Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-18 / 167. szám

Jó mnjpM! Július 18., csütörtök Szeretettel köszöntjük FRIGYES nevű kedves olvasóinkat! A Frigyes név a német Friedrich (jelentése: hatalmas védelmező) újkori magyarosítása. Védőszent­je: Szent Frigyes misszionárius majd utrechti püspök, akit Judit frank királyné megöletett. ANap kél: 5.05 órakor, nyugszik: 20.34 órakor. A NAP MONDATA Tétlenkedni rosszabb, mint túl so­kat dolgozni." (Chartes Lamb) ÜGYELETES RIPORTOK Mihalik Júlia ^ : (32) 310-589 HŰVÖS) felhős idő ELŐREJELZÉS NÓGRÁD MEGYE TÉRSÉGÉRE Az országot észak felől ma ismét nedvesebb levegő éri el, így térsé­günkben ma többnyire erősen felhős lesz az ég, futó záporok többször is ki­alakulhatnak. A nyugati szél napköz­ben néhol megélénkül majd. A felhős idő miatt hűvös lesz, délután csak 18 fok körüli hőmérséklet várható. VÁRHATÓ LEGMAGASABB HŐMÉRSÉKLET Salgótarján: 17. Balassagyarmat: 19 Szécsény: 18 Bátonyterenye: 18 Pásztó: 19 Ipolytamóc: 17 ff Vajon mennyit érünk? Annak idején, az általános iskola ötödik osztályában Varga tanár úr azzal próbált kedvet teremteni az orosz nyelv tanu­lásához, hogy gyakran idézte a szólásmondást, mely szerint „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” Nem tudom, mennyire lett foganatja a biztatásnak, mert nem áll rendel­kezésemre statisztika arról, hogy közülünk hányán és mi­lyen fokon sajátították el Puskin, Csehov és Tolsztoj nyel­vét. Viszont találtam egy másik kimutatást az MTI minapi hírei között. Eszerint az angol magasan túlszárnyal minden más nyelvet, amit az Európai Unió polgárai beszélnek vagy értenek. Ugyanakkor egész Európát tekintve még mindig az orosz áll az élen. Ha az EU 286 millió polgárát hozzáadjuk Kelet-Európa 269 milliójához, az orosz nyelv az angolt is veri, hiszen azt az egész régiót tekintve 35 százalék érti. Egész Európában az angol így a második helyre szorul 28 százalékkal. Megint csak eszembe jutott régi tanárom szavajárása, ar­ról, hogy ki mennyit ér. Mert szép ugyan ez a statisztika, igaz is, de fölveti a kérdést, vajon mennyit ér egy angol, né­met, svéd, avagy egy magyar, román, esetleg orosz polgár a nagy statisztikában, beszéljenek ez utóbbiak akár háromszor annyi nyelvet, mint az előbbiek. Gy. M. lilik! Gyertek, nagyon jó a viz! - Japán lányok csalogatják a vízbe csapattársaikat Atlantában, az olimpiai uszodában. Arról nem szól a híradás, hogy végül hányán lubic­koltak a medencében, de a hívásnak aligha lehet ellenállni. Nyomozati Dosszié Az elmúlt na­pokban el­rendelt nyo­mozások jegyzőköny­vét a Nógrád Megyei Rendőr-főka­pitányság saj­tóosztálya bo­csátotta rendelkezésünkre. A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság körözést rendelt el: i - lopás vétségének alapos gyanúja miatt ismeretlen tet­tes ellen, aki 1996. július 13- án 13 és 20 óra közötti kinyi­totta S. J.-né salgótarjáni la­kos Salgóbánya, Nádas úton parkoló személygépkocsiját és ellopta a sértett táskáját 4700 forint készpénzzel és nevére kiállított közokira­tokkal.- lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tet­tes ellen, aki a Petőfi Sándor Iskola Acélgyári út 24. szám alatt lévő központi épületé­nek alumínium bejárati ku­poláit, lefolyócsatornáit el­lopta körülbelül 20-25 ezer forint értékben.- lopás vétségének alapos gyanúja miatt ismeretlen tet­tes ellen, aki 1996. július 15- ére virradóra a salgótarjáni Acélárugyár Rt. raktárából ismeretlen módon ellopott két ón tömböt, 140 ezer 'fo­rint értékben.- lopás bűntettének alapos gyanúja miatt ismeretlen tet­tes ellen, aki 1996. július 16- ára virradóra betörte a zagy- vapálfalvai Arany János Iskola ablakát és a kony­háról élelmiszereket lopott el tizenötezer forint érték­ben. Ë: ^ENÖ Július 16-ai nyerőszámok 15 21 23 31 33 40 44 46 47 48 50 51 53 58 64 65 69 70 75 78 nmmii MoxiMíjsok Salgótarjáni Apollo: 15.30, 17.30 és 19.30 órától: Még zöldebb a szomszéd nője. Színes amerikai filmvígjáték. Kamara: 17.00 és 19.00 órától: A skarlát betű. Színes amerikai film. Balassagyarmati Madách: 15.30 és 17.45 órától: Tűz a víz alá! Színes amerikai vígjáték. 20.00 órától: Az elhagyott bolygó. Színes amerikai sci-fi. Kamara: 18.00 és 20.00 órától: Közönséges bűnözők. Színes amerikai thriller. Holnapi Lapunkból Kitiltották a harci kutyákat Ugyancsak szeptemberben lép életbe az a rendelet, ame­lyet a gyarmati önkormányzat módosított, ám a kutyatartók­nak nem árt már most alapo­san megismerkedniük a pasz- szusokkal. Hazánk több településéhez hasonlóan, Balassagyarmatról is kitiltották a harci kutyákat *a városatyák. A központi rende­let tartalmazza, konkrétan mely ebek kerültek tiltólis­tára. A gazdik Csak szájkosár- ral és pórázon vihetik utcára kedvenc négylábújukat. Hat szám - egy nyeremény! 27. HÉT A HETI NYEREMÉNY* vásárlási utalvány A í 1 >AAI 11 m * o ERŐ I, Traffipaxos játékunk - Várjuk a szerencséseket Velünk játszottak: nyertek! Traffipaxos játékunk júniusi beküldői közül kisorsoltuk azt a három szerencsést, akik a Ga­rancia Biztosító Rt., a Nógrád Megyei Hírlap és a Nógrád Megyei Balesetmegelőzési Bi­zottság ajándékait kapják. A Garancia Biztosító Rt. Nógrád Megyei Fiókigazgatóságának ajándékát - többek között egy autós táskát - Dittmár Nán- dorné, Salgótarján, Rákóczi út 8. szám alatti játékosunk nyerte. A balesetmegelőzési bi­zottság ajándékát Kovács László nyerte, aki Zagyvaróná­ról, a Posta út 12.-ből küldte be a kivágott traffipax-menetren- deket. Lapunk csomagját Papp Katalin, Endrefalva, Csurgó út 51. szám alatti olvasónk viheti haza. Az átadási ünnepség az alábbi helyen lesz: Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság, Salgótarján, Rákóczi út 40. Ideje: július 19., péntek, 10 óra. A Salgótarjáni Városi Televízió mai ajánlata: 18.50: Látókör • Komputertomográf Salgótarjánban Szabó György miniszter az egészségügyről • Rendőrségi tájékoztató • Nyári diáktábor a Tóstrandon • Fábri Sándor humorista a kertben 20.03: Beszélgetés Szabó György népjóléti miniszterrel Téma: A hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatása 20.29: Nyári egyetem Dr. Tringer László előadása: A szó gyógyító ereje rétek lehetőség a Kanna-hegyi kilátó irányából, az UHF lä-ei csatornán! HaHoTa Pókdolog- Kérem, én most mér­l/J - Hogyan lesz geztem meg a feleségemet, 7? a póknak tele­a feleségem barátnőjét, a fonja? legjobb barátomat, a legjobb- ? ? ? barátom feleségét és a- Beül a sarokba és tele­szomszédunkat, aki véletle­fonja. nül benézett hozzánk. Az Patkányéknál esetet azonban én szeretném elmondani a kedves nézők­A patkánymama sétál a nek! kispatkánnyal, s egyszer- Miért? csak elrepül a fejük fölött- Mert maguk hajlamo­egy denevér. A kispatkány sak arra, hogy kiszínezzék a ámulva felkiált: dolgokat...- Nézd. mama. eev tűn­dér! Kritika Kriminális- Most olvastam az egyik regényét. Egyik nap a Kriminális- Melyiket? Az utolsót? rendezőjénél jelentkezik- Remélem...! egy eszelős tekintetű ember.- Mit óhajt? - kérdi a „Süti” rendező. Salgótarján Vigyázat! Méregdrága felvételek! Traffipax-mérések Nógrád útjain Július 18-án, csütörtökön 6-14 óráig: Pásztó és Hasznos belterületén, a 21. sz. főúton Pásztó és Job­bágyi külterületén, valamint Szarvasgede belterüle­tén; 22-6 óráig: Rétságon és környékén lehetséges traffipaxos sebességmérés. Rádió- és televízióműsor-ajánlat KOSSUTH 4.30 Reggeli Krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.25 Mindennapi tudomány 8.35 Paragrafus 8.45 Gyorsfénykép a kul­túráról 9.05 Napközben 11.05 LloydJWebber ze­nés játékaiból 11.35 Fordulj vissza, kis­lányom! 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 A budavári Mátyás-temp­lom énekkara énekel 13.30 A római katolikus egyház félórája 14.05 Klasszikusok min­denkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér 16.00 Délutáni Krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Tévedni-„zenei” dolog? 17.05 Magyarországról jövök 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.40 Irodalmi műsor 20.05 Hagyományápolók 20.30 Határok nélkül 21.05 Vanessa Paradis énekel 21.25 Kossuth-klub 21.55 Kenó-sorsolás 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Törvénykönyv, pa­ragrafus 23.05 Emlékezetes rádió­előadások a zenéről 23.40 Régi fúvósmuzsika PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság... (ismj 11.20 Örökzöld dallamok 12.00 Muzeális nótafelvé­teleinkből 13.00 Hírek 13.15 Egy arc 13.45 Időjárás-és vízállás- jelentés 14.00 Kabarécsütörtök 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 19.03 Kölyökóra 20.00 Lemezbörze helyett 21.00 Hírek 21.03 Nevek ürügyén 22.02 A világ zenéi 22.20 Jazzlista 23.00 Hírek TV 1 J % 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Kaliforniai álom. Am. sorozat 65/65. 9.35 Tízórai 9.50 Játék 10.00 Ezüstkor 10.40 Játék 10.50 Hírek 11.05 Marienhof. Német té- véfilmsorozat 52/29. 12.00 Déli harangszó 16.00 Hírek 16.05 Zöld bolygó 16.30 Topmodell. Brazil té­véfilmsorozat 180/171. 17.00 Lurkó Kupa 17.10 Városok gyerek­szemmel - Kréta 17.30 Kormányváró 17.55 „Közös hazánk volt Róma” 18.15 Üzlet » 18.30 Brooklyn-híd. Ameri­kai sorozat IX/2. 18.55 Esti mese 19.20 Játék határok nélkül 19.30 Híradó. Időjárás 20.01 Telesport 20.15 MC 20.25 Szomszédok 21.00 Friderikusz-show 22.45 Hidak. Világgazdasági magazin 23.35 Herbie Hancock és barátai. Angol zenés film 59’ TV 2 16.55 Műsorajánlat 17.00 Alfa szolgálat. Men­tálhigiénés magazin 17.30 Top 40 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 MacGyver. Amerikai tévéfilmsorozat 19.55 Nekem ne lenne ha­zám? 20.10 Istenek órája. Popper Péter műsora 21.00 Híradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális 21.45 Múzsa 22.00 Objektív. Háttérmúsor hírekről, eseményekről 22.25 Időjárás 22.35 Lapzárta 22.40 Mensáros László- sorozat - Egy őrült éjszaka. Magyar film 70’ 23.50 MC DUNA TV 8.00 Képes Krónika 16.00 Műsorismertetés 16.05 Különleges vasút­vonalak. Ismeretter­jesztő film 17.00 Auguszta és az egér. Magyar animációs film 17.05 Horgásztanyán 17.30 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 A boldogság földje. Finn film 5T 19.10 „Lássunk csodát!”- Kalandozás Thaiföl- dön 20.05 Váltó 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 Sportpercek 21.25 Mozgó Kép 21.55 Az első száz év- Egy hatás alatt álló nő. Amerikai film I4V 0.15 Nadányi Zoltán: Nők a tetőn TARJÁNITV 18.34 Filmajánló 18.40 Játék 18.50 Látókör 19.25 Játék 19.40 Izrael. Jordániái útifilm 20.03 Beszélgetés Szabó György népjóléti miniszterrel 20.14 Játék 20.29 Nyári egyetem HBO 16.30 Taz-mánia 17.00 Alf. Am. filmsorozat 17.30 Miss Daisy sofőrje. Amerikai film 94’ 19.10 Falcon Crest. Ámen- kai filmsorozat 20.05 Ruby Cairo. Amerikai krimi 105’ 21.55 Láthatatlan préda. Amerikai vígjáték 93’ 23.30 Hurrikán Smith. Amerikai litm 82’ 0.55 Erotikus ábrándozások SZÍV TV 16.05 Kereskedelmi show 16.30 Kamilla 17.00 Torna 17.30 Kojak. Am. sorozat 18.30 Pufók kalandjai. Am. rajzfilmsorozat 19.00 Hétpróbás 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Amatőr természet- búvár 20.30 Pénzvilág 21.00 A dzsungel törvé­nye. Amerikai akció film 23.00 Zsaruszív 23.30 Kereskedelmi show / ^ / az Egri Nyomda Kft. lapja. Felelős kiadó: KOPKA LÁSZLÓ vezérigazgató. Főszerkesztő: DR. TANKA LÁSZLÓ. ÍJ A íl UTD TAT) Felelős szerkesztő: DR. CSONGRÁDY BÉLA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Salgótarján, Erzsébet tér 6., Postafiók: 96. Ix vIvJIa/aI/ MEGYEI ßllVijill Szerkesztőségi telefon: 32/416455, telefax 32/312-542. Főszerkesztő és kiadóvezelő: 32/310-589. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416455, fax.: 32/311-504. Balassagyarmati szerkesztőség: Bgy. Rákóczi út 18. Tel.: 35/315-660. Pásztói szerkesztőség: Pásztó, Deák F. út 7.1. em. TeL: 32/360-199. Az előfizetők részére az alábbi ügynökségek juttatják el a lapot Salgótarján - Elektroker Bt, teL: (30)433-556, ügyfélszolgálat (32)311422, Balassagyarmat - Békétász KKT, tel.: (30)523-313, ü.sz.: (35)315-660, Pásztó - Célvonal Kft., tel.: (30)433-548, ü.sz.: (32)310-877. Árusításban terjeszti a BUVIHIR Hírlapker. Rt. (1133 Budapest, Véső u. 3., Telefon: 1203-345, Fax.: 1129-5688) árushálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál, Salgótarján, Erzsébet tér 6. (Telefon: 32/416455) és ügynökségeinknél, a megye hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Magyar Takarékbank Rt. Salgótarjáni Megyei Igazgatóság 115-01701 100002704 sz. számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 475 Ft, negyedévre 1365 Ft, fél évre 2850 Ft. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. HU ISSN 0865-9095.

Next

/
Thumbnails
Contents