Nógrád Megyei Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-22 / 195. szám

1996. augusztus 22., csütörtök (||^jj^SZÉCSÉNY Megyei Körkép é BATONYTERENYE ^3 RETSAG 3. oldal Nógrád Megyei Hírlap Demus Iván jegyzete Éjszakai szivárvány T Jnnep volt, de szokványos kJ a vasárnap este. Megnéz­tem a Hét műsorát. A külügy­miniszter arról győzködte a kereszténydemokraták elnö­két, hogy az alapszerződések, illetve a szomszédainkkal való jó viszony európai utunk ele­jét jelentik. Tőkés püspök a haza és a magyarság elveszej- tése miatt aggódott. Feszült­séggel terhelt, izgága világ. A külföld hírei a vadság korát idézték. Pokolgép, tüntetés, Cipruson görögöket temettek. Főmüsor: Ünnepi gála a Hősök teréről. Alig telt el ne­gyed óra, s úgy éreztem, ün­neplőbe öltözött a lelkem. Ezeregyszáz év. A dalok hal­latán nekem a saját történel­mem. Igazi nosztalgia. Sorjáz­tak a dalok, sorjáztak az elő­adók. A dalok szövegében ott bujkál életem egy darabja, ott volt a ma néha már gúnyosan emlegetett „nagy generáció" túlélési stratégiáinak szóki­mondó igazsága. Éppen Bródy János énekelt.„Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék”. Ekkor szólalt meg a telefon. Rosszat sejtve emeltem a kagylót. Félek a késői telefo­noktól, mert mindig rossz hírt közölnek, ami nem halaszt­ható másnapra. Ismerős hang köszöntött. Gyarmattól alig harminc kilométerre, a határ túloldalán lévő szlovákiai Csábról Balga Laci barátom. Rég nem találkoztunk.-Nézed a műsort? - kér­dezte.-A gálát? Igen>-nézem. - válaszoltam kicsit megle­pődve.-Hallod ezt a dalt? A Bródyt. A sokáig tiltott dalt. „Ha én rózsa volnék”. Biztos voltam benne, hogy te is né­zed. Tudod, ha ezt a dalt meg­hallom, mindig úgy érzem, fel kell hívnom valakit a bará­taim közül „magyarban”. Majd■ átugrunk egy jó du­mára. Jól vagytok? Örülök! Ne haragudj, hogy zavarta­lak, de ezt most meg kellett tennem. Az én lelkem most így ünnepel. Jó éjszakát! Nem tudom meddig álltam kezemben a telefonkagylóval. Az biztos, hogy ritkán érez ilyet az ember, ezért leírhatat­lan. Bizonyára véletlenül va­gyunk ennek a csodálatos nemzetnek a tagjai, de szük­ségszerűen emberek vagyunk. Határok nélkül. Európa köze­pén. M ire felocsúdtam, a téren már Zorán énekelt: „Kell ott fenn egy ország, mely bárkit átölel. Kell ott fenn egy. ország, amit sosem rontunk el." Igen, ide „lentre” is kell egy világ, ahová majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk. Egy világ, amely végre békében élhető. Nógrádi sikerek születtek a XXVI. Észak-magyarországi Fotószemlén, melynek idei házigazdája a Heves Megyei Fotóklub volt. A három északi megye szem­léjére a szokottnál kevesebb nógrádi pályamunka érkezett. A három megye fotósai alig több mint félezer művel pályáztak. Közülük 138 művet bocsátott a zsűri a közönség elé. A nógrá­diak közül Puskás Ákos ifjú sal­gótarjáni fotográfus teljesítmé­nye volt kiemelkedő. A zsűri megérdemelten díjazta a fiatal­Somoskőből csak távolról szemlélhető a vár Szlovák oldalról látogatható A ,rövid utat választani akaró” turisták nagy számá­ból következtetve félreértésre adhatott okot augusztus 17- 20-ai, ünnepi számunk egyik közleménye, amelyben - egyebek között - a somoskői vár megtekintésének lehető­• • Öltöny is van zakó nélkül ! Nyári árleszállítással várja a fiatalokat a salgótarjáni Ciao Divat-Cipő Üzlet. A készlet „teljes kimerülé­séig” 50 százalékkal olcsóbbak a férfiöltönyök, melyeket most megbontva is megvásárolhat­nak. A női nyári ruhák 20-30 százalékkal kerülnek keve­sebbe az akció idején, s minden szandál 30 százalékkal olcsóbb. Emellett a férfi vászonnadrá­gok jelentős árengedménnyel, többféle színben kaphatók. (X) Több millió forint értékű üzemanyaggal károsították meg az Avonmore Pásztó Kft.-t Olajtolvajok a tej-úton Fotószemle Nógrád megyei alkotók részvételével Győzelmek a szomszédvárban ember színes fotóit. További nógrádi díjazottak voltak: F. Csaba Mária és Herbst Rudolf. A díjazottakon kívül 15 nógrádi alkotó műve került Egerben a közönség elé. A jnérsékelt siker oka az, hogy a Nógrád Megyei Fotóklub az évtizedek óta szinte „automatikusan” elért számos díj után ezúttal nem fordított elegendő gondot alko­tóinak ösztönzésére, a pályázat szervezésére. A sikeres szerep­lés érdekében ezért máris neki­láttak a miskolci, 1997-es szemle előkészítésének. (Folytatás az 1. oldalról) A pásztói rendőrség az általa kivizsgált ügyet vádemelési ja­vaslattal augusztus 21-én foly­tatólagosan elkövetett csalás és magánokirathamisítás bűntette címén átadta a Pásztói Városi Ügyészségnek. A vizsgáltakból az is kide­rült, hogy van, aki 20 ezer fo­rinttal, de van olyan is, aki 600 ezer forinttal károsította meg a kft.-t, - mindösszesen 4-5 mil­lió forinttal. A kft.-nél tankolt többlet gázolajat útjaik során értékesí­tették a gépkocsivezetők. A rendőrségi tájékoztató is­meretében felkerestük az Avonmore Pásztó Kft. illetéke­sét, aki elmondta, hogy a lelep­lezés óta megszigorították a belső-elszámolást. Az illetékes sajnálatosnak nevezte, hogy két éven keresz­tül nem vették észre a túlzott gázolaj-felhasználást. A fővárosban árut szállító gépkocsik pontos kilométer­felhasználását azért is nehéz kikalkulálni, mert a sofőrök több esetben is visszatérnek egy-egy helyre ugyanazon a napon. Persze ezt figyelembe véve is feltűnő, a plusz száz ki­lométer.- „Nekünk az a fontos, hogy hozzájussunk a pénzünkhöz.” ­mondta a kft.-s beszélgetőpart­nerünk. - Erre meg van a re­ményük, mivel a kihallgatás so­rán a sofőrök közül többen is felajánlották, hogy megtérítik, személyre szólóan, az okozott kárt. Azóta a 21-ékből néhányat már elküldött a kft. Az ügyész­ség zárópecsétje után csupán egy kérdés nyitott: a szabadlá­bon maradt (ami 100 százalé­kosnak vehető) sofőröket al- kalmazza-e továbbra is az Avonmore Pásztó Kft.? A cég egy, magát megne­vezni nem kívánó illetékesek szerint: „Erre még korai vála­szolni”. Pezsgővel ünnepelem a halálomat! - hangzott az elkeseredett kiáltás Dráma, szédítő magasságban ségét is közzétettük. A határ­őrségtől kapott tájékoztatás szerint a vár csak szlovák ol­dalról közelíthető meg legáli­san, amennyiben a látogató a Somoskőújfalui határátkelő- helyen érvényes útlevéllel átmegy Szlovákiába. (Folytatás az 1. oldalról) két autóban is kárt tett, az egyi­ket a lakásból leérkező élettárs vitte arrébb, ám mire visszaért V. Annamáriához, az már a párkányon ült. Sápadt arcok te­kintettek a magasba. A lány - átvetve lábát a pár­kányon - kétségbeesetten kia­bált a lépcsőházból vele be­szélni próbáló élettársnak: „Le­ugrom, meghalok, nem bírom tovább!”. Amit talált az erké­lyen, azzal dobálta a férfit. Közben odalenn segítőkész emberek egy csoportja meg­próbálta letisztítani egy kék Skoda Favoritról a ráfröccsent festéket. Aztán felhördültek az emberek: a lány felállt a pár­kányra. Férfiak, nők fordítottak hátat a szörnyű látványnak, nyirkos tenyérrel reménykedve, ne történjen tragédia. A ször­nyűség a levegőben lógott. Egyszerre elcsendesedett min­den. A fiatal hölgy leült a pár­kányra, halkan beszélgetett élettársával. Feszült várakozás­sal teltek odalenn a percek. Az­tán másik lábát is beemelte a nyolcadik emeleti erkélyre, és eltűnt szem elől. A következő, akit lentről lát­tunk, már az egyik rendőr volt. Fellélegzett mindenki, másfél óra után, fél hét körül oszlani kezdett a tömeg. Lent csak az összetört festé- kes dobozok, és az üvegcsere­pek maradtak . .. Hírek Emlékkőavatás Csécse - A község óvodája melletti parkban emlékkő avatására került sor a Szent István-napi ünnepségek ke­retében. A rendezvényen Juhász Gábor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet. Szolgálati lakások Tar - Az új iskola építésé­nél elmaradt a két szolgálati lakás tető alá hozása. Ezt pótolja az önkormányzat a kétszer kétszobás összkom­fortos szolgálati lakás fel­építésével. Erre az iskola konyhája mellett kerül sor. Ezenkívül ezen a részen ki­alakítják az iskola kerítését is. A beruházásokra 13 mil­lió forintot költ az önkor­mányzat. Kevés a pénz Balassagyarmat - Az ön­kormányzat az utóbbi évek­ben magára vállalta a tan­könyvek árának kifizetését. Most is szeretnék folytatni e nemes hagyományt, azon­ban a rendelkezésre álló pénz nem biztos, hogy elég lesz. A 750 ezer forint csak a nyolcvan százalékát fedezi a kiadásoknak. A képviselő- testület hamarosan dönt az ügyben. Mi a legjobb hír ? Salgótarján - „Mit vélnek sokan a legjobb hímek? Egyáltalán, miről szól a leg­jobb hír?” - ezekről a kér­désekről tart előadást Je­hova tanúinak Oláh János augusztus 25-én, vasárnap a Rákóczi út 13. szám alatt, délelőtt tíz órától. A „Higy- gyetek a jó hírben!” című előadását a kisterenyei kas­télykertben ugyanezen a na­pon délután fél háromkor megismétli. Fogad a képviselő Salgótarján - Boldvai László, a körzet országgyű­lési képviselője (MSZP) au­gusztus 23-án, pénteken 11- től 13 óráig tart fogadónapot a városháza 109. számú he­lyiségében. Istentisztelet Balassagyarmat - Tegnapi számunkban Ötven éve az egyházért című cikkünkben szentmise szerepel, holott az evangélikusok istentisztele­tet tartanak. Tekintélyes gumók - Óriási, hatvan dekagrammos, paradicsomok termettek Somoskői János kertjében. A So­moskőújfalun élő nyugdíjas tanárnak harminc szépen meg­termett zöldség sorakozik a kamrájában. fotó: rigó Kíváncsiskodó - Elővonal Mihaiik Júlia rovata - Telefont 32-416-455 Bérkérdés Pásztón - Régi fotó emlékkönyvbe Rovatunk várja kedves olva­sóink közérdekű vagy egyéni gondokkal kapcsolatos kí­váncsiskodó kérdéseit, észre­vételeit. A 416-455-ös telefo­non naponta, 10-től 13 óráig kereshetik szerkesztőségün­ket, de személyesen és levél­ben i^fordulhatnak hozzánk. Üzenetrögzítőnk a fenti szá­mon munkaidőn túl szintén a rendelkezésükre áll. Pásztói a minimálbérről Olvasónknak olyan munkát ajánlottak, amellyel a minimál­bért megkeresné. Hogy elfo- gadja-e, attól is függ, hogy a ti- zennégyezret meghaladó ösz- szeget bruttóban vagy nettóban kell-e a munkáltatónak fizetni. Tisztelt olvasónk! A minimál­bér bruttó tizennégyezer négy­száz forint, tehát a dolgozó en­nek a nettó értékét kapja. Mátraszelei rokkant Vállalhat-e munkát a rokkant- nyugdíjas, s ha igen, milyen fel­tételekkel - ezt tudakolta Szabó János Mátraszeléről. A Nógrád Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságtól kaptunk választ kérdésére. « Eszerint Vállalhat, a követke­zők figyelembe vételével: nyugdíjának fizetését megszün­tetik, ha a folyamatos munka­végzés mellett négy hónapon keresztül jövedelme eléri annak a keresetnek a nyolcvan száza­lékát, amelyet a nyugdíjazását megelőző munkakörében a je­lenleg foglalkoztatottak meg­kapnak. S ennek tényét köteles bejelenteni. Fotós história Tarjámból Bosszúsan távozott a salgótar­jáni távolsági autóbusz-állo­másról az a salgótarjáni férfi, aki a már megvásárolt összvo- nalas bérletéhéz nem kaphatott igazolványt. Fényképet ugyan vitt magával, csakhogy régit, az igazolványhoz pedig három hónapnál nem régebben készült fotó szükséges. S hiába hivat­kozott arra, hogy nincs pénze újabb fényképeket csináltatni, (ahol érdeklődött, ötszázért csi­náltak volna) igazolvány nélkül kellett távoznia. A bérletre vi­szont - hajtogatta - szüksége van. Szerkesztőségünket annak reményé­ben ke­reste fel, hogy se­gítségünk­kel majd csak meglágyul irányában a vo­lán, s kivételt tesz. Hiszen - mint mondta - hányán buszoz- nak olyan érvényes iratokkal, amelyekben bizony megkopott már a fotó. Másrészt elpana­szolta, hogy munkanélküli, a jövedelempótló támogatásból pedig nem futja pluszkiadá­sokra. A volán illetékesét megkér­deztük, helyet kaphatna-e ilyen tartalmú méltányossági kére­lem, mire azt a választ kaptuk: az előírást be kell tartani, en­gedményt nem tehetnek.

Next

/
Thumbnails
Contents