Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-24 / 223. szám
Megyei Körkép 1996. szeptember 24., kedd A szakmunkásképzőbe nem az elit családok gyermekei járnak - Szerkezetváltási folyamat a gyarmati Szondiban Mindenkinek meg kell adni az esélyt a tanulásra- Vannak feszítő gondjaink, de nem vagyunk bénult állapotban. Nem ismerünk lehetetlent, arra törekszünk, hogy elébe menjünk a problémáknak és időben készüljünk fel a megoldandó feladatokra - mondta Arató János, a balassagyarmati Szondi György Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola igazgatója, akinek minden szaván érződött, hogy komolyan veszi hivatását, szívén viseli az intézmény sorsát. — Egy szerkezetváltási folyamat kellős közepén járunk: 1998-ra befejeződik a hagyományos szakmunkásképzés, addig is a szakközépiskola irányába haladunk. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk, amikor megcéloztuk a faipari bázis kialakítását. Ez számunkra a megye és a környék adottságaiból egyenesen következett- mondta az igazgató.- És mi lesz a hagyományos szakmák — kőműves, festő, vízvezeték-szerelő, fodrász stb. — sorsa? Hisz alig van építkezés, és mintha a fodrászok is többen lennének, mint amennyien el tudnak helyezkedni?- Először is mindenkinek meg kell adni az esélyt arra, hogy azt tanuljon, amit szeretne. Másodszor: valóban kevesebb az építkezés, de egy festő vagy kőműves nem csak új házon dolgozhat. Mindig lesz kereslet irántuk, mert a középületek, a lakások fokozaproblémáival foglalkozik, s ugyanígy szükség lenne nevelés-szociológusra, családgondozóra, szociális munkásra is. Örülök annak, hogy cigány származású növendékeink közül sokan eljutnak a szakmunkás-bizonyítványig, sőt olyan is van, akit főiskolára vettek fel.- Van elégséges, megfelelően felkészült tanári testület e szellemű munkára?- Jóleső érzéssel mondhatom. hogy igen. Rendszeresen doktorálnak kollégáink mind műszaki tárgyakból, mind bölcsészettudományból. Az viszont egyre nagyobb gondot okoz, hogy miként sikerül a pályán tartani őket a meglehetősen szerény anyagi megbecsülés közepette. - csongrády Az intézmény saját tanműhelyében (üzletében) gyakorolnak a leendő fodrászok fotó: rigó tibór tosan öregszenek, s karbantartásra, felújításra szorulnak. Ami pedig a fodrászt illeti: nem biztos, hogy aki annak tanul, az lesz belőle, de ha kap egy jó szakmai és alapműveltségbeli alapot, akkor az élet más területén is képes lesz helytállni. Nem annyira a tárgyi tudás fontos tehát, hanem az a képesség, hogy a tanuló eligazodjon a fellelhető források között, biztonsággal kezelje a könyvtárat, a számítógépet. Ezért fordítunk nagy figyelmet az eszközök kezelésére, a személyiség-formálásra.- Ez utóbbi alatt mit kell érteni?-Közismert, hogy a szakmunkásképző intézetekben nem az elit családok gyermekei járnak. Sokszor rendezetlen az otthoni hátterük, óhatatlanul alakulnak ki körükben a különböző devianciák. Ezt megelőzendő alkalmazunk mentálhigi- énikust, aki a tanulók lelki Hárommillió képzésre, szakértői hálózatra Jó helyre került a mikrohitel Zöld útjuk van a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány pásztói irodájához kerülő életképes és megvalósítható fejlesztési elképzeléseknek. Január elsejétől augusztus 31-éig 26 millió 300 ezer forint mikrohitelhez jutottak a kis- és középvállalkozók. Ebből 16 millióval részesedik Pásztó, a többit a vonzáskörzetben található új és működő vállalatok kapták. Ez utóbbiak 2-6 éves eredményes te- * vékenységükkel bizonyították: jó helyre került a mikrohitel. A kapott pénzt a vállalkozók zöme már működő beruházás fejlesztéséhez, tevékenységének bővítéséhez használta fel. Az ágazatok közül a kereskedelemben és a szolgáltatásban tevékenykedni akarók jutottak elsősorban a mikrohitelhez. Sajnos az ipari, mezőgazdasági és idegenforgalmi feladatokra igen kevesen jelentkeznek továbbra is. A mikrohitelek nagy része három évre szól, de lehetséges kétéves futamidő is, huszonhárom százalékos kamattal. A bírálatra váró szurdok- püspöki, héhalmi, palotási és pásztói pályázatok - ameny- nyiben a kiírt feltételeknek megfelelnek és kedvező elbírálásban részesülnek — révén újabb hatmillió forint mikrohitel talál gazdára a térségben. A pályázók közül ketten induló vállalkozók. A mikro- hitel-bizottság a pályázatokat soron kívül tárgyalja Mészáros Sándor pásztói irodavezető és Borók Sándor, a megyei vállalkozói központ mikrohitel-menedzsere előterjesztése alapján. A Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a mikrohiteleken kívül több mint hárommillió forintot juttatott a pásztóiaknak különböző tanfolyamok megszervezéséhez, a szakértői hálózat működtetéséhez. V. K. A Hírlap postájából APf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Álarc nélkül ? Lapjuk szeptember 18-ai számában Gusztos István tanár útszéli hangnemben próbálta megszégyeníteni a KISZ egykori tagjait. Nem illik a Nógrád Megyei Hírlapba az az „anyázás”, amit Gusztos István megenged magának. A magam részéről a türelem és érvelés módszerét részesítem előnyben. Mindenkinek joga van a múltjához. Az elmúlt évtizedek legátfogóbb ifjúsági mozgalmában nemzedékek nőttek fel. Hasznos tetteik, közösségi életük, kulturált szórakozásuk ifjúkoruk szép élményei közé far- toznak. Gusztos úr nem szerette a KISZ-t. Ez szíve joga. Éppen az' a liberális demokráciával együtt járó tolerancia, hogy mindkét vélekedésnek jogosultsága van. Ki vagy mi hatalmazza fel Gusztos urat, hogy a neki nem rokonszenves érzést alpári módon kiátkozza, a „jel- lemtelen” és „tehetségtelen” emberekként rágalmazva az ifjúsági mozgalomban egykor résztvevők százezreit? Ha ez valóban így lett volna, akkor talán csupa „jellemtelenségből” és „tehetségtelenségből” épült fel ez a szép város, amelynek vezetésére a pamflet szerzője ilyen erkölcsi gátlástalansággal ácsingózik. Hasonló „kisiklások” - hogy az emberek saját lelkiismeretük és józan eszük alapján döntik el: mit vállalnak a múltjukból - csak úgy kerülhetők el, ha Gusztos úr írja elő mindenkinek, hogy mit kell gondolnia és éreznie. Csak ebben az esetben lehet elkerülni tanár úr megsemmisítő erkölcsi bunkóját. De ha mindenkinek csak azt szabad éreznie és gondolnia, amit Gusztos úr jóváhagy, akkor hol a szabad elvárás, a liberalizmus és a demokrácia? Vagy ezek csak fügefalevelek Gusztos úr valóságos hitvallásának leplezésére? Lehet, hogy a másság láttán felgerjedt dühében egy pillanatra megfeledkezett az álcázásról? Boros Sándor Budapest Melegen 50 000 Ft engedmény az első töltésből és még további kedvezmények várják azt, aki most dönt a PRÍMAGÁZ tartály mellett! Hihetetlen ár! Telefonáljon azonnal, vagy keressen fel bennünket a BNV-n a B pavilon 2/B standján, míg az ajánlat meleg!* (06-1) 265-70-04 »Ajánlatunk visszavonásig érvényes. prímagaz ! prímagáz energia @ Energia négy évszakra