - Hogyan szereztek pénzt utazásra? Arctalan emberek ítélete - Nyílt válaszok (F oly tatás az 1. oldalról) Velünk senki sem foglalkozik, Szondi Béla urat egyszerűen nem lehet megtalálni, nem segít a problémáink megoldásában, pedig ezért kapja a fizetését.” - áll a levélben. Emberi viszonyok Szerzői a következő kérdése- ket-állításokat is megfogalmazzák: Miből fedezték az idei nyáron a svéd, olasz és erdélyi útjaikat? Milyen szakmai munka folyt a gyivi vezetésében? Állítólag heti két napot jegyzőként is dolgozik. Ki adott erre engedélyt? Távollétében miért nincs helyettese? Miért kell fontos gyerekügyeket hetekig megoldatlan bizonytalanságban tartani? Dr. Szondi Béla mindenekelőtt a következőkre adott választ: Milyen szoros és menynyire problematikus a gyivi és a nevelőszülők közötti kapcsolat? Vannak-e, s ha igen melyek ennek a gyenge pontjai? Mi teheti ezt labilissá?- Kétségtelen, hogy az olyan esetet, mint a bátonyi Maradics- családé a kialakult erős érzelmi szálak miatt külön figyelemmel kell kezelnünk. Ettől függetlenül is minden nevelőszülői munkánál nagyon fontosnak tartom, s mindig hangsúlyozzuk: ezek az igen kemény és elismerésre méltó tevékenységet felvállaló emberek képesek legyenek eldönteni azt, hogy képesek-e hosszú távon biztosítani az állami gondozott jövőjét. Hiszen minden ezen múlik. Nevelőszülőkhöz azért kerül, hogy családi körülmények között nőjön. De ez is csak átmeneti megoldás. S nekünk a számára legjobbat, az örökbeadás lehetőségét kell keresni. Váratlan nehézségek, konfliktusok mindig adódhatnak, leküzdésüket megkönnyíti az a dr. Szondi Béla számára is megnyugtató a tény, hogy a nevelőszülők és a gyivi családgondozói közötti munka- kapcsolat már-már baráti viszony. így alkalmas a legapróbb bajok érzékelésére, s ez egyfajta kölcsönös biztonságérzetet is ad, hiszen jelzi, hol szorít a cipő. Baráti kapcsolat érzelmi buktatók Maradicsék esete azonban félig azt is példázza, hogy az erre a munkára való előzetes felkészülés, felkészítés esetleges hiányosságai későbbi feszültségekkel, érzelmi buktatókkal járhatnak.- Ezért sajnálom, hogy a nevelőcsaládokat nálunk előzetesen egyetlen pszichológiai vizsgálatnak vetik alá. Külföldön egészen más a helyzet: a jelentkezőket először negyven órán keresztül arról győzködik, miért ne vállaljanak ilyen feladatot. Sokan kiesnek ezen a szűrőn, s a kitartók elhatározásának megalapozottságát további próbákkal erősítik — mondta az igazgató.-»‘Mit mond arra az állításra, miszerint nehéz Önt elérni. Távollétében ki helyettesíti?- Előfordul, hogy nem találnak meg, de a közvetlen munkatársaim mindig tudják, hol, hogyan érhetnek el. Arctalan kritikusaink figyelmébe ajána- lom azonban a következőket is: a közelmúltbeli leépítések során a tizenkét fős vezetői gárda öt tagúra zsugorodott. Másrészt az én értelmezésem szerint, a manapság elvárt menedzser típusú vezetői magatartásnak lényeges eleme a kapcsolattartás, s ennek érdekében sokat kell jönni-menni. Karosszékből nem lehet kitekinteni a világra.-A levélírók tudni vélik, hogy Lucfalván hetente kétszer jegyzőként dolgozik.- Ezt egyrészt egyfajta kihívásnak tekintem. Gyakorlati tapasztalatokat akartam szerezni a szakmai körökben sokat bírált jegyzői munkáról. A megbízatást meghatározott ideig, december 31-ig vállaltam, s egyrészt szeretném megjegyezni, hogy másodállásom nem engedélyhez kötött, munkáltatómnak, a megyei önkormányzatnak bejelentési kötelezettséggel tartozom. Igaz, utólag, de eleget tettem ennek. Másrészt: a szóban forgó napokon is mindig bejövök, mivel nekem, mint a gondozottak gyámjának általános helyettesem nincs, a gyám jogi hatáskörét nem lehet átruházni. De a gyám szorosan vett feladatkörét nem érintő dolgokkal kereshetik a gazdasági helyettesemet vagy az osztályvezetőket. Az elérhetőségemről nem utolsósorban még annyit, szabadságon három éve nem voltam. Harmadrészt: Nem hiszem, hogy két diplomával, jogászként, a mostaninál kevesebbet keresnék.-Svéd, olasz, erdélyi utak fedezetét is firtatja a nevelőszülők csoportja...- Erdélybe saját zsebből, saját kocsival utaztam a nyáron. Svédországban, Stockholmban hivatalos úton családi házas programot néztünk meg, az út anyagi hátterét pályázaton nyert pénzből fedeztük. Az útiköltséget kivéve Olaszországban, Assisiben is pályázati pénzből táboroztunk tizenhat gyerekkel, olaszok meghívására. Főjegyzői engedéllyel velünk volt a megyei önkormányzat egyik dolgozója is.'- Van-e összefüggés az assisi út és aközött, hogy a bátonyi nevelőszülők gyerekeiért is olaszok jelentkeztek?- Igaz, hogy tárgyaltam örökbefogadás iránt érdeklődőkkel. Nem egyedül. Mert az ilyen megbeszélésekre sosem egyedül megyek, hogy ne legyenek kínos helyzetek: ne kerüljön boríték az asztalra. De nincs, összefüggés a kettő közöt: az ország más részében élnek a szóban forgó gyermekre várók.- Olaszországi kapcsolatnak köszönhető egy bejegyzés alatt álló magyar-olasz alapítvány. Milyen céllal hozták létre?-Az assisi csendőrkapitány, egy köztisztviselő és magyarok alapították magyar állami gondozottak magyarországi és külföldi táboroztatásának támogatására. Civil szerveződésről van szó, a gyivinek semmi közea létrehozáshoz. Mégis kaptunk már tőlük segélyszállítmányokat, ruhát, élelmet. •- Mindezt viszonzás nélkül...- így van. Az olaszok ugyanis azt tartják: ha támogatjuk Boszniát, miért ne segíthetnénk a magyarokat? S ha már az anyagiaknál tartunk, közlöm azt is, hogy folyton a pályázati figyelőket böngésszük, s minden lehetőséget megragadunk, mert kevés a pénzünk. Amit adnak, azt is szeletekben kapjuk. Annyi pénze nincs az intézetnek, hogy a gödöllői szervizből el tudjuk hozni az egyik mikrobuszunkat, nincs annyi pénzünk, hogy bármit is el tudjunk simlizni! Magyarországon nem kellettek a gyerekek-A Skandináv államokkal örökbefogadási központokon keresztül van kapcsolatuk.-Ezeknek a központoknak felajánlunk gyermekeket. Az indokok egy részét már elmondtam. De azt talán kevesen tudják, hogy olyan „nagy” gyerekekről van szó, akik Magyar- országon már nem adhatók örökbe, mert - sajnos - egyszerűen nem kellenek. Egy viszonylag friss példa a fentiek alátámasztására: két gyönyörű cigány apróság - egyik majdnem kétéves, a másik négy - örökbeadását itthon most utasít- tották vissza harmadszor! A központok viszont találnak befogadó szülőket. A gyivi tevékenységében mit tart eredménynek?-A családba helyezés most folyó programja, és a fiatal felnőttek utógondozása országosan jobban elismert, mint a megyében, de hát így szokott ez lenni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy fejlesztettük a nevelőszülői hálózatot, s ennek kőszönhetően — az országban elsőként — elértük, hogy a gondozottak mintegy ötven százaléka nevelőszülőknél legyen. Nagy hangsúlyt helyezünk a pártfogói munkára, mivel a pártfogoltak száma az utóbbi időben négyszeresére nőit. A szakmai színvonalról, megi; téréltetésről tanúskodik az is, hogy az idei iskolakezdés után két hét alatt huszonnyolc (!) új gyerek ellátásáról kellett g on d os ki idnuk. Mindebből következik, hogy a gyivi alapvetően bizalmi munkahely, a kolk változó munkaidőben dóig >znak Nem is lehetne másként. Sejtések és visszautasítás Dr. Szondi Béla az írás külleme, nem utolsósorban a tartalma alapján sejtéseinek is hangot adott :-Bizonyos jelek alapján azt gondolom, hogy - az aláírással ellentétben - ezt a levelet nevelőszülő nem látta. Furcsa módon az én sajátos kifejezéseimet használja, s olyan dolgokról vé.1 tudni, mint például az örökbeadás, mely mindig hosz- szú és titkos folyamat, az intézeten belül szigorúan egy szűk kör bevon;', aval zajlik. Másrészt vannak ugyan gondjaink nekünk és a nevelőszülőknek is, de ezek többnyi re ismertek, s főként a nevelőszülői munka anyagi megbecsülésével kapcsolatosak. Nem állítom, hogy hibák nélkül dolgozunk, a jogos szakmai bírálatok iőremuta- tóak, de a rosszindulat..! feltételezésekkel nem akarok foglalkozni. A levélírók állítják: jelzéseik nem alaptalanok, ellenőrizhetőek. Fogalmazói a gyivi dolgozói nevében (?) is negatívan nyilatkoznak az igazgató magatartásáról s a fenntartó szerv, a megyei önkormányzat közbenjárását kérik a tisztázásra. A vélt vagy valós problémákat feszegető sorok nem is utalnak arra a petícióra, melyet ebben az évben 1dvatásos-neve- lőszülök nyújtottak be a megyei közgyűlés elnökéi- A beadványban az anyagi ellehetetlenülés megelőzésére kérnek segítséget. Tették nak biztos tudatában, hog vivi megtette, megadja amit lehet. A Salgótarjánban élő Andá Miklós és neje, valamint a Pusztaberkiben élő Szíjártó László és neje - ketten az összesen hat családból álló, úgynevezett nagyhivatásos hálózatból - előzetesen az igazgatóval is közölte szándékát. (A megyei elnöktől kapott \ . éi. szerint a közgyűlés elé probi májukat.) Ma lennének másként, s kei lényen visszautasítják azt, hogy „nevelőszülők megyei csoportja” megnevezéssel bárki a nevükben kritizálja a gyem in munkáját, vezetőjét. Erről a magatartásról, illetve álláspontról tanúskodik az a pár napja szerkesztőségünkhöz érkezett levél is, mely egyebek mellett hangsúlyozza: Tiltakozunk, a megyei közgyűlés elnökének nevünkben, megküldött levél ellen, itt tart jelenleg a meglehetősen szövevényes ügy... Mihalik Júlia Suchman Tamás levelét megírta - Szemben állnak több száz önkormányzattal - Megszólított kollégák Búcsú a bársonyszéktől - Egy volt miniszter számac ása Suchman Tamás néhány napja levelet küldött az MSZP frakciónak. Lapunk megszerezte a levél másolatát, amelynek kivonatát az alábbiakban közöljük. Kedves barátaim! Az, hogy a nyilvánosság előtt szólítalak meg benneteket, azt jelenti, hogy úgy érzem, nincs és együttesen sem lehet titkunk a magyar közvélemény, a magyar nép előtt. Az alkotmányügyi bizottság meghallgatása óta érzem úgy, hogy soha az ember nem méltóbb a nyugalom bölcsességére, mint akkor, ha tiszta lelkiismerettel nézhetett szembe bíráival. Ezért merem írni néktek, hogy nem értem, mi történt egy ország sorsáért felelős hatalom soraiban, hogy gyermeki hisztériával beteges önmarcangolással, kapkodva, vizsgálóbizottságból vizsgálóbizottságba rohanva, törve és zúzva, bizonytalanítja el az államapparátust, a nemzetközi partnereket, a hazai gazdasági élet szereplőit, saját támogatóit, híveit és önmagát. Mi történt, hogy egy kár elhárítása közben milliárdos károkozással fenyegető esélyeket évekre visszavető cselekmények sorozata indulhat el? Mi történt, hogy saját akaratát elveszítve más akaratok és más forgatókönyvek parancsa szerint bábuként cselekszünk? Bebizonyosodott talán, vagy alapos gyanú merült fel, hogy frakciótársatok, a magyar kormány tagja bűnösen mulasztott? Bűnt követett el? Bánt pártolt? Vagy egyszerűen eltűrt valamit? Nem az talán a helyzet, hogy felfedte a súlyos szabálytalanságot (melyről azonban még hivatalos minősítés, semmi nem keletkezett), hogy törvényes útra terelt egy folyamatot? Tudtok valami mást? Mert akkor értem, hogy mi ez az elhatárolódás, mi ez a szolidaritás hiánya, miért érzitek, hogy én vagyok rajtatok Nessus ingje. Vagy valami más van? Talán a rossz lelkiismeret működik néhányatokban? Ha nem, hát miért nem az történik, aminek ilyenkor a politika, s a jog logikája és szabályai szerint történnie kell! Talán nem ismertétek fel, a mostani intézkedések iszonyú hatását? Nem látjátok be, hogy az ellenzék nem adta fel a csatát választási veresége óta? Neki ez a dolga. De a jó lelkiismeretű kormánypártoknak a korrekt, demokratikus, ám határozott válasz megadás a joga és kötelessége. Vizsgálta valaki közületek a koalíciós partner szerepét és érdekeltségét az ügy botránnyá nagyításában? S általában kinek hisztek? Deutsch Tamásnak? Torgyán Józsefnek? Minden döntésről ki lehet mondani, be lehet bizonyítani, hogy hibás. Ügyek százaival lehet sokkolni a közvéleményt. S mire kiderül, mint legutóbb, a Duna- ferr ügyében, hogy inkább az ellenkezője igaz, már késő. Nem tudjátok, hogy Mind- szenty-, Rajk, Nagy Imre-perek országa vagyunk? A média szereplőinek egy része nem az objektív igazságot keresi, hanem eszköze azoknak, akik Magyarországon minden zavarkeltésben érdekeltek. A sajtó egy része soha nem bocsátja meg az 1994-es választási eredményeinket, mert nem az történt, amit szeretett volna. Nem azokra kellene ma korrektül támaszkodni, akik a médiákban ebben az ügyben is az objektív hírközlés eszközrendszerét választották? S most valamit a tényekről: Velem kapcsolatosak, de a folyamatról szólnak. 1994 őszén javasoltam először, hogy a privatizációt parlamenti bizottság felügyelje. Több más javaslatom is volt, ami egy korrekt törvényalkotáshoz lett volna szükséges, de elutasították. Salkhammer Antal, kérlek, nyilatkozz e folyamatról! 1995 tavaszán küszködtem egy, a privatizációt felügyelő miniszter jogfelelősségét is megalapozó, de jogkört is biztosító törvénytervezet elkészítéséért. Az SZDSZ-es tárgyalóküldöttség 90 százalékig elutasította. Puch László, te, aki részese voltál a tárgyalásoknak, mondd el a nyilvánosságnak az éjszakába menő tárgyalások történetét. Békét szerettem volna az ön- kormányzatokkal és logikusan végrehajtható jogi rendezést, így volt ez az önkormányzati közművagyon elosztásáról szóló jogalkotás során is. Lam- perth Mónika képviselőtársnőm, mondd el erről a folyamatról, amit múltkor is elmondtál nekem. Miért állunk ma szembe több száz önkormányzattal. Csak azért nem jött létre az igazságos megközelítő jogi szabályozás, mert a vidék kis településeinek érdekeivel szembe lett állítva az SZDSZ- es városok érdeke. Emlékeztek a kongresszuson mondott beszédem utolsó gondolataira? Olvassátok el újra. Mit nem bocsát meg nekünk a magyar nép... Most a látszat más, de ez is számomra elfogadhatatlan. Ugye, leszavaztatok ekkor. Újra javasoltam a privatizációs parlamenti bizottság felállítását. A frakcióvezető fiókjában ott van hivatalos átiratom. Szekeres Imre, olvasd fel, s abból kiderül, hogy átlátható, sőt a parlament által ellenőrzött privatizációt szerettem volna. Szekeres Imrén kívül senki nem reagált javaslatomra. A belterületi földügy és más anomáliák miatt is április elejétől május 14-ig kísérleteztem a privatizációs törvény olyan módosításával, amely szintén jogi felelősségem alapozza meg, de nem hoz olyan helyzetbe, hogy a parlament előtt döntéseket kelljen magyaráznom, amelyeknek ellenkezőjét szerettem volna. Es felelősséget kelljen vállalnom, miközben ég véleményezési jogom sincs a jelenlegi hatályos törvény szerint. Az SZDSZ ellenjavaslatot nyújtott be. az I.SZP gazdasági munkacsoport ja. költse avetési munkacsoporti a m leielősségém növeked talmam növelésének vélte javaslatomat és elutasította. A több mint száz fős létszámcsökkentést a törvény módosítással együtt szerettem volna bevezetni. Az önkormányzati problémakört többször fölvetettem kormányülésen. Csak Medgyessy Péter reagált rá, de a belügyminiszter sohasem. Nem tudom, észrevettétek : hogy két év alatt ebben a sok tízmilliárdos problémakörben az önkormányzatok tényleges állami főnöke az le eevetlen probléma megoldási jelentő tárgyaié más lehetős^ nem tett kezdeményezést az önkorcn ■ i,. hanem hamányzatok nevében. Most azt kell látnunk együtt, hogy Kuncze Gábor , tehát az SZDSZ fog igazságot sz: ícáltatni? Olvassátok el a kézi vezérlésemet bíráló SZDSZ-es szakértői megnyilatkozásokat. Akkor most hol a felelősségem, ha nekik volt igazuk / És már csak néhány apró do . • •alum kormány a kormányzati struktúrában példátlan módon 22 általa kinevezett személy kezébe tette a privatizációt. A privatizációs törvény szellemiségéből származóan és a Pénzügyminisztérium szerepéből is következően a PM képviselője kvázi vétójoggal rendelkezett az igazgatóság ülésein Egyébként pedig olvassátok el a privatized >s vényt, s akkor tapasz 1 1 (hatjátok, hogy törvény adta lehetőségeimet meghaladva ig olyan robbanós tani, aminek már rég érezte nám tovább, v majd feltett kér. kapok, politika akkor fogom c zán! an elbúcsúzott A ma dk tiltakozó ie^A „Ha mi. neveH>.\:ti összejövetelre mety étidig a gyerekekkel kam ■ nos, a nevelésükkel jár ■ imákkal vagyunk tilva.” Szerzői megír eszik: hogyha valami gond vakéi azt az igazm: szemelte mondják, s nem náta mögött sugdolózna A küldeményt hat nevelőszülő írta alá.