Nógrád Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-25-26-27 / 122. szám

2. oldal ■ m SALGÓTARJÁN Megyei Körkép Dr. Krajnák Tibor szerint nem a szigorúságról híresek a magyar törvények Enyhe büntetések, túlterhelt bíróságok (Folytatás az 1. oldalról) Azt is figyelembe kell venni, hogy az Alkotmánybíróság ha­tározata kiiktatta a törvény- könyvből a halálbüntetést, emi­att a bíróságoknak a legsúlyo­sabb életelleni bűncselekmé­nyek elkövetőinél is enyhébb szabadságvesztéseket kell al­kalmazni. „Szakállas” ügyek Hiányoljuk a Legfelsőbb Bíró­ságnak a gazdasági jellegű bűncselekményekkel kapcsola­tos iránymutatási kötelezettsé­gét. Ezeknél a bűncselekmé­nyeknél éppen emiatt nincs kia­lakult országos bírói gyakorlat, s ezért előfordul, hogy ugyan­olyan cselekménynél az egyik bíróság súlyos ítéletet szab ki, a másik bíróság pedig akár csak pénzbüntetést.- Rossz helyzet alakult ki az egy évnél hosszabb ideig tartó bírói eljárások tekintetében, mivel ezen ügyek aránya meg­duplázódott, a két éven túli el­járásoké megnyolcszorozódott. Önöknél jobb a helyzet?- Nem jobb. Az, hogy az évekig húzódó ügyek aránya megnyolcszorozódott, annak az a magyarázata, hogy korábban egyáltalán nem voltak ilyen ügyek. Nos, nulláról könnyű a megnyolcszorozódás. A salgó­tarjáni városi bíróságon 1990-ig egy éven túli ügy nem volt. Korábban a nagy ügyek a megyei bíróságra tartoztak. A mai mintegy tíz-tizenkét elhú­zódott ügy nem túl számottevő, s elvileg befejezhetők, de saj­nos vannak olyan ügyek ame­lyekre éveket kell várni. A na­gyobb ügyekben az eljárás el­húzódására vezet például a bün­tető-eljárási törvénynek egy legutóbbi módosulása, misze­rint ha a nyomozás során szak­értői véleményt kértek akkor a büntetőeljárás során a vádlott és a védő kérelmére meg kell ismételni a szakértői vélemény beszerzését. Erre korábban is volt lehetőség, de a bírónak a szuverén joga volt eldönteni azt, hogy a szakértői véleményt megismételjék-e. Most viszont a bíró köteles ezt megismételni. Ezeknek a véleményeknek a beszerzése viszont hónapokat vesz igénybe. Az országban vi­szont kevés a szakértő s félévig is eltart a dolog, sőt esetenként még ennél is tovább. Ugyanakkor a szakértői költsé­gek alaposan megnövelik a bí­rósági eljárás költségeit. Nem­régiben az egyik ügyben két­milliós szakértői költséget kér­tek, amit a bíróságnak kellene megelőlegezni. Erre viszont nincs lehetőség. Ilyenkor ke­resni kell olcsóbb szakértőt.- A másik oldala ezeknek a dolgoknak, hogy az utóbbi négy-öt évben az állampolgári fegyelem jelentősen meglazult. tárgyaláson. Többvádlottas ügyeknél a vádlottak szinte megosztják azt a szerepet, hogy egy egy tárgyaláson melyik nem jelenik meg, s ilyenkor a bíró nagyrészt tehetetlen, dön­tést nem hozhat. A következő tárgyalásra ugyan elővezettet­heti a korábbiról elmaradt vád­lottat, de akkor viszont egy má­sik vádlott nem jelenik meg. A tanúk esetében is jelentős a fe­gyelem lazulás. Nem jelennek meg, mert egyrészt nem érdekli őket az ügy, másrészt félnek. Pluszpénzek- A salgótarjáni bíróságon mekkora az ügyfélforgalom és várható-e, hogy tovább növek­szik az elhúzódó ügyek száma?- Éves forgalmunk mintegy hétszáz büntetőügy. Ez a szám szinte évtizedek óta csaknem ugyanennyi, az ügyforgalmunk nem növekszik. Az elhúzódó ügyek száma egész biztos nö­vekszik, hiszen a gazdasági bűncselekmények száma is nö­vekedni fog. Nem véletlen a fe­ketegazdaságról zajló vita. Ne­kem az a meggyőződésem, hogy ha nem is lesz központi nyomozóhivatal, ezt a pénzt a meglévő bűnüldöző szerveze­tekre kell fordítani, s így a gaz­dasági bűncselekményekkel szembeni fellépés erősödik, s ez minden bizonnyal kedvező hatással lesz a bíróságok mun­kájába is.- Mit mutat a gyakorlat, meny­nyire gyorsan nyomoz a rend­őrség, emel vádat az ügyészség és hoz ítéletet a bíróság, amely­ről azt tartják, hogy lassan dol­gozik?- Azokban az ügyekben ahol a rendőrség gyorsan befejezi a nyomozást, az ügyészség gyor­san emel vádat, a bíróság is gyorsan dönt. Azok az ügyek, amelyeknek a bírósági szakasza elhúzódik, ott meg lehet nézni, hogy a nyomozás is hónapokig, sok esetben egy, másfél évig is elhúzódik. Ott a vádemelésre sem egy hónapon belül kerül sor, hanem esetleg több hóna­pig készül a vádirat. Semmi­képpen nem akarom élezni a rendőrség és a bíróság viszo­nyát, de sok esetben a rendőr­ségi anyagok nem alkalmasak a bírósági eljárásra. Ismereteim szerint az ügyészség gyakran rendel el nyomozáskiegészítést, vagy ad­ják vissza pótnyomozásra az ügyeket. Nekünk gyakran olyan cselekményeket is meg kell tenni, ami nem a mi feladatunk lenne, hanem a nyomozás során kellett volna végrehajtani. S ezek újabb csúszásokat okoz­nak.-Az Önök ítélkezési gyakorla­tában milyen arányban szere­pelnek a szabadságvesztést, il­letve a pénzbüntetést kiszabó ítéletek?- Nekünk ilyen statisztikát nem kell vezetni. Ez ügyektől függően havonta változó mennyiséget jelent. Gondolom, hogy a szabadságvesztések aránya a tíz százalékot nem éri el. Betöltött helyek Ez azonban nem azt jelenti, hogy a maradék kilencven szá­zalékban pénzbüntetést sza­bunk ki. Ugyanis az első bűnté- nyesek esetében, a megélhetési bűncselekmények esetében első esetben inkább próbára bocsá­tást, tehát a pénzbüntetésnél is enyhébb jogkövetkezményt al­kalmazunk. A pénzbüntetések alkalma­zása viszont Salgótarján nem egyszerű dolog. Az óriási mun­kanélküliség miatt a pénzbünte­tések összege itt jelentősen el­marad az országos átlagtól. Itt pénzbüntetést kevesebbet al­kalmazhatunk például, mint a nyugati országrészben. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy valakinek is elengedjük a pénzbüntetését. Mindig azt kell mérlegelni a bírónak a bizonyí­tási eljárás befejeztével, hogy Az ÁPV Rt. megyei ügyfélszolgálatának tájékoztatója Karnyújtásnyira a jegycserék Úgy tűnik, most már valóban hamarosan megkezdődhet­nek a várva várt kárpótlási jegy - részvény cserék, mivel eddig az áramszolgáltató cé­gekben jelentős részesedés­sel bíró francia tulajdonosok akadályozták az auditált mér­legek elkészültét, viszont má­jus 31 -éig a törvény szerint el kell készülnie a mérlegek­nek, így ezt követően legké­sőbb hét-nyolc nappal meg­indulhat az ÉDÁSZ, majd két héttel később az ÉMÁSZ cseréje. Eközben az áramszolgálta­tók dolgozói is megvásárol­hatják cégük részvényeit kárpótlási jegyért, ők június végéig mintegy kétmilliárd forint címletértékű jegyet fognak megvenni, ami jótékony hatást gyakorol­hat a tőzsdei áralakulás­ra is. Részletes felvilágosítás a MTESZ Techniká Házában (Salgótarján, Rákóczi u. 11. sz. alatt) működő ügyfélszolgálat­nál. Telefon: 32/310-439. * Ügyfélfogadási idő: hétfőtől csütörtökig 9-től 16 óráig, péntekenként 9-től 14 óráig. 1996. május 25., szombat az adott bűncselekmény milyen büntetést érdemel, s azt kell ki­szabnia. Pénzbüntetés esetén van mód részletfizetésre, eset­leg halasztott fizetésre, elenge­désről azonban szó sem lehet.- Elnök úr, mit mondhat a sal­gótarjáni bíróság személyi, technikai feltételeiről, hiszen ezek megléte nélkül nem lehet jó munkát végezni?- Én tizennégy éve dolgozom a városi bíróságon, s azóta első ízben fordul elő az, hogy teljes létszámmal dolgozhatunk. Minden bírói hely be van töltve, három bűntetőbíró hat polgári bíró dolgozik bírósá­gunkon. Problémát jelenthet az, hogy a bírói kar igen fiatal. Egy nyugdíjaskorú bíró dolgozik nálunk. Rajta kívül én a magam 38 évé­vel és 12 évi bírói gyakorlatá­val vagyok a legidősebb. Ezt megközelíti a helyettesem gya­korlata, de az összes többi bíró néhány éves gyakorlattal ren­delkezik, illetve hárman csak tavaly december elsejétől bírák. Az anyagi helyzetünk folyama­tosan romlik. Több éve tervez­zük egy számítógépes géppark kialakítását, de erre ma sincs anyagi erő. A bíróságunk ki­nőtte az épületet. A szobák zsú­foltak, nem tudjuk, hogy a most kinevezett három bírót hová he­lyezzük el. S vannak halasztha­tatlan munkák, mint a tetőszer- kezet javítása, amit pénz hiá­nyában nem tudunk megol­dani. Pádár András Roma-nap Szirákon Május 25-én, szombaton 10 órakor kezdődik a községi sportpályán a pünkösdi roma­napi rendezvénysorozat. A fut­ballmérkőzés, a rendőrségi be­mutató és a lakossági fórum után 16 órakor fellép a 100 tagú cigányzenekar is. Mert vannak Ugye milyen egyszerű? Döntés, kockázat nélkül. Hitte volna, hogy egy hasonlóan egyszerű, egyértelmű és jó dön­tés a jövőjét is képes biztossá tenni? Pedig ez így van. A nyugdíjbiztosítás egy tapasztalt, nagy tőkeere­jű, megbízható, többmilliós ügyfélkörrel rendelkező biztosítónál legalább olyan nyilvánvaló, mint az, hogy ha fáradt, akkor leül. Ha nyugdíjbiztosítás, akkor Izmosodik a BEG-Salgó - Szülinap nagy tervekkel Világszínvonalú raktártechnika Nógrádból Nagy érdeklődés kísérte a salgótarjáni BEG-Salgó Raktár­technikai Kft. bemutatkozását a budapesti Industria nemzet­közi vásáron. Magyar, osztrák, német, szlovák, román és angol üzletemberek adták egymásnak a kilincset a cég standján, na­ponta félszázan. Szebb születésnapi ajándékot aligha képzel­hettek volna a BEG-Salgó marketing munkatársai. Májusban ünnepelte ugyanis hároméves fennállását a ma már száz száza­lékig osztrák tulajdonú társaság. E rövid idő is elegendő volt ah­hoz, hogy megismertessék ne­vüket, termékcsaládjukat a nagyvilággal, különösen Kö­zép- és Nyugat-Európával. Mindezt az a technológiai és know-how transzfer tette lehe­tővé, amit az osztrák tulajdono­sok átadtak magyar kollégáik­nak. 1996 sok szempontból fordu­lópont á BEG-Salgó életében. Hogy miért, arra a választ Lip- tay Péter ügyvezető igazgató és Lázár János kereskedelmi igazgató világította meg.- Épp három éve vásárolta ki cégünk elődjét egy osztrák vál­lalkozó, az SKÜ privatizációja keretében. Ez új lendületet adott üzemünk modernizálásá­hoz, a termékszerkezet megújí­tásához. Mára a hazai raktár­technikában dobogós helyet vívtunk ki, ami egyúttal azt is jelenti, hogy még magasabb követelményrendszert állítha­tunk magunk elé.-Mi különbözteti meg a BEG-Salgót a versenytársai­tól?- Egy szlogennel válaszolha­tunk a kérdésre: legkorszerűbb raktártechnika, verhetetlen áron! Kicsit büszkék vagyunk rá, hogy a taszári IFOR-bázis beszállítói lehettünk, hiszen ez azt jelzi, hogy az igen magas amerikai elvárásoknak is meg tudtunk felelni. Aki már talál­kozott hagyományos SALGO állványrendszerünkkel, vagy a HUNPAL rakodólapos termé­Speciális HUNPAL állvány- rendszer (egy Mitsubishi- szervizben) künkkel, esetleg a HUNFLEX könnyű, kapcsolható polcos rendszerrel, netán a MOGAL archiváló állványegyüttesünk­kel, az nem vitatja termékcsa­ládunk korszerűségét.-S mi a helyzet a „verhetet­len árral”?- Erre legkézenfekvőbb ma­gyarázat a folyamatosan emel­kedő exportunk. Ma már a tel­jes termelésünk 40 százaléka az EU-országokba irányul, ahol a minőség mellett ugyancsak meghatározó tényező a ked­vező ár és a pontos szállítási ha­táridő. Visszatérő partnereink azt jelzik, hogy elégedettek a BEG-Salgó portékáival. Ma­gyarországon még kedvezőbb a BEG-Salgó helyzete, hiszen a felhasználók közvetlenül a gyártótól szerezhetik be raktár- technikai szükségletüket. Szak- tanácsadóink éjjel-nappal ügy­feleink rendelkezésére állnak. Még ennél is előnyösebb áron tudunk értékesíteni Nógrád megyében, hiszen a vevő men­tesül a viszonteladók által al­kalmazott árréstől is. Az jár a legjobban, aki egyenesen ben­nünket keres fel! — A minőség kapcsán gyak­ran mondják nálunk: ez vagy az azért kelendő itthon, mert Nyu­gaton már nem kell.-A vevőt becsapni nem le­het. Mi már az ISO 9002 nem­zetközi szabvány megszerzé­sére készülünk, ami az EU által elfogadott minőségi minimum. Emellett azt is észrevettük, hogy a magyar vásárlók több­sége tudatosan keresi a magyar árut. S még valamit: 1996-ban is elnyertük a Kiváló Aruk Fó­ruma címet!- Milyen a BEG-Salgó jövő­képe?-Tovább folytatjuk beruhá­zásainkat annak érdekében, hogy még igényesebb terméke­ket, technológiákat honosítsunk meg Salgótarjánban. Hamaro­san üzembe helyezzük új mű­anyagbevonó berendezésünket, mintegy 3000 négyzetméteres területen. Ezzel az eljárással maximálisan eleget tehetünk a legszigorúbb ökológiai, ergo­nómiai követelményeknek is. Terveink szerint idén a terme­lési rátánk megduplázódik a múlt évihez képest. Új termék­kel is szeretnénk bemutatkozni - legközelebb az őszi Budat- ranspack vásáron - egy kisal- katrész-tároló szekrénnyel. Hollandiában óriási az érdeklő­dés a mintadarabok iránt, s már lekötött szerződésünk van a szállításra. T. N. L.

Next

/
Thumbnails
Contents