Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-24 / 223. szám
6. oldal SporTTüköR 1996. szeptember 24., kedd A serdülők, az iíjúságiak, a felnőttek is győztek - Húsz gól egy ellenében Felejthetetlen fociszombat Szécsényben A felnőttek két gólt rúgtak, először győztek, három pontot szereztek. Előtérben fehér mezben a két gólvágó: Árva (balról) és Mátyus fotó: Bábel László Ii. Szécsény labdarúgóéletének egyik legsikeresebb napja volt múlt szombat. A serdülő, az ifjúsági és a felnőtt csapat egyaránt győzött, együttvéve kilenc pontot gyűjtött, húsz gólt rúgott és csak egyet kapott. A Stayer László testnevelő tanár által felkészített serdülő csapat nyitotta a sikersorozatot. A palotásiakat fogadták a legénykék, és nem kevesebb mint tizenhat alkalommal zörgették meg a vendégcsapat hálóját. Rácz 6, Gór dós 3, Mihály 2, Gyetvai 2, Zsíros 2, Varga 1 lőtt gólt. A tehetséges Juhász István a gólpasszokban jeleskedett. Délután az ifjúságiak folytatták a gólgyártást, s 2-1-re fektették két vállra a jászságiakat. Tőzsér és Percze érte el a hazaiak találatait. Ezután a ;,nagyok” bizonyították, hogy nem felejtettek el focizni. Juhászék okosan, a helyzeteket kihasználva nyertek 2-0 arányban. Miként az már lapunkban megjelent, Árva és Mátyus talált a jászberényiek „ketrecébe”. Reméljük, a győzelem önbizalmat ad az együttesnek, s elindul felfelé a bajnoki tabellán. Nos, ezek után érthető, ha a múlt szombat bizonyára sokáig felejthetetlen marad a szécsényi drukkerek számára. Szép volt, fiúk, és köszönjük! (R. A.) Gólt lőtt a „hóbortos” Egyfajta világrekordnak is felfogható Jorge Campos legutóbbi cselekedete. A mexikói válogatott különcködéseiről ismert, hóbortos kapuvédője a Honduras elleni válogatott találkozó után (Mexikó 2-1-re kikapott) Los Angelesbe repült, ahol klubcsapatának, Ga- laxynak a Dallas elleni bajnoki mérkőzésen a hálót őrizte Tette mindezt 63 percig, miután a mezőnybe cserélték „le”. Levette a kapusmezt, felvette a mezőnyjátékosok dresszét, és kihúzódott a bal oldali ék helyére, Cobi Jones helyére. Ez a manőver gyümölcsözött. A cseréig a Los Angeles Galaxy 1-0- ra vezetett, de félő volt, hogy a Dallas esetleg egyenlít. A 82. percben John Garvey indította a szélsővé átvedlett kapust, aki két dallasi védőt maga mögött hagyott, és a hálóba talált. Mivel később a vendégek szépítettek, a Galaxy 2—1 -es diadallal hagyta el a gyepet. Jorges Campos legalább olyan különös figurája a fut- ballnak, mint a kolumbiaiak kapuvédője, Rene Higuita. Higuita „utolsó védőként" volt közismert, nagyszerűen helyettesítette a söp- rögetőt. Campos nem először kap helyet a mezőnyben. Amellett, hogy nagyszerű „portás”, remek befejező csatár is. A Galaxynak a Dallas elleni 2-1-es győzelme amúgy az Egyesült Államok profi labdarúgóbajnokságán (MSL) az, úgymond, rendes bajnoki kiírás utolsó összecsapása volt. Két hír fociügyben Német lapértesülések szerint a szezon végén távozik jelenlegi együttesétől, a Bayern Münchentől a klasszis csatár, Jürgen Klinsmann. Noha a német labdarúgót hároméves szerződés köti klubjához, a bajorok állítólag hajlandóak átengedni másnak a támadót. Tény, Klinsmann az utóbbi időben nem kulcsfigura Münchenben. A gárda vezető edzője, az olasz Giovanni Trapattoni az első hat fordulóban négyszer lecserélte. A szombati, Karlsruhe elleni bajnoki mérkőzésen azonban már végig a pályán volt. A hírek szerint máris nagy az érdeklődés a gólerős támadó iránt: az angol Blackburn Rovers és az Everton, valamint a német Borussia Dortmund egyaránt szívesen látná csapatában Jürgen Klinsmannt. A Bayern Münchennél nem kommentálták a Klinsmann-ügyet. Új kedvencük van az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Sampdoria szurkolóinak. A neve Vincenzo Montella, 22 esztendős és a „Samp” az elmúlt szezonban igazolta a város másik együttesétől, a Genoától. A fiatalember a hétközi, Genoa elleni kupa- mérkőzésen is betalált egykori csapatának hálójába, azonban a szombati, AS Roma elleni bajnoki összecsapáson még ennél is emlékezetesebbet nyújtott. Montella a mérkőzést a kispa- don kezdte, majd a szünetben állt be. Meg is lett az eredménye... A támadó csereként mesterhármast (64., 74., 90. perc) lőtt, így oroszlánrészt vállalt csapata idegenbeli, 4-1-es diadalából. Olasz labdarúgóberkekben máris arról folyik a vita: mikor tűnik fel Montella neve a szövetségi kapitány, Arrigo Sacchi noteszében? NB-s focicsapataink menetrendje 9. forduló Szeptember 28., szombat Innstadt-Stadler FC - DVSC-. Epona, 16.00, BVSC - UTE 17.00 (TV), Vác FC-Samsung- IB. Kér. TVE, 19.00, Csepel SC - Győri ETO FC, 19.00, MTK FC - ZTE, 19.00, Haladás VFC - PMFC-Titán, 19.00. Szeptember 29., vasárnap Békéscsabai - Vasas CV, 11.00 ó. (TV), Videoton FC Fehérvár- Ferencváros, 14.30 (Duna TV), Kispest-Honvéd - Siófoki Bányász SE, 18.00. 10. forduló Október 12., szombat DVSC-Epona - BVSC, 14.30, PMFC-Titán - Videoton FC Fehérvár, 14.30, Kispest-Honvéd TIG FC - Békéscsabai EFC, ZTE - Vác-FC Samsung, Győri ETO FC - Innstadt-Stadler FC, Ferencváros - Vasas CV mind, 17.00 ó. Október 13., vasárnap m. Kér. TVE - Csepel SC, 14.30, Siófoki Bányász —MTK FC, 17.00. Október 14., hétfő UTE - Haladás VFC, 19.00 (TV). (Ha az FTC kiesik az UEFA Kupából, akkor október 13-án, 14.30-kor rendezik az FTC-Vasas mérkőzést, és ezt a Duna TV közvetíti. Ha továbbjut, akkor vasárnap a Kispest- Békéscsaba meccset 14.30-tól adja a Duna Televízió.) 11. forduló Október 19., szombat Innstadt-Stadler - III. Kér. TVE, 14.30 ó„ Csepel SC - ZTE, 14.30, Vác FC-Samsung - Siófoki Bányász, 14.30, Békéscsabai EFC - Ferencváros, 14.30, Vasas CV - PMFC-Titán, 17.00, Videoton FC Fehérvár-UTE 17.00 (TV). Október 20., vasárnap MTK FC - Kispest-Honvéd TIG, 11.00 ó. (TV), Haladás VFC - DVSC-Epona, 14.30 (Duna TV), BVSC - Győri ETO FC, 17.00. 12.forduló Október 26., szombat DVSC-Epona - Videoton FC Fehérvár'és PMFC-Titán - Ferencváros, 14.30, MTK FC - Békéscsabai EFC (vagy 27-e 14.30 ó., Duna TV), Kispest-Honvéd TIG FC - Vác FC-Samsung, Siófoki Bányász SE - Csepel SC, ZTE - Innstadt-Stadler FC, Győri ETO FC - Haladás VFC, mind 17.00 (TV). Október 27., vasárnap III. Kér. TVE-BVSC, 13.30 ó. Október 28., hétfő UTE - Vasas CV, 19.00 ó. (TV). Tudnivalók NB II -es, NB III-as, megyei I. és II. osztályú együtteseinkről Focicsapataink adatbankja olvasóinknak Megyénkben szeretik a labdarúgást, sokan járnak mérkőzésre. Márpedig a drukkerek minél többet akarnak tudni imádott csapatukról. Ebből kiindulva lapunk szeretne hasznos segédanyaggal kedveskedni a sportág szerelmeseinek. Hamarabb is közreadhattuk volna, de inkább vártunk, csakhogy minél teljesebb legyen. Néhány együttesnél még az elmúlt hetekben is történtek igazolások. A pénteken várható adatbankunkban közöljük az NB Il-es, az NB III-as, a megyei I. és II. osztályú csapatok edzőjének és játékosainak nevét, születési évét, a játékosok posztját. Az SBTC, a Palotás, a Szécsény és Pásztó-Hasznos tréneréről, labdarúgóiról portrét is közlünk. Fociimádók, keressék lapunkat: érdemes! Országos bajnok modellezésben Remek hírrel hívta fel szerkesztőségünket Lu- dányi István, a mát rave- rebélyi repülőmodellezőklub vezetője. Örömmel újságolta: két versenyzőjük is sikeresen szerepelt a szombaton Dömsödön, a Magyar Modellező Szövetség által rendezett, Csepel Kupa elnevezésű repülőmodellező-versenyen. A- tizenöt esztendős Bottyán Viktor, a salgótarjáni Borbély Lajos Műszaki Szakközépiskola második éves ipari tanulója a szabadon repülő kategóriában ifjúsági bajnoki címet szerzett. Mivel pontszerző versenyről van szó, ezért Viktor, az országos bajnok címet is kiérdemelte. Édesapja hasonlóképpen részt vett a rangos megmérettetésen, s korosztályában a hetedik helyen végzett. Mihály Ferenc, Kovács Karád és Benkő Petra is nyert Gyarmati „aranyművesek” Nem mindennapi sikert ért el a gyarmati atléták maroknyi csoportja a hét végén Tatán rendezett serdülő B országos bajnokságon. Tagjai három arany- és két bronzérmet szereztek. Különösen Benkő Petra és Kovács Karád tett ki magáért. Karúd: arany és bronz A hatfős Ipoly-parti társaságból elsőként Kovács Karád, a Vitalitás SE versenyzője lépett a rekortánra. A 15 éves fiú a 400 méteres síkfutásban mindössze egy fél cipőhosszal szorult a harmadik helyre. Eredménye így is jó, hiszen új egyéni csúcsot futott. Másnap korán reggel az ifjú gyaloglók küzdelmével kezdődött a gyarmati örömnap. A tizenhárom esztendős fiúk között Mihály Ferenc, Csesztve büszkesége hatalmas hajrával minden ellenfelét maga mögé utasította. Ugyanebben a versenyben a szintén Ipoly Walking Club színeiben szereplő Si sa Viktor negyedik, Bognár Sándor ötödik lett. A 14 éves szügyi legény, Sisa Dávid bronzérmet vehetett át. Nem sokkal a gyaloglók után Benkő Petra rajtolt a 80 méteres leány gátfutásban. Őt sem kellett félteni: kifejezetten jó idővel, 12,3 másodperccel diadalmaskodott. Mivel a gyarmati atléták a három a magyar igazság elvéhez szigorúan ragaszkodtak, addigi kiváló teljesítményükre még rátettek egy lapáttal. Kovács Karád a 300 méteres gátfutásban imponálóan versenyzett. Remek idővel, 40,5 másodperces egyéni csúccsal, aranyjelvényt érő produkcióval szerzett aranyérmet. Budai Távközlési Igazgatóság MATÁV-AKCIÓ TELEFON 3 HAVI KAMATMENTES RÉSZLETRE! MOST 30 NAPON BELÜL TELEFONVONALHOZ JUTHAT! MINDEN EGYÉNI ELŐFIZETŐNK, AKI 1996. SZEPTEMBER 16. ÉS 1996. OKTÓBER 11. KÖZÖTT IGÉNYEL EGY VAGY TÖBB TELEFONVONALAT, A BELÉPÉSI DÍJRA HÁROMHAVI KAMATMENTES RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNYT KAP, HAVONTA CSAK 10 000 FT (+ ÁFA). VALAMINT RÉSZT VESZ SORSOLÁSUNKON, AHOL MINDEN 20. ÚJ MAGÁN ELŐFIZETŐNK EGY PANASONIC 2395 TÍPUSÚ ÜZENETRÖGZÍTŐS TELEFONKÉSZÜLÉKET KAP AJÁNDÉKBA. A sorsoláson csak azok az előfizetőink vesznek részt, akik 1996. október 11-ig bejelentik igényüket és befizetik a belépési díj első részletét. A nyertesek névsorát a megyei napilapok októberi számában közöljük. RÉSZLETES INFORMÁCIÓK: MATÁV Budai Távközlési Igazgatóság Balassagyarmat Távközlési Centrum ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA Cím: 2660 Balassagyarmat, Zichy út 8. Telefon: 06/35-311-555 084 (díjmentesen hívható!) Az akcióban részt vevő települések: Balassagyarmat, Cserháthaláp, Debercsény, Érsekvadkert, Magyarnándor, Mohora, Rétság, Tolmács. g