Nógrád Megyei Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-18-19 / 116. szám

2. oldal Megyei Körkép A Hírlap postájából A Pf. 96 • A Hírlap postájából - az olvasók fóruma. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. A közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Halászat a zavarosban ? A Nógrád Megyei Hírlap ha­sábjain az 1996. április 27- 28-ai számban T. N. L. tollá­ból „Kinek a tavában terem a ponty?” címmel megjelent írásra reagálva, az olvasót, a megye közvéleményét a „hallgattassék meg a másik fél!” elve alapján az alábbi­akról tájékoztatom. Petik Péternek, az Erőmű Horgászati Szövetség (?) titká­rának az újságíró kérdésére adott válaszai enyhén szólva félrevezetőek. Először is a Thermo Color nem kft., hanem bt. Nyilván neki ez is mindegy. Mint aho­gyan az, hogy az Energol Rt. nem önmagát tulajdonosnak kikiáltó cég, hanem az erőmű­ben jogosan birtokon belül lévő társaság. Ezt egy más ügy kapcsán a horgászoknak segít­séget nyújtó városi rendőrkapi­tányság is megtudhatta. Igaz, ők a tulajdoni lap széljegyzetét is elolvasták és vették a fáradt­ságot a birtokvita alaposabb megismerésére. Jogsértő magatartás Petik úrnak a Thermo Color Bt.-vei való érvényes szóbeli megállapodásra hivatkozni a horgászegyesület zavartalan működését illetően, enyhén szólva cinizmus. Hasonló ah­hoz, mintha én szóbeli megál­lapodásra hivatkozással Petik úr lakásába költöznék, és ott gombát termesztenék. Egyébként éppen a szóba hozott Thermo Color Bt. jog­sértő magatartása az oka an­nak, hogy az Energol Rt. által drága pénzen megterveztetett, a köz javát szolgálni hivatott erőművi beruházás eddig még nem valósulhatott meg. Sőt! Még el sem kezdődhetett. Ezért sem illett volna éppen Petik úrnak ezzel is tovább za­varni az „erőművi vizet”. Saj­nos, zavaros az úgy is. Úgy tűnik számomra, hogy Petik úréknál a rendszerváltás is még csak szóban követke­zett be és vagy nem vette tu­domásul, vagy már elfelejtette, hogy 1990 óta már jogállam­ban élünk. Önköltségi áron Továbbá: Petik úr miután nem küldött levelet az Energol Rt.- nek, úgy nem is volt a cégnek lehetősége mire válaszolnia. Ellenben én, mint a részvény- társasággal a tórendszerre nem szóbeli, hanem írásos haszno­sítási szerződést kötött vállal­kozó, hónapokkal ezelőtt írás­ban megkerestem Petik urat, mint a horgászegyesület titká­rát és jeleztem neki: az Energol Rt.-vel egyetértésben az eddig gazdaságilag kihasználatlan zagyvarónai tavat intenzív hal­termelésre kívánom hasznosí­tani. Terveim között szerepelt - a horgászoknak is együttműkö­dést ajánlva - egy halászati szövetkezet létrehozása. Ezzel enyhíteni szerettem volna Salgótarján város fog­lalkoztatási gondjait és hozzá­járulni az egészséges táplálko­záshoz, a háziasszonyoknak pedig jó lehetőséget adni az ol­csó, ízletes halételek elkészíté­séhez. Csaknem önköltségi áron szerettem volna kínálni számukra az élő és szeletelt ha­lat a piacon. Ettől a tervtől Petik Péter úgy megijedt, hogy a leve­lemre azóta sem válaszolt. Úgy járt el, ahogy régen volt szo­kás. Azonnal a Horgászok Or­szágos Szövetségének köz­pontjába sietett és onnan kért ügyvédi közreműködést a Sal­gótarján város szegény sorsú lakosságának a segítését szol­gáló tervem megvalósulásának mindenároni megakadályozta- tására. Régi „panamák” Igaz, hogy Ő nem kért meg rá, de talán megbocsátja nekem, hogy helyette is elnézést és bo­csánatot kérek ezúttal a város halételeket kedvelő, alacsony jövedelmű családjaitól és a há­ziasszonyoktól, akik így saj­nos, nem, vagy esetleg később juthatnak hozzá a helyi piaco­kon általam, a zagyvarónai víz­tározóban termelni tervezett nagy tömegű és olcsó halféle­ségekhez. Azoktól is, akiknek tervezett vállalkozásom tisz­tességes megélhetést, munkát és kenyeret biztosított volna. A horgászszövetség köz­pontjából is - érthető módon - tiltakozó válasz érkezett a ter­vemre vonatkozóan. Petik úr nem merte vállalni velem a megmérettetést. Har­mincnapos határidőt kötöttem ki arra, hogy a tóparti épület­ből, az rt. magánterületéről a ma már jogalap nélkül tartóz­kodó horgászok elszállítsák kellékeiket és a területet adják át a tulajdonlásra jogosult részvénytársaságnak. Vagyis: ezzel elkezdődhetett volna se­gítő szándékú vállalkozásom megszervezése. E levelemre sajnos, Petik úrtól azóta sem érkezett válasz. Miután a megadott határidő eredménytelenül telt el, ezért kérésemre a részvénytársaság tiltó táblák kihelyezéséről gondoskodott, amelyet az új­ságcikkben rögzítetteknek megfelelően valóban elloptak. A kedves olvasónak is csak sejtései lehetnek, hogy kik az elkövetők. A rendőrhatósági feljelentés megtörtént. Tette­sek valószínű ezúttal sem lesz­nek. Megrendezték a horgász­versenyt is. Összetűzés nem történt. Gratulálok a győzte­seknek! Gondolom, ittak is a versenyre egy áldomást. Főz­tek finom halászlét. Folytatód­hatnak a régi „panamák”. Igaz, most már nem az állami válla­lat területén, hanem magánte­rületén, mégis ugyanott. „Halszocializmus” Az ilyen hozzáállás és vi­selkedés, a helyi hatóságok­nak, birtokháborítás fölött szemet hunyó, vállalkozásba­rátnak nem éppen nevezhető, a közjót kevésbé szolgáló stb. magatartások után én eltekin­tek a tervezett haltermelési vál­lalkozás beindításától. Nyilván az Energol Rt. is tűmi köteles, hogy a magánterületére to­vábbra is szabadon hatoljanak be idegenek. A korábbi, a köz javából, nem egyszer az egyszerű dol­gozók rovására „szerzett jogo­kat” Petik úrék és kiváltságos társai változatlanul érvényesít­hessék a magántulajdon sérel­mére is. Sőt! Ehhez még rend­őri biztosítást is kapnak. A vá­ros háziasszonyai pedig, csak hadd álmodjanak arról, hogy mennyi olcsó pontyot és más halféleséget vettek/vesznek így el asztalukról Petik úrék. Ok, akik egy fillér bérleti díj, adózás, tb. nélkül vihetik haza vagy ajándékozhatják el az évi több tíz mázsányi, más tavában termett halakat. Nekik ez már nem is gulyás-, hanem inkább „halszocializmus”. Mi tesz a magántőke? Igaz, hogy Petik úrék a szent­ségben talán soha nem hittek, így gondolom a magántulaj­donéban sem. Halásznak hábo­rítatlanul a zavarosban. Jogál­lam ide vagy oda, nekik ma­radt minden a régi. Ezek után csak a félelem él bennem, hogy ilyen állapotok és a Petik úr féle magatartások okán az Energol Rt. végig viszi-e a ter­vezett, több száz dolgozó fog­lalkoztatási problémáját is megoldani hivatott erőművi és gázolaj-forgalmazási beruhá­zásait. Bárcsak ne lenne iga­zam e félelmemben. Bár azt is megérteném, ha e precedens után a magántőke ijedten ki­vonulna ebből a térségből. Dr. Szabó József vállalkozó Budapest * Miután április 27-ei cik­künkben is mindkét fél - a Salgótarjáni Erőmű Hor­gászegyesület és az Energol Rt. képviselője is - szót ka­pott, e vitában is helyt adunk a horgászoknak. Petik Péter válaszcikkét hétfői szá­munkban közöljük. Az ÁPV Rt. tájékoztatója Az ÁPV Rt. megyei ügyfél- szolgálata tájékoztatja az ol­vasókat, hogy a Tigáz műkö­dési területén található hét északkelet-magyarországi megye önkormányzata júni­usban kézhez kaphatja a hi­vatalt megillető Tigáz-rész- vényeket. Az időpont közeledtével a részvények értéke egyre ma­gasabb lesz. Ez év első ne­gyedévében az értékpapíro­kért még harminc-negyven százalékot kínáltak, most vi­szont már névleges érték kö­rüli, illetve ettől magasabb árak a dominálok. A cég veze­tése a Tigáz vagyonának nö­vekedését prognosztizálja, amely tovább növelheti a részvények értékét. Az egyszerűsített privati­záció második jegyzékére még május 28-áig lehet pá­lyázatot beadni! Az állami vagyon hetven százaléka már magánkézben van. A kereskedelemben nyolcvan-nyolcvanöt száza­lék, az építőiparban het­venöt-nyolcvan százalék, könnyűiparban nyolcvanöt százalék, papíriparban hatvan százalék, nyomdaiparban öt­venöt százalék, bútoriparban hetvenkét százalék. Az energiaszektor és a gép­ipari szektor privatizációja je­lenleg még folyik. * Részletes felvilágosítás a Technika Házában (Salgótar­ján, Rákóczi út 11.) működő ügyfélszolgálatnál. Telefon: 32/310-439. * Ügyfélfogadási idő: hétfő - csütörtök: 9-től 16 óráig, péntek: 9-től 14 óráig. 1996. május 18., szombat Zárttechnológiás járműkarbantartás - Kereskedelem, alkatrészfelújítás Műszaki üzletág segíti a Nógrád Volán fö tevékenységét A Nógrád Volán Rt. vezető szerepet játszik a megye lakos­ságának személyszállításában. Ennek kifogástalan ellátását alapvetően a cég műszaki üzletága biztosítja folyamatosan. Gajdár Géza műszaki üzletág-igazgatóval beszélgettünk ezekről a feladatokról. Személygépkocsik motorjának műszeres beállítása-Milyen funkcionális feladato­kat lát el a Nógrád Volán Rt. belső munkamegosztásában a műszaki üzletág?- A műszaki üzletág feladata ellátni, összefogni, koordinálni, működtetni és fenntartani mindazon szolgáltatásokat, amelyek a cég főtevékenységé­nek, a személyszállításnak az infrastruktúrát biztosítja. Az üz­letág tevékenységének a na­gyobbik hányadát a belső igé­nyek kiszolgálása jelenti, de a piacorientált gazdasági szemlé­let jegyében egyre inkább igyekszünk teljesíteni külső megbízásokat is.- Milyen tevékenysége, fel­adatai vannak a műszaki üzlet­ágnak?- Egyik legfontosabb felada­tunk a társaság járműállomá­nyának (218 autóbusz ) mű­szaki üzembentartása, üzemel­tetése. Az autóbuszok javítását és ciklikus karbantartását, szer­vizellátását a járműkarbantartó üzletágak végzik el. A salgótar­jáni és a bátonyterenyei jármű­karbantartó üzletágak közvet­lenül a műszaki üzletág irányí­tásába tartoznak, amíg a balas­sagyarmati személyszállítási üzletág járműinek a műszaki el­látása együttműködési szerző­déssel szabályozottan a Volán többségi tulajdonnal alapított Autóhely Kft. közreműködésé­vel történik. A társaság szervezeti felépí­tésének jogi előnyeit, a szerve­zett járműkarbantartás több év­tizedes műszaki tapasztalatait hasznosítva a karbantartási rendszerünk zárt. A zárttechno­lógiás karbantartási rendszer azt jelenti, hogy a társaság saját járműveit, saját javító műhely­ben, saját szakembereivel a Közlekedési Felügyelet által jóváhagyott technológiai utasí­tás és járművizsgálati előírások szerint tartja karban, vizsgáz­tatja le. (ZT-1) Ugyancsak jo­gosultságunk van az autóbusza­ink környezetvédelmi vizsgála­tának az elvégzésére (zöldkár­tya), a tanúsítvány kiállítására. A műszaki üzemeltetéshez az autóbuszok karbantartása mellett sok más szolgáltatás, fo­lyamat megteremtése szüksé­ges. Ezek adják a műszaki üz­letág további feladatait: javí­táshoz alkatrészbeszerzés, jár­művek üzemeléséhez hajtó- és kenőanyag-ellátás, a létesítmé­nyek üzemeltetéséhez fűtés, vi­lágítás és vízszolgáltatás, a kar­bantartás során keletkező hul­ladékanyagok gyűjtése, keze­lése, elhelyezése, a szakember­utánpótlás kiképzése, a társada­lom környezetvédelmi elvárá­sait teljesítő műszaki, üzemelte­tési megoldások felkutatása, bevezetése és mindezen ténye­zőkkel történő gazdálkodás.- Mi mondható az anyag­gazdálkodási és ipari üzletág­ról?-Ez a szakterület végzi a társaság teljes anyagszükségle­tének a beszerzését, raktározá­sát és a készletgazdálkodási feladatokat, valamint a kenő- és üzemanyag-ellátást. Közremű­ködésükkel bonyolódik a jár­műfőegységek és kisfődarabok felújítása külső, szakosodott vállalkozásoknál. Kereske­delmi arculatunkat erősítendő jövedéki engedély alapján a salgótarjáni telepünkön vállal­juk külső szervezetek gázolaj- ellátását kiskereskedelmi téte­lekben, szerződéses kapcsolat­ban átutalásos pénzügyi konst­rukció mellett. Kereskedelmi ék raktározási funkciókat ötvöz egybe az al­katrészbolt. A forgóeszközök­ben lekötött tőkét kímélendő, bizományba kihelyezett alkat­rész, szerszám és anyagfélesé­gek árusítását végzi. A szervezeti egység megne­vezésében az ipar szó azt je­lenti, hogy az iparszerűen előál­lítható járműalkatrészek felújí­tását, gyártását -külső meg­rendelésre is - ez a részleg végzi. Ipari termékeink piacá­nak az újrateremtése pedig na­pirenden van.-Mivel foglalkozik a mű­szaki iroda?- A műszaki üzletág törzsfe­ladatait fogja át, jelentős sze­repe van a különböző társasági szintű döntések szakmai előké­szítésében, aktualizálásában. Ide tartozik a járműbeszerzések előkészítése, lebonyolítása, a garanciális ügyek intézése, járműgazdálkodási és a közle­kedés hatósági feladatok elren­dezése, koordinációja, a közle­kedésbiztonsági előírások ér­vényesülésének közvetítése és ellenőrzése a járműkarbantartó üzletágak számára, az energia- gazdálkodás teljes köre. Másik nagy szelete tevé­kenységünknek a létesítmények és műszaki berendezések üzemviteli és fenntartási felada­tainak az ellátása. (Kazánok,' nyomástartó edények, villa­mos- és vízvételezési berende­zések, emelőgépek stb.) Har­madik nagy feladatcsoport az épület és ingatlangazdálkodási, környezetvédelmi, műszaki technológiai, műszaki-fejlesz­tési és általános műszaki szel­lemi háttérfeladatok ellátása. Pl. pályázatok készítése, ingat­lanok értékesítése, létesítmé­nyek bérbeadása, karbantartási technológiák kidolgozása.-A műszaki üzletág milyen szolgáltatásokat végez külső megrendelők részére?- A tanműhelyünkben a kép­zési feladatok mellett széles körű javító ipari szolgáltatást is nyújtunk a külső megrendelők részére. Az AUTOLABOR meghatalmazott környezetvé­delmi műszaki vizsgálati hely, mind benzin üzemű, mind dízel üzemű járművekre vonatko­zóan. A hatósági vizsgálatok mellett vállalkozunk más gép­jármű javítási tevékenységek elvégzésére is. Pl. személygép­kocsik fékpadi fékvizsgálata, féktárcsák célszerszámos fel­szabályozása, kelet-európai személygépkocsik karosszéria­javítása, olajcsere. A bátonyterenyei járműkar­bantartó üzletágon belül a bá­tonyterenyei műszaki telep rendelkezik un. ZT-2 jogosít­vánnyal, amely lehetőséget te­remt arra, hogy külső megren­delők részére haszongépjármű­vek vizsgáztatását vállalják. A vizsgáztatás mellett igény sze­rint elvégzik a járművek vizs­gára történő felkészítését is. Ugyancsak kijelölt mérőhely a dízel-járművek környezetvé­delmi vizsgálatára és tanúsít­vány kiállítására. Az egyéb szolgáltatásuk te­kintetében a műszaki üzletág külső bevételeinek legjelentő­sebb hányadát az épületek, léte­sítmények bérbeadásából ke­letkező bérleti díjbevételek ad­ják. A termelésből kivont léte­sítményeinkben általában kom­fortos feltételekkel - teljes kö­züzemi háttérszolgáltatás és te­lefon - tudjuk ügyfeleink igé­nyeit teljesíteni. Sajátos műszaki szolgáltatás a zagyvapálfalvai Rózsafa úti szabadidős létesítmény üzemel­tetése. Kellemes környezetben sokrétű pihenésre, relaxálásra nyújt lehetőséget ez a létesít­mény. Kulturált feltételek kö­zött alkalmas hivatalos tanács­kozások megrendezésére, ven­déglátásra, családi rendez­vényre, sportolásra, kempin­gezésre. Szálláslehetőség is van. (x) Kerékcentrírozás korszerű technikával

Next

/
Thumbnails
Contents