Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
1996. július 2., kedd Ország - Világ 5. oldal Béremelés: csak ígéret? A tisztviselők akár sztrájkolni is készek A tegnapi naptól, azaz július elsejétől már az eddiginél 10 százalékkal magasabb fizetést kellene kapnia csaknem 14 ezer köztisztviselőnek és köz- alkalmazottnak - legalább is a kormány és a szakszervezet között év eleji megállapodása alapján. A területi közigazgatás felsőfokú végzettségű dolgozóit érintő fizetésjavítás azonban egyelőre várat magára. Nemrégiben a pénzügyi tárca illetékese azt közölte, hogy a bérkorrekcióhoz szükséges kilencszázmillió forintra a költségvetésben nincs is fedezet. Már csak azért sincs, mert a közigazgatási reformot - s ennek keretében a létszámcsökkentést - mind a mai napig nem hajtották végre. A Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete szerint azonban béremelés és a reformról szóló megállapodás nincs ilyen egyenes összefüggésben egymással. Az érdekképviselet vezetése demonstrációt, sőt akár sztrájkot is kilátásba helyezett arra az esetre, ha érintett tagjai - akik zömmel a Munkaügyi Hivatalnál, a Központi Statisztikai Hi vatalnál és az APEH-nál dolgoznak - az ősszel sem kapják meg az ígéret szerinti 10 százalékos többletet. A PDSZ elfogadhatatlannak tartja az óraszámemelést Összekuszált javaslat A pedagógusok kötelező óraszámemelése bevezetésének határidejéért sem a kormány, sem a parlament nem vállalta a felelősséget. Ezt bizonyítja a parlament elé került javaslat, miszerint 1997. augusztus 1-jétől válik kötelezővé mindenütt az óraszám- emelés, de az önkormányzatoknak lehetőségük van arra is, hogy akár már idén szeptember 1-jétől vagy a jövő év február 1-jétől vezessék be az emelést. Minderről Szakács Péter, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szóvivője beszélt tegnapi sajtótájékoztatójukon. A PDSZ szerint az említett javaslat káoszt szül a közoktatásban, és kétségessé teszi azt is, hogy az óraszámemeléshez megfelelő központi források állnak-e majd rendelkezésre. Az önkormányzatok vélhetően „sakkozni fognak” a kötelező bérkompenzáció, az elbocsátások és az iskolabezárások időpontjának kiválasztásával. A szóvivő úgy vélekedett, sok vitatható pontja ellenére is egységes közoktatási törvény- módosítási javaslat került az Országgyűlés elé, amelyet azonban a parlamenten kívüli és belüli - szakmai érveket nélkülöző - alkuk teljesen összekuszáltak. A tájékoztatón elmondták azt is, hogy a szakszervezetek és a pártok kezelésében lévő ingatlanok tulajdonjogának rendezéséről készülő törvénytervezetet elfogadhatatlannak tartják. Semmelweis-napi kitüntetések A társadalmi átalakulástól függetlenül voltak és vannak olyan értékek, amelyek minden korban vitathatatlanok. Ezek: az etika és a minőségi munka - hangsúlyozta Szabó György népjóléti miniszter hétfőn, a Népjóléti Minisztériumban tartott Semmelweis- napi ünnepségen. Az anyák megmentőjének születésnapja hagyományosan az egészségügyi dolgozók ünnepe. A Népjóléti Minisztériumban tartott rendezvényen állami kitüntetéseket, szakmai elismeréseket adtak át. A tárca vezetőjének javaslatára Göncz Árpád államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntette ki Székely Tamás kandidátust, a kistarcsai Flór Ferenc Kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosát. Magyar Köztársasági Arany Érdehikeresztet kapott Kalmár László,' a. Segítő Jobb Egészségügyi Humanitárius Alapítvány orvos-igazgatója. Az idei Honthy Hanna-díj- ban Nagy Kálmán kandidátus, a Borsod Megyei Kórház I. számú gyermekosztályának osztályvezető főorvosa részesült, aíci az elsők között végzett hazánkban gyermeknél csontvelő-átültetést. A színművésznő végakarata szerint a Honthy-hagyaték éves kamatát az a kutató vagy egészségügyi szakember kaphatja, aki tevékenységével növeli a gyógyító munka hatásosságát. Tízen vehették át a Bat- thyány-Strattman László-díjat az egészségügyi, szociális, valamint gyermek- és ifjúságvédelmi ellátás terén végzett kimagasló munkájukért. Kampánycsendben folyik a találgatás Jelcin betegségéről Szerdán választ elnököt Oroszország Csernomirgyin kormányfővel tárgyalt a berekedt Jelcin FOTÓ: FEB/REUTER Finiséhez érkezett az orosz elnökválasztási harc. Július 3-án, szerdán eldől, hogy megvalósul-e a „kommunista hatalomátvétel”, avagy Borisz Jelcin marad az ország elnöke. Hétfőn ismét lemondták az orosz államfő aznapra tervezett találkozóit, Jelcin egyedül Viktor Csernomirgyin kormányfőt fogadta hivatalában. Az elnök felvételről sugárzott tévébeszédben szólította föl a szavazópolgárokat, hogy menjenek el szavazni, s az új Oroszországra adják voksukat. Sokak szerint a részvételi arányon múlhat az elnökválasztás eredménye. Például azon, hogy a nagyvárosokban - melyek hagyományosan Jelcin szavazóbázisai - hányán mennek el voksolni. Az elnök egyik kampánytanácsadója úgy véli, hogy az itt élők 3-4 millió szavazata fogja eldönteni, ki lesz a következő államfő. Alekszandr Lebegy tábornok, nemzetbiztonsági tanácsadó a BBC-nek adott hétfői interjújában koalíciós kormány megalakítása mellett szállt síkra. Szerinte az ország stabilitásának záloga a nemzeti egységkormány megalakítása lenne. Külföldi vélemények szerint a sajtó szinte egységesen Jelcin-párti. A Washington Post sajátos magyarázattal szolgál: az államfő és csapata megvesztegette az újságírókat. Az elnökválasztási kampány új vonása, hogy - Oroszországban szokatlan módon - megjelentek a színen ajelöltek családtagjai. A kommunista Zjuganov egy televíziós hirdetésben meghatottan beszélt néhai apjáról és nyolcvanéves édesanyjáról, Jelcin pedig kisebbik lányát, a 36 éves Tatjánát vonta be választási stábjába. A lánynak állítólag nagy szerepe volt abban, hogy apja június közepén megszabadult a Kreml keményvonalasaitól. Újakat veszünk, mert jó, ha jó a hajó Évente másfél millió dollárt hoznak tengerjáróink A kormány hozzájárult ahhoz, hogy két éven belül öt hajót vásároljon a magyar tengerhajózás - az orosz államadósság terhére. Az e célra felvett hiteleket az új hajók üzemeltetéséből eredő többletnyereségből törlesztik majd. •Mizik Károly, a Mahaszt Seat- rade Tengerhajózási Szállítmányozási Kft. ügyvezető igazgatóját arról kérdeztük, hogy hazánk milyen vízi- jármű-parkkal bonyolítja le a tengeri szállításokat.- Kilenc hajónk járja a világ tengereit. A három legnagyobb, 11-15 ezer tonna hord- képességű. A Vörösmarty jelenleg úton van Baltimore felé; a Csokonay Rotterdamból indult nyílt vizekre; a Radnóti a Szuezi-csatomában Bombay felé tart.- Hajóinkon összesen körülbelül 250 főnyi legénység teljesít szolgálatot. Állíthatjuk, tengerészeinket mindenhol szívesen fogadják, mert - bár nincs tengerünk - kiváló szakembereknek ismeri őket a hajósok világa.- Valamennyi tengerjárónkat külföldi szállítmányozási vállaiat bérli. Gondoskodnak arról hogy a hajótér jól legyen kihasználva, fedezik az üzemanyag költségeit és a kikötői díjakat is. Egészében hasznos üzletág ez: minden évben nyereséget hozott számunkra. Tavaly például másfél millió dollárt.-Ezért is gond, hogy míg egy-egy hajót általában 20 éves korában kell nyugdíjazni, flottánk tagjai átlagosan már 18 esztendősek. Jókor jött a kormány döntése arról, hogy öt új vízi járművet lehet beszerezni. Ez azt jelenti, hogy a magyar tengerhajózás - noha szerény mértékben - továbbra is jelen lehet a végtelen vizeken. Koós Tamás Tárgyalások. Hóm Gyula kormányfő és Angelo Acerbi apostoli nuncius tegnapi megbeszélései után a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára bejelentette: szeptemberben a kormány, a katolikus egyház és a Szentszék tárgyalásokat kezd az egyház finanszírozási rendszeréről, ingatlanai helyzetének rendezéséről, valamint oktatási és szociális intézményeinek működtetéséről. Közvetítenek. Hétfőn megkezdte működését az új munkaügyi közvetítő és döntőbírói szolgálat, amelyet munkaügyi vitába keveredett felek kérhetnek fel közreműködésre. A munkaadók és a munkavállalói képviseletek listáról választhatnak közvetítőt vagy döntőbírót. A szolgálat képviselői a konfliktus okainak tanulmányozása után, a felekkel egyetértésben alakítják ki az eljárás alapvető szabályait. Hás elképzelés. Az lenne a célszerű, ha nem önálló rendőri szervként alakulna meg a tervezett központi bűnüldözési igazgatóság, hanem a már meglévő bűnügyi főigazgatóság részeként tevékenykedne. Az új testületnek ugyanis munkája közben a vidéki rendőrkapitányságokkal is együtt kell működnie - hangsúlyozta Kuncze Gábor belügyminiszter. Jogi béklyó. Az Alkotmány- bíróság több ponton is alkotmánysértőnek minősítette a Fővárosi Önkormányzatnak azt a rendeletét, amelynek alapján hónapok óta kerékbilincset raknak fel a parkolóhelyeken nem fizető, illetve az előírtnál kevesebbet fizető autósok járműveire. Erről tegnap tájékoztatták a törvénytelenséget észlelő budapesti közigazgatási hivatalt. A taláros testület szerint a gépjármű várakozásával összefüggő tartozások behajtására csak a polgári jog szabályai szerint van lehetőség. Ünnepélyes búcsú. Hétfőn elindult Ercsiből az okucani küldetésből hazatért IFOR-kato- nákat felváltó műszaki zászlóalj második csoportja. A 78 katona búcsúztatására rendezett állománygyűlésen többen kitüntetést kaptak, előléptetésben részesültek az elmúlt hónapokban tanúsított helytállásért. Közben járnak. A KDNP képviselői hétfőn a Magyar író- szövetség vezetőivel találkoztak. Az eszmecsere eredményeként a párt frakciója szorgalmazni fogja, hogy az írók érdekeinek megfelelően módosítsák a médiatörvényt. A jelenlegi paragrafusok ugyanis lehetővé teszik, hogy a kábeltévék szerzői jogi kötelezettségek nélkül vegyenek át műsorokat a közszolgálati tévéktől. Ha kedd, Kiskegyed! • Szécsi Pál eltitkolt élete • Szavazzon a Kiskegyed jegyeseire! • Moldova nem hitte, hogy jó író lesz • Clintonék megint gyermeket akarnak • A szupemagyi tolvajt fogott Kiskegyed, a legolvasottabb női magazin HAT TÉTELŰÉN NAPPENT. UTÓÉLETE PILLANTÁS A TÁRGYALÓTEREMBE Haszonélvezet fél házra A végrendelet nélkül elhunyt apa hagyatékát az első házasságából született két fia örökölte. A kertes családi házra a közjegyző a második törvényes felesége javára özvegyi haszonélvezeti jogot jegyzett be, és ebből adódtak a gondok. Az idősebbik fiú bírósághoz fordult. Keresetében leírta, szerinte a haszonélvezeti jog nem illeti meg az asszonyt, mert közte és édesapja között a halálesetkor a házastársi életközösség nem állt fenn. Töröljék hát a közjegyzői bejegyzést. A bíróság széles körű bizonyítási eljárás után megállapította, hogy valóban, az apáról - a jog szavaival: az örökhagyóról - már öt esztendeje részben az idősebbik fiú, részben a magyar állam gondoskodott, szociális segélyei révén. Egyvalaki bizonyosan nem: a második feleség, aki külön élt, saját lakással is rendelkezett. Az is kiderült, hogy nem is tervezte egyikük sem a házasság helyreállítását. A városi bíróság ezért elrendelte a haszonélvezeti jog törlését az ingatlan-nyilvántartásból. A feleség fellebbezett, méghozzá nagyon sajátos indokkal. Arra hivatkozva, hogy csak az idősebbik fiúval állt perben, kérte, hogy a másik fiú örökrészére - kereset hiányában - a bíróság ne törölje, illetve állítsa vissza az özvegyi haszonélvezeti jogot. A másodfokon eljárt megyei bíróság nagyon aprólékosan kifejtette, hogy a törvény alapján nem örökölhet az örökhagyó házastársa, ha „az öröklés megnyílásakor” a házasfelek között az életközösség nem állott fenn. Mégis, az elsőfokon eljárt bíróság az „öröklésből való kiesést” csak a perben álló felek egymás közti viszonyában mondhatta volna'ki. Szó ami szó, a megyei bíróság az ítéletét megváltoztatta. Az özvegyi haszonélvezeti jogot csak a hagyaték felénél - a pert indított idősebbik fiú részéről - törölte. Mivel a kisebbik fiú nem indított pert az asz- szony ellen, így ránézve a közjegyzői végzés jogerőre emelkedett. Dr. Lajer Erika