Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-21-22 / 221. szám
6. oldal Interjú 1996. szeptember 21., szombat Két deci benzintől az űrkrimikig - Kilencmillió könyv szerzője a Skorpió jegyében - Sci-fiből életmű - És akkor jön egy asszony Néha egészen fantasztikus a valóság is Beszélgetés Nemere István „tudományos ismeretterjesztő” íróval esztergomi otthonában Nemere István, aki sok titokzatos jelenségben érzi meg az írói kihívást, idén tölti be 51. életévét a Skorpió jegyében. A magyar államalapítás királyi városában, Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi házában él. Már legelső bűnügyi történetében, az 1974-es kiadású. A rémület irányítószámában rá lehet ismerni a helyi utcákra, épületekre, a közeli Duna hangulatára, ahogy a későbbi regények sem nélkülözik az „itt és most” ihletét. Több „leg” is fűződik a nevéhez. Huszonegy esztendő alatt 170 könyve jelent meg idehaza mintegy 9 millió példányban. A külföldi és egyéb, idegen nyelvű kiadások száma meghaladja a húszat. Tudomása van egy titokban elkövetett, 200 ezres példány- számú üzbegisztáni kalózkiadásról is, amelyhez nem kérték szerzői hozzájárulásait. Hála az első, lengyel származású feleségének (most a harmadik házasságában él), lengyelből tökéletesen fordít. A mesterséges világnyelven, eszperantóul pedig ír is. A műveket pontos és részletes bibliográfia sorolja fel. Főleg azok a gyűjtök tartanak rá igényt, akik az országos Nemerekönyvklub tagságához tartoztak 1994-ig, amíg anyagilag létezni tudott a hálózat. Valószínűleg a csúcson, 1989-ben életrajzi könyv is megjelent Az „agykápráztató” Nemere István címmel. Hát ez szinte fantasztikus! - kiálthatnának fel az alábbi interjú bevezetéseként. A népszerű írónak számos levelezőpartnere van-A krimik, múlt és jövő kutatásának' írója vagy tudományos ismeretterjesztő szerzője - ahogy önmagát nevezi olykor - nagyon is valóságközeiből indult. Tényleg kirúgták a munkahelyéről az egyik első riportja miatt?- Nem, nem, én hagytam ott a mentőket 1977 tavaszán vagy a nyár elején. A róluk szóló A két deci benzin pedig szeptemberben jelent meg az Élet és Irodalomban. Amíg ápoló voltam a rohamkocsin, addig nem lehetett megírni, hogy üzemanyag-takarékossági verseny zajlott a megyék és az állomások között, és aki a legkisebb fogyasztást tudta kimutatni, az jutalmat kapott. Az mind nem számított, hogy rosszul és lassan mennek a kocsik, nem sietnek a sofőrök, emberek halnak meg a késedelem miatt.-Riporteri anyagot gyűjtött a mentőknél?- Engem nagyon érdekelt ez a világ. Az egész családom egészségügyis volt, az apám mentőfőorvosként dolgozott ti- zenvalahány éven keresztül különböző megyékben. Itt, Esztergomban mindent nekünk kellett csinálni: szülést levezetni éjszakai gyertyafénynél, vagy összeszedni a balesetek áldozatait az útról, akik a kezünk között haltak meg olykor-olykor. Amikor felgyülemlett bennem mindez, leírtam, adatokat gyűjtöttem hozzá. Vagyis nem azért mentem a mentőkhöz, hogy riportot készítsek róluk: és nem csak azért mentem el tőlük, hogy megjelenhessen. Nagy dolog volt az ilyesmi 18 esztendeje. Illetve én nem sokat kockáztattam, de az ÉS főszerkesztőjét hetekig citálták utána az Egészségügyi Minisztériumba és máshová is.- Milyen következményei lettek az ügynek?- Akár értelmesen is alakulhatott volna a folytatás, ha nem olyan, hanem más időket élünk. A Magvető szerződést kötött velem egy riportkötetre. Egész éven át jártam a mentőállomásokat az országban jobbra- balra. Az lett volna a könyv címe: Amikor hallgat a sziréna. A mentők mindenhol megfordulnak, túl sokat látnak a röntgenosztálytól a különleges szanatóriumig. A kiadó igazgatója úgy találta, hogy ezt nem lehet kinyomtatni.-Tehát nem tetszett a mű annak dacára, hogy megrendelték.- Hát persze! Az Egészség- ügyi Minisztérium azt állította, hogy én csupa valótlanságot írtam. A két deci benzin után mégsem indított sajtópert. Ellenben, amikor a tervezett kötetből két kis részlet napvilágot látott a tatabányai Új Forrásban, akkor érdekes módon keresetet adta be. Ideküldtek Esztergomba, a megyei bíróságra egy igen dörzsölt jogászt, aki 30 éve Pesten képviselte a minisztériumot. Vele szemben állt az akkori főszerkesztő, aki még ügyvédet sem fogadott, halvány fogalma sem volt semmiről, és azt hitte, hogy szembe tud szállni az elsöprő gépezettel. Minket nem is hallgattak meg, engem be sem idéztek. A tárgyalást szombaton, munkaszüneti napon tartották, hogy minél kevesebben tudjanak róla. Nem is jött el senki, csak pár ember, véletlenül. Köztük volt a tanúm, mellettem ült a közönség padsoraiban, bármikor készen arra, hogy megerősítse: minden igaz, amit írtam. De nem adj’ isten, hogy szólították volna...- Szóval akkora botrány kerekedett, hogy máig hallani róla. Hívták a Magyar Hírlaphoz, de nem kötötte le magát a rövid életű sajtóműfajokhoz. Szabadúszó lett?- Azzal még várni kellett, mert létezett a káemkának nevezett valami. A közveszélyes munkakerülés intézménye azt jelentette, hogy akinek a személyi igazolványában nem szerepelt valamilyen munkahely, azt bármikor elvihette a rendőr az utcáról. Annak idején itt, a könyvtárban foglalkoztattak félállásban. A hét egy napján pesti szerkesztőségekbe járhattam, amiről azóta sem mondok le. Két esztendő elteltével mégis eljöttem, s akkor sajátos bujkálás kezdődött több mint egy évig. Mert hogyan magyaráztam volna meg egy rendőrnek, aki véletlenül igazoltat, hogy kérem szépen, nekem könyveim jelennek meg, csak éppen a személyimbe nincs beírva semmi. Aztán 1981 elején fölvettek a Művészeti Alaphoz, ami bejegyzett munkahelyet jelentett, és attól kezdve nem volt gondom.-És sorjáztak a könyvek olyan példányszámban, hogy manapság, az öt-tízezres átlagokat tekintve, már alig hihető. Miként érzett rá, hogy milyen témára van szükség?- Lehet, hogy ez nem is az én érdemem, hanem a rendszer hátránya volt. Jó néhány olyan jelenség, amelyről a világban másutt újságok címoldalán fotók jelentek meg, idehaza egyszerűen nem létezhetett. Sosem felejtem el: 1980-tól azért aszalták másfél évig a Neutronakció című kéziratomat a Magvetőnél, mert a felső politikai vezetés akkor még nem döntötte el, hogy nálunk egyáltalán beszélünk-e majd terroristákról, akikről a könyv szólt. Aztán elvittem máshová, a Kossuthoz, ahol pillanatok alatt megjelentették.-Az épp a párt kiadója volt!- Ennek ellenére sokszor egészen bátor dolgokat vállalt. Engem történetesen egy akkori rekordhoz, 120 ezres példányszámhoz segített hozzá.- Mi lehetett a népszerűség titka?- Ha van benne érdemem, csak annyi: én hamarabb fölfigyeltem arra, hogy mi hiányzik, és rögtön neki is futottam. Lehet, hogy mások is észrevették, de ha ötévente írnak egy könyvet, akkor ehhez a műfajhoz lassúak. Vagy túl sok helyen kötötték le magukat. Itt, meg amott egy-egy felállás, ide-oda battyog haverokhoz az ember, és máris szétfolyik az idő, mint ujjaink között a homok.- Ezzel szemben Ön?- Szándékosan ide, Esztergomba, nem pedig a fővárosba költöztem. Leültem az íróasztalhoz, írtam és írtam napi 14 órán át több mint tíz esztendőn keresztül. Előfordult, hogy csaknem havonta új könyvem jelent meg. Néhányan a fejükhöz kaptak: hát ez nem igaz, biztos több szerző van a Nemere név mögött, nem létezik, hogy egy ember annyit írjon.- Én sem nagyon hiszem a napi 14 órát huzamosan.- Általában a kétharmadát írással töltöm. A fennmaradó idő arra kell, hogy folyamatosan figyeljen a világot. A nyolcvanas években elkezdtem azokat a politikai kalandregényeket, amelyek megtörtént eseményekhez kapcsolódnak. Ilyen az észak-koreai atomügy, a nagy svéd fegyverbotrány, Kadhafi ezredes alakja is többször felbukkan nálam, nem éppen dicsérően.- Miként lépett be a fantasztikus regények birodalmába?- A sci-fiben inkább csak halvány árnyalatok uralkodtak korábban, hiányzott belőle a keményebb vonulat. Űrben játszódó, időben távoli krimitörténeteket találtam ki, amelyekben más bolygók lényei is szerepelnek. Hogyan döntsünk mi, emberek akkor, ha valamelyikük egy idegen égitestről bűntényt követ el a Földön, hogy megmentse a saját civilizációját? Erről szólt például a második könyvem.- Hisz abban, hogy külső lények befolyásolnák az életet?- Ha valami istenre vagy más ufóféleségre gondol, akkor nem látom igazán az értelmét. Mondjuk, egy idegen lénycsoportnak - természetesen kivéve a tudományos kísérletet - milyen célja lehetne azzal, hogy hatalmas időt és energiát vesztegessen a nála kevésbé tökéletes, sokkal primitívebb lénycsoport irányítgatására?- Alávetné magát olyan kísérletnek, hogy kiderüljön: esetleg más bolygóról származik, mi volt az előző életében, és mivé lesz a halál után?-Érdekes dolog. Meg vagyok róla győződve, hogy többféle formában és sokszor vagyunk, vagy szinte örökké kör- forgunk. De amikor halvány lehetősége nyílna rá, hogy ennek valamiféle bizonyítékát szerezem, mindig visszatorpanok. Nem biztos, hogy jó dolgokat tudnék meg valamikori magamról, vagy az előző életemről. Ezen kívül még inkább félek attól, hogy bárki csak öt percre is hatalmat szerezzen fölöttem, ami ellen nem tudok védekezni. Ezért soha nem mentem el hipnózisra. Körforgás lehetséges, de nem azt mondom, hogy pontosan ki lenne jelölve a sors, hogy nincs szabad mozgásterünk. Abban viszont van valami, hogy bizonyos dolgok mintegy előre elrendelik az élet egy-egy részét. Franciaországban negyvenezer embert vizsgálva bebizonyosodott, hogy mennyire döbbenetes a születési csillagjegy hatása az életútra, foglalkozásra.- Mi jellemző a Skorpióból Nemere Istvánra?- A hatalmas munkabírás, nagy kitartás, ambíció és becsvágy, hogy minden áron előbbre jussak. A pozitív oldal mellől nem hiányoznak ellentétes kicsengések sem. A Skorpió másokat is megszurkál; ugyan magának teszi fel legmagasabbra a lécet, aki alatta marad, azt nem becsüli igazán.- Mennyit olvas a nagy becsvággyal megáldott író?- Sokat. Naprakészen igyekszem tudni mindenről, nézem a tévéadásokat, hallgatom a rádiót, jegyzetelek a készülő könyvekhez és cikkekhez, hogy nem maradjak el.- Melyik újságot veszi kézbe?- Most csak a Magyar Hírlapot és a Magyar Nemzetet. Nem rendszeresen, de többnyire a 24 Órát is olvasom. Meg nagyon sok hetilapot, hiszen írok is nekik. Körülbelül 18 újságnak dolgozom a Zsarutól az autós szaklapon át a Gyöngyig, amelyik jobb sorsra volt érdemes. Kár, hogy megszűnt, Tóvidék címmel 30 részes családregényem jelent meg a lapban, az olvasóknak kellett kitalálni a szerző nevét. De ezt már, sajnos, nem tudhatják mg a Gyöngyből.- Milyen jövőt jósol az újságnak, könyvnek és a sajátos írói műfajainak?-Először azt kellene mondanom, hogy ilyen szempontból rossz időben születtem, mert úgy tűnik, hogy az írásnak lassan befellegzik. Bár a képi- ség, a látvány uralma következik, mindenesetre néhány évtizedig biztosan lesznek olvasók, sőt akkor is, ha már teljesen más divat jön. Viszont léteznek olyan műfajok, mint a sci-fi, amelynek nem halnak meg, legfeljebb vizuális irányba sodródnak. Megeshet, hogy ami még a jövő irodalma és ismeret- terjesztése, végül a mindennapok irodalmává válik.- Ha az idegen lények meghatározó erejében nem, akkor kiKben hisz? Talán a nőkben?- Ahogy a férfiak mondani szokták egy bizonyos kor után: rengeteget köszönhetünk nekik. Valamiféle más világlátásra tanítják az embert. Elsimítgatják azt az érdességet, ami a világ és köztünk van. A nők igen sokféle módon hatottak rám: meg merem kockáztatni, hogy jobban, mint a férfiak. Ők más részét figyelik, élik az életnek, mint mi. Ez néha ellentéteket okoz, máskor viszont jó. Természetesen engem is rettentően dühítettek bizonyos dolgok adott pillanatban, és akkor jött egy asszony, aki azt mondta: nyugi, nyugi, majd elmúlik, megváltozik. Valahogy fiata- labban is bölcsebbek, mint mi. Azt hiszem, hogy a férfiak eléggé bebizonyították az elmúlt 2-3 ezer év alatt - amíg egyértelműen miénk volt a világ irányítása -, hogy nagyon sok minden elrontottunk.- Mi lenne, ha mostantól egy női világ venné kezdetét?- Nem is túl eretnek a gondolat. Úgy tűnik, hogy a nők jobban bele fognak szólni az eseményekbe, a történelembe. És akkor lágyabb, szelídebb lesz sok minden abból, ami most éles, sarkos a világban.- Újabb könyv lesz belőle?- Erre még nem tudok semmit válaszolni. A nyolcvanas években Az anyák éjjel sírnak című regényemben már szembesítettem a világon változtatni akaró férfias nézeteket, illetve a másikat, amely szerint úgy kell leélni az életünket, hogy a végén el tudjuk mondani: nem ártottunk senkinek. Aztán tavaly jelent meg két kiadásban is az Álmomban hozzád futok. Életemben először megpróbáltam magam nőnek képzelni. Ám lehet, hogy nem utoljára. Sztrapák Ferenc Üj folytatásos regény a Nógrád Megyei Hírlapban ! Leszámolás Hamarosan új, szenzációs regényt olvashatnak lapunk hasábjain. A népszerű író, a fantasztikum világának szakavatott és régóta elismerten kitűnő ismerője Leszámolás címmel megjelent regényét ezentúl önök is elolvashatják lapunkban. Izgalomban bővelkedő cselekmény, fantasztikus fordulatok, pergő események színesítik a regényt, a már jól megszokott „nemerei” stílusban. Nemere István könyveivel
