Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-27 / 73. szám
1996. március 27., szerda SZECSENY Nógrád Megyei Hírlap Pádár András jegyzete Hallgatnak a bárányok T Tram, ki segít rajtunk? - LJ fakadt fel látogatómból a tanácstalanság, amikor panaszolta búját-baját. Pontosabban nem is elsősorban a saját baját, hanem azét az ismerő- séét - meg sok másét -, akikkel visszahozták a bárányokat a vásárból. Nem is vásár volt ez, hanem olyan embertelen megkülönböztető mustra, amilyen csak a harmincas évek ántivilágában fordult elő. Na, de mi is történt a napokban, itt nem messzire Salgótarjántól , a jánosaknai településsel szembeni Darazsik majorban? Sokan igyekeztek ide aznap, már jó kora reggel és hajtották maguk előtt a húsvéti báránynak való jószágot, vagy vitték kölcsön szekéren, utánfutós autón, bérelt teherkocsin. Össze is tereltek több száz bárányt, mire megérkeztek a vásárlók. Először csak járkáltak a tisztes üzletre várakozó reménykedő emberek között. Alig szóltak valakihez, csak hümmögtek, ámde ahogyan telt az idő, a várakozók egyre türelmetlenebbek lettek. Végül dél felé kezdetét vette a vásár. Nehezen, de megszületett az első kötés. Nagy vita támadt, mert a felvásárlók hallani sem akartak az előzetesen közölt árakról. Ócsárolták a bárányokat, s arra hivatkoztak, hogy nem felelnek meg az előírásoknak. Amikor meg az állatok súlyát mérték, a rozsdamarta mérlegen senki sem igazodott ki. Az eladók kínálták a felvásárlóknak az orvosi igazolást, meg a marhalevelet, de nem kellett. Ezt senki sem értette, mivel éppen a felvásárlók kötelezték őket az okmányok kiváltására. A reményteljes eladásból keserű ízű és megalázó idő- pocsékolás lett. Többen csak azért kótyavetyélték el a bárányokat, mert a szállítási költséget sem tudták volna miből kifizetni.- Most mit tegyek? Kénytelen vagyok eladni uzsoraárért, mert nem tudok enni adni a gyerekeimnek. Munka- nélküli vagyok - siránkozott a forgácsi férfi. Çokan fuvarozták vissza a (3 bégé tő portékát, miközben sűrűn emlegették a felvásárlókat, akik kényre-kedvre játszhatnak a kiszolgáltatott emberekkel. Úgy látszik, hogy tehetik! Alapfeladatokra költ az iskola Nagyon szűkén elég a pénz Szurdokpüspöki - Az idén a helyi általános iskola 12 millió 210 ezer forinttal gazdálkodik. Ehhez jön még a napközi működtetéséhez járó 1 millió 92 ezer forint állami hozzájárulás. A két összeg nagyon szűknek bizonyul a tartalmi teeen- dőkhöz képest, az iskolavezetésnek azonban ebből a pénzből mindenképpen meg kell oldania az alapfeladatok ellátását. Nem kívánt „találka” - Salgótarján városközpontjában, a Rákóczi út és az Erzsébet téri bejáró kereszteződésében tegnap kora délután egymásnak ütközött egy Trabant és egy Polski Fiat 126-os személygépkocsi. Mindkét autó bal alsó sárvédőjében esett kár. Személyi sérülés nem történt. FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Megyei Körkép 4 fipt BÁTONYTERENYE Zsebben is Mintegy száz idős ember biztonságérzetét növeli az • az elektronikus jelzőrendszer, amelyet tegnap adtak át ünnepélyesen Salgótarjánban, a Gorkij lakótelepi nyugdíjasok házában. A jelzőrendszer negyven lakást köt össze a központtal, amely fény, illetve hangjelzéssel hívja fel a személyzet figyelmét, ha valahol valamilyen baj történik, vagy valaki rosszul érzi magát. Minden lakásban falon helyeztek el egy nyomógombot, de a bentlakókat ellátták egy, a zsebben is elférő apró készülékkel is, amelynek segítségével szintén hívható a személyzet. A Salgótarjáni Szociális és szól az idősek „csengője” Negyven lakást köt össze a jelzőrendszer fotó: gy. t. Egészségügyi Központ pályá- a jelzőrendszer kialakításához zaton nyerte el a PHARE-tól szükséges összeget. Mielőbb távozzon a megbízott igazgató - követelik a szülők •• Üresen maradtak a vizslási iskolapadok (Folytatás az 1. oldalról) szabadosak, rakoncátlanok a kisdiákok. Régebben nem volt itt ilyen gond - fogalmazzák meg többen, s egy emberként visszakívánják azt az iskolakorszakot, amikor Híves Éva, az iskola jelenlegi pedagógusa igazgatta az intézményt.- Nem véletlen, hogy a szeptemberben tizennyolc fős negyedik osztály mostanra há- rom(!) fősre zsugorodott - állapítja meg Számely Zoltán. - Elvitték a gyerekeket. A szülők kezdettől fogva helytelenítik, hogy a képviselő- testület Gombás János pályázatát fogadta el, s Híves Évát elmozdították a helyéről. S partnerre találtak a Gombás nevelési módszereivel egyet, nem értő pedagógusokban. Szabálytalan választás Gombás János a neki szóló mondandókra, kérdésekre any- nyit mond: amíg a képviselő- testület másként nem határoz, marad a helyén. A folyosói gyűlés résztvevőinek kérésére az igazgató telefonon szólt a polgármesternek, jöjjön fel az iskolába. Sándor Tibor azonban elfoglaltsága miatt nem teljesítette ezt. Később - már a polgármesteri hivatalban folytatódó beszélgetésen - azt válaszolta az ennek okát firtató kérdésre, hogy a reggeli órákban a számára cseppet sem kevésbé fontos jövedelempótlósok foglalkoztatását intézte. Sándor Tibor fél kilenc tájban a hivatalban értesült arról, hogy valami gond van az iskolában. A szülők tudomására hozták: úgy érzik, gyerekeik biztonsága, fejlődése, veszélyben van, majd mielőbbi közbenjárását kérték a számukra elfogadhatatlan helyzet javítására.-Nem értem, miért ez a fellépés, hiszen március elsején volt egy testületi ülésünk, ahol a megyei közigazgatási hivatal törvényességi észrevételeinek eleget téve elindítottunk egy folyamatot. A hivatal megállapította, hogy nem volt szabályos az igazgatóválasztás, ezért elindult egy folyamat a törvényesség helyreállítására. Gombás Lajos igazgatói kinevezését a testület visszavonta, így jelenleg megbízottként látja el a tisztségét. A pályázati eljárást újra lefolytatjuk. Dr. Máthéné dr. Laczkó Mária, a megyei közigazgatási hivatal törvényességi-ellenőrzési főosztályvezetője a helyiek által indítványozott törvényességi vizsgálat eredményéről, a feltárt hiányosságokról a következőket mondta: a pályáztató nem kezdeményezte a tantestületnél előkészítőbizottság létrehozatalát. Elmulasztották átadni véleményezésre a nevelőknek a pályázatok szakmai részét. S a véleményalkotásra nem adták meg az előírt minimum harminc napot. Fegyelmi eljárás? A szülők viszont abban tévednek, hogy egyik napról a másikra megoldható a gondjuk. Számukra most elindult egy türelmi időszak, s mi megadtuk az esélyt arra, hogy a megismételt pályáztatással a dolgok megnyugtatóan rendeződjenek. Miért nem az Éva lett a megbízott? - vetették közbe erre néhányan. Mire a polgármester:- Ha ő kapott volna megbízást, ellene fegyelmi eljárást kellett volna lefolytatni. Az erre megrökönyödött szülők a továbbiakban arról hallhattak, hogy az exigazgatónő annak idején a testületi határozatokat nem hajtotta végre. Egyszer 13,5 ezerrel a bérkeretet, s 300 ezerrel az iskola költségvetését lépte túl. Híves Éva azonban csak az előbbiről tudott, s erről írásbeli értesítést is kapott. Zöldi Imre javaslatát, miszerint pénzügyi ellenőrzés tárja fel, ki, mire is költötte azt a háromszázezret, „legyen !”-t mondott a polgármester. Gyorsítani kellene Azt a felvetést, hogy fel kellene gyorsítani azt a bizonyos folyamatot, s pontot tenni az iskolaügyre, azt válaszolta: a község érdekét kell szem előtt tartani. Vagyis legelsősorban meg kell teremteni a feltételeket az intézmények zavartalan működéséhez.- De hát, az iskola nem működik! - vágták rá néhányan, s kérték: a képviselő-testület már a keddi, vagyis tegnap délutáni ülésén tűzze napirendre a témát, s mentse fel Gombás Jánost. Sándor Tibor polgármester - kérdésre válaszolva - úgy ítélte meg a helyzetet, hogy presztízsharc van a tegnapi és a korábbi megnyilvánulások mögött. Szavait heves felzúdulás fogadta. Híves Éva a zaklatottságtól és a mellette kiállók kitartásától elérzékenyülten tudatja dilemmáját: hogy hagyhatnám cserben őket? És vállalhatom-e a megmérettetést ilyen körülmények között? (M. J.) RÉTSÁG Hírek Nosztalgiatalálkozó Salgótarján - A Pécskő Áruház megnyitásának ■ 28. évfordulója alkalmából a Nógrád Kereskedelmi Rt. Salgótarjánban, március 29- én, pénteken 15 órai kezdettel nosztalgiatalálkozót tart. Itt mutatja be Baráthy István, a Pécskő Áruház nyugalmazott igazgatója „40 év az állami kereskedelemben” című kétkötetes emlékalbumát. Ifjú versmondók Pásztó - Teleki László Könyvtár és Művelődési Központ a millecentenárium tiszteletére versmondóversenyt rendez. Ma 14 órától az általános iskolák 4—5. osztályos, március 28-án, csütörtökön, 14.30 órától pedig a 6-7. osztályos tanulók mérik össze tudásukat a városi könyvtár olvasótermében. Természetfotó Salgótarján - A Nógrád Megyei Fotóklub és a József Attila Művelődési Központ szervezésében ma, 18 órakor rendezik a budapesti Természetfotósok Egyesületének kiállítását és a diafilmek bemutatóját. A kiállítást megnyitja Homoga József, a megyei fotóklub vezetője. Közreműködik Kenéz György, Réti Zoltán és Végh Tamás. A kiállítás április 20-áig tekinthető meg a Fotógalériában. Alkoholellenes klub Balassagyarmat -“MiLdus"-' 28-án, csütörtökön 15 órától tartja következő foglalkozását a klub a művelődési központban. Képviselői fogadóóra Mátraverebély - Juhász Gábor, országgyűlési képviselő (MSZP) március 28-án, csütörtökön 16 órakor a polgármesteri hivatalban találkozik a választópolgárokkal. Parancsnoki fogadónap Salgótarján - Szarka Zoltán alezredes, a Nógrád Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság parancsnokhelyettese március 29-én, pénteken 8-tól 15 óráig tart fogadónapot az Ady Endre út 3/c. sz. épületben. Kitörnének a földhözragadtságból (Folytatás az 1. oldalról) nehezen tudtunk elhelyezkedni, mert amikor meglátták, hogy cigányok vagyunk és megmondtuk a nevünket, — érdekes módon — egyik pillanatról a másikra betöl- tötté vált az állás. Irén még középiskolás. A család magukra maradt nőtagjai számára most leginkább azonban a lakás hiányzik. Folyamodtak már különböző helyekre, de csak ígéretek hangzottak el, konkrét segítség még nem történt. Illetve az anya kapott egy jó tanácsot:-Egy-két pofont kibírsz Gizikém — mondta neki egy helyi vezető — költözz visz- sza az emberhez. Már csak a lányok miatt is. Ezt azonban két dolog miatt nem teheti a volt feleség. Egyrészt tiszta szívéből meggyűlölte a brutális embert, másrészt egykori férje már többgyerekes élettársat vitt a régi lakásba, ahová most várják a közös gyereket. — Nagyon szeretnénk kitömi elnyomott helyzetünkből, de minden ellenünk van -jegyezte meg fájdalmasan Gizella, a következő pillanatban azonban arcvonásai megkeményedtek, s ezzel fejezte be szavait:- Ha belehalunk sem hagyjuk magunkat a víz alá nyomni! Megérdemelnék a támogatást, de vajon ki segít nekik? Pádár András Űj kirendeltséget nyitottunk Pásztón Tükör a városnak A Nógrád Megyei Hírlap a mai naptól kirendeltséget mÿkodtet a pásztói város- centrumban, a Deák Ferenc út 7. szám alatti épület első emeletén. Lapunk Pásztón és környékén is tartalmasabb jelenlétre törekszik. Szeretnénk, ha a „Mátra gyöngyéről” minél többen, minél többet olvashatnának. A hangulatos kisváros mindennapjainak ezentúl naponta tükröt tart a Nógrád Megyei Hírlap. Kérjük olvasóinkat, hogy bátran keressék fel kirendeltségünket, ahol egyben hirdetésfelvevőnk is működik, forduljanak bizalommal Benkő Mihály szerkesztőségvezetőhöz és Venesz Károly újságíróhoz. A napi jelenlét és a tudósítások mellett havonta egy alkalommal kiadjuk lapunk mellékletét, a Pásztói Magazint, amelyet a helybeliek sajátos „Kincses Kalendárium”-ának szánunk: érdekes, szórakoztató írásokkal, portrékkal, a gazdaság, a kultúra, a sport és a társadalmi élet megannyi területéről. Nyitottak vagyunk tehát megtisztelő kapcsolatteremtő szándékra. Levélben és személyesen egyaránt Önökkel, Önökért vagyunk. A Kelet Nógrád COM Rt. ígérete szerint hamarosan kiépítik pásztói telefonvonalunkat, amelynek számáról azonnal tájékoztatjuk kedves olvasóinkat. Addig is a 06-60-344 258-as számú mobiltelefon vagyunk elérhetőek. Az Avonmore Kft. megvásárolja az önkormányzati üzletrészt Tea helyett tejdélután (Folytatás az 1. oldalról) helyi iparűzési adó mérséklése iránti kérelemmel fordult a pásztói önkormányzathoz. Sisák Imre, a pénzügyi bizottság elnöke elmondta, hogy a kft.-től új javaslat érkezett, miszerint az 1995-ös iparűzési adóhátralékukat az önkormányzati üzletrész 50 százalékon történő megvásárlásával egyenlítenék ki. A bizottság ezzel a megoldással sem értett egyet, egyebek között arra hivatkozva, hogy nem szabad ilyen engedményekkel precedenst teremteni egy 180 millió forintos költségvetési hiánnyal rendelkező város esetében. Dr. Dobrovoczky István polgármester a vita során többször is észérvekkel támasztotta alá a rendeletmódosítást, mivel a városnak távlatilag nem érdeke kisajtolni a pénzt a kft.-ből, hiszen a kérdéses összeggel csak kiigazítani lehet, nem pedig megmenteni az önkormányzat működését. Egy rövid szünet után a polgármester egy újabb rendelettervezetet ismertetett. E szerint, amennyiben az Avonmore Pásztó Kft. 1996. április 20-áig az önkormányzati üzletrészért 8,5 millió Ft- ot átutal az önkormányzat részére, akkor elengedik a kft. 1995-ös adóhátralékát. Ezt 13 igen szavazattal, két elfogult- sági bejelentés ellenében elfogadta a testület.