Nógrád Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04-05 / 104. szám
Megyei Körkép 1996. május 4., szombat Május 4-e Szent Flórián napja, a tűzoltók ünnepe Százados lett az egykori úttörőből- Úttörőként ismerkedtem meg ezzel a munkával, ekkor érlelődött meg bennem, hogy tűzoltó leszek. 1974-ben a salgótarjáni parancsnokságra kerültem, mint beosztott, majd különböző szakmai iskolák elvégzése után 1979-ben a pásztói tűzoltóságon lettem tűzmegelőzési előadó. 1992. január 1-jétől kineveztek parancsnoknak - utal dióhéjban pályafutásának előzményeire Csoor József. Gondolatok a Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács megalakítása ürügyén Magyar betegség, széthúzás a neved Igazán nem akarok vészharangokat kongatni, de meglehet, hogy a megalakítandó Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanács képtelen lesz elérni célját. Mármint azt, hogy az idén központilag leosztásra kerülő kétszer ötmilliárd forintból pályázat útján elnyerhető mintegy 250 millió forint eljusson megyénkbe. Ennek oka pedig a már-már magyar betegségnek számító széthúzás számlájára írandó. Az érdekellentétek szele lengte át azt a csütörtökön, a salgótarjáni megyeházán tartott megbeszélést, melyen a nógrádi városok polgármesterei és jegyzői, valamint a megyei önkormányzat vezetői a területfejlesztési és területrendezési törvény végrehajtásáról, ezen belül az említett megyei területfejlesztési tanács létrehozásáról tanácskoztak. A résztvevők hosszan elvitatkoztak arról, hogy hol is kapjon helyet az operatív feladatokat ellátó ügynökség. A szervezeti működési szabályzat tervezete a megyeházát jelölte meg, mire Salgótarján polgármestere köntörfalazás nélkül kijelentette: márpedig ők ezzel nem értenek egyet. Mondván: legyen az a szervezet hivataloktól független, önálló. Bátonyterenye polgár- mestere támogatólag csatlakozott az előtte szólóhoz. Véleményük hátterében az a nem is titkolt aggodalom bújt meg, hogy amennyiben az ügynökség a megyei közgyűlés kebelén belül tevékenykedne, úgy a testületnek lehetősége volna beleszólni a területfejlesztésre kapott forint milliók felhasználásába. Következésképpen: egyáltalán nem biztos, hogy abba a térségbe jutna el a támogatás, ahol leginkább szükség volna rá. Márpedig a tanácsot június 10-éig meg kell alakítani, hogy július 15-éig kiírhassa a pályázati felhívásokat, azok augusztus végéig beérkezhessenek, s szeptember közepéig döntés születhessen. Ha nem sikerül tartani ezt a menetrendet, félő, ebben az évben nem lehet felhasználni a remény szerinti negyedmilliárd forintot. Ekkor pedig - miként az egyik polgármester fogalmazott - nevetség tárgya lesz szőkébb pátriánk! Ezt azonban a lakóhelye iránt elkötelezett, a választóinak elszámolással tartozó, felelős vezető nem akarhatja. Ezért kell kompromisszumra jutniuk a megalakuló megyei területfejlesztési tanács tagjaink; megegyezniük a működési szabályzatra, ezen belül az ügynökség elhelyezésére, meg a még idővel felmerülő kérdésekre vonatkozóan. Különben úgy járunk, mint néhány esztendővel ezelőtt, amikor is a szintén területfejlesztésre szánt ötszázmillió forintból ötvenmilliót azért nem tudott Nógrád felhasználni, mert sorsa megfeneklett az érdekellentétek zátonyán. Kolaj László Az ÁPV Rt. megyei ügyfélszolgálatának tájékoztatója Amikor a tűzoltósághoz került, már nős volt. Sok a tűzeset- Én döntöttem, még a feleségemet sem hagytam beleszólni, akinek sehogy sem tetszett a 24 órás szolgálat. Mára már beletörődött - pergeti vissza a történelem lapjait, amikor elhatározásának motívumai kerülnek szóba.- Tűzvédelmi szempontból mi jellemzi Pásztói és környékét?- Mezőgazdasági terület, itt fordul elő a legtöbb tűzeset, évente nyolcvanszor, százszor riasztanak Pásztora és a város vonzáskörzetébe tartozó huszonnyolc községbe, egészen Erdőkürtig. Április 1-jétől 18- áig 33 tűzesetet jeleztek Pásztó-Hasznos-Mátraszőlős térségéből. Erdőtűz volt Felső- toldon, Bujákon és Taron. A felsőtoldi tűzgyújtó meglett. Az illető kárpótlás útján jutott földterületen a legelőjét égette. A tüzet nem tudta megfogni, emiMájus 4-én Nézsa község falunapot tart, amelyet a Vöröskereszt rétsági területi szervezete, a karitatív szervezet és az önkormányzat szervez. 10 órakor tábori mise lesz a községi parkban, majd köatt csaknem 50 hektár erdő leégett.- Piromániás (beteges gyújtogató) van-e a térségben?- Ilyennel még nem találkoztam. Nincs pénz önkéntesekre — Egyesek szerint azért olyan nagy a kár mostanában, mert néhány évvel ezelőtt megszüntették a községekben az önkéntes tűzoltó-egyesületeket. Mi erről a véleménye?- Sajnos a rendszerváltás óta valóban megszűntek azzal a felkiáltással: nincs pénz a fenntartásukra. Feloszlatásukat a vállalatok megszüntetése felgyorsította. Mindannyian kiképzett szakemberek voltak. Időközben elkallódtak.- Hány önkéntes egység volt, és van ma?- Régen 11 egyesület 27 egységet foglalt magába, ahol 325-en voltak. Mára egyedül a pásztói maradt meg.- A lakossági magatartás mennyiben igazodott a megválszöntő hangzik el a május 8-ai világnapról és az anyák napjáról. Mindenki számára bográcsgulyást szolgálnak fel a rétsági katonák. Ebéd után sportprogram következik. Elsőként kezdemétozott körülményekhez? Nagyobb lett-e a segítőkészség és a felelősség?-Épp az ellenkezője a jellemző. Nem veszik figyelembe az előírásokat, ott is meggyújt- ják a száraz avart, ahol nagyobb tűz keletkezhet. Közömbösek. Ha valaki mellett tíz méterre ég a tűz, s nincs veszélyben a sajátja, akkor nem érdekli. Nagyon ritkán előfordul, hogy időben jelzik az eseményt , de legtöbbször későn jut tudomásunkra. Nagyobb a kár- Az önkormányzatoknál nincs igény az önkéntes egységek visszaállítására?-Aki tehette, megszabadult, s inkább megszabadul, nem pedig azon fáradozik, hogy életre keltse a közvagyon védőinek hasznos csapatát. Azt mondják, nagyon sokba kerül, nem tudják megvenni a valóban drága felszereléseket. A tűzoltószertárakat már vagy kiadták vagy üzleteknek szánják. Pedig kisebb lenne a kár, ha működnének. Ugyanis riasztás után harminc perc múlva érünk ki csak Erdőkürtre. Ha lenne ott egy öt-hat fős helybeli egység, akkor öthat perc múlva már olthatnák a tüzet. A többi számítás kérdése. V. K. nyezik a „75 éve együtt az ifjúságért!” jelszót. Az aszfaltrajzversenyt Mit jelent neked a Vöröskereszt? címmel rendezik. Az ügyességi versenyeket követően tábortűz és bál zárja a falunapot. Az ÁPV Rt. 1996. február 28- án közzétette az egyszerűsített privatizációs eljárás listás meghirdetésének második szakaszában értékesítendő társaságok jegyzékét a részesedések limitárával együtt, ajánlatokat ez év május hó 28-áig lehet benyújtani! Az ajánlattevők, illetve a befektetők a jegyzékben szereplő társaságok meghirdetett tagsági jogainak megvételére kizárólag készpénzes ajánlatot tehetnek, harminc napon belüli fizetésvállalás mellett, legalább a közzétett limitáron. * Az ajánlat megtételéhez szükséges információk biztosítása egyrészt minden társaságról úgynevezett Befektetési Dokumentáció készült, melyet az érdeklődők tízezer Ft + áfa ellenében vásárolhatnak meg, másrészt ajánljuk minden befektetőnek, hogy ezen felül információk beszerzése érdekében forduljanak a társaság vezetéséhez. Az ajánlat összeállításával, a privatizációban való részvétel feltételeivel kapcsolatban az ÁPV Rt. Egyszerűsített Privatizáció Igazgatóságának, illetve annak szakmai felügyeletével működő Pri-Man, Privatizációt Menedzselő Kft., illetve munkatársai állnak rendelkezésre. Részletes felvilágosítás: a Technika Házában (Salgótarján, Rákóczi út 11.) működő ügyfélszolgálatnál. Telefon: 32/310-439. Ügyfélfogadás: hétfő - csütörtök 9-től 16 óráig, pénteken 9-től 14 óráig. Összekötve a Vöröskereszt-világnapi megemlékezéssel Falunapot tartanak ma Nézsán Zöld a sorompó A két kormány megállapodása értelmében a minap ünnepélyes keretek között, rangos vendégek részvételével, a mihályger- gei hagyományőrző együttes közreműködésével nyílott meg újra az 1981 óta lezárt Ipolytar- nóc és Kalonda közötti határátkelőhely. Ezentúl ezen az állomáson sem csak nevezetes ünnepek alkalmával lehet rövid úton szomszédolni, barátok, rokonok látogatására utazni Szlovákiába, és vissza. FOTÓ: RIGÓ TIBOR Időben szólunk... A burgonya növényvédelméről A burgonya termesztése megyénkben általános. A jövedelmezőség nagymértékben függ a kereslet, kínálat viszonyaitól. A gondos termesztő célja, hogy vevője a minőséget meghálálva évről évre visszajárjon, a termésmennyiség pedig a befektetési biztonság záloga. Meggyőződésünk, hogy megfelelő növényvédelem nélkül a burgonya piacra való termelése megoldhatatlan. Minden termelési fázisban fontos, hogy a növény egészségesen fejlődjön, azaz sok és egészséges, jól tárolható gumót neveljen. Gyomirtás A burgonya vegyszeres gyomirtását a végleges, szekunder bakhátak kialakítását követően, közvetlenül a burgonya kihajtása előtt célszerű elvégezni. A szántóföldön előforduló fűféle és széles levelű gyomnövények ellen elsősorban a mindenki számára hozzáférhető gyári kombinációk javasolhatók, mint a Patoran speciál és a Dual kombi. Mindkettőt 6,0-8,0 1/ha adagban kell kipermetezni. A gyomirtás helyi keveréssel, tankkombinációval is megoldható. Ez esetben a magról kelő fűféle gyomok ellen a Dual 960 1,8-2,2 1/ha adagját keverjük a széles levelű gyomok elleni készítményhez. A széles levelű gyomok ellen - az előforduló gyomfajoktól függően - a Gesagard 1,5-2,5 kg/ha, a Patoran 3,5-5,2 kg/ha, vagy a Patoran plus 3,0- 4,0 kg/ha adagban használható. Erősen gyomos területeken gyakran kiegészítő állománykezelésre is szükség lehet. A fűféle gyomok elleni állománykezelésre az Agil 100 EC használható 0,8-1,0 1/ha adagban. A legjobb hatás a gyomok intenzív növekedési időszakában érhető el. a 3 leveles állapot és a szárba indulás közötti időszakban. A készítmény ugyanebben a dózisban kiváló hatással irtja a rizómáról hajtó fenyércirkot is. * A burgonyát a gyomnövények mellett több betegség és kártevő is veszélyezteti. A burgonya betegségei közül a burgonyavész vagy fitoftóra az egyik legveszélyesebb, mely nemcsak a lombozatot károsítja, hanem nagymérvű gumórothadást is előidézhet. Nagyobb kártételre csapadékos, párás időjárási körülmények között lehet számítani. A betegség többnyire június végén, július elején jelenik meg. A burgonyalevél csúcsán vagy szélén eleinte sárgás, majd gyorsan bámuló foltok keletkeznek. A fertőzés rohamosan terjed és a levelek egy-két nap alatt megbámulnák. A gumó a talajba mosódott spórákkal fertőződik. A fitoftóra ellen ma már hatékonyan lehet védekezni. A hagyományos kontakt gombaölő szerek mellett felszívódó szerek, illetve ezek kombinációi is rendelkezésre állnak. Ilyen a Ridomil MZ, melynek adagja 2,5 kg/ha. Az első permetezést a betegség megjelenése előtt, a kórokozó számára kedvező időjárási körülmények esetén, de legkésőbb a sorok záródása előtt kell elvégezni. A kezelést 10-14 naponként kell megismételni, de egy szezonban felszívódó szerrel maximum 3 alkalommal permetezzünk. A továbbiakban - szükség esetén - kontakt szerrel kell védekezni. A burgonya legnagyobb ellensége a burgonyabogár, amely 1947 óta található meg hazánkban. Irtásához nagy számú szer áll rendelkezésre, de ezek egy részével szemben már ellenállóvá vált a kártevő. A hagyományos rovarölő szerek mellett újdonságnak számítanak a rovarok növekedését szabályozó készítmények, melyek a lárva átalakulását akadályozzák meg. A lárvák a kezelés után azonnal befejezik táplálkozásukat, de még 3-4 napig élve maradnak. Ilyen készítmény a Match, amely 0,3 1/ha adagban használható. Míg a hagyományos készítményekkel egy szezonban 5-6 védekezésre is szükség lehet, addig ezzel 2-3 permetezéssel megoldható a védekezés. Az abszolút környezetkímélő Match jelenleg az egyik legígéretesebb rovarölőszer-újdonság, amely 1995-ben hazánkban is megvásárolható. A vetőgumót termelők számára különösen fontos a vírusokat terjesztő levéltetvek irtása. A levél- tetvek ellen az egyik leghatékonyabb készítmény a Dimecron, melyet 0,1 százalékos koncentrációban kell kipermetezni. A szer gyorsan felszívódik a növény szöveteibe, így a levélzet fonákján szívo- gató kártevőket is elpusztítja. Bízunk benne, hogy ezen cikkünkkel sikerülni fog hozzájárulni a burgonya sikeres növényvédelméhez. Amennyiben szaktanácsra lenne szükség, úgy keresse a megyei növényvédő állomást, vagy a CIBA megyei képviselőjét (Budapest, Hűvösvölgyi út 83. Tel.: 06-1/275-0931). A növényvédő szereink kaphatók Balassagyarmaton az IC-Agroker- és Pásztón a GITR-képvise- leteken. Radvány Béla dr. Brózik Sándor