Nógrád Megyei Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13-14 / 163. szám

1996. július 13., szombat Látóhatár 7. oldal Tizenöt év, százhetven Zenebutik a zene szolgálatában: Juhász Előd és a világsztárok Aki körüludvarolta a szeszélyes Diana Rosst Tamási Áron szülőfalujából érkeztek Nógrád megyébe az erdélyi szénégetők, a boksarakás mesterei Munka közben hangján szólnak. Érzik, hogy amit kínálunk, azt szeretettel és őszintén tesszük.-A Zenebutik kaleidoszkóp- szerüen láttatja a különböző zenei műfajokat. Pedig azt gon­dolná az ember, hogy egy zene­tudós főleg a komolyzenével foglalkozik.- „Mindenevő” vagyok. Iz­gat a műfaji sokszínűség. Min­dig is az foglalkoztatott, mi minden vesz körül bennünket, milyen a zenei világunk. Első könyvemet például Gershwin­ről írtam, s azóta is érdekel a jazz, pop. Egyébként éppen az igazán nagy zenészek tanítottak meg arra, hogy vétek bezár­kózni a műfaj elefántcsonttor­nyába. Yehudi Menuhin nem átall az indiai sztárművésszel, Ravi Shankarral együtt muzsi­kálni, Gidon Krémer a kon­certje végén ráadásként sláger­feldolgozásokat is játszik. A legnagyobb operaénekesek pe­dig, például a hamarosan ná­lunk is fellépő Domingo és Carreras szívesen adnak elő operettet, musicalt, oiasz dalt és örökzöldet.- Ezek szerint szerkesztőként annak híve, hogy műsora minél több nézőhöz, hallgatóhoz ta­láljon utat?- Itt van a Zenebu­tik. A műfajok gyors egymásutánban válta­koznak benne, riportok és bejátszások, újdon­ságok és régiségek kö­vetik egymást. Abból indulok ki, hogy ha va­laki éppen nem kedvel valamit, talán három­négy perc után nem kapcsolja ki a készülé­ket, mert várja a követ­kező blokkot, ami eset­leg már a kedvére va­lóbb lesz. Minden zenei mű­fajból az igényeset, ér­dekeset igyekszünk bemutatni. Ehhez járul hozzá a Zenehíd is, amely országokat, kon­tinenseket, korokat, műfajokat, társművé­szeteket köt össze - a szponzo­rok segítségével.- Ön egyike az elsőknek a té­vés személyiségek közül, akik­nek a műsorait szponzorok tá­mogatták.- A televízió anyagi lehető­ségei sohasem engedték meg, hogy egzotikus zenei forgatá­sokra menjünk. Külső segítség­gel valósíthattuk meg álmain­kat.-Ennyi?- Nem elég?-Azt hittem, föllebbenti a fátylat a szponzorálás kulissza- titkairól!?- Az már reklám volna. „Tudom a leckét”-A magánszférában is kedveli a sokszínűséget?-Ha a három lányomra cé­loz, akkor igen: mindegyik tel­jesen különböző egyéniség.- Szintén zenészek?- Bár mindhárman a Marczi- bányi téri Kodály iskolába jár­tak, nem lettek hivatásos mu­zsikusok. „Csak” élvezői a ze­nének. Sokat segít a visszajel­zésük. Nemegyszer tőlük hal­lok először új zenei divatokról, sztárokról.-Százezrek nézték érdeklö­A feleség és a gyerekek készítik a szénégető ebédjét Kész a tüzelő, mehet a zsákba! A legutóbbi hónapok nem bővelkedtek olyan tévéműsorokban, amelyeket magyar alkotók készítettek. Üdítő kivételnek számít az a négy portréfilm, amelyet Juhász Előd forgatott a július 30- án, Budapesten megrendezendő szuperkoncert sztárjairól, José Carrerasról, Placido Domingóról, Diana Rossról és a ma­gyar Rost Andreáról. A riporter műsorvezetőt aligha kell bemutatni, immár három évtizede ismerik a rádióhallga­tók, tévénézők. Ismerjük meg most az embert is. „Mindenevő vagyok”- Budapesten végeztem tanul­mányaimat. A Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskolán szerez­tem diplomát, a zenetudományi szakon, utána pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen doktoráltam. Eleinte cikkeket, zenekritikákat írtam, majd a rá­dió munkatársa lettem. Csiba Lajossal tizenkilenc éve indított műsorunk, a Zeneközeiben mind a mai napig él. A társin­tézményben, a televízióban azt, amelyikben Kodály tanár urat köszönthettük. Ekkor is ál­landó vesszőparipájára hívta fel a figyelmet, a zenei ízlésneve­lés fontosságára. Később, ame­rikai ösztöndíjas utamhoz ezzel a tanáccsal segített: „Ismerje meg az ottani avantgárd törek­véseket!” Hazatérve a Hunga­roton lemezkiadó újdonságait mutattam be, szintén tévésoro­zatban.- Ha jól emlékszem, ezek tíz­perces „ reklámadások” voltak.-Nevezhetném őket ujjgya­korlatnak is, hiszen egy nekifu­tással rögzítettük az élő, ko­molyzenét népszerűsítő műso­rokat.- Ekkortájt indult a Zenebu­Interjú José Carreras-szal külső munkatársként kezdtem, még a hatvanas évek elején. Legelőször egy stúdióműsor­ban Verdi Aida című operáját ismertettem, majd F orrai Mik­lós, Lukin László és Kollár Endre társaságában a Zenélő órák című sorozatban szerez­hettem műsorvezetői gyakorla­tot. Több mint egy tucat élő adásban működtem közre. Soha nem felejtem el például tik, mindmáig legismertebb vál­lalkozása?- Igen, 1981-ben. Tizenöt év alatt százhetven adást ért meg.- Tudja, hogy miként véle­kednek róla a nézők?- Hogyne tudnám. Sokat já­rok autó nélkül, az emberek megszólítanak utcán, villamo­son, véleményt mondanak a legutóbbi adásról. És még ha bírálnak, akkor is az elismerés Szusszanásnyi szünet a hatalmas boksa mellett déssel azt a négy portréműsort, amelyben július 30-ai művész­vendégeinkkel beszélgetett. Mit jelentett önnek a négy sztárral készített interjú?- Piros betűs ünnepet. De nemcsak nekem, hanem állandó alkotótársaimnak, Bodnár Ist­ván rendezőnek és Becsy Zoltán operatőrnek is.- Milyennek ismerte meg például Rost Andreát?- Hozzá sokéves barátság fűz. Sokat forgattunk együtt. Helsinkiben például, ahol meg­nyerte a nemzetközi énekver­senyt. Ez a siker gyorsította fel a karrierjét. Vagy Milánóban, ahol Gildaként hódította meg az igazán elkényeztetett olasz operarajongókat. Ilyen előzmé­nyek után merészkedtem olyasmit is kérdezni tőle, ami talán szokatlan az áhítatos port­réműsorok műfajában.- És Diana Ross?- A szeszélyesnek tartott megasztár? Elbűvölő volt. Igaz, először dicséretekkel halmoz­tam el, akár még azt is válla­lom, hogy körül udvaroltam.- Carreras és Domingó?- Őket arról kellett meg­győzni, hogy „tudom a leckét”, hogy készültem belőlük, isme­rem a felvételeiket, a róluk ké­szült könyveket. És arról, hogy nem a halálosan unt Carreras-, illetve Domingo-sztorikat sze­retném újramondatni velük. Büszke vagyok arra, hogy elfo­gadtak és partnernek tekintet­tek.- Megérezték, hogy muzsikus kérdezi őket?-Köszönöm, hogy így fo­galmazott. Talán ezzel is ma­gyarázható, hogy a négy tévéin­terjúban annyi gondolat halmo­zódott fel, amennyi akár egy könyvet megtöltene.- És lesz könyv a beszélgeté­sek szövegéből?- Lesz, méghozzá Veresegy­ház önkormányzata révén.- Ez meglepő. Hogyan jutott el hozzájuk? Vagy a veresegy­háziak miként jutottak el ahhoz a gondolathoz, hogy ezt a köny­vet szponzorálják?- Lenyűgöző a lelkesedésük, tettrekészségük. Tavaly például a lakosság számához viszo­nyítva ebben a nagyközségben adták ki a legtöbb építési enge­délyt. A külföldi kapcsolatokat is ötletesen építik a veresegy­háziak. Jó ajánlólevélnek tartot­tak egy olyan interjúkötetet, melyben világsztárok számol­nak be életükről, munkásságuk­ról, élményeikről.- Lesz folytatás?-Örülnék neki, ha ők és a hozzájuk hasonló mecénások társulnának munkánkhoz, de ta­lán úgy is fogalmazhatok, hogy hivatásunkhoz: a zene megsze­rettetéséhez. László Zsuzsa Üdvözlet a Nógrád Megyei Hírlap olvasóinak Füst kígyózik az ég felé - készül a faszén Buják határában, Keselyré­ten füstfelhök jelzik, hogy va­lakik tüzelnek. Az már látat­lanban biztos, hogy nem me­legedni akarnak. Közelebb érve látjuk, hogy hatalmas boksákban szénégetés folyik. Két férfi lapáttal a kezében a kupac tetején igazgatja a szalmát és a homokot, miköz­ben itt-ott a réseken szivárog a füst.- Erdélyből, egy Szerdahely melletti kis faluból, Farkaslaká­ról jöttünk Magyarországra csa­ládommal, akik most itt laknak velem és a sógorommal egy nagy sátorban, az erdő szélén - mondja Kovács Béla. A váci székhelyű Fagus Kft. szerződte­tett bennünket. Három hete va­gyunk itt, és most csináljuk az utolsó boksát, többre, sajnos nincs igény.- Hogyan lesz egyáltalán va­lakiből szénégető?-Farkaslakán az egész falu ezzel foglalkozik, én édesapám­tól örököltem ezt a szakmát, majd kaptam egy szénégető szakképzettséget igazoló pa­pírt. Már 15 éve csinálom, de közben Budapesten kőműves- kedtem, amikor nem volt szük­ség a faszénre.- Hogyan készül a faszén?- Először is kialakítjuk a boksahelyet, ami lehet kerek, vagy hosszúkás alapú. A rönkbe vágott fát gúlába rak­juk, majd kö­zépen meg­gyújtjuk, utána szalmával és homokkal be­borítjuk. A boksák, nagy­ságuktól füg­gően, általában kilenc-tíz napig égnek. Ebben a boksában há­rom hét alatt válik a fa szénné. Tűz a nap, izzik a boksa, meleg van

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents