Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-27 / 199. szám

Nem lehet más vonalát használni Vásárközpont épül Losoncon ^ , /. A pásztói telefonigénylők nagy része még ebben az év­Elmarad a szeptember 5-7-e között tervezett losonci ben, a többiek a jövő év első negyedévében jutnak hőn ipari vásár, melyre nógrádi cégek is jelentkeztek. Azon­áhított készülékeikhez - ígéri a KNC. 2. oldal ban gőzerővel zajlik az új vásárcentrum építése. 3. oldal “T—:----------------—­Kedvező nógrádi focimérleg Focicsapataink hétvégi teljesítménye: két győzelem, egy döntetlen és egy vereség. A megyei első osztályban: négy hazai, három vendéggyőzelem és egy döntetlen. 6. oldal NOGRAD HÍRLAP MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Ha ma előfizet, holnap­után reggel már 1996. AUGUSZTUS 27., KEDD VII. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM ARA: 24,50 FORINT olvashatja lapunkat! Sokba kerül a takarmány, ráfizetéses az állattartás Nehéz túladni a borjakon A Földművelésügyi Minisztérium legfrissebb jelentése a vágó­marha iránti mérsékelt keresletről számol be. Az elmúlt hetek­ben a hízóbika ára kilogrammonként 170-200, a hízóüszőé 155 és 190 forint között mozgott. Főváros központú a gyermek-prostitúció ? Cáfol a rendőrségi szóvivő Hírek Terjeszkedő Nógrád Megnyílt a salgótarjáni székhelyű Közép-magyar­országi Regionális Fejlesz­tési Kft. Heves megyei kép­viselete Egerben. Duda La­jos, a kft. ügyvezető igazga­tója a képviselet megnyitása alkalmából elmondta: a 424 millió forint törzstőkéjű tár­saság aktív részt kíván vál­lalni a Nógrád és Heves megyei térség gazdaságfej­lesztéséből, elsősorban be­fektetést szervező forrás­közvetítői, valamint pénz­ügyi tanácsadói tevékeny­séggel. Terítéken a hivatal Ma délután egy órakor ülé­sezik Balassagyarmat kép- viselő-testülete a városhá­zán. A városatyák értékelik a polgármesteri hivatal munkáját, módosítják a Szervezeti és Működési Szabályzatot. Végül pedig terítékre kerül a jövő évi nagyobb rendezvények tá­mogatása. Nincs telitalálat Az ötöslottón telitalálatos szelvény nem volt, a követ­kező hétre átvitt nettó nye­reményösszeg: 58 466 951 forint. A négyesekre egyen­ként 579 614, a hármasokra 5077, a kettesekre 310 forin­tot fizetnek. A hatoslottón sem volt teli­találat. Az 5+1-es szelvény­ből egy darab volt, nyere­ménye 3 560 759 forint. Az öttalálatosra 142 430, a né­gyesekre 1943, a hárma­sokra 364 forintot fizetnek. A következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg hat- találatos esetén 94 083 869 forint. A következő hétre átvitt - nettó - halmozódó nye­reményösszeg a joker-já­tékban 4 179 002 forint. A tejelő selejttehén manapság szinte eladhatatlan, a piac a magyar tarkát és a hűsfajtákat ismeri el. A marhahizlalás a gazdaságok zömében nem hoz nyereséget, ezért a gazdálkodók igyekeznek túladni a borjakon, kereslet híján nem sok sikerrel. A sertéságazatban valame­A Puszta Béla polgármester ve­zetésével ülésező testület ki­sebb vita után áldását adta az idei költségvetés kiadás és be­vétel rovatának egyaránt 126 millió forintos növelésére. Pél­dául a közalkalmazottak elő­Senkit sem nyugtatott meg az a tény, hogy a hatodik vagy hete­dik áramszünetet követően már folyamatos volt az áramellátás. A filmnek közben vége lett, a legtöbben akkor már mással foglalkoztak. A szakaszos áramszünetet követően olyan hírek terjedtek lyest enyhült a feszültség, meg­szűnt a kis súlyú állatok túlkí­nálata. A sertésárak mérsékel­ten emelkedtek: a nagyüzemi hízó kilogrammja 170-186 fo­rint, a kisüzemieké 130-160 fo­rint között szóródik. Ezek az árak azonban a drága takar­mány miatt nem fedezik a ter­meneteli és illetményrendsze­rével összefüggő többletkiadá­sokra 65 millió, a munkanélkü­liek jövedelempótló támogatá­sára több mint 42 millió, az is­kolai tankönyvvásárlásokra 7,7 millió, a mozgáskorlátozottak el a városban, miszerint a gya­korta elsötétedett Besztercén megnövekedett a bűncselek­mények száma. Ezzel kapcsolatban érdeklőd­tünk a Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályán, ahol kissé csodálkozva fogad­ták ezt a hírt. A mendemondát mêlés költségeit. A kistermelők panaszolják, hogy a minősített kocáktól származó hízókat ugyanannyiért veszik át tőlük, mint a nem minőségieket. Az olasz bárányexport körül zajló hercehurca érzékeny vesz­teséget okozott a juhágazatnak. A tejesbárány jó minőségét csak a drága abraktakarmány felhasználásával lehet elérni, de ha tolódik az értékesítés, a fia­tal állat túlsúlyossá válik, tejes­bárányként már nem adható el. anyagi segítésére 3,7 forintot fordítanak pluszban. A képviselők egyetértettek abban, hogy ebben az eszten­dőben Angyal Jánost, a salgó­tarjáni ugrógála versenyigazga­tóját és Gyulai Istvánt, a Nem­zetközi Atlétikai Szövetség fő­titkárát, a ma már világhírű ver­seny egyik fővédnökét tüntes­sék ki a Pro Urbe-díjjal. Az el­ismerést a tizedik ugrógála ke­retében, szeptember 11-én adják át a kitüntetetteknek. (Folytatás a 3. oldalon) nem erősítették meg, sőt el­mondták, hogy a napi szokásos bűncselekmények számát sem haladta meg a szombati esetek száma. A Beszterce-lakótelepen elő­fordultak olyan esetek is, ami­kor a magasházakból üveget hajigáltak a parkírozó gépko­csikra. A vandál ismeretlen tet­tes vagy tettesek az emberi élet veszélyeztetése mellett külön­böző nagyságú anyagi károkat is okoztak. (P) A gyermek-prostitúció Ma­gyarországon is létező jelen­ség, de nagyságrendekkel ki­sebb méretű annál, mint amennyiről a sajtóban írtak. Garamvölgyi László, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság szóvivője cáfolta, hogy Buda­Lapunk pénteki számában a Salgótarjáni Fekete Sasok Ko­sárlabda Klub vezetősége köz­leményt tett közzé, amely sze­rint közös megegyezéssel fel­bontja a szerződést Valaczkay pest lenne az egész világra ki­terjedő gyermek-prostitúció egyik központja. „Nagyobb a felhajtás, mint a valóság”- mondta. Felhívta a figyelmet, hogy a gyermek-prostitúció nem azonos a szintén bünte­tendő gyermek-pornográfiával. Győző vezető edzővel. Mai lapszámunkban a menesztett tréner mondja el véleményét, de szót kap Petrucsik Géza, az SFSKK elnöke is. (Cikkünk a 7. oldalon.) Módosította költségvetését Tarján közgyűlése - Ajtót mutattak az OTP-nek Hajba kaptak óvodaügyben Salgótarján közgyűlése a tegnapi ülésén módosította az 1966. évi költségvetését, odaítélte az idei Pro Urbe-díjakat, bölcsőde- vezetőket nevezett ki. Jóváhagyta a Hősök úti óvoda elhelyezé­sét, továbbá a látássérült gyermekek óvodai csoportjának be­indítását. Döntött a Tigáz-részvények értékesítéséről, valamint arról, hogy az önkormányzat öt témában nyújtson be pályáza­tot a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácshoz. Áramszünet esetén még mindig lehet üveget dobálni a parkoló kocsikra Vaksötétben lopni sem könnyű Állítólag egy elhasználódott kábel miatt történtek zavarok a múlt hét szombatján Salgótarján legnagyobb lakótelepének, a Besztercének az áramellátásában. Az érintett terület több ezer állampolgára bosszúsan tapasztalta, hogy nem zavartalan a főműsor filmjének a befejezése. Valaczkay (ex)edző kipakol, Petrucsik elnök cáfol Kosarasok „pengeváltása” Mai lapunkban: Palóc Röhej Mai lap­számunk­ban talál­kozhatnak kétheten­ként je­lentkező mellékle­tünkkel, a Palóc Rö- hejjel. Egy kis ízelítő a nevető ma­gazinból: Boltban- Kérek egy kilo­gramm pa­nzert, és egy kiló kenyeret szeletelve. Megyénkben mindenki végrehajtotta a parancsot Becsületes bevonulok Elharapódzott a sorkötelesek körében a bevonulási parancs megtagadása. Nógrád megye ebből a szempontból nem fer­tőzött. Három évre visszame­nőleg nem emlékszem ilyen parancsmegtagadásra - tájé­koztatott Keller Mihály ezre­des, a Nógrád Megyei Hadki­egészítési és Területvédelmi Parancsnokság vezetője. Másfél éves polgári szolgá­latra a most bevonultak közül öten jelentkeztek.- Milyen büntetéssel kell szembenézniük a bevonulást megtagadóknak?-A területileg illetékes pa­rancsnokság továbbítja az ügyet a rendőrségnek, a szoká­sos eljárás végén bíróság dönt a szolgálat alól kibúvók ügyében. Az ítéletek eltérők. Volt olyan, aki hat hónap börtönben letöl­tendő szabadságvesztést kapott két évre felfüggesztve. Ennek van azért visszatartó ereje.- A bevonultatások során hányán nem feleltek meg a kö­vetelményeknek?- Négy főt kellett az alakula­toknak hazaküldenie egészség- ügyi okok miatt. Nyírbátorból kettő, Rétságról és Aszódról egyaránt egy sorkötelest enged­tek „vissza”. Sajnos, a jelenleg érvényben lévő honvédelmi törvény nem írja elő kötelezően az egész­ségügyi állapot változásának bejelentési kötelezettségét. Ezért aztán nem tudunk napra­kész adatokat a sorkötelesek ál­lapotáról, ezért fordulhat elő, hogy az alakulattól küldünk vissza valakit. (h) Rétságról Japánig jutott a polgármester Mindennek ára van Mit keresett a közelmúltban Japánban, a távoli szigetor­szágban a nógrádi kisváros, Rétság polgármestere, Gre- sina István?- Három éve dolgozunk azon, hogy a település kap­csolatot találjon japán város­sal és üzemekkel. Valami ha­sonló tervet szövöget magá­ban Lajtai István, Vác egyik parlamenti képviselője. Olyan ipari tájegység kialakításán munkálkodik, amelyben He­ves, Pest és Nógrád megye déli területein jelentős mun­kahelyteremtő beruházásokat valósíthatnánk meg japán tő­kével. így kerültünk össze, és így jártuk meg együtt Japánt. Az a gondolat vezetett ben­nünket, hogy a baráti, a kultu­rális kapcsolatok később el­juttathatnak bennünket a konkrétabb gazdasági együttműködéshez.- Merre jártak, mit láttak?- Akita tartomány, s a TDK-üzemek vendégei vol­tunk. A tartomány székhelyén kívül jártunk Nikahoban, ahol a TDK-nak öt gyára van, Honjoban és Tokióban is. Is­merkedtünk a városokkal, az önkormányzatokkal, az üze­mekkel, intézményekkel. Ta­lálkoztunk polgármesterek­kel, városi képviselőkkel, gazdasági vezetőkkel, többek között Kenichiro Kobajashi- val, a TDK egyik alapító tag­jával. Tárgyalásokat folytat­tunk a települések fejlesztési (Folytatás a 2. oldalon) Sárkányok a városban - Már javában zajlik Európa legnagyobb utcai fesztiválja Londonban, „Notting Hill” el­nevezéssel. Többek között ilyen sárkányruhába öltözött résztvevők vonulnak a brit főváros utcáin. fotö: reu™

Next

/
Thumbnails
Contents