Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-12 / 213. szám
1996. szeptember 12., csütörtök Nógrád Megyei Hírlap Baráthi Ottó jegyzete Mi változott, és mi nem? O lvasom, hogy a rendszer- váltás óta fokozatosan megy végbe az értékrend változása a munka világában is. Hát, igen. Az „átkosban" a szocialista - a munka szerinti - elosztás alapelve az volt, hogy a jövedelmek a tényleges teljesítményekkel legyenek arányosak: a végzett munka mennyisége, minősége, társadalmi bonyolultsága, hasznossága stb. szerint alakuljanak az egyéni keresetek. Ugyanakkor jól tudtuk, hogy ez sohasem valósulhat meg a gyakorlatban. Egyrészt, mert a különböző konkrét munkák objektíve össze nem vethetők, másrészt, mert a teljesítmények nehezen - a szellemi munkák esetében jószerivel sehogy sem - mérhetők. A dolog lényegében ma is így áll, legfeljebb nem hangoztatjuk a munka társadalmi oldalát. Ettől azonban a különböző konkrét munkák továbbra sem lesznek összehasonlíthatók, és pláne nem lesznek pontosabban mérhetők. Ahol viszont viszonylag mérhetők lennének, ott meg állítólag nem is akarják mérni. így fordulhat elő - panaszkodik egy kétkezi munkás ismerősöm -, hogy 10-12 órai munka után is csak 8 órányi a fizetség. A további beszélgetés során az is kiderül, hogy szólni bizony nem nagyon mernek, mert ha sokat „okoskodnak”, könnyen kiteszik a szűrüket. - Orvoshoz meg nem is merünk menni - kottyantja még el magát, s látom rajta, hogy bánja már, hogy ennyit fecsegett. Gyorsan megnyugtatom beszélgetőpartneremet, hogy nem tőle hallok először ilyen esetet. Természetesen egészen más az állami költségvetési szféra: precízen szabályozott, nem úgy, mint a gyermekbetegségeivel küzdő, fejlődő, kapitalizálódó magánszektor. A teljesítményeket itt mérni sem kell, az emberek be vannak sorolva a „vonatkozó” törvények keretei közé. Errefelé csak néhány „kisebb" probléma adódhat, például nincs meg, mondjuk, a kötelező átsorolás és előrelépés, vagy éppen a beígért - de a fogyasztói árak emelkedését eleve el nem érő - béremelés fedezete, mint az idén az oktatásban, az egészségügyben, a kutatásban és az önkormányzatoknál. V árjuk csak ki nyugodtan az igazi értékrendváltozást. Ehhez idő kell. Az pedig van. Ezért is tolták ki többek között a nyugdíjkorhatárt. Az élettárs elfelejtett szólni a rendőröknek Megkerült az eltűnt Megyei Körkép Gyors és rugalmas a barter-ház - Kiterjesztik felségterületüket Tárt kapuk várják az üzletfeleket Klára Delicsova, a Drinks Market kereskedelmi igazgatója szörpöket mutatott be fotó: gy. t. A bátonyterenyei rendőrök nyomozása végül is eredményre vezetett, és beigazolódott, hogy a mátranováki Balázs Jánosné valóban nem veszett el, ahogyan azt az élettársa még június elején a rendőrségen bejelentette. Erről a különös ügyről Nagy Gábor őrnaggyal, a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság vezetőhelyettesével váltottunk szót.-Mikor, és hogyan sikerült találkozni a megkerült eltűnt asszonnyal?- Balázs Jánosnét egészen addig eltűntként kezeltük, amíg a Nógrád Megyei Hírlap egyik cikkében meg nem jelent, hogy Mátranovákon valójában nem is tekintik a hölgyet eltűntnek. Több alkalommal kerestük, s végül kedden sikerült találkozni vele. Elmondta, hogy május végén valóban a kórházba ment, majd sorban több rokonát is felkereste és különböző ideig náluk tartózkodott. A többnapos távollétet követően Balázsnét az élettársa visszavitte a közös fedél alá.- Azt megértjük, hogy az élettárs bejelentette a hölgy eltűnését, ámde azt nem tartotta fontosnak közölni önökkel, hogy megtalálta az asszonyt?- A történtek azt bizonyítják, hogy az illető ezt valóban elmulasztotta. Nekünk azonban a bejelentés alapján egészen addig foglalkozni kell az eltűnt személlyel, amíg valamilyen vele kapcsolatos adat nem jut a tudomásunkra. Elismeréssel mondom, hogy ez már a második eset, amikor a sajtó közvetlenül is segítette a rendőrök felderítő munkáját?-Az eltűnést bejelentő személy a mulasztásával nem tartotta tévedésben a rendőrséget, erőt vonva el ezzel fontos feladatok megoldásától?-Jogilag nem vonható felelősségre az élettárs. S bizonyára annyira örült, hogy megtalálta a hölgyet, hogy elfelejtett erről minket értesíteni.- pádár -A salgótarjáni az országban működő 30 barter-ház közül az elsők között alakult meg. Rövid múltjuk során sok partnerrel alakítottak ki jó kapcsolatot - mondta Vágvölgyi Ferenc, a helyi ház ügyvezető igazgatója. (Folytatás az 1. oldatról) Bár a pénzforrások szűkössége miatt csökkentett előadásszámban, de meghirdetik a felnőtt színházi bérletet és lesz színház óvodások és kisiskolások részére is. (A színházi programok részletes ismertetésére szombati számunkban visszatérünk.) Ismét megrendezik október 11-én az idősek fesztiválját, amelyen Ki mit tud-szerűen lépnek fel az érdeklődők, illetve október 1-jétől kiállítás keretében is bemutathatják ké(Foly tat ás az 1. oldalról) Ha pedig a cég nem fizet a gáz- szolgáltatónak, előfordulhat, hogy elzárják a csapokat, s fűtés és meleg víz nélkül marad a fél város. Döntés ez ügyben még nem született, ám a másik, nagyobb port kavaró témában úgy tűnik, rövidesen megoldódnak a gondok. Eddig a lakótelepek központi kazánjai fűtötték a lépcsőházak lakásait. A kazánházak fenntartása jelentős költségeket emésztett fel. Szondi György, az Áchim András utcai lakótelep fűtési bizottságának elnöke szerint, most mindenki számára kedvező megoldás születhet:- Ördögi körbe került a gyarmati fűtésügy. Hiszen a Tegnap a megyeszékhelyen a kamarák épületében tartotta árubemutatóval egybekötött bemutatkozó értekezletét a márciustól itt működő barter- ház. A találkozóra meghívták az pességeiket. Ugyancsak az idősebbek számára tervezik a tavalyi, már jól bevált népfőiskolái előadássorozat folytatását is egészségvédelmi témakörökben. Újdonságként hirdetik meg az öt előadásból álló képzőművészeti szabadegyetemet, amelyen Bálványos Huba grafikusművész tartja a foglalkozásokat. Elsősorban amatőr festőket, szobrászokat és tehetséges középiskolásokat várnak az ingyenes sorozatra. kazánházak az önkormányzat tulajdonában voltak, a Városüzemeltetési Kft. kezelésében, a díjakat pedig a lakosság fizette. Az új rendszer szerint a lakótelepi központi kazánok helyett az egyes lépcsőházak kü- lön-külön oldanák meg a lakások fűtését. Rövidesen kísérletet teszünk, az Áchim András utcában egy lépcsőházban átallunk az új módszerre. Ha beválik, s ezzel csökken az egyes lakásokra eső fűtési díj, máshol is bevezetjük ezt a rendszert. Majdán Béla önkormányzati képviselő úgy véli, amíg a kísérletet el nem végzik, teljesen indokolatlan az áremelés.- A lakosság az elmúlt évek során több okból is bizalmatlan országban lévő testvérirodák vezetőit is. Tevékenységük két fő területre: az alap- és üzleti szolgáltatásokra terjed ki. Az országos hálózat segítségével keres-kínál alapon információt adnak, s a partnereket is összehozzák. A cég kínálati palettája is igen széles. A tegnapi találkozón a salgótarjániak újdonságként mutatták be a hőszivattyús, hőtermelést szolgáló berendezést, amely a természeti sugarakból termel hőt. A beruházás egy éven belül megtérül. Megvalósításához a kormány hitelt ad, melyhez német célhitel is párosul. A salgótarjáni ház célul tűzte elismertségének fokozását, kereskedelmi tevékenységének növelését, felségterületének Szécsényig, illetve Pásztóig való kiterjesztését. V. K. A gyermekeknek november 2-án és 3-án agykontrolltanfo- lyamot tartanak. A komolyzene hívei október 21-én a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar millecentenáriumi hangversenyét hallgathatják meg, a könnyűzene rajongói szeptember 21-én Bayer Friderika Elkésett karnevál című koncertjén tapsolhatnak. November 21-én este a Los Andinos együttesnek lesz lemezbemutatója. Cs. B. lett a hőszolgáltatóval szemben. Az indokolatlan pluszköltségek, a széles körű tájékoztatás hiánya, valamint a gázközműfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos meggondolatlan döntések mind-mind a válságot mélyítették. Az új megoldás javíthat a helyzeten, mert a városüzemeltetés működési terhei nem sújtanák a lakosságot. Tőzsér Zsolt elmondta: szeretnék a végleges megoldást megtalálni. A jelenlegi rendszer nem jó, változtatni kell, ám kérdéses, az átállás milyen ösz- szegeket emésztene fel a polgárok, illetve az önkormányzat részéről. A fizetés alól azonban nem bújhat ki senki. (hegedűs) RÉTSÁG 3-0,dal Hírek Keresztszentelés Balassagyarmat - Szentke- reszt-felmagasztalási ünnepséget rendeznek a Palóc Múzeum udvarán, szeptember 13-án, pénteken 14 órakor. Beszédet mond Vend- rey Gábor plébános, míg Limbacher Gábor muzeológus Szent kereszt a palócság vallásosságában címmel tart előadást. Az ünnepi programban fellép a Szent Imre Keresztény Általános Iskola színjátszó köre. Nyárbúcsúztató party Hugyag - A Csujta-tó környékét állami és alapítványi támogatással, önkormányzati feladatvállalással és jelentős társadalmi összefogással sikerült alkalmassá tenni a nagyközönség fogadására. A területet szeptember 15-én, vasárnap egész napos program, az úgynevezett nyárbúcsúztató vízi party keretében adják át a látogatóknak. Az avatóbeszédet 12 órakor dr. Serfőző András, a szécsényi választókerület országgyűlési képviselője mondja. Nyílt horgászverseny Cered - A Cered völgye Szövetkezet Horgászegyesület szeptember 14-én, szombaton 7 órai kezdettel nyílt versenyt rendez az úgynevezett IV-es tavon. Bárki nevezhet a helyszínen a start előtt. Nevezési díj fejenként négyszáz forint, viszont minden résztvevő ingyen kap egy tál birkagulyást. Ötmilliós felújítás Salgótarján - A tanévkezdést tnegelőző időszakban, összesen ötmillió forintos költséggel végezték el a legszükségesebb javításokat, felújításokat a Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjáni Intézetének épületén, illetve épületében. Szigeteltek, előadótermet bővítettek és vizesblokkot hoztak rendbe. Véghajrában Ságújfalu - Befejezéséhez közeledik a telefonhálózat kiépítése a községben. Helyenként már csak a földmunka és a pótbekötések vannak még hátra, a falu Karancsság felőli részén pedig az oszlopok állítása van soron. Gazdag kínálat a József Attila Művelődési Központban Sokszínű a program, mint az ősz Tovább emelik-e Gyarmaton a fűtési díjat ? — Fizetni így is, úgy is kell Ezer lakás melege a tét Mohora eladta, de ma is magáénak érzi Vevők kezén forog a kastély (Folytatás az 1. oldalról) épület mégis a „mostoha kastélyok” sorsát éli. 1991-ben, amikor a Nógrád Megyei Vagyonátadó Bizottság önkormányzati tulajdonba adta a kastélyt, azt is előírta a moho- raiak számára, hogy három hónapon belül kezdjék meg az épület felújítását.- Százötvenmillió forint kellett volna a felújításhoz - emlékszik vissza Fajcsik József, a község polgármestere. -Akkoriban 30 millió forint körüli, egy évre szóló összegből gazdálkodott az önkormányzat. Megoldhatatlan feladat volt számunkra a felújítás.- Mennyiért adták el?-Tizenkét és fél millió forintért, és azt is tegyük hozzá, hogy előttünk két és fél millióért sem tudták eladni.-Ki vásárolta meg önöktől?- A Külkereskedelmi Bank, de ez már 1992-ben volt. A felújítás továbbra sem történt meg, sőt a bank 1995-ben, miután egy USA-partnerrel nem tudott megegyezni, továbbadta a kastélyt egy belga magánszemélynek.-Az adásvétel arra utal, hogy üzletről van szó. A bank keresett rajta?- Erre vonatkozóan nincsenek adataim.- Találkoztak már az új tulajdonossal?- Egy éve volt itt, és sérelmezte, hogy a kastélynál csak magyarul van kiírva az „Idegeneknek tilos a bemenet!”. Mi csupán az ügyvédjével állunk kapcsolatban.- Vannak-e feladatai a kastéllyal kapcsolatban a moho- rai önkormányzatnak?-A mi feladatkörünk mindössze a kastélyajtóig terjed. Szóbeli megállapodás alapján gondozzuk a parkot. Fájlaljuk is, hogy - igaz, nem a miénk az épület - azóta sem történt meg a felújítás, és bár erős falai vannak a kastélynak, előbb-utóbb az enyészeté lesz, nem törődik vele senki. Úgy tartanánk igazságosnak, hogy ha minket köteleztek a felújításra, akkor ezt a belga úr esetében is tegyék meg. M. Hamilton Érdemes segíteni: eddig félmilliót kaptak a nógrádi közreműködők Pénzdíj a nyomravezetőknek (Folytatás az 1. oldalról)-Nógrádban hogyan alakul a díjkitűzések száma?- 1992-től ’96-ig egyetlen esetben történt díjkitűzés, idén eddig már 46-szor. Ez mutatja a rendőri szemléletváltását, de hozzájárul ehhez a Nógrád biztonságáért program is.-Miből fizeti e díjakat a rendőrség?- A rendőrség költségvetésének erre elkülönített részéből. A kitűzés minden esetben alapos megfontolás tárgya, s nem egy ember döntése. Mérlegeljük, hogy a nyomozás várható költségei milyenek lehetnek, s mekkora megtakarítást jelent egy-egy díjkitűzés. Tapasztalataink szerint mindig jelentős összegeket takarítottunk meg.- Valójában ki is fizeti ezeket a díjakat a rendőrség?- Az általunk megszabott feltételek teljesítése esetén, ha megvan a várt eredmény, természetesen fizetünk. Persze előfordulnak próbálkozások is, hiszen ezért még adót sem kell fizetni az állampolgárnak. A turpisság azonban hamar kiderül.-A nógrádi díjkitűzések közül eddig hány esetben történt kifizetés?- A díjak nagyobb részét nem fizettük ki, mert nem voltak kellően eredményesek. Hét esetben történt konkrét kifizetés. A hét kifizetés összege nem érte el összességében a félmillió forintot. Pádár András Egy a Legéndről ellopott képek közül