Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
2. oldal Megyei Körkép 1996. szeptember 3., kedd Otthonos légkörben készülnek az életre Taron az intézeti gyerekek Kaszárnya helyett családi ház- Többen féltek tőlünk, fenntartással fogadtak bennünket, mondván: mi lesz ebben a faluban, ha itt laknak majd az intézeti gyerekek. Valószínű azért mondták, mert nem ismerték a családias légkörű, új módszerű gyermeknevelést. Szerencsére egy hét elteltével megszűnt a velünk szembeni előítélet, nincs érdemi konfliktus, közvetlen baráti kapcsolat, viszony alakult ki a helyi gyerekekkel - mondja többi között a befogadás előzményeiről, a» azóta bekövetkezett változásokról Osgyáni Lajosné, a tari gyermekfelügyelő, a Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet munkatársa. Ahol beszélgetünk, egy négyszobás, kertes, családi ház, a bátonyterenyei intézet két és fél millió forintért megvásárolta, átalakította. Az épületben nyolc leány és hét intézeti fiú él közvetlen légkörben, jó körülmények között. Nincs kiszolgálás A meghittségnek eme kis szigete annak a kormány- intézkedésnek tulajdonítható, amely a nagy létszámú, kaszárnya jellegű intézetek helyett a családias nevelésre való áttérést szorgalmazza. Országos programról van szó, amit mindenki másként, lehetőségeinek és körülményeinek megfelelően valósít meg.-Tizenöt gyerek és hat felnőtt lakik itt, falusias légkörben s ennek megfelelő életvitellel. Akárcsak egy vidéki szülői házban. Három felnőtt foglalkozik a gyerekekkel, egy állandóan éjszakás. A családi házas nevelés előnye, hogy a gyerekek saját maguk teremtik elő, amire szükségük van, szemben az intézeti élettel, ahol kiszolgálják őket -utal a Taron is bevezetett gyakorlat újszerűségére a gyermekfelügyelő. Két szoba van a fiúknak, kettő a lányoknak, mindegyiket ők tartják rendben. Külön fürdőszobával is rendelkeznek. Olyan ikerpárok, fiú- és leánytestvérek laknak itt, akiknek senkijük sincs. Közülük tizenegy cigány. A legkisebb négyéves, a legidősebb érettségizett. Főznek, mosnak- Az iskolában osztálytársaik elfogadták őket, az a vélemény, hogy tisztelettudób- bak, mint a helyiek, köszönnek, nem randalíroznak- kér ismét szót a gyermek- felügyelő, majd így folytatja:-Mosnak magukra, megtanulnak főzni, ellátják magukat friss kenyérrel, kalácscsal, elintézik a postai dolgokat, a Duna-discontból vá- sároltakat ők pakolják a helyükre. Leszedik a kertben a gyümölcsöt, segítenek a befőzésben.- Nem kell zárni előlük semmit sem - érzékelteti az együtt lakó fiatalok legfontosabb jellemzőjét Osgyáni Lajosné.- Mindezt annak érdekében tesszük, hogy ha kikerülnek innen, az eletben is megtalálják a helyüket, tudjanak magukról gondoskodni, spórolni, beosztani, tervezni. A költségvetés szerint havonta százötvenezer forintból gazdálkodik a család. Ebből kell előteremteni az ennivalót, a cipőt, a ruhát, fizetni a rezsit.- Kínosan ügyel mindegyikük arra, hogy jól viselkedjen, ne járassa le társait, ne kelljen miatta bármelyiküknek szégyenkeznie - hangsúlyozza a gyermekfelügyelő. Biztos kenyér lesz Jól érzem itt magam, családiasabb a hangulat, mint az intézetben. Vásárolni is járok, Karcsi bácsitól pedig megtanulgatom a bicikli javítását. Most az elsősegélyt tanulom könyvekből - fogja tömören össze véleményét a vele való találkozáskor Bari Gusztáv, majd arra a kérdésre, hogy hiányoznak-e a szülei, így válaszol:-Nem izgat ez a kérdés, nekem itt nagyon jó. Bari Lívia egyetért testvére mondandójával. Virág János és József üvegfúvó tanulók, felhívás alapján jelentkeztek a salgótarjáni Öblösüveggyárba. József második évfolyamos, János most kezdi a szakmunkásképző iskolát.- Biztos kenyér lesz a kezünkben - állítja határozottan József. -Jól érzem itt magam, apukám meghalt, testvéremmel itt találtunk egymásra. Venesz Károly Séta a mezőgazdasági vásáron Érik a vitamingazdag kivi. Ezt a marhát alaposan felszarvazták. FOTÓ: RIGÓ TIBOR Megannyi finomság a gyarmatiak standján. Ezzel könnyű betakarítani a cukorrépát. *—— Az OMÉK-et először rendezték vidéken. Képünkön a Gödöllői Agrártudományi Egyetem. Juhász Gáboron biztosan nem múlik Lesz-e városgazda Pásztón? A Hírlap postájából ] A Pf. 96 - A Hírlap postájából ■ az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Jövőt érdemlő múltidézők- Helyben nem volt más munkalehetőségem. Arra nem vállalkoztam, hogy lakóhelyemtől, Pásztótól 80-100 km-re árokásást, kábelfektetést végezzek, sőt a pénz sem lett volna több. Viszont egyre jobban megszerettem ezt a munkát, a polgármesteri hivatal műszaki osztályán is bíznak bennem, önálló feladatokat is végezhetünk -mondta Juhász Gábor, a 15-20 fős közmunkás munkacsapat vezetője, aki 1992- töl tudja, érzi, milyen a munkanélküliség keserű kenyere, aki 23 évig dolgozott a pásztói Élgépnél, 17 évig pedig lakatos-hegesztő csoportvezető beosztásban. A cég felszámolásakor került az utcára. ír barátság Nem tartozik a tétlenkedést kedvelők közé. A hosszadalmas munkanélküliséget, amikor csak lehetett megszakította, hogy szakmájába dolgozzon. Kilenc hónapig a pásztói Szerszám- és Gépgyártó Kft.-ben kereste kenyerét, később pedig kisegítő szakmunkásként a technikai szerelést végző ír szakmunkások mellett bizonyította tudását az Avonmore Kft.- ben. Ennek is köszönhető a kialakult baráti kapcsolat, amely azóta sem szakadt meg. Nemrég Máltáról kapott egy üdvözlőlapot.-Nyitott szemmel járjuk a várost, ennek ismeretében esetenként mi határozzuk meg feladataink sürgősségi rendjét. Tevékenységük közül szívesen említi az idei nagy fegyvertényüket, a millecentenáriumi park és a városkapu megépítését.- Bognár Béla asztalos műhelyében, az ő segítségével állítottuk össze a kaput. Mint rajzot ismerő ember, néhány dologra a kivitelezés során felhívtam a figyelmet, amit elfogadtak. így is fogalmazhatok: - Kétféle szaktudás talált egymásra. Önzetlenül a városért-Az embereknek van szívük. Önzetlenül, anyagi ellenszolgáltatás nélkül cselekedtek a városért. A Veréb nevű fuvarozó saját kocsijával, ingyen szállította az erdőből a városkapuhoz a tölgyfát. Sánta Kálmán, a képviselőnő félje először háromnapos segítséget ajánlott fel, végül az első perctől a befejezésig velünk dolgozott. Kocsis József tüzép-tulajdo- nos, a felállításhoz szükséges toronydarut biztosította ingyen. Hosszú lenne felsorolni, kik milyen aprónak tűnő, de eredményes cselekedettel járultak a város eme kedves színfoltjának kialakításához. Egy éve mondják-Mi is gyakran mérgelődünk a betoncsészék felborítása, a zsenge fák letörése, a szemét- gyűjtők feldöntése miatt. Nem tudom, kinek nem tetszett a múzeumkertben a Rajeczky Benjamin-szobor. A festéket csak nagyon nehezen tudtunk eltávolítani róla.- Az általános vélemény szerint Ön alkalmas a városgazda tisztség ellátására. Elvállalná, ha felkérnék?-Egy éve mondják, rajtam nem múlik... A közelmúlt egymást követő két napján két találkozón vehettem részt. Az egyiket Haj- dúhadházán, a másikat Rónabányán rendezték. A rendezvényekben az volt a közös, hogy mindkét helyen a baráti kör tagjai voltak együtt, s itt is, ott is dicséretesen nagyszámú részvétellel. Ötvenéves évforduló A Hajdúhadházi Gyermekváros, az ország első gyermekvárosa, ötven évvel ezelőtt alakult. A nem mindennapi évforduló nagyszerű rendezvényeit a gyermekváros hajdani, ma már nagyanyányi, nagy- apányi növendékei tervezték és szervezték. Az ötvenéves évfordulóra, mint régi gyermekvédő pedagógus kaptam meghívást, Nógrádból Hajdúba, amiben nincsen semmi különös, hiszen a gyermekvédelem egyetemes, a gyermek- védelem hivatás! és -csupa nagybetűvel- „HATÁROK NÉLKÜL!” A hajdúhadházi évfordulót követő napon pedig a jelen és elszármazott rónabányai lakosok baráti körének összejövetele jelentette az újabb ünnepet. Mint a baráti kör tiszteletbeli tagja, a meghívásnak itt is, miként Hajdúhadházán, nem kis várakozással tettem eleget.. S elmondhatom, hogy mindkét ünnep minden várakozásomat messze felülmúlta. Hajdúhadházán megható volt látni, hogy hatvan, hatvanöt körüli, ezerféle foglalkozású és képzettségű emberek mennyire tudtak egymásnak örülni. Hogy a hajdani társak azonos sorsa milyen nagyszerű barátságokat kovácsolt, s hogy ezek a barátságok a letűnt évtizedek alatt tovább szilárdultak, még psszetartóbb erővé váltak! Hogy a volt növendékek mekkora izgalommal keresték a régi tanulószobát, az ebédlőt, a hálószobákat! Ádám Zsigmond példája Egyszóval, a háború vihara által szétzilált családi otthonokból kiszakadt akkori gyerekek milyen őszinte, szinte negy- ven-ötven évet visszafiatalodott szívvel emlékeztek az elvesztett kis család helyett a megtalált nagy családra, a védelmet, érzelmi és anyagi biztonságot adó új otthonra^ az első magyarországi gyermek- városra! S amikor Adám Zsig- mondra, a gyermekváros alapítójára és első igazgatójára emlékeztek, én is szívhez szólóbbnak éreztem az ünnepet, hiszen a bátonyterenyei nevelőotthonunk névadója éppen Ádám Zsigmond, a kiemelkedő gyermekvédő pedagógus, a Hajdúhadházi Gyermekváros alapítója és első igazgatója! Rónabányán ugyancsak nem kevésbé volt megható, ahogyan a még ott élő és onnan az ország szinte minden részébe, sőt külföldre is elszármazott rónabányaiak örültek egymásnak! Hogy a mesz- szire költözöttek is eljöttek, -sa baráti kör megalakulása óta évenként eljönnek- hajdani pátriájukba, a szülőfaluba, amelytől a jelek szerint, soha nem tudnak, de nem is akarnak elszakadni. Ismét találkozunk A szervezők, élükön az immár „őshonos” volt rónabányai iskolaigazgatóval, Palkovics Gyulával, gazdag és élvezetes programot állítottak össze a felnőttek részére és azok jelenlévő gyermekei és unokái részére is. A sokszínű programból kiemelésre és külön említésre érdemes az „Ismered Rónabányát, környékét és múltját ?” című afféle szűkebb honismereti TOTÓ, amit fiatalabbak, idősebbek és még idősebbek egyaránt szinte diákos lelkesedéssel és sajátos „vizsgadrukkal” töltögettek ki zömében jelentős találatarány- nyal. Pedig a környékre jellemző igencsak fogas -földrajzi, a településre jellemző, csaknem a századelőre visszanyúló történeti, kulturális, sport és egyéb - kérdések meglehetősen kemény próbát jelentettek a lelkes és igen szépszámú „totózó” számára. A nyertesek méltán voltak büszkék elért eredményükre, hiszen a szeretett szülőfaluból és annak festői környezetéből „vizsgáztak!” És tartott a közös beszélgetés, visszaemlékezés, énekel- getés, tánc az esti órákig, amikor a Kecskemétre, Balaton- tomajra, Szarvasra, Egerbe, Budapestre, Kismarosra, Erdőkertesre, sőt Belgiumba utazók azzal búcsúztak egymástól és az itt lakóktól, hogy „Jövőre ismét találkozunk!” Oázis a mai sivárságban Azt mondjuk, hogy a társadalom alapsejtje a család. Úgy gondolom, ezeknek a sejteknek, mint építő téglácskáknak az egyik, s igen jelentős kötőanyaga a barátság. A barátság összetart, s mint a két találkozó példája igazolja, hosszan tart! S éppen a tartósságában van az igazi értéke, a társadalomformáló ereje! A rónabányai találkozóról megjelent írásának a Nógrád Megyei Hírlap újságírója a „Múltidézők a messzeségből” címet adta. Úgy vélem, ez a cím teljességgel illik a hajdúhadházi baráti kör találkozójára is. Hiszen mindkét helyen múltat idéztek a jelenlévők, mégpedig szép múltat! S akiknek ilyen múltjuk van, azok a jövőt is érdemlik! Nem szeretnék túlzottan patetikusan fogalmazni, de, úgy érzem, hogy ezek a baráti találkozók, az ilyen baráti találkozók enyhet adó oázist jelentenek a ma sivárságában, emberséget példáznak az embertelenségben! És okulásul szolgálhatnak sokunknak, netán, még a sokunk által választott honatyáknak is! Dr. Ponyi Béla Salgótarján V. K.
