Nógrád Megyei Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-16 / 242. szám
1996. október 16., szerda Nógrád Megyei Hírlap Hegedűs Erzsébet jegyzete Belépni tilos ! A zt hiszem, sok ember hökkent meg kis hazánkban a minap a tévéhíradó egyik információján. Gondolok itt a január elsejétől érvényes újabb szabályozásra, amely szerint jövőre már gombát sem szedhetünk akármelyik erdőben büntetlenül. Hivatkoznak természetesen a törvényre, annak rendje és módja szerint. Szóval az a helyzet, hogy egyre több erdő kerül magántulajdonba. Az erdészeti törvény pedig szentesíti a magántulajdon védelmét, tehát ott csak a tulajdonos engedélyével lehet például gombát szedni. A törvény az törvény - jut eszembe a Ludas Matyi híres mondása. Aki pedig megszegi, annak bizony büntetés jár. A szabálysértés elkövetéséért járó büntetésről még nem tudnak nyilatkozni. Bár, ha stílszerűek akarnak maradni - mármint a Ludas Matyihoz -, akkor bizony vissza kellene hozni a kalodát a piactérre, sőt lehet, hogy a deres is újra használatos lesz? Egy kosár gombáért ugyan hány botütés mérhető ki? Megint csak a kisember szorul. Aki kiegészítette a konyhapénzt azzal, hogy hús helyett rántott gomba került az asztalra. Aki napokat barangolt az erdőkben, jó érzékkel kereste meg a természet ajándékát, majd a piacon kapott érte pár forintot. Elgondolkodom a végrehajtás lehetőségein is. Mi van akkor, ha egy-egy rajtakapott „gombatolvaj” azt mondja, nem is tudta, hogy magánterületre tévedt? Elvégre az erdőt nem tűzdelhetik körbe táblákkal, eligazítaná a tájékozatlant! Vagy esetleg körbekerítik? Ez megint csak nem járható út. Eladják az erdőket, privatizálják a bankokat, felszámolják a gyárakat. Hangoztatják a magántulajdon szentségét. V ajon a Kárpát-medencére mikor teszik ki a „Magán- terület! Belépni tilos!” táblát? Merre vándorol a kultúra ? (Folytatás az 1. oldalról) Este, nyolc órától a magyar kultúráról beszélgetnek a vándor- gyűlés résztvevői. Ezen, a korábbiakban meghirdetettel ellentétben, Érdi Sándor betegsége miatt, az országos napilapok kulturális rovatvezetői lesznek a beszélgetőpartnerek. Október 25-én a fakultatív programok sorában kerül sor a Szent István-szobor avatására, illetve a Nógrádi Történeti Múzeumban Czinke Ferenc grafikusművész kiállításának a megnyitójára. A vándorgyűlésen hirdetik ki annak a pályázatnak az eredményeit, amelyet az egyesület hívott életre, s amely főként a kistelepülések közművelődésének előmozdítását célozta. Az eseménynek a József Attila Művelődési Központ ad otthont. OTP RÉSZLETRE VÁSÁROLHAT üzleteinkben számítógépet, telefaxot, telefont. Néhány példa kínálatunkból: Számítógép: DX-486/133, 4 MB, 635 MB 2 800 FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL j Fax: Sagem 140R | 1 SOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL Ï SS Zsinórnélküli telefon: Sanyo f 2 OOO FT HAVI TÖRLESZTÉSTŐL 4 Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, további információért forduljon a Delfin Számítástechnikai üzleteihez. A CENTRUMBAN VAGYUNK! DELFIN SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÜZLET | TALÁLHATÓ A CENTRUM ÁRUHÁZBAN: J 3101 SALGÓTARJÁN RÁKÓCZI U. 55. * 3. oldal Hírek Megyei Körkép é BATONYTERENYï S3 RETSAG Jövő év áprilisától megszűnik a nagy múltú rétsági laktanya Dandár, vigyázz ! Oszolj ! (Folytatás az 1. oldalról) Tehetsége, speciális szakmája szerint ki-ki választhat a felkínált lehetőségek közül.- Mekkora összeget tesz ki a megtakarítás, és mibe kerül a leszerelés, végkielégítés?-Pontos összeget ma még nem tudunk.- Mi lesz a már így is kísér- tetkastélyra emlékeztető épületekkel?- Az ingatlanra nincs szüksége a honvédségnek. A hadsereget nem csak fölösleges épületeitől, de a fölöslegessé vált fegyver-, lőszer- és egyéb más készleteitől is meg akarjuk szabadítani. Végül is, adtunk mi már el nemhogy tankot, de vadászgépeket is.- A lakosságot nyugtalanítja, Estébe nyúlóan értékelte a zsűri a beérkezett pályamunkákat, olvasta a Karancs-völ- gyi vers- és prózaíró-pályá- zatra beküldött írásokat. Végül megszületett az eredmény: A Karancs völgyének legjobb versírója az I. korcsoportban, 3^1. osztály: Máté Éva Gyöngy, Etes, II. Békési Brigitta, Karancsalja, III. Lénárt Éva, Etes, IV. Laczkó Bálint, Etes, V. Csernák Aliz, Karancsalja. I. korcsoport legjobb prózaírója: Pál Tamás, Etes, II. Fodor Brigitta, Karancsberény, III. Sasvári Csaba, Karancsalja, Dolgozni lehet rogyásig (Folytatás az 1. oldalról) Hasonlóan elkeserítő helyzetben van a kisterenyei B. E. Eredetileg négyen voltak, de férjének italozó életmódja miatt már csak hárman maradtak.- Hogyne lett volna elegem, amikor úgyis olyan nehéz az élet! Gondoljon bele, hogy egy naponta hullarészeg férj jön haza este. Elegem lett. Kilencévi házasság után otthagytam, most aztán kínlódhatunk hárman abból a huszonnégyezer forintból. Ha fizetés napján jön, akkor nem ilyen nyugodtan beszélgetünk - mondja Fekete Péter lakatos a Pásztói Szerszám- és Gépgyár Kft. lakatosüzemében a műszak befejezése előtt néhány perccel. - Tizennyolc éve dolgozom itt, helyben töltöttem tanulóéveimet is. Mire elég a havi fizetésem? Önmagáért behogy a határ mentén sorra fölszámolják a laktanyákat.-Ezt ne nekünk mondják, hanem az országgyűlési képviselőiknek! Az utóbbi öt évben alig-alig emelt valaki szót a Parlamentben a hadseregért. Legfeljebb akkor, mikor belőttek hozzánk a déli határon. A polgármester Gresina István, Rétság polgár- mestere nagy indulatokkal telve érkezett a laktanyába. Megítélése szerint a laktanya felszámolása beláthatatlan károkat okoz a városnak és a vonzás- körzetnek is. „Aki meglépte az elsőt, az lépje meg a másodikat is!” - vélekedik Gresina István. A polgármester szerint nem lehet az, hogy ugyanazt tegyék a IV. Uzelmann Anita, Etes, Ku- runczi Beáta, Karancsberény, V. Simon Gergő, Karancsberény, Mlinarik Lilla, Karancsalja. II. korcsoport, 5-6. osztályosok. Legjobb versíró: Sasvári Anikó, Karancsalja, II. Varga Melinda, Karancskeszi, III. Balázs Beáta, Etes, IV. Godó Csilla, Etes, V. Fekete Ilona, Karancskeszi, Lászlók Lilla, Etes. Legjobb prózaíró: Fábián Aliz Dóra, Karancsalja, II. Viczián Kinga, Egyházas- gerge, III. Ponyi Zsuzsanna, Egyházasgerge, IV. Zsidai Nikoletta, Egyházasgerge, Molnár szél. Nettóban havi 18 200 forintot viszek haza. Ebből az OTP-nél az öröklakás törlesztési díja havi 1200 forint. A vízdíj kéthavonként 2100 forint, a villany havonta 1000-1200 forintig megy fel. Az idei iskolakezdés rettenetesen sokba került.- Az ön fizetésén kívül még milyen bevételre számíthat a család?- A három gyermek után havonta 11 200 forint családi pótlékot hoz a postás. A feleségem munkanélküli, eddig havi 7200 forintot kapott az önkormányzattól, amit utóbb levettek 5000 forintra.- Nagyon el van keseredve?- Néha. Ilyenkor lehűtöm magam az itteni és otthoni munkával.-A kötelező kiadásokon kívül mire elég a havi fizetése, várossal, mint a leépített acéliparral. Ennek ugyanis komoly gazdasági és politikai következményei is lehetnek. „Nézzenek tükörbe és sírjanak!”- mondja elkeseredetten. Nem tudják tétlenül nézni, hogy a szemük láttára menjen tönkre az az épületegyüttes, mely a városnak nemcsak „egy laktanya” volt. A parancsnok Bányai Tibor alezredes fegyelmezetten fogadta a bejelentést. „Sem fizetést, sem beosztást nem kérek, sorsomról az elöljáróim döntenek majd” - mondta. A döntéssel nem tud azonosulni, ugyanakkor katonaember lévén azt feltétel nélkül végrehajtja. Tarnóczi Katalin, Egyházasgerge. V. Juhász Péter, Egyházasgerge, Bohács Alexandra, Egyházasgerge. III. korcsoport, 7-8. osztály. Legjobb versírók: I. Varga Márió Imre, Litke, Szűcs Marianna, Etes, II. Fekete István, Litke, III. Balázs Zoltán, Etes, IV. Képesi Szilvia, Karancskeszi, V. Gordos Annamária, Litke, Csernák Andrea, Karancsalja. Prózaírás. Különdíjas: Petrovics Ferenc, Etes. I. helyezett Hollandi Gábor, Karancsalja, II. Budveszek Zsuzsanna, Karancsalja, Herczeg Mónika, Karancskeszi. meg a kiegészítő jövedelem?- Örülünk, ha a vágtában emelkedő árak mellett elő tudjuk teremteni a kajához szükséges pénzt. Ennek mindenképpen meg kell lenni, eddig még sikerült. Remélem, továbbra is így lesz, ugyanis e nélkül a gyerekek nem tudnának tanulni, én pedig dolgozni.-Hallgatva gondolatait, azt hámozom ki belőle, hogy bizonyos tekintetben túllát a kft. falain. Miben bízik?- Talán majd csak lesz valahogy. Ahogy most van, az rossz érzést vált ki az emberből. Milyen ország, ahol 804 milliót csak úgy kidobnak az ablakon - utal a nemrég kirobbant To- csik-ügyre. - Ilyenkor nagyon felmegy a pumpa. Aki becsületesen dolgozik, azt meg nem fizetik meg. H. E. - V. K. Biblia-klub Salgótarján - Misztérium vagy kinyilatkoztatás? - Erről a témáról szól a József Attila Művelődési Központban nemrégiben indított Biblia-klub legközelebbi, október 21-én (hétfőn) 17 órakor kezdődő előadása. Előadó: Ősz-Farkas Ernő adventista lelkész. A belépés díjtalan. őszi tárlat Szécsény - Harminckét képzőművész alkotásaiból válogathatnak az idei - ötödik - őszi tárlat szervezői a városi művelődési és ifjúsági centrum rendezvényén. A zsűrizett művek - festmények, grafikák, szobrok - kiállítása október 18-án, pénteken nyílik. Itt adják át a díjakat is. Fényképek Salgótarján - Ma 17 órakor fotókiállítás nyílik a Balassi Bálint Könyvtár Bóna Kovács Károly Galériájában a Nógrád Megyei Fotóklub tagjainak munkáiból. Véletlen baleset Lapunk tegnapi számában a „Tortavágó késsel esett férjének” címmel megjelent írásra reagált a . családi veszekedés egyik szenvedő alanya, a karancsaljai L. F.- né. Elmondása szerint ő nem esett neki férjének a tortavágó késsel, a veszekedés közben férje dőlt bele véletlenül a hegyes szerszámba. Támogatás és vér Szeptember végéig a pásztói Vöröskereszt 567 liter vért továbbított - mondta Kanyó Pálné pásztói titkár a szervezet tegnapi ülésén. Beszámolt arról, hogy Nógrád megye 250 ezer forint tagdíjat fizet évente a nemzetközi szervezetnek. Szerinte a Vörös- kereszt legyen a társdadalom lelkiismerete. A tájékoztató után a felszólalók szerint egyszerűsíteni kellene az alapszervezeti gazdasági munkát. Szóba került: minek számvizsgáló bizottság, ha nincs mit ellenőrizni... Fejes Gáborné, a polgármesteri hivatal szociálpolitikai osztályának munkatársa felsorolta a szociális támogatásokat. Szerinte sokan elesnek a juttatásoktól, mert nem ismerik a lehetőségeket. Végezetül az idei év végének feladatai kerültek szóba. Megszületett a döntés, ki a legjobb vers-, illetve prózaíró Karancs-völgyi írópalánták semmire sem elég az a kis fizetés Megélni kevés, éhen halni sok Nógrád Szépe-választás, 1996 - Bemutatkoznak a királynőjelöltek Bognár Judit, Balassagyarmat Nógrád Szépe-választás, 1996 - Bemutatkoznak a királynöjelöltek Szolnoki Gitta, Salgótarján Jelenleg a balassagyarmati Szondi György szakközépiskola tanulója; korábban már szerzett szakképzettséget, a jövőben pedig érettségizni szeretne.- Nőiruha-készítő szakmát szereztem a Szondi György szakközépiskolában, azután elvégeztem a technikusit is. Terveim szerint két év múlva fogok érettségizni. Ha végeztem, akkor vagy butikban szeretnék elhelyezkedni, vagy pedig varrónőként tevékenykedni.- Van valamilyen múltja a szépségszakmában ?-Elvégeztem egy manöken- tanfolyamot Budapesten; az alapfokú és a középfokú vizsgám is megvan.-A szépségversenyen használható-e a tanfolyamon megszerzett tudás?- Igen, különösen a színpadi mozgásnak van nagy jelentősége.-Mint szakképzett manöken milyen ruhákat szeret?-A sportos, laza öltözéket, elsősorban a melegítőt és a farmert.- Van kedvenc ékszere?-Van egy kedvenc arany karkötőm, de a láncot és a gyűrűt is szeretem. —Mivel tölti a szabadidejét?- Keresztrejtvényt fejtek, olvasok, zenét hallgatok .. .- Van valamilyen házi kedvence?-Nagyon szeretem az állatokat, különösen a kutyákat és a macskákat. Ha minden igaz, Rövidesen ebtulajdonos lesz akkor rövidesen nekem is lesz egy fajtiszta németjuhász kiskutyám! Tanuló, jelenleg a Nógrád megyei TIT számítógépes szövegszerkesztő tanfolyamára jár. Előtte azonban szerzett már szakképzettséget. 177 centiméter magas, szőke, kék szemű.- Kertésztechnikus vagyok, Egerben végeztem - mondja.- Nem szerette meg azt a gyönyörű szakmát?- Dehogynem! Csak nincs lehetőségem arra, hogy itt helyezkedjek el. Elvégeztem azonban egy hostess-tanfolya- mot, és ebben a munkakörben tevékenykedem.- Van valamilyen különleges élménye az elmúlt időszakból?- Igen, hiszen hostessként részt vettem a tavalyi szépség- versenyen, a dixie-fesztiválon, a Ki mit tud?-on . . .-Mit vár a Nógrád Szépe- választástól?- Mivel jelenleg hostessként dolgozom, arra gondoltam, hogy ezen a versenyen lehetőségem nyílik arra, hogy állást szerezzek.- Magától jelentkezett a versenyre?- A szüleim beszéltek rá, örülnek nagyon, hogy megpróbálom. Az az igazság, hogy jobban izgulnak, mint én ...- Milyen ruhákat szeret?- A klasszikus stílust kedvelem a legjobban. A hostess- munkával jár, hogy gyakran kell kosztümben járnom; szerencsére azt is szeretem.- Mivel tölti a szabadidejét?- Rengeteget rajzolok. Ez Szenvedélye a rajzolás olyan szenvedély nálam, hogy a jövőben a képzőművészeti főiskolát is szeretném elvégezni.