Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-12 / 162. szám
1 2. oldal Megyei Körkép 1996. július 12., péntek Felvette a kesztyűt a Magyar Demokrata Néppárt Közszemlén a képviselők vagyona Nem kis vihart kavart, amikor kipattant, hogy Horn Gyula villát épít magának, illetve a családjának. A miniszterelnök sajtóközleményben tudatta, hogy az összeg túlzott. Aztán azt mondta: más is bevallhatná a nyilvánosság előtt, mennyi a vagyona. A Magyar Demokrata Néppárt képviselői felvették a kesztyűt. Farkas Gabriella elnökségi taggal beszélgetünk.- Önök hajlandónak mutatkoztak a vagyoni helyzetüket ország-világ elé tárni?- Olyannyira, hogy a frakció nevében levelet írtunk Gál Zoltánnak, melyben kértük őt, hogy az érdeklődő sajtónak bocsássa rendelkezésére vagyonnyilatkozatunkat. De készek voltunk arra is, hogy közzétegyük, 1994-hez képest mennyivel gyarapodtunk.- A házelnök válasza?- Éppen a minap kaptuk meg a válaszlevelet, amelyben az állt, hogy neki erre nincs módja. Csak az érintett képviselők kaphatják kézhez vagyony- nyilatkozatukat.- Mit léptek erre?- Megpróbáltuk valamennyi képviselőnket utolérni. Mindenki lefénymásolta vagyony- nyilatkozatát, majd valameny- nyit bemutattuk a sajtó munkatársainak. Bárki kiírogathatta belőle, hogy, mondjuk, Szabó Ivánnak van bélyeggyűjteménye, 1600 négyszögöl földje.- Miért határoztak így?- Úgy gondoltuk, hogy ezt a cinikus megjegyzést helyre kell tenni. Egyébként pedig nehogy azt gondolja valaki, hogy nekünk van takargatnivalónk. Mert a miniszterelnök úr kijelentése ezt sugallta. Szerintem tettünknek példaértéke van.- Vajon akkor miért nem támogatták Torgyán Józsefet, amikor parlamenti bizottság felállítását javasolta a Horn- villa „titkának" felfedésére?-Nem lehet az a cél, hogy egymás dolgaiban kutakodjunk. Ez ízléstelen lenne. Viszont, ha a saját vagyonúnkról adunk számot, az erősítheti a bizalmat. Mérjünk egyfajta mércével! Vagy mindenki, vagy senki! Mi nem óhajtottunk egyfajta politikai kampányba belemenni. Az nem a mi stílusunk. Á. T. A Hírlap postájából A Pf. 96 - A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. „Megint jönek, kopogtatnak” Az Európai Unió állampolgárai gondolhatnak ránk e vers- idézettel, amikor újra és újra a magyarok dörömbölnek az ajtajukon. A tagság szigorú feltételeinek megfelelni nem könnyű feladat, s talán ezért is érdemes nemcsak a gazdasági mutatók előírásainak megfelelni, de az íratlan ország- és városképekhez is a saját lehetőségeinkhez mérten igazodni. Salgótarján érdekes színfoltja volt - nyugati városokhoz hasonlóan - a belvárosban létrehozott sörkert, illetve terasz. Egy kis nyugodt zugot jelentett, ahol megpihenhettünk, elücsöröghettünk, netán megebédelhettünk. Úgy látszik, valaki, vagy valakik nem nézték jó szemmel ezt a kezdeményezést, bár tulajdonképpen nem tudom, hogy az üzleti nyereségen kívül mitől fosztott meg ez a sörkert bármely embert?! Mi lehetett a probléma? Talán a Technika Házának működését, a könyvesbolt látogatottságát, vagy az utazási irodák forgalmát, netán a biliárdosok lökőtudását zavarta? A kérdésre mindenki a maga szemszögéből adhatja meg a választ, bár a közterületek felügyeletével megbízott szerv szerint nem illett a városképbe. Természetesen nem, hiszen nem betonból, előregyártott panelelemekből készült. Még ha műanyag volt is az asztal, a szék, meg a virág, az autóban ülő utazók a nyugodtan üldögélőket, beszélgetőket és a színes érdekességet láthatták meg. A dunántúli városokban szétnézve, a belvárost mindenütt hasonló teraszok díszítik, amelyek egyrészt a város hangulatát, másrészt - és ez sem elhanyagolható - az adott vendéglő hímevét emelik. Hiszen itt látható a kiszolgálás minősége, észrevétlenül megnézhető az árlap, s mindenki maga választhat, hogy hová akar bemenni. Úgy látszik, nem értünk az Európai Unió küszöbéhez, még két-három sarokkal messzebbről kérjük a bebocsátást. Hiszen a szépen terített, tiszta asztal e városban kevesebbet ér, mint a kocsmaszintű fapad ugyanazon utca túloldalán. Jó lenne, ha az elbírálás mindenkit egyformán érintene, hiszen milyen szülő az olyan, amelyik ugyanazon tettéért egyik gyerekét dicséri, a másikat bünteti? Márton Ildikó, Salgótarján Lengyelországba készül a pásztói Muzsla együttes Hegyi népek seregszemléje Évek óta visszajáró vendégei a bujáki művelődési háznak a pásztói Muzsla együttes tagjai. Nyaranta itt készülnek, gyakorolnak. Terveikről beszélgettünk Ágoston László művészeti vezetővel.- Minden évben saját költségünkön egy hétre jövünk Bujákra. A polgármesteri hivatal segíti az itteni munkánkat. Az általános iskola napközijében főznek ránk.- Mire készülnek jelenleg?- Augusztus 14-én Pásztón lesz fellépésünk a millecente- náriumi rendezvények keretében, majd 17-én Lengyelországban, Európa egyik legnagyobb fesztiválján, a Hegyi Népek Fesztiválján veszünk részt, 25 ország művészegyütteseivel közösen. A' legjobb együttesek arany, ezüst és bronz fokozatokat érhetnek el, melyet nagy szaktekintélyekből álló nemzetközi zsűri ítél oda kategóriánként. Elmondhatom, mi tisztességgel felkészültünk, és bízom benne, hogy valamilyen fokozatot el tudunk érni.- esla ■ PIACI ÁRAK tojás B.-gyarmat Pásztó B.-terenye Salgótaiján 9,50-11 Ft/db 10 Ft/db 10-11 Ft/db 10-12 Ft/db burgonya (új) 30 Ft/kg 30-70 Ft/kg 3045 Ft/kg 3040 Ft/kg vöröshagyma 35 Ft/csomó 30-40 Ft/csomó 30-50 Ft/csomó 30 Ft/csomó fokhagyma 160 Ft/kg 5-6 Ft/db 140 Ft/kg 20 Ft/db sárgarépa 60 Ft/csomó 30-70 Ft/csomó 40-60 Ft/csomó 40 Ft/csomó petr. gyökér 60 Ft/csomó 30-70 Ft/csomó 40-60 Ft/csomó 40 Ft/csomó karfiol 90 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100-120 Ft/kg kelkáposzta 80 Ft/kg 100-120 Ft/kg 80-120 Ft/kg 100 Ft/kg karalábé 20-30 Ft/db 3040 Ft/db 2040 Ft/db 40 Ft/db fejes káposzta 100 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100 Ft/kg savanyú káposzta 80-100 Ft/kg • 80-100 Ft/kg _ 80 Ft/kg alma 50 Ft/db 100 Ft/kg 40-50 Ft/db 100-150 Ft/kg paradicsom 140 Ft/kg 100-150 Ft/kg 130-160 Ft/kg 140-150 Ft/kg zöldpaprika 140-150 Ft/kg 3-20 Ft/db 130-150 Ft/kg 3-20 Ft/db banán 160 Ft/kg 160-190 Ft/kg 150-180 Ft/kg 160-180 Ft/kg narancs150-170 Ft/kg sárgadinnye 100-130 Ft/kg 100-120 Ft/kg 100-130 Ft/kg 100-140 Ft/kg görögdinnye 50-70 Ft/kg 50-60 Ft/kg 40-70 Ft/kg 40-80 Ft/kg őszibarack 100-120 Ft/kg 70-100 Ft/hg 80-120 Ft/kg 70-110 Ft/kg cseresznye 80-100 Ft/kg 100 Ft/kg 100 Ft-kg 80-100 Ft/kg gomba 240 Ft/kg 200-240 Ft/kg 220 Ft/kg 200 Ft/kg 50-70 Ft/kj 404^tf^ 40-50 Ft/k^j Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi ügyeleti ellátás péntek délután 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. A központi ügyeletet (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt bőr- és nemibe- teg-gondozó épületében megnyílt egészségügyi létesítményben kereshetik fel. Telefon: 310-853. számon. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át a tejet. Fogorvosi ügyelet szabad- és munkaszüneti napokon, a Vásártéren, az Úttörők út 3. sz. alatti rendelőben működik, reggel 8.00 órától 12.00 óráig. Balassagyarmat: a Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvösi ügyeletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Lelkisegély-telefonszolgálat : Balassagyarmat: 35/313-000. Salgótarján: 32/311-600. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, július 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében (az ügyeleti idő pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart): Salgótarjánban: a vásártéri gyógyszertár, az Úttörők útja 1. szám alatt; Balassagyarmaton: a 4/2-es gyógyszertár, a Bajcsy-Zs. út 20. szám alatt; Pásztón: a 4121-es patika, a Kölcsey út 6. szám alatt tart ügyeletet; Szécsényben: a Rákóczi út 67. szám alatti patika látja el a betegeket; Bátonyterenyén: a bányavárosi, Ózdi út 16. szám alatti gyógyszertár tart ügyeletet. Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ngyeletek A hét végén, július 13-án, szombaton és 14-én, vasárnap az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa): dr. Lukáts András, 2645 Nagyoroszi, Kossuth út 7. Tel.: 35/374-107. Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor): dr. Mácsik László, 2659 Ersekvadkert, Petőfi út 12. Tel.: 35/340-015. Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Ri- móc, Endrefalva): dr. Kecskeméti Nándor, 3170 Szécsény, Fürst S. 3. Tel.: 32/370-404. Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Lucfalva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer): dr. Juhász Béla, 3183 Karancskeszi, Fő út. 42. Tel.: K.-lapujtő 52. Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse): dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke út 9. Tel.: Ecseg 7. Palotás és környéke (Kálló, Bércéi, Szirák): dr. Osgyán Béla, 3042 Palotáshalom, Szabadság út 22. Tel.: Palotás 2. Állásajánlatok listája megyénkben július 11-től Munkaadó megnevezése Aktuális igény Munkakör Szükséges iskolai végzettség Havi min. Havi max. kereset BN WERK. Kft. 4 lakatos (szalon.) /németn.-i munka/ 14 500 + márka Ft FESS RUHAGYÁR Kft. 2 szabó, varró (szakm.) 14500-22000 Ft PÁPAI KÉZMŰIPARI Kft. 6 szabó, varrónő (szakm.) 20000-25000 Ft VAS-UNICOOP Kft. 5 kőműves (szakm.) 20000-40000 Ft VAS-UMCOOP Kft. 5 ács-állványozó (szakm.) 20000-40000 Ft 1 ÉSZAK-NÓGRÁD Kft. 1 vízvezeték-szerelő (szakm.) 35000-50000 Ft 1 KARANCS TRADE CENTER Kft. 1 villanyszerelő (szakm.) 18000-22000 Ft BN WERK. Kft. 4 csőszerelő (szakm.) 17200-22000 Ft 1 CZINKA ÁRPÁI, vállaikozó 2 kubikos (ált isk.) 14500-16000 Ft 1 TÁTRA TRANSZ Kft. 6 tehergépkocsi-vezető (ált isk.) 30000-35000 Ft 1 BRG RÁDIÓTECHNIKAI Rt. 1 takarítónő (ált isk.) 16000-18000 Ft BRG RÁDIÓTECHNIKAI Rt 1 termelési vezető (egyetem) 60000-70000 Ft VAS-UNICOOP Kft 2 építésvezető-művezető (főisk.) 20000-40000 Ft BRG RÁDIÓTECHNIKAI Rt 1 minőségbiztosítási vezető (egyetem) 60000-70000 Ft KÁLÓT SZAKISKOLA 1 matematika-fizika szakos tanár (főisk.) 23000-30000 Ft 1 PRÍMA DI TUTTO Bt 1 könyvelő (szakközépisk.) 20000 Ft PROVIDENCIA BIZTOSÍTÓ Rt 5 értékesítési munkatárs (gátul.) 14500-60000 Ft ÁB-AEGON BZTOSÍTÓ Rt S üzletkötő-menedzser (gimn.) 20000-60000 Ft Bővebb információ a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ kirendeltségén. Istentiszteleti és miserendek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombaton 7.30, illetve 17.30 órakor, vasárnap 9.30, valamint 11.00 és 17.30 óra. Zagyvapálfalva: szombaton szentmise 17.00 órakor, valamint vasárnap 9.00 órakor. Baglyasalja: minden második vasárnap tartanak szentmisét 7.45 órakor. Szent József-templom: szombat reggel 7.00 óra, vasárnap 8.30, 10.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: Istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapál- falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 14.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Balassagyarmat: Római katolikus templom: szombaton este 19.00 óra, vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00 és 19.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: szombaton 19.00 óra, vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 19.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó: Római katolikus templom: szombaton 18.00 órakor, isten- tisztelet vasárnap 9.00 és 18.00 óra. A Szent Lélek-templomban: istentisztelet: vasárnap 11.30 óra. Rétság: Római katolikus templom: szombaton 18.00 óra; istentisztelet vasárnap 8.00 és 10.00 órától. Evangélikus imaház: vasárnap 9.30 órától evangélikus isten- tisztelet. Református istentiszteletet minden páratlan vasárnap 15.00 órától tartanak a művelődési házban. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): istentisztelet: vasárnap 10.30 óra. Bányaváros, ISZI-ben: isten- tisztelet vasárnap 16.00 óra. Maconka: istentisztelet vasárnap 12.00 ófa; Kisterenye: szombaton 18.00 óra, vasárnap 8.30 órakor isten- tisztelet. Szentkút: Kegytemplom: Minden munkaszüneti napon 9.00 és 10.30 órakor, hétköznapokon pedig 9.00 órakor kezdődik az isten- tisztelet.