Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-10-11 / 187. szám

4. oldal Műsorajánlat 1996. augusztus 10., szombat MINI KRIMI John Z. Culver: Injekciós banánhéj Meleg nyári vasárnap délután volt, aki még nem járt augusztus­ban Londonban, el sem tudja képzelni, hogy a ködös Albion fővárosában ilyen kellemes is le­het az időjárás. A Temze lassan hömpölygőit rakpartok közé szo­rított medrében, a nevezetességek körül turisták nyüzsögtek, a pub- ok pedig tömve voltak emberek­kel. A külvárosi dokkok között azonban egy fiatal nő hullája ke­rült elő a vízből. Johnson felügyelő kelletlenül kászálódott ki a kocsijából, né­hány nappal korábban tért haza Spanyolországból, ahol egészen jól megszokta a délutáni sziesztát. Most azonban megzavarta őt egy telefonhívás a Scotland Yardról. A hullát ránézésre megismerte: körzetének egyik széles körű is­mertségnek örvendő örömlánya volt az. Rövidujjú blúz volt rajta, a karján pedig több tűszúrás nyoma látszott, bizonyítva, hogy a lány erősen kábítózott. A rend­őrorvos, aki egyenesen a Yardról érkezett, már végzett a helyszíni vizsgálattal, s átadta helyét a nyomvizsgálóknak.- Megállapította a halál beáll­tát, doktor? - Kérdezte köszönés helyett Johnson.- Rossz kedve van? - fordult felé az orvos.- Inkább maradtam volna ott­hon. Mi a helyzet a lánnyal? Is­merem, Linda Smidtnek hívták.- Tegnap estétől lehet a folyó ban. Ahogy a karjait elnézem, akár kábítószer túladagolás is vé­gezhetett vele. Okosabbak persze csak a boncolás után leszünk. Holnap ilyenkor... Johnson rövidesen meglátta a dokkok között érkező MacNa- mara főfelügyelőt, a főnökét.- Átadjuk az ügyet a kábszer ügyosztálynak - vakarta meg a fejét - a lány karját látva.- Egészen biztos, hogy az volt. Ismertem. De valamit szeretnék előtte kinyomozni...-Holnap reggelig ráér a do­log? Előbb úgysem tudjuk átadni az ügyet.- Talán annyi idő sem kell. Johsonra nem volt már szük­ség a hulla megtalálásának hely­színén, ezért kocsiba ült, és a Soho egyik utcájába hajtott. Le­parkolt az egyik ház előtt, felment a lépcsőn, és bezörgetett az egyik tetőtéri lakás ajtaján. Sokadik erő­teljes kopogtatásra végre egy re­kedtes női hang szólt ki:- Ki az?- Rendőrség! Nyisd ki! -Dör- rent rá Johnson hangja. Kulcs fordult a zárban, s egy kócos, fekete hajú, középtermetű lány nyitotta résnyire az ajtót. Zöld köntöse szétnyílt egy kicsit a mellén, ahogy előre hajolt.-Lindát keresem - mondta Johnson.- Nem láttam tegnap óta. Tudja, főnök, nem ritkaság ez a mi szakmánkban - tette hozzá gúnyosan a lány.- Suzy, ne játszd az eszedet, engedj be.- Mernék mást tenni?-Tudod-e, hogy Linda meg­halt? - Nézett mélyen a lány szemébe Johnson.- Nem - felelte a lány, és lero­gyott egy fotelbe. - Nem tudok róla semmit. Semmit, érti? - Or­dított fel váratlanul, és fejét hátra­vetette az ülőalkalmatosság hát­támlájára.- Ne borulj ki - mondta neki szárazon Johnson. - A stricijéről mit tudsz?- Semmit - válaszolta reked­ten a lány. Gondolom még otthon van.- Ajánlok valamit kislány! - A felügyelő elkapta a köntös gallér­ját, maga elé húzta a lányt, és mé­lyen a szemébe nézett. - Lődd be magadat még egyszer utoljára, mert egy darabig nem jutsz kábí­tószerhez! Kurválkodásért holnap lezáratlak egy pár napra, amíg mindent be nem vallasz. Amikor könyörögsz majd egy adag hero­inért, olyan leszel, mint a leghit­ványabb birka a vágóhídon... Most pedig elkapom Fredet - egyenesedett fel. Durván visszalökte a lányt a fotelbe, az ajtóhoz lépett, kivette a kulcsot a zárból, zsebre vágta és lement a lépcsőn. Az épület alagsorában egy sze­rény bár működött: a lányok, Suzy is, Linda is itt szedték fel ügyfeleik nagy részét. Utána nem kellett messzire menniük, csak a kis manzárdlakásig. Johnson leült a bárpulthoz, sört rendelt, és csendesen iszogatott egy órán át. Akkor aztán felállt, és visszament a lakáshoz. Zsebében megkereste a kulcsot, de nem volt rá szükség: az ajtót nyitva találta. Suzy a fotelben ült, csapzott, fekete haja a szemébe lógott, arc­vonásai csodálatosan kisimultak. Szemmel láthatóan bódult bol­dogságban úszott. Johnson leült vele szemben, és csendesen megkérdezte:- Ki ölte meg Lindát? Suzy himbálni kezdte a felső­testét, s csak néhány perc múlva válaszolt:-Én! Megháromszoroztam a tegnap esti heroinadagját... - durván felnevetett. - Amikor ki­szenvedett, betettem a csomagtar­tóba és a rakpartról a Temzébe löktem. És tudod miért? Örököl­tem tőle egy első osztályú ügyfe­let. Életem végéig el fog tartani az a vén marha, és mindent én fogok örökölni utána! A lány még akkor s vihogott, amikor Johnson a kocsijába ül­tette, hogy a Scotland Yardra vi­gye... Szombati rádió- és televízióműsorok I Vasárnapi rádió- és televízióműsorok 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Kertbarátok. 8.05 M0- sorszemle. 8.25 Kopogtató. 9.05 Családi tükör. 9.35 Forró ókm 10.05 Valahol valaki. 10.35 Szájko­sár. 11.05 Magánrendelés. 12.00 Déli krónika 12.30 Faluról fajura 13.05 Új Zenei Újság 13.40 Öt kontinens száz bot­ránya 14.05 Oxigén 14.55 Műsorajánlat 15.05 Irodalmi újság 16.00 Tizenhat óra 17.30 Népzenei portré 18.00 Esti Krónika 18.20 Előfutam 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi levelesládája 20.05 Közvetítés a Játékszínből 21.49 Császár Angela san­zonokat énekel 22.00 Késő esti krónika 22.20 Fővonal 23.05 Azok a rádiós évek PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 A szeretet közös­ségei. 6.35 Ugródeszka 9.03 Iránytű. 9.30 Operettparádé. 10.00 Párkeresö. 11.00 Hírek. Időjárás. 11.03 Útközben. 11.05 Rímzenei kaleidoszkóp. 11.35 ízes történe­tek. 1200 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.03 Állomáskereső 13.14 Daráló 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés 14.00 Szív küldi. 14.45 Zsebrádiószínház 15.00 Hírek. Időjárás 15.20 Társasági magazin 16.00 Szuper show-s! 16.58 Útközben 17.00 Hírek. Időjárás 17.03 Szórakoztató szabad sáv 17.45 A Júdás együttes ne­gyedórája 18.00 Latin-amerikai klub 19.00 Hírek. Időjárás 19.03 Nemzetközi slágerlista 20.00 Sportkoktél 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A Relax együttes jazz­hangversenye 22.00 A BBC koncertfelvéte­leiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó 0.15 Éjszaka 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Cartoon Network Maci Laci kincset keres Merlin varázsló elvesz­tett varázskönyve A bolygó kapitánya A vulkán dühe Tom és Jerry Az egér-macska 9.05 Szókimondó 10.00 Nagyfák 11.35 Ó-Európa 12.00 Déli harangszó 12.05 Família Kft (ism.) 12.30 Borostyán (ism.) 13.20 Megperzselt szívek 16/7. rész 43' (ism.) 14.05 Válaszolunk, a nézők telefonjaira 14.30 Családi mozidélután a Disneyvel 16.10 Játék határok nélkül 96 16.25 Szeret, nem szeret 17.15 Celia 6/3. rész: A nyár 18.10 Álljunk meg egy szóra! 18.20 Mlllecentenáríumi híradó 18.30 Szerencsekerék 18.55 Süni és barátai Lomtalanítás 19.15 Klip-mix 19.30 Híradó 20.01 Telesport 20.10 MC 20.20 Vers mindenkinek 20.30 Tű a szénakazalban (angol film) 107' 22.20 Exkluzív 22.45 David Bowie 23.40 KIM Ladies Open te­niszverseny TV 2 6.55 Műsorajánlat 7.00 Gazdaképző 7.30 Hrvatska krónika 7.55 Unser Bildschirm 8.20 Ecranul nostru 8.45 Slovenski Utrinki 9.10 Nasa obrazovka 9.35 Patrin - Üzenet - Voiba 10.05 Szamárfül. 10.30 Dzsüz 11.00 A Balaton élete 11.30 Magyar felfedezők Leidenfrost Gyula 11.50 Reflex 12.00 Nóta-böngésző 12.30 Autó 2 12.55 Forma-1 Magyar Nagydíj Időmérő edzés 14.05 A divat arénájában 6/1. rész: Akifutó 14.55 Időjárás. Műsorajánlat 15.00 Átfogó 15.25 Trend 16.00 Leg. leg. leg. 16.30 Horizont 17.00 Sportműsor 19.05 Família Kft. 248. rész 25' 19.35 Familimpia 20.00 T-ma 20.30 Te meg én 21.45 Lapzárta 21.50 Színfolt Különös képek külö­nös kiállításokról 22.20 Az új német film Istók 0.05 MC DUNA TV 8.00 Hírek. Műsorismertetés. 8.05 Kalifornia mazsolák. 8.30 Kicsoda a micsoda? 9.00 Karlsson atetőről. 9.25 Eli feladata. 10.10 A vadon pe­remén. 10.35 Vízi kalandok. 11.00 Nyelvőrző. 11.25 Harmónia. 1200 Déli harangszó. 1220 Közép-eu­rópai magazin. 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Afrikai vőlegény (magyar film) 80' 14.35 Souvenir 14.45 Táncház (ism.) 15.15 Rákóczi hadnagya (magyar film, ism.) 16.55 Talpalatnyi Zöld 17.25 Kimba, a fehér oroszlán 18.00 Híradó 18.15 Chesterfield lovagjai Boszorkányüldözés 19.05 Búcsú a fegyverektől (amerikai film) 78' 20.25 Orosz pizza blues (dán film) 3/3.29' 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Rémület a stadionban (amerikai film) 110' 23.20 „Es mindig csak ké­peket" 23.50 Szabó Lőrinc: Valami örök TARJÁNI TV 13.00 Dzsúdótábor Salgótar­jánban 13.40 Könnyűbúvárok 14.30 Biztonsági zóna HBO 8.00 Lois és Clark 9.00 Bolondos dallamok 9.30 Jó barátok 10.00 Animánia 10.30 Egyről a kettőre 11.00 Nagy várakozások 12.15 Reneszánsz ember 14.20 Melrose Place 15.15 Az icipici pók 15.40 Telefon 17.30 Állati élet 18.30 Rodoszi kolosszális 20.05 Langolierek, az idő fogságában 1. 21.40 Backbeat 23.20 Úszó erőd 1.00 Erotikus ábrándozások SZÍV TV 16.05 A kisasszony 170/154-155-156. 17.45 Eurostar-kapásjelző 18.00 Konyhashow 18.30 Pufók kalandjai 19.00 Az új Lassie 48/26.: A szökevény 19.30 Coca-Cola Rock City 20.00 Hívd Andreát! 21.00 Szent év (francia film) 23.00 Koncert: Kelly Family 4/2. rész 23.30 Nudista szépségver­seny 5. KOSSUTH 6.00 Vasárnapi Újság. Közben: óránként. Hírek Időjárás. 824 Édes anyanyelvűnk 8.30 Énekel­jük együtt! 8.40 Müsorszemle. 9.05 Világóra Külpolitikai magazin. 10.05 Istentisztelet közvetítése a debreceni református Nagytemp­lomból. 11.05 Gondolat-jel. Kulturá­lis hetilap. 1200 Déli krónika Sport. 12.23 Lottósorsolás. 12.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 14.05 Szonda 14.35 Mit üzen a rádió? 15.05 Művészlemezek 16.00 Terasz 18.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyere­kek! 19.40 Béres Ferenc (ének) hangversenye 20.05 Mi a titka? Leontyne Price operaénekes mű­vészete 21.05 Rádiószinház 22.00 Késő esti krónika 22.20 Emlékezetes rádió­hangversenyek 23.35 Romantikus kórus- muzsika 24.00 Hírek. Időjárás. Totó PETŐFI 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Állomáskereső 6.08 Végre vasárnapi 7.45 Euro-sportreggel 8.00 Jó reggelt, Európai 9.00 Hírek. Időjárás 9.03 Béla angyalai 10.00 Gordiusz magazin 11.00 Hírek. Időjárás 11.03 Útközben 11.07 Vasárnapi koktél 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.00 Hírek. Időjárás 13.10 Tábori-só 13.45 Időjárás- és vízállás- jelentés 14.00 Közvetítés a Forma- 1 Magyar Nagytájról Közben: 15.00 Hírek. Időjárás 16.30 Poptarisznya 16.58 Útközben 17.00 Hírek. Időjárás 17.58 Útközben 18.00 Sportösszefoglaló. Totó 19.00 Hírek. Időjárás 20.00 Talpalávaló 21.00 Hírek. Időjárás 21.03 A Rádió Dalszínháza 22.45 Philip Jones rézfúvó- segyüttesének felvé­teleiből 23.00 Hírek. Időjárás 23.03 Sporthíradó 23.10 Korzó 0.15 Éjszaka 7.28 Műsorismertetés 7.30 Csizmás kandúr Hamupipőke 7.55 "így szól az Úr!” 8.05 Doug 8.35 Zenelánc 8.45 Meselánc 9.00 Leporelló 11.00 Zene, táj, város 12.00 Déli harangszó 12.05 Szerencsepercek Benne: Lottósorsolás 12.30 Dallamról dallamra 13.00 Vera és Babs 26/1-4. rész (ism.) 14.50 Napjaink 15.05 HT 15.35 Örömhír 16.00 Walt Disney bemu­tatja Aladdin A becsapós ajándék Készülődés a télre Dinka banda A hamis Goofy 17.05 Nyitott száj 18.00 Brooklyn-híd Vacsoravendégek 18.30 Szerencsekerék 19.00 A Hét 20.05 MC 20.15 A hónap filmje Három szökevény (amerikai film) 92' 21.55 Lehetetlen? 22.50 David Ojsztrah (francia film) 3/1.rész 50' TV 2 7.30 Műsorajánlat 7.35 Hol-mi? 8.00 Juli-suli 8.30 A magyar irodalom képes története 8.55 Űrgammák Szabadulás (ism.) 9.25 PC ábécé 10.00 Fészekrakó 11.00 Sportműsor 12.40 Tévémagiszter 13.40 Forma-1 Magyar Nagydíj 150 16.10 Műsorajánlat. Időjá­rás 16.15 Kőtenger 17.10 Szívtipró gimi (ausztrál filmsorozat) 65/46. rész 44' 18.00 Divat '96 19.00 Millecentenáriumi hír­adó 19.05 Test-részek 19.35 Dany, mesélj! A puma és az erdő hívó szava 19.55 Mesterművek Francisco Goya: A Kolosszus 20.10 Játék határok nélkül 10/4. rész 4.forduló 21.35 Pódium 22.10 TS-este Benne: Góóól. Kettesfogat-hajtó verseny 23.20 Környezetünk hírei 23.25 Lapzárta 23.30 Ezredvégi beszélge­tések 0.25 MC DUNA TV 8.00 Hírek. Műsorismerte- tés 8.05 Figyelj! 8.45 II. János Pál 10/7. rész: A pápa és a gyere­kek 9.15 Szpiru és Fantázió 9.40 Cimbora - Tallózó 10.25 Piroska és a farkas (magyar film) 25' 10.50 Vízi kalandok 25/23.: Palau 11.15 Kapcsok 12.00 Déli harangszó 12.05 Ameddig a harang szó! 12.15 Hahó, Öcsi! (magyar film) 80' 13.35 Jegesmedvék, glecs- cserek és sarki éjsza­kák 14.00 A korallsziget (ausztrál sorozat) 9/6. 14.30 Sportképek 16.30 Mozgó Kép 17.00 Emlékképek - Régi híradók 17.15 Postabontás... 17.35 Műsorismertetés 17.40 Leopold, a macska Leopold kandúr ki­rándul 9' 18.00 Heti hírmondó 19.00 Az első száz év Magasiskola (magyar film) 81’ Szereplők: Kertész Péter, Bánffy György, Meszléry Judit, Nádai Sándor, ifj. Molnár Gyula, Nagy Sándor, Fábián Ferenc, Vancsó Géza, Harsányi Gá­bor 20.20 Ars Hungarica (ismeretterjesztő film) 20.45 (.Megbocsáthatatlanul szeretem a földet.( Portréfilm Mészöly Miklósról 21.30 Sportpercek 22.40 Dombok lánya (francia film, ism.) 92' Szereplők: Florent Pagny, Nathalie Gardane, Tcheky Ka- ryo, Jean-Pierre Sen­tier 0.10 Balassi Bálint: Adj már csendességet Elmondja: Papp Zol­tán HBO 8.00 Tapsi Hapsi és ven­dégei 10.00 Állati élet 53’ 11.00 Két város meséje (amerikai rajzfilm) 75' 12.20 Anyuci tutira megy (amerikai vígjáték) 94' 14.00 Falcon Crest (amerikai sorozat) 46' 14.50 Mozimánia: Az ame­rikai film 55' 15.50 Miss Rose White (amerikai film) 95' 17.30 Maverick (amerikai western) 120' 19.35 így készült: Vég­képp eltörölni 30' 20.05 Langolierek, az idő fogságában 2. [amerikai sci-fi) 91' 21.40 összeomlás (amerikai film) 107' 23.30 Drágán add a halá­lod! (amerikai akciófilm) SZÍV TV 16.00 Műsorajánló 16.05 Egészségmagazin 17.00 Ennyi 17.30 Pufók kalandjai (amerikai rajzfilm) 26/26. 18.00 Autósport magazin 18.30 Életmódi 19.00 Kojak (amerikai sorozat) Gyilkos portya (ism.) 20.00 „Nem boszorkány­ság” 20.30 Konyhashow 21.00 Blood kapitány (amerikai film) 90' 22.30 Koncert: Kelly Family 4/3. rész 23.00 Amerika története 23.30 Kereskedelmi show MoxiMCsok Salgótarjáni Apollo: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: A szikla. Színes, amerikai akciófilm. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: Spinédzserek. Színes, szinkr. amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30, 17.45 és 20.00 órától: Bilko főtörzs. Színes, amerikai filmvígjáték. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: A gyanú árnyéka. Színes, amerikai film. Herczeg Kata HOROSZKÓPJA 1996. augusztus 12- 1996. augusztus 18-ig (Telefonon 77 forint/perc + ÁFA díjért hívható) KOS (m. 21.-IV. 20.) T.:0690-303-560 Szerelem: Túlsá­gosan visszafo­gott ezekben a napokban. Mintha diétára ítélte volna magát. Bár boldogan ro­hanna partneréhez, kedveskedne élettársának, amikor a döntő pilla­nat eljön, hirtelen visszavonul. Maga sem tudja, miért. Hivatás: A munkahelyen apróbb viták borzol­ják a kedélyeket. Jó lenne, ha távol tartaná magát mindkét tábortól. BIKA (IV. 21.-V. 20.) 7:0690-303-561 Szerelem: Érzel­mei túláradóak. Még ön sem ismer magára, hát még más. Eddig mindent ésszel csinált, most vi­szont mintha eszét vesztette volna. Néha egészen meglepő lépést tesz. Szerencsére a csillagok vigyáznak arra, hogy ne legyen nagyobb baj. Hivatás: Akkor is sikert ér el, ha ép­pen semmi nem csinál. szemere, ami „nem évül el” IKREK (V. 21.-VI. 21.) T.:0690-303-562 Szerelem: Kísért a múlt. Valaki olyasmit vet a régen történt, de , A bűntudat egész héten úrrá lesz hangulatán. Most már ezerszer bánja meggondolat­lanságát. Hivatás: Tele van ötletek­kel, de annyira nagyvonalú, olyan felületesen próbálja valóra váltani őket, hogy sorra zátonyra fut va­lamennyi. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) 7:0690-303-563 Szerelem: Ne ha­logassa tovább _ azt a bizonyos beszélgetést. Mindkettőjüknek jobb lesz, ha túljutnak rajta. Az in­dulatok mérgezik a kapcsolatot. Hi­vatás: Sok nagyszerű lehetőség kí­nálkozik, úgyhogy ha most erőt tud venni a lustaságán és kishitűségén, akkor saját vitorlájába foghatja a szerencsét. OROSZLÁN (VIL 23.-VIH. 23.) 7:0690-303-564 Szerelem: Egy­szerre vonzza és taszítja a most kialakuló új helyzet. Mintha félne a felelősségtől. Amikor belekez­dett ebbe a kapcsolatba, nem gon­dolta, hogy ilyen messzire jut. Úgy érzi, ha visszakozik, később bánni fogja. Igaza lehet. Hivatás: Vállalko­zása nagyszerű eredményt hoz. Nyugodtan kockáztathat is a héten, segítik a csillagok. C7f|7 (WI. 24.-IX. 23.) 7:0690-303-565 Szerelem: Felbo­rul a családi béke. A felfor­dulásban öné a döntő szerep. Nyughatatlanságával, állandó megjegyzéseivel még a kősziklát is kihozná a sodrából. A békülést ön­nek kellene kezdeményeznie. Hiva­tás: Ha eddig nem volt szerencséje a vállalkozásban, akkor most is jobb, ha nem kezd újba. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) 7:0690-303-566 Szerelem: Érzelmi kitörésein nem­csak a környe­zete, hanem még önmaga is elcso­dálkozik. Semmi oka az ingerlé­kenységre, mégis minden apróság­tól robban. A szerelem mámorából képes átcsapni gyűlölködésbe. Hiva­tás: A munkahelyén se találja a he­lyét. Jobb lenne, ha szabadságot venne ki. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) 7:0690-303-567 Szerelem: Ragyo­góan indul a hét. A szíve tele van reménnyel - de ahogy múlnak a napok, minden lehetőség kicsú­szik a kezéből. Jobban izgatja a munka, mint az érzelmek. Hivatás: Sok kedvére való feladat várja. Ta­lán egy kedvező szerződést is alá­írhat a héten. Élvezi a kihívásokat, és mindnek szeretne megfelelni. Szinte ég a keze alatt a munka. NYILAS (XL 23.-XII. 21.) 7:0690-303-568 Szerelem: Türe­lemmel hama­rabb célba érne, mint azzal, hogy ajtóstul ront a házba. Ez az új kapcsolat minden­ben eltér az eddigiektől. Talán ezért is érzi kicsit furcsán magát. Hivatás: Ha a hét elején nem úgy si­kerülnek a dolgok, ahogyan elkép­zelte, ne keseredjen. Hamarosan felgyorsulnak az események. BAK (XII. 22-1. 19.) 7:0690-303-569 Szerelem: Kelle­mes kaland ígérkezik ezen a héten, de hogy kedvét is leli benne, az attól függ, mennyire tud elsza­kadni a formaságoktól. Ha képes elfogadni új partnere meglepő ajánlatát, különös élményben lehet része. Hivatás: Apróbb bosszúságok ugyan adódhatnak, de ezúttal nem veszi a szívére a dolgokat. Hisz a saját igazában. VÍZÖNTŐ (I. 20.—II. 20.) 7:0690-303-570 Szerelem: Most mindent elérhet, amit csak akar. Tehát - akarjon! Ha viszont úgy érzi, hogy már megtalálta, akkor csak fokozni lehet az örömöket. Hi­vatás: Amennyiben nem most tölti éppen a rég várt szabadságot, ak­kor annyi teendője akad, hogy még az éjszakákból is el kell lopnia né­hány órát, ha a végére akar jutni. HALAK (II. 21.-Hl. 20.) 7:0690-303-571 Szerelem: Kap­csolata kemény próbatétel elé kerül. Ha őszinte és mély érzés köti a partneréhez, akkor semmi baj. De ha kihűlt a szerelem, aligha lehet tovább halogatni a szakítást. Hivatás: Ha észreveszi a részletek­ben rejlő lehetőségeket, nagyszerű eredményeket érhet el. Igaz, hogy a héten kezdett dolgok csak késő őszre érnek be, de jól kamatoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents