Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-02 / 204. szám

8. oldal SportMozaik 1996. szeptember 2., hétfő III. Miskolc Rallye - Két bajnokot is avattak az utolsó előtti futamon Opelesek fekete hétvégéje Pocsék idő, nagyszerű verseny. Nagyjából így lehet summázni a III. Miskolc Rallye-n történteket, melyen eldőlt a magyar bajnoki cím sorsa, mind az első, mind pedig a II. osztályban. A négy nógrádi versenyzőpárosból három célba ért, de igazán csak a Keiil-Molnár duó örülhetett. A csütörtöki pro- lógon a BÉVSC salakmotor pályá­ján megtartott bemutatkozó kö­rözésen még re­mek idő fogadta a rallye nézőit. A salaknyelésre fel­készült tömeg - lehettek vagy tíz­ezren - valódi ül- dözéses csemegét kapott a borsos belépődíjért, s es­tére megtudhat­ták, hogy a 4 kör- nyi távot a legrö­videbb idő alatt a Mazdá-s Érdi- Varga és a bajnoki címre ekkor még esélyes audis Tóth Gili Fe­renc - Csökő Zoltán páros teljesí­tette. Autó a fák között Az idén négy futamgyőzelmet szerzett tavalyi bajnokpáros az ifi. Tóth János - Gergely Ferenc duó a pénteki „éles verseny” első gyorsaságiján a pálya szélén várta a nagy rivális Giliéket. Várhatta, ugyanis az audis páros három kilométer után két öles fa közé szorította a gyönyörű autót, melyhez hozzájárult a zuhogó eső áztatta pálya síkossága is, s ez azt jelentette, hogy a másik Tóthék, Janikáék a magyar baj­nokok. A zuhogó eső nemcsak a ver­senypályákon okozott bosszúsá­got. Egy közúti baleset miatt kö­zel másfél órát csúszott a ver­seny, s az Érdi - Varga duót kü­lönösen sújtotta ez a közúti ma­lőr. „Mazdásék” egy eltörött hátsó féltengellyel értek ki egy gyorsaságiról, de a baleseti hely­színelés miatt szervízautójuk nem tudott segítségükre sietni, így jelentős hátrányt spájzolták be mire az átcsoportosítóba értek Érdíék. A verseny egyébként az ítéletidő ellenére szépen zajlott, egyeseknek talán túl szépen is, hiszen az első kerékhajtású Nis- san-nal a Túri Tamás - Tóth Imre páros meglepő időket autózott: Négykerékhajtású autókat meg­előzve második, sőt Érdiékkel azonos első időket is magukénak tudhattak. Az esőiszonyban szenvedő Langa-Büki páros Su­Keil nem csak lejön a dobogóról, most fel is állhatott rá baruval teljesítette leggyorsab­ban a pénteket öt gyorsaságit, őket a Kiss F. - Kiss E. (Ford) a Ferjáncz - Tóth (Ford), a Túri - Tóth (Nisan), a Bat hó - Koszto­lányi (Ford) és a Szeleczky - Penderik (Ford) párosok követ­ték. Gyenge muzsika A salgótarjáni Keill József - Molnár Attila duó Opel Astrája kicsit gyengébben muzsikált a megszokottnál, de a nap végén Túriék mögött a kategória és az F-2 Kupa második helyén álltak. Szabó Szabolcsnak és Kovács Andrásnak is meggyűlt a baja a bükkszentlászlói gyorsaságival. Egy jobbos „visszafordítós” ka­nyarban az útpadka megdobta Ladájukat, s előbb az autó olda­lán, majd a tetején teljesítettek jó pár métert a távból. A futómű is megsínylette az akciót, sokat ké­sett a salgótarjáni páros, így ka­tegóriájuk kilencedik helyéről várták a szombati folytatást. „Esőisten” szombaton is si­ratta Miskolcot és környékét. Ezt leginkább Túriék mellőzték volna, hiszen a második gyorsa­ságin kiállásra kényszerültek. In­nentől szabad volt az út Keillék előtt az F-2 győzelem felé, de ez a szombat feketenapként lesz be­írva az Opelesek kézikönyvébe. Rogier Van Kuyk Kadettjével a Ragály-Kánó szakasz céljában megcsúszott, és olyan szerencsét­lenül esett az árokba, hogy köz­ben elütött egy középkorú férfit. A szerencsétlenül járt néző me­dence- és gerinctörést szenvedett, állapota súlyos. Szintén gerincbe tört Bútor Róberték álma és Ka- dettje. Egy kicsúszást követően a ’94-ben még másodosztályú baj­nok autója közeli ismeretséget kötött egy kilométerkővel, mely­nek következ­tében az autó szinte ketté­szakadt, de a versenyzők egy karcolás nélkül meg­úszták. Keillék Opeljében elő­ször a félten­gely szakadt ki, majd annak kicserélése után a kuplung is rakoncát- lankodott. Szerencsére mindkét be­tegséget sike­rült orvosolni, s így végül kate­góriájuk és az F-2 Kupa első he­lyét is megszerezték. Jelenleg mindkét porondon vezetik az éves összesítést. Érdi Tibor óriási tempót diktált a szombati napon. A kilencedik helyről a második helyig tornászta fel magát, de Rangáékkal nem bírt. A harma­dik a Kiss F.- Kiss E. duó lett, ők nyerték az N-csoportos autók küzdelmét is Szeleczkyék előtt. Faragtak, lemaradtak A Mráz Tamás - Boros Csaba duó a csütörtöki eltaktikázott kezdés után hiába faragott foko­zatosan hátrányából az Opel Astra segítségével, ezen a verse­nyen „csak” negyedikek lettek kategóriájukban. Szabó Szabol­csik a piruett után már csak a kö­zönségnek autóztak - nem kis si­kerrel -, s végül kategóriájukban nyolcadikként értek be. A má­sodosztályban a két Skodás, Fü- löp Rajmond és Stréhli József ve­tekedett az elsőségért, s miután az utóbbi kiesett, majd követte őt a Peugeot-os Rettenwald - Frankó duó is, „Rajniéknak” már csak arra kellett figyelni, hogy épségben célba vigyék a vasat - ennyi kellett másodosztályú baj­noki címükhöz. A balassagyar­mati Széplaki - Ny ikon kettős egy ároktömés után kénytelen volt feladni a versenyt. A további sor­rend: második: Támcsu - Fejede­lem (Lada), harmadik: Angyalfi - Kiss (Suzuki), negyedik: Lengyel- Tari (Lada), ötödik: Wieszt - Hámori (Lada), hatodik: Horváth- Asztalos (Peugeot). (ákos) Győztes búcsú a selejtezőtől Győzelemmel búcsúzott a Rigában rendezett jég­korong olimpiai selejte­zőtől a magyar váloga­tott. Palla Antal csapata az utolsó mérkőzésen 7-4-re (3-0, 2-1, 2-3) győzött Észtország ellen. Ezzel az öt csapat közül a célkitűzéseknek megfele­lően a harmadik helyet szerezte meg a csapat. Külön siker, hogy a ma­gyarok kapták a torna Fair-Play díját. Magyarország - Észt­ország 7-4 (3-0, 2-1, 2-3) A magyar gólütők: Orsó 2, Palkovics 2, Báli, Er- dösi, Sándor Sz. Amint Palla Antal az MTI-nek elmondta, rend­kívül elégedett volt a csa­patával, amely végig tá­madó szellemben játszott ezen a találkozón. Az első harmadban a 3-0-ás előny megszerzésében döntő érdemeket szerzett Beré- nyi Norbert is, a kapus ugyanis magabiztosan há­rította az ellenfél minden próbálkozását. A harma­dik harmadban már 6-1- re vezetett a magyar csa­pat. Ekkor az észtek a ka­pusukat is lehozva próbál­tak egyenlíteni, de a ma­gyar győzelem már nem forgott veszélyben. Totóeredmények 1. Magyarország - Finnország ? 2. Belgium - Törökország 1 3. Szlovénia - Dánia ? 4. Budafok-BKV Előre x 5. Százhalombatta - Matáv Sopron 2 6. Tatabánya - Balatonfüred 1 7. Veszprém - Nagykanizsa 2 8. Kecskeméti RSC - Diósgyőr x 9. Tiszafüred - Eger x 10. Tiszakécske - Tiszavasvári 1 11. Karlsruhe - Rostock 1 12. Zwickau -1. FC Köln ? 13. Meppen - Frankfurt 1 Pluszmérkőzés: 14. Ausztria - Skócia x A Mellékletet KOLAJ LÁSZLÓ Szerkesztette Tovább menetel Palotás

Next

/
Thumbnails
Contents