Nógrád Megyei Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14-15 / 215. szám

1996. szeptember 14., szombat Mozaik 7. oldal Jól van, Jacko, csak táncolj! Mostanság megasztárok köröz­nek hazánk légterében. Igen, megasztárok, így hívják őket, ez valamivel többet jelent, mint az egyszerű világsztár jelző. Szóval, jönnek szépen, lendületesen, le- szállnak itt néhány órára, meg­töltik sztorikkal a médiákat, be­kapcsolják playback-re az erősí­tőket, ezután kiürítik a kasszát, majd tovarepülnek. Mi földre vet­jük magunkat előttük, odaadjuk a félhavi fixünket, ha kell, kirakatot is törünk, tüntetünk, megéri. Per­sze, kell egy kis kikapcsolódás, könnyebb lesz így eljutni Euró­pába. Mennyi híresség járt nálunk, hihetetlen: a három tenor, a Tina mama, a pápa, a spanyol király, hogy a tarjám ugrógála olimpiai bajnokairól, vagy Jabbar kosa­rassztárról ne is beszéljünk. És hát, kedden eljött hozzánk sze­mélyesen Michael Jackson, a popisten is. Üdv neked, Jacko! * * * Aki egészen közelről akarta látni, megtehette, ha délután háromtól öt és fél órán át ott dekkolt a nép- stadioni színpad tövében. Mert­hogy, jó órás várakoztatás után, este nyolc óra negyvenkor lépett a színpadra. Érdekes, jártam tu­catnyi koncerten, s a fő attrakció mindig nyolc óra negyven perc­kor kezdődött. Arra gondolok, valamilyen tömegpszichológus találta ki ezt az időpontot: itt sza­kadna el éppen a türelem cérnája, robbanna..., és akkor hatalmas tűzijáték, fergeteges hangerő, a videó-kivetítőkön egy időutazás keretében végigpörög képekben a világtörténelem, durrannak a petárdák, jön, jön egy űrhajó, már ott dübörög a színpad szélén, és megérkezvén kiszáll belőle aranyszínű űrruhában maga Mi­chael Jackson. Harmincnyolc éves, régi muzsikus családból származó amerikai állampol­gár. Foglalkozása: megasztár. Ez kiderül a koncert minden mozzanatától. A színpadot ötven kamionnyi cuccból állították ösz- sze, három videovetítő gondos­kodik az ötvenezres közönség vi­zuális élményeiről. A hang- és fénytechnika fantasztikus szín­vonalat produkál, az az érzése az embernek, hogy minden play- back-ről jön, annyira profi. (Tényleg, playback-ről jön?) Szóval, minden a helyén van. Jacko a húszméteres szobra és több tucat biztonsági őr árnyéká­ban futkos, táncol, énekel. Kö­rülbelül tizenkétszer öltözik át. Minden mozdulata precízen ki­dolgozott, mintha egy számító- gépes program vezérelné. Még akkor is, amikor elsírja magát a színpadon - miközben a kivetí­tőn testvéreit, szüleit láthatjuk -, vagy amikor egy lány fölszaladt hozzá a színpadra, hogy táncol­janak egyet. Ott volt természete­sen Misu, a törpe is, sok-sok gye­rekkel. Majd a We Are the World közepette érkezett egy tank is a színpadra, s a belőle kiugró ka­tona le akarta lőni Jackót. Édes istenem, sikongatott a tömeg, s csoda lön: egy kisgyerek egy szál virággal a kezében megállította azt a csúnya gyilkost. Fellélegez­tünk, aztán hörpintettünk egyet a száznyolcvan forintos sörből, él­veztük tovább a műsort. Szerettünk volna még hallani Jackotól egy „Jó estét, Budapest­et, de beértük volna egy „Sziá”- val is, ám ő nem szólt hozzánk magyarul. Igaz, angolul többször mondta, „ájlávju”, amit mi jóleső érzéssel nyugtáztunk. Hiszen volt, aki tíz-tizenöt ezer forintot is fizetett azért, hogy ezt hal­hassa. Beat it, Black or White, jöttek a nóták egy-egy szünettel, a Thrillertől a History-ig, még egy Beatles-feldolgozásra (Come Together) iS futotta erejéből. Profi hangszerelésben, tökéletes intonációval, pazar fényeffektu­sokkal. Akinek nem volt elég a show- ból, az hazafelé kétezerért pólót vehetett, kazettákat hatszázért, CD-lemezeket két és fél rongyért kínáltak. Aztán átvánszorogtunk a tömegen, s irány haza. (A mun­kahelyen kivettük a táppénzna­pot, ahogy illik.) Jacko a két és fél órás koncer­ten elfáradt, úgy hírlik, el sem ment á tiszteletére rendezett fo­gadásra, pedig a Fradi-focistáktól Friderikuszig mindenki ott várta. Kár érte, láthatta volna, hogy mi is milyen jól állunk a sztárok dolgában. Éttől több szerencséje volt a magasugróbajnok Charles Austinnak, akit a koncert előtt fogadott a popkirály. A félszeg, bátortalan olimpiai bajnokot, hallgatván a dicséreteket, így vigasztalta meg: „Lehetek én akármilyen sztár, olimpiai baj­nok biztosan nem leszek.” Hát, Jacko, ahogy elnéztem azt a népstadionbeli bulit, azt mondom, még bármi lehet belő­led! Tanka László „Azt hittem, álmodom, ami­kor Michael Jackson ügy­védje felhívott. Azt mondta, össze kell adnom Michaelt és Lisát. Arra kértem őket, utaz­zanak a Dominikai Köztársa­ságba” - emlékezett vissza Hugo Alvarez Perez anya­könyvvezető, aki Michael Jacksont és Lisa Marie Pres- leyt 1994. május 26-án össze­eskette a dominikai La Vegá- ban. - „A leendő házaspár két testőr, egy ügyvéd, valamint a tanúk, Eve Darling és Thomas Keough társaságában érkezett meg 24-én Punta Aguila-ba. Pontosan tíz órakor össze­adtam őket. Arra a kérdésre, hogy szeretik-e egymást, amíg a halál el nem választ, spanyolul mondták ki az igent, bár nem hangzott va­lami meggyőzően. Jackót gyermeki öröm fogta el, a hi­vatalos 53 dollár mellé még kétezret adott a tizenöt perces szertartásért.” (Nora Maclaine: Michael Jackson című könyvéből) We Are the World (Mi vagyunk a világ) „Eljö az idő, mikor halljuk a hívást I S a világnak össze kell fogni / Hisz emberek haldoklónak Oh, itt az idő, segítsünk az életen / amely mindenki­nek a legnagyobb ajándék / Nem hazudhatunk nap mint nap / majd valaki valahol segít Mi mindannyian Isten nagy családjába tartozunk S a szeretet az, mire min­denkinek szüksége van...” Jackson milliói Lemez szám Megj. éve Eladott pld. (mill, darab) Off The Wall 1979 11 Thriller 1982 45 Bad 1987 22 Dangerous 1991 23 History* 1995 11 *1995 végi állapot Forrás: Sony Music/Financial Times Egyszer választunk Nógrád szépét, rá egy hónapra Magyarország legszebb lányai vetélkednek a József Attila Művelődési Központban Két választás Salgótarjánban Divatosan szólva, „nem pis­kóta” az, amibe a megyei szépségversenyeket évek óta rendező stáb idén belevágott. A megyei döntő után egy hó­nappal ők rendezik meg a Miss Universe Hungary 1997 országos döntőjét. Október 18-án Nógrád szépe, novem­ber 16-án ország szépe vá­lasztás lesz Salgótarjánban. ’93 Miklós Viktória éve volt Mint azt Mezei Istvántól, a versenyek. „hagyományos” há­zigazdájától megtudtuk, nem­sokára indul a televíziós kam­pány: péntekenként a Szieszta című műsorban 5-5 perces kis reklámfilm harangozza majd be az országos döntőt. Elmondta azt is, hogy azért esett „ránk” a versenyt rendezők választása, mert az évek óta figyelemmel kísért versenyek színvonala megnyerte tetszésüket. Mezei István szerint a műsor már ösz- szeállt, biztosnak mondható a műsorvezető személye is, ám amíg a szerződéseket nem kötik meg, hadd’ legyen a közremű­ködők neve meglepetés. Nem újdonság, hogy az idén ismét az egykori Nógrád szépe, Szilágyi Leonóra lesz az, aki felkészíti majd a lányokat a versenyre. Azokat a lányokat, akik az alábbi tájékoztató elol­vasása után vállalkoznak a megmérettetésre, bíznak szép­ségükben, készek a megye és az ország előtt megmutatni bájai­kat. Nos, a szervezők azon höl­gyek jelentkezését várják, akik 1997. február 1-jéig betöltik 18. életévüket, illetve ezen időpon­tig nem töltik be a 27. életévü­ket, valamint magyar állampol­gársággal és Nógrád megyében állandó lakással rendelkeznek. A jelentkezés további feltéte­lei a következők:- a kivágható személyi adat­lap kitöltése és visszaküldése,- egész alakos, lehetőleg színes fénykép, melyen az arc­vonások is kivehetők,- 800 Ft-os nevezési díj befi­zetése rózsaszínű (postai) pénz­feladási utalványon a József At­tila Művelődési Központ cí­mére (3100 Salgótarján, Fő tér 5.). A jelentkezések beérkezési határideje: október 1. (kedd), 20 óra. Jelentkezésüket szintén a fenti címre várják személye­sen, ill. levélben. Felhívjuk azon hölgyek fi­gyelmét, akik megyénkből a Miss Universe Hungary 1997 versenyre szeretnének jelent­kezni, hogy a Nógrád szépe 1996 versenyre való jelentke­zéssel szerezhetnek jogot a Miss Universe Hungary 1997 verseny döntőjébe jutásra. A versenyen való részvételt kizáró ok, ha férjezett, elvált, gyermekes, valamint, ha akt-, vagy hasonló jellegű felvétel készült korábban Önről, illető­leg ilyen jellegű jogokat adott el bármely médiának! s»™* $ «S Török Miléna ’94-ben győzött Idén ősszel két ízben sorakoznak fel szép lányaink a „Józsi" sokat látott színpadán Ki vidám, kit áthat a verseny izgalma — Wk‘;h Jelentkezési lap a NÓGRÁD SZÉPE ’96 szépségversenyre Családi és utónevem: Születésem helye:. . . Ideje: 199. ... év. Lakcímem: ................... I skolai végzettségem:. Foglalkozásom:............. M ellbőségem:................ D erékbőségem:............. C sípőbőségem:................ K onfekrióméretem:. . . Cipőméretem:................ H obbim:....................... hónap. Nyelvtudásom:. . . Szemem színe:. . . Hajam színe:.... Magasságom:.... Fürdőruhaméretem: Súlyom:................... . nap Cím: József Attila Művelődési Központ, Salgótarján, Fő tér 5. Részt kívánok venni a Nógrád Szépe ’96 versenyen, a verseny feltételeit elfogadom. 1996.. . . .hó. . . nap aláírás

Next

/
Thumbnails
Contents