Nógrád Megyei Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-13-14 / 87. szám
4. oldal Irodalom 1996. április 13., szombat Pécskődombtól New Yorkig Szepesi József, Salgótarjánban született, jelenleg Budapesten élő költőnek eddig két verseskönyve látott napvilágot: Elszórtan, mint a gyom (Salgótarján, 1983), A mámor templomában (Budapest, 1993). Kapcsolata a szülővárossal nem szakadt meg. A közelmúltban Salgótarjánban, a TIT Nógrád Megyei Egyesülete Martin Luther King Klubjában találkozott az olvasókkal. Szepesi József munkásságát legpontosabban Horpácsi Sándor foglalta össze, amikor azt irta: „Szepesi József is hasonló feladatot (és műveletet) végez el, mint Petőfi, Kassák, József Attila: egy pontosan körülhatárolható réteg helyzetét, közérzetét fogalmazza meg, emeli be a költészetbe. Ha úgy tetszik, ez is felfedezés (Magyarországé is), amelyben egy eddig a társadalom peremén élő népréteg fedezi fel önmagát, az írásbeliségben, a művészetben. Feltétele, de garanciája is lehet ez annak, hogy ez a réteg önmagára ismerve - éppen írástudói által - öntudatát erősítve kiemelkedjen jelenlegi állapotából... Szepesi József úgy szereti övéit, hogy nem hazudja szépnek, egzotikusnak őket, de kemény szóval perel velük és értük. Tudván és vállalván azt is, hogy ezt bizony éppen azok nem értik, értik félre, akikről, akik nevében szól.” Nyissatok ajtót Szepesi József első versei először lapelődünk, a Nógrád irodalmi Szepesi József Elszórtan, mint a gyom Hány ezer éve, hol, melyik földrész szülte ezt a furcsa népet, amelyhez tartozol? Ki volt az ősöd, Kán, Emir, Sah, Fáraó? írmagja hol fogant e fajnak hajdanán? Ki fia-borja vagy, miféle szél hozott? Felelj, ha tudsz, Cigány, nevezd meg önmagad. Nem vagy magyar, román, se tót, s ön-nemzeted múlt sorsa a földgolyón - ha volt is - csak talány. Elszórtan, mint a gyom, burjánzik szerteszét véred a világban öröktől parlagon. mellékleteiben láttak napvilágot, majd főként a Palócföld és a Szepesi József Napjaink közölte verseit. Antológiákban is rendszeresen szerepelt. Mire első kötete megjelent, már voltak olyan „alapversei”, amelyeket a hetvenes évek má; sodik felében, a nyolcvanas évek elején irodalmi esteken, cigány kulturális rendezvényeken szinte mindig előadtak. Közéjük tartozik például az Elszórtan, mint a gyom, vagy a Nyissatok ajtót, emberek, vagy éppen az Órabér. Mindazonáltal Szepesi József sohasem volt úgy cigány költő, hogy népét, amelyből vétetett mi- tologizálta volna, élve a színes nyomorúság adta költői lehetőségekkel, miként nem idealizálta a társadalmat sem, amelynek szociológiai tagoltságával, súlyos előítéletességeivel is tisztában volt. Kemény sors és költészet Versei mindig is kemények voltak, mint ahogyan sorsa is kemény volt a tűzhelygyárban, az üveggyárban és másutt, ahol a legnehezebb segédmunka, a betanított munka jelentette létének alapját. Azok a cigányok is ezen az úton indultak el akkoriban a társadalomba, a munkába való integráció nehéz útján, akik kor- és sorstársai voltak. Kezdett föltűnni a cigányértelmiség, s megjelentek a cigányművészek. A folyamat azonban a kilencvenes évek elejétől megfordult, napjainkban az ajtók nemhogy kinyíltak volna, inkább bezárultak. A munkanélküliség, a legsötétebb nyomorúság éppen a cigányokra sújtott le legelőször, noha egyáltalán nem csupán rájuk. A munkanélküliségi ráta, amely országosan tizenkét százalékos, a cigánylakosságnál hetven százalék körül mozog. Ezt hosszú ideig a többségi társadalom sem viselheti el következmények nélkül. A több mint félmilliós cigánynépesség egzisztenciális lesüllyedése olyan mértékű, hogy a közelmúltban megtartott parlamenti napon is figyelmeztető elemzések hangzottak el erről, mint a magyar társadalom egyik legsúlyosabb szociális, kulturális gondjáról. Putrik és paloták Mi történt Szepesi Józseffel Salgótarjánból való távozása óta?- Újságíróként dolgoztam 1986-tól Budapesten, a cigányújságnál, aminek az utóbbi években főszerkesztője is voltam, s ami 1992-ben megszűnt - mondja Szepesi József. - Sajnos, a folyamatok rossz irányúak. A cigányszervezetekben is sok szó esik a kultúráról, a nyelvről, a művészetekről, de jóval kevesebb arról, hogy miből és hogyan lehet megélni. Én éppen ezért maradtam egyedül, nem is tartozom e szervezetekhez. Ma például több mint tucatnyi cigánylap jelenik meg, de senki sem olvassa őket. A valódi kérdésekről, a munkáról, a lakásról, a megélhetésről pedig nemigen esik. szó. A cigányság ott tart, mint 1945 előtt, se országa, se hazája a hazán, az országon belül. Egyébként pedig úgy látom, hogy ma, a sajtószabadság hangoztatása közepette hajdanában botrányt kavaró írásaim sehol sem jelenhetnek meg. Akkor legalább megjelenhettek, ma gazdasági és politikai csoportérdekek miatt nincsen számukra hely. Ezért is gyűjtöm kötetbe őket. Amerikából jött- Munkanélküli újságíróként mit keresett Amerikában? Szepesi József In memóriám Balázs János A lélek két sötét lyukat ütött komor koponyádon, és ráncaid kisimultak. A baglyok fejüket összedugták: „meghalt - huhogták - a sátán.” Az élet él tovább, az élet halhatatlan. S én alig álmodom rólad. Talán, mert jól vagy ...- A lányom tíz éve az Egyesült Államokban él. Nála töltöttem nemrég négy hónapot New Yorkban. Hamarosan újra kimegyek, hat hónapra. Szeretnék egy könyvet írni az ottani magyarokról, illetve cigányokról, akik az ottaniak számára persze szintén magyarok. Ott mindenki magyar. Balázs János: Pécskődombi viskó kék színben-Szólnak-e erről újabb versek?- Most egy riportkötetet írok, ami hamarosan elkészül, Putrik és paloták a címe. Ebben ezekkel a kérdésekkel is foglalkozom. De furcsa magyarság is ez, nosztalgia-rendezvényeiken néha úgy éreztem magamat, mintha visz- szacsöppentem volna az időben legalább száz évvel. Egyebeken kívül, erről szólna a könyv, -mér 1996. április 13., szombat Versmep 5. oldal Ködellik a Mátra pásztordal Ködellik a Mátra, Eső akar lenni, Eső akar lenni, Korog a manganyáj, Haza akar menni, Haza akar menni. Ne korogj, manganyáj, Nem megyünk még haza, Nem megyünk még haza, Eljön Szent György napja, Akkor megyünk haza, Akkor megyünk haza. Nagy József, sz. 1930. Cered, 1979 (Nagy Zoltán: Ködellik a Mátra, Salgótarján, 1993) Tóth Sándor Pásztói képeslap Gótikus kápolna fény és arány a mérműves ablakon tört szivárvány szemben veled a hegy ormán köd lopakszik homályos kert hová lábujjhegyen tér vissza az emlék kripta-mély nem mulandók cella-zára a test a falban pihen fenn mécsvilág a szellem kézjelek a bordázaton fény és arány az ember így akarta a Tervező aki a pályákat kimérte Romok Bemát a rétek felől érkezik csonka kövek csupán a rom a Szó eleven amor sanctus emeli tornyát a város ledől a nap a túlnani magaslaton egy csóva a szentélyre hull hallod a zsolozsmát a Muzsla az Ólombérc nyolcszáz éve ismétli a fák váltakozó ritmusával (Belül ragyoghatsz, Szent István Társulat, Budapest, 1992) Ádám Tamás Palóc borzongással Darazsak rácsos házaiból kiálló fűszálakra piros fehér fény simul palóc borzongással mulatnak a fák az Ipoly zubog vörös sodronyok az erek összeszorított fogakkal csiszoljuk a köszörűkövet törköly szalad torkunkon viszi a hírt hogy a föld szeret elásott szarvasagancsok micsoda gyökerek halottaink csontjain legendák porosodnak (Gyökerek lélegzése, Salgótarján, 1988) Zonda Tamás (Fut)urológia Szél ellen - úgymond - nem lehet. Hátszéllel (szélirányba) érvénytelen, amúgy is indokolatlan nagyképűség (kvázi bárgyú hencegés) oldalszélben kedves barátaim nadrágja ázik el (érzelmi krízis) ha nem barát garázdaság visszatartani banális frusztráció (már-már közhely) veséim jók, éhségsztrájkhoz még nem elég pocsék a helyzet, s a kör ím bezárul Marad a szél ellen, az már bevált. (Bőrünkön a betűk, antológia, Balassagyarmat, 1987) Konczek József Udvar Örökké ficánkol a rét, s a nyársra tűzött jegenyék. Szigonnyal áll a nádas is, ■úgy hajladoz a házakig. Kerített udvar, almafák, oroszlánszájú tátikák. Kerített udvar oldalán a szél is oldalogva jár. Istállóajtó tereli a köd hízott teheneit. Katonasapka, nyűtt darab fuldoklik még a fű alatt, s az emésztetlen indulat virít, akár a műanyag. Egy párolgó gyerekbokor a szérűskert alatt guggol. Eső szitál a házsoron, esőben titkos láz oson. Selyemszoknyájú szél susog, Bongnak harangok, városok. (Egy szó, Salgótarján, 1987) Palóc porta. Nagy Márta rajza Költészet évada A tavasz a költészet évada, Magyarországon - a század legpontosabban fogalmazó, legtisztább szavú költőjére, József Attilára emlékezve - április 11-e, a költészet napja. Az emlékező szónokok, mint már annyiszor, ismét kicsit zavarban lehettek, hiszen József Attila és a korabeli kapitalizmus viszonyának emlegetése ma éppen megint nemigen illendő. Költészet napja alkalmából viszont nagyon is időszerű arról szólni, vajon a kortárs magyar költészet, benne a Nógrádban születő vers, milyen létállapotot fejez ki, s hogyan teszi ezt? Nos, a nógrádi irodalmi törekvésekben járatos, a vidék kultúrtörténetét ismerő olvasó számára elsősorban a ráismerés örömét kínálhatja ez a néhány vers is, amit a költészet ünnepe jegyében adunk közre, remélve, hogy a költészet nem egyetlen napon alkalmas az önmagunkról való gondolkodásra. Kizárólag olyan verseket válogattunk össze, amelyek szerzői Nógrádban élnek, innen származtak vagy ide kötődnek. A tájhaza, a szülőföld élményadó szerepének öntudatos vállalása nem zárja ki az egyetemes nemzeti, sőt a világirodalomhoz való sajátos integráció iránti igényt. Ellenkezőleg, a regionalitást ennek szolgálatába állítja. A régi pásztordaltól napjainkig, a (Fut)uro- lógiá”-ig hosszú a költők és a versek sora, akik és amelyek Nógrádban születtek, vagy Nóg- rádról szólnak. Sokan leírták a hősi múltat, Kármán József, Madách Imre, Komjáthy Jenő, Mikszáth Kálmán földjének múltját, és azt is, hogy - amint azt Szabó Zoltán találóan megjegyezte híres szociográfiájában - ez a tájék az átmenet vidéke a Kárpátok és az Alföld között, amelynek lakói nem annyira csinálták a történelmet, mint inkább elszenvedték, miként azt küzdelmeik is jelzik. Hegyei nem túlságosan magasak, hullámzó dombjai szelídek, gyakran magukba zártak. Kicsit elhagyatott ez a tájék, kicsit cifra az itteni nyomorúság, kicsit elfelejtette az élet az itt élők nagy többségét, akik napjainkban is csak a küszködést, a létbizonytalanságot kapták osz-^ tályrészül. A szegénység szabadsághiány. A vers a szabadság birodalma. Kár, hogy mostanában erről nagyon is kevés szó esik. Talán éppen azért, mert nagyon is időszerű. De tavasz van, és ez a költészet évada is. (Ne)
