Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-11 / 60. szám

Megyei Körkép 1996. március 11., hétfő Nógrád Megye Közgyűlésének fóruma a Hírlapban Középszintű önkormányzati igazgatás Ha a törvényhozó hatalom arra a döntésre jut, hogy önkor­mányzati rendszerben kívánja megvalósítani saját közigazga­tását, akkor ezt a döntést következetesen kell véghez vinni. Ez a következetesség pedig két alapvető megfontolás elfogadásá­ban jelentkezik. Egyrészt minden ügyet, mely az adott állam konkrét kö­rülményei között nem igényel feltétlen központi, országos vezérlést, azt önkormányzati hatáskörbe kell utalni. Más­részt, ha a társadalomban végzett közhatalmi jellegű te­vékenységről van szó, ha or­szágosan egységes megközelí­tést igényel, illetve erős állami felügyeletre és cselekvésre van szükség, amely nem tűri az autonóm megközelítést, az állam hatáskörében kell hogy maradjon. A település a helyi önkor­mányzás alapszintjeként nem­csak közösséget jelent, hanem korlátot is, a település nagysá­gától függően. Reálisan egyet­len települési önkormányzattól sem várható el, hogy térségi ér­deket képviseljen, integráljon, mert a település cselekvése, szemléletmódja, saját létezése által determinált. Tehát az összefüggő önkor­mányzati rendszerben szükség­képpen meg kell jelenni az ön- kormányzás második, területi szintjének, mert ellenkező eset­ben minden olyan ügy, amely Munkában a közgyűlés elnöke nem adható települési hatás­körbe -területi ügy - értelem­szerűen államosítódik, dekon- centrált szervek útján intéződik el. Az állam legjobb szándékai ellenére sem képes 3500 ön- kormányzat érdekeinek megje­lenítésére, integrálására az el­aprózott önkormányzatok nem lehetnek hatékony partnerei a kormánynak sem a méretük, sem a szűk települési érdek- képviseletük miatt, így jelentős sérelmet szenved a területi ön- kormányzatok nélkül a helyi társadalom. Ma egyedül Budapest, a fő­város képes a kormányt befo­lyásolni, a teljes vidék képvise­lete megoldatlan, a települések érdekérvényesíté­se leginkább „személyes kap­csolatok” útján lehetséges. Azt, hogy alá­rendeltségi kap­csolat legyen az egyes önkor­mányzati szintek között, én nem tartom elfogadha­tónak és ez ellen­tétes a kormány programjával is. A települési és te­rületi önkormány­zat kapcsolatrendjének kialakí­tása két rendező elv ötvözete­ként valósítható meg. így lehe­tőség nyílik a térség egységes megjelenésére, fejlesztésére, érdekérvényesítésére, identitá­sának megtartására, úgy hogy a területi szint „rásegít” a telepü­lési, lakossági szándékokra és összefogja, képviseli azt. Mivel tevékenysége nem elkülönült és a terület által választott legitim testületből áll, amelyben a me­gyei jogú város lakói (a válasz­tási törvény ellenére) jelentős képviseletet kapnak, nem föl- érendeltje a településeknek. A hatás és feladatkör-elhatá­rolásnál követelmény az, hogy amit települési szinten racioná­lisan meg lehet oldani, azt oda is kell helyezni. Másrészt tekin­tetbe szükséges venni azt a tényt, hogy a települési érdekek mindig az adott község vagy város létezéséből vezetődik le, tehát az autonóm döntésekben is ez jelenik meg. Ez az érdek viszont adott esetben ellene hat annak a közigazgatási követel­ménynek, amely a feladatellá­tás racionális megoldását igényli, illetve nem végezhető el az adott településen gazdasá­gosan, így területi szintű keze­lése jelent megoldást. Egyértelműen területi ön- kormányzati szinthez tartozó feladat - mint a szó is mutatja - a területfejlesztés. A valós ön- kormányzás érdekében elsőbb­séget indokolt adni az önkor­mányzati igazgatásnak a helyi és területi szinten is. Az előzőekből következik, hogy a helyi önkormányzatiság értelmezését leszűkíteni telepü­lési önkormányzatiságra, nem szakszerű, nem következetes, de elsősorban nem önkormány­zatbarát megközelítés. Smitnya Sándor a megyei közgyűlés elnöke A Nógrádi Mecénás Alapítvány 1996. évi pályázati felhívása A Nógrád Megye Közgyű­lése által létrehozott alapít­vány 1996. évben mintegy 1 millió forint támogatást oszt ki egyfordulós pályá­zata során. A pályázat keretében visz- szatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatás kérhető az alábbi programokhoz, te­vékenységekhez: 1. / elsősorban kistelepülé­sek programjaira, amelyek a megyében élő alkotókat, mű­vészeket kívánnak felléptetni, 2. / a megyét reprezentáló nagyrendezvényekre, 3. / Nógrádban élő szer­zők, alkotók és alkotó kö­zösségek vezetői részére ösztöndíj formájában: önálló szépirodalmi kötet, első hangzóanyag, valamint vi­deofilm (kész művel pályáz­ható) elkészítésére. Ösztöndíj legfeljebb 1 évre pályázható. Az alapítvány intézmé­nyek, egyesületek, szerveze­tek fenntartási, felújítási, karbantartási, ügyviteli fel­adatait nem támogatja, eszközbeszerzésre csak ki­vételes esetben (például ha a tartalmi cél csak így valósít­ható meg) nyújt segítséget. A támogatást elnyerőkkel az alapítvány szerződést köt, s az összeg felhasználá­sáról el kell számolni. A pá­lyázatot három példányban kell benyújtani, pályázati űrlapon, az esetleges mellék­letekkel. Űrlapok beszerezhetők a városi művelődési közpon­tokban. Benyújtási határidő: 1996. március 31. Pályázati űrlap és informá­ció kérhető a Nógrád Megyei Közművelődési Központban és minden városi művelődési központban személyesen, il­letve postai úton, felbélyeg­zett és megcímzett válaszborí­ték küldésével az alapítvány címén. Az alapítvány várja a mű­vészeteket és a közművelő­dést támogatni kívánók ado­mányait általános és konk­rét célok megvalósításá­hoz is. Számlaszám: Magyar Hitel Bank Rt., Salgótarján, 10200490-37011578- 00000000. A kuratórium postacíme: Nógrád Megyei Közművelő­dési Központ „Mecénás”, 3101 Salgótarján, Pf.: 95. „Nógrádi Mecénás Alapít- vány”Kuratóriuma Élelmiszer, vegyi áru Salgótarján ÉVI ABC, Arany J.ú. 1: Tel.: 32/310-006. 5 % ■ SIEI-SÜPJ.YÉGYÉSKERESKEDÉS, Nyírfácska iU„ S % Tel.: 32/317-926, Mindennap más élelmiszer, vegyi áru. 5 % DEMKÓ GYULÁNÉ, Ybl M„ ú. 104. Tel.: 06-30/433-548. 5 % Bátonyterenye FAVORIT FŰSZER, CSEMEGE, Irinyi ú. 4. 5 % Szurdokpüspöki „BOTOND-3 BT.,” Szabadság út 169. Mosóporok. 5 % Nagyoroszi STOP ÉLELMISZER, Petőfi ú. 4. Tel.: 35/374-317. 10 % Nógrádsipek I OLÁH ZOLTANNÉ, Árpád út 2. Tel.: Varsány 36. Élelmiszer, vegyeskereskedés. 5 % Mátranovák GARAS ABC, Dózsa út 86. Tel.: 32/362-346 Élelmiszer, vegyeskereskedés 5 % Bércéi MOHÁCSINÉ ZSIGMOND PIROSKA, Kossuth tér Zöldség-gyümölcs. 5% Varsány ERZSI ABC, Petőfi ú. 19. Tel.: 06/60/344-115. Élelmiszer, vegyi áru 5% Ruházat Salgótarján ORIGÓ, Pécskő ú. 1.10 000 Ft feletti vásárlás esetén 5 % PRIMO, Rákóczi ú.13. Tel.: 32/313-888,10 000 Ft feletti vásárlás esetén. 5 % TURKÁLÓ Goikij krt. 21. Ruházat. 10 % KESZLER ÁRPÁDNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/317-051. Mini turkáló. 10% Balassagyarmat BABA PARADICSOM, Thököly ú. 3-5, Tel.: 35/314-544, 5 % Bátonyterenye PINGVIN TEAM, Ózdi ú. 3. Ruházat, játék, elektromos kisgépek, ajándéktárgy. 10 % Vendéglátás Salgótarján KARANCS SZÁLLODA, Fő tér 6. Tel.: 32/310-088, Fax: 32/314-994. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, minibár, terembérek. 20 % MEDVES HOTEL, Salgóbánya, Tel.: 32/311-966. Szállásár, étlap szerinti étkezés, 20 fő feletti rendezvények, terembérek, uszoda, szauna, tornaterem, teniszpálya, bérleti díjak. 20 % POLGÁR FERENC, Petőfi ú. 126. Italbolt. Tel.: 32/313-292. 10 % CZIKORA KISVENDÉGLŐ, Fő tér. Tel.: 32/311-384. 5 % HB SÖRÖZŐ ÉS ÉTTEREM, Mérleg ú. 5. Tel.: 32/317-222, 10% PIKOLÓ ÉTELBÁR, Hámán Kató-telep. Magyaros ételek, gyors kiszolgálás, szolid árak. 10% Balassagyarmat PIZZA GRAFITI, Kossuth ú. 1/a. Tel.: 06-30/407-534, 06-60/344-346 • 10 % TÜNDE PRESSZÓ, Rákóczi ú. 31., Tel.: 35/310-622, 5 % Pásztó HOLDFÉNY ESZPRESSZÓ, Fő út 29. 5 % Ipar, építőipar Salgótarján FORGÓ ERŐSÁRAMÚ CENTRUM, Rákóczi ú. 76. Tel.: 32/316-090. Villanyszerelési anyagok. 5 % GENERAL BT., Küitgyannat út 21., Tel.: 06-30/538-343, Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaaßo 10 % SALGÓTRANSZ KIT., Rákóczi ú. 13. Tel.: 32/411-622, 10% KESZTA TAPÉTABOLT, Ady E. ú. 1. Tapéta 5 % MERSZI FRANCIA ÁRUK BOLTJA, Arany J. út 15. padlószőnyeg, tapéta, PVC, ragasztók. 5 % Balassagyarmat TÓTH ANDRÁS, Szügyi u. 62. Tel.: 35/310436. Aluradiátor. 5 % GLOBÁL COOP KFT., Rákóczi ú. 51. Tel.: 35/311-794. Barkácscikkek. 5 % Bátonyterenye KISPÁL RÓBERT, Irinyi ú. 4. Tel.: 32/353-619. Fuvarozás 10% Pásztó BLAGO KÉR. ÉS SZOLG. BT., MESTER IPARCIKKBOLT, Kölcsey u.12. Kéziszerszámok. 5 % Nógrádmegyer IFJ. GÁSPÁR ÉS BEA KFT. Malom út 8/B. Tel.: 06-60/344-984., Magas- és mélyépítés, parkrendezés, lakberendezés, tervezés, kulcsrakész lakásátadás. 15 % Szolgáltatás Salgótarján SZÉPSÉG ÉS ELEGANCIA STÚDIÓ, Medves krt. 5. Tel.: 32/430797. Kozmetika, pedikűr, szabóság. 5 % GERGELY TAMÁS, Fáy A. krt. 74. Tel.: 32/314-676. Kárpitozás 10 % BÁBEL LÁSZLÓ, Nyírfácska u.3„ Tel.: 32/440054. Fotóriport 10 % ZENTRALE ALTOGLAS AUTÓÜVEGKER. ÉS BESZERELŐ KFT., Rákóczi ú. 103., Tel.: 32/310995, Szél- védőbe-gravírozás. Csere esetén a gravírozás ingyenes! 50 % ÉVA FODRÁSZAT, Gorkij krt. 21., Hajmosás. 5% GLAS ÜVEGIPARI KERESKEDELMI BT., Rákóczi út 103., Tel/Fax: 32/310171. Tűzoltókészülékek ellenőrzése, javítása, filmnyomás, tűzvédelmi eszközok, oktatási és egészségügyi intézmények, magánszemélyek részére. 10 % BOSCH SERVICE, Füleki ú.120.. Tel.: 32/316-658. Motordiagnosztika, műszaki ellenőrzés, karosszéria­javítás, autóvillamosság, gumiszerelés, centrírozás. 5 % NÓGRÁD SZESZÁM, Rákóczi ú. 36., Tel.: 32/310295. Számítógépek szervizelése, számítógépes rendszerek fejlesz­tése, terjesztése, betanítása. Kiadványszerkesztés, keres­kedelmi tevékenység, oktatás, szakmai tanácsadás. 3 % SZOLÁRIUM, Gorkij krt. 21., Bérletvásárlása esetén 10 alkalom helyett 11. 10 % KAKUK TOYOTA SZERVIZ, Tóstrand. Tel.: 32/311-922, 5 % TORJÁK JÓZSEF, Fáy A. krt. 90. Tel.: 32/315-459, Fuvarozás. 10 % ZSEMLEMORZSÁK BT., Fő tér. Ifjúsági kártyaváltás. 20 % BALÁZSNÉ BUCSEK KATALIN, Vásárcsarnok. Műsoros kazetta, CD. 5% JÓZSA ÉVA, Eperjestelep, Katona ú. 14. Tel.: 32/317-075. Szőnyeg- és kárpittisztítás. 40% VARTIK GYULÁNÉ, Vásárcsarnok. Tel.: 32/316-574. Függönyáru. 5% TV-SZER BT. Videoton márkaszerviz Kassai sor 4. Tel.: 32/311-750, fax: 32/311-021. Thomson, Samsung, Sony, Hitachi, Grundig, Quelle garanciális és bármilyen elektronikai termék fizetőjavítása. 10% Balassagyarmat SUBA KATALIN, Rákóczi ú. 29., Tel: 35/311-177. Fotó, video. 10 % ÍRISZ VIRÁGBOLT, Szügyi út. 5% Dejtár Z. HORVÁTH REKLÁMSTÚDIÓ, Kossuth ú.19., Tel: 35/346-157. Reklámgrafika, számítógépes szerkesztés, szitanyomás. 6 % Bátonyterenye DUAL TRADE, Irinyi u. 4. Autógáz-beszerelés. 5-10 % V1NCZE SÁNDOR, Bajcsy-Zs ú. 11. Tel: 32/353-113. Ingyenes halottbeszállítás. DINAMIK HORGÁSZBOLT, Mátra lakótelep. Tel: 32/353-505.2000 Ft-ig 5% 2000 Ft felett ' 10% Pásztó FELNI BT., Málraszőlősi ú. 1/a. Tel: 32/360-745. Gumiszerelés, -javítás. 10 % PASTELLA KFT., Deák út 10. Festmények. 10 % Magyarnándor VIDÓ PÉTER, Kossuth ú. 30. Tel: 35/372-379. Élelmiszer, virág. 5-10 % Drégelypalánk PÁLMAI ISTVÁN Fő út 88. 35/367-163. Faiskolai áruda, gyümölcsfák, örökzöldek, rózsatövek, sziklakerti évelők. 10% Salgótarján VÁROSI SPORTCENTRUM, 5 % VÁROSI TANUSZODA, Pécskő út 3. Tel: 32/311-660. 5 % SALGÓTARJÁNI KOSÁRLABDA KLUB. Belépőjegy. 20 % Kiadó, nyomdaipar Salgótarján NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP, Erzsébet tér 6. Tel: 32/416-455. Lakossági apróhirdetés. 20 % MÉDIAMIX KIADÓ, Május 1. út 72., Tel: 32/314-295. ’96.évi asztali és menedzsemaptárak, szórólapok. 10 % Pásztó FELNI BT. Mátraszőlősi út 1/A. Tel: 32/360-745, Papír, írószer, nyomtatvány. 10 % Szécsény INDUSTRIA-SZÉCSÉNY NYOMDA, Ady E. ú. 10. Tel.. 32/370-083, Névkártyáik, szórólapok, meghívók. 10 % Bútor Salgótarján NELLY BÚTORDISZKONT, Állomás út 4., Tel: 32/311-588. Bútor, lakberendezés. 5 % Műszaki cikkek Salgótarján VILHIR B. BT., Losonci út 26. Ellenállások, kondenzátorok, koax kábelek, integrált áramkörök, modulok, védősisakok. 5 % Vizslás GÁZKÉSZÜLÉK ÉS SZERELVÉNY BOLT, Kossuth ú. 42. (Műv. Ház.) 5% Tel.:420-151. Állattartás Salgótarján KUTYÁS CENTRUM, Arany J. út 19/a /óvoda mellet. Kutya-, macska­eledel és felszerelés. 5%

Next

/
Thumbnails
Contents