Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23-24 / 70. szám
4. oldal Irodalom 1996. március 23., szombat Nem csak azt kell sajnálni, ha a népdal kopik Csáky Károly Nógrádi tájakon című, a szlovákiai Madách Kiadónál 1992-ben megjelent könyvében írja: „Nógrád nem szülőmegyém, de mindig közel állt hozzám, képletesen s a valóságban is. Hiszen falum, első eszméléseim színhelye Nógrád és Hont határának közelében fekszik. Őseim balladákban énekelték meg a gyarmati fegyházat, megjárták az ottani közös törvényszék épületét, meneteltek a gyarmati kaszárnyaudvaron. Nagyobb ünnepeken gyalog zarándokoltak el Szent László kútjához a Mátrába, a nóg- rádszakáli vagy a kékkői kálváriadombra. Eljártak a gyarmati, a kékkői, a szécsényi és a losonci vásárba, hogy állatot vegyenek, terméket cseréljenek, lábbeliről vagy különféle háztartási eszközökről gondoskodjanak. Kubikoltak az Ipolyság és Balassagyarmat közti vasútszakasz töltésén, törték a követ a Nógrád felé vezető utak építéséhez. S ha felkapszkodtak a falum feletti szőlődombra, derült időben tisztán látták a Börzsönyt, a Cserhátot, sőt még a Mátra távoli csúcsait is. Később a területi átszervezések úgy hozták, hogy szülőfalumnak Nógrád korán iparosodó és polgárosodó városa, Losonc lett a járási székhelye. Gyermekként sokat jártam oda, átutazván Mikszáth szülőfaluján és a Madáchok ősi fészkén, érintve Kékkő városát és Gács váralját. Csellengtem a losonci Búza téren, a református templom környékén.” zadokon át formálódó közösségek most felbomlóban vannak. A kis tájak, faluközösségek erőszakos felbontása ugyan korántsem most kezdődött, de a gazdasági, sőt a politikai változások napjainkban már oda vezetnek, hogy végképp szétzilálják a hagyományos közösségeket és értékeket, a nagycsaládoktól a falu- és városközösségek szétbonlasztásán át a régiókig. A közösség megy tönkre-Milyen veszélyekkel jár ez?- Nem azt kell sajnálni, hogy a népdal, a népszokás kopik, bár ezzel is szegényebbek leszünk. Az a baj, ha az összetartó erő, a közösség megy tönkre. A falusi ember elveszítette gyökereit - szokásainak elvesztése csak jelzi Dr. Csáky Károly, a Palócvilág krónikása Dr. Csáky Károly, a Szlovákiában, Ipolyságon élő jeles hely- történész, író, akinek legújabb, Mikszáth Kálmán szülőföldjén című, a dunaszerdahelyi Lilium Aurum Kiadónál tavaly megjelent könyve, amelyből a Mik- száthné Mauks Ilona falujában címmel közreadott részlet is való, szoros kapcsolatot tart fönn a jelenlegi nógrádi szellemi élettel is. Gyakran megfordul Balassagyarmaton és Salgótarjánban, ahol irodalmi találkozásokon, könyvbemutatókon vesz részt. Újabb, készülő könyvének címe: Honti barangolások- Miről szól?- A könyv Hont vármegye jeles szülötteiről szól. Hetven honti személyiség portréját szeretném közreadni benne, főként azokét, akik a múlt század végén születtek, s munkásságuk az egyetemes magyar művelődéstörténet szempontjából is figyelmet érdemel. A kötet irodalomjegyzéket, fotográfiákat is tartalmaz, reményeim szerint elsősorban a régió pedagógusai, diákjai forgathatják majd haszonnal, s használhatják kézikönyvként is az iskolákban. Ötven portréval már elkészültem, a többi hamarosan készen lesz, így a Honti barangolások idén napvilágot láthat. Palóc világ- Eddigi munkásságának lényegéhez tartoznak a nyelvi igényességgel megírt néprajzi müvei is. Gyűjtőként szintén pótolhatatlan tevékenységet folytat. Kutatóként hogyan vélekedik a Palócvilágban zajló folyamatokról? Megvan-e még például a palóc életrend? Miként formálódik a régió helyi társadalma?- Szerintem ugyanazok a veszélyek fenyegetik a Palócföld népét is, mint más régiókét. Vagyis arról van szó, hogy a több mint egy évezrede kialakult, száezt a folyamatot -, s az új életformában, a panelközpontokban nem találta meg önmagát. A mai Palócföld egy-egy településéről próbálok néprajzi megközelítésben olyan állapotrajzokat adni írásaimban, amelyekben éppen ezt a folyamatot kísérem figyelemmel. Hiszen a néprajztudomány - a közhiedelemmel ellentétben - nemcsak a múlttal foglalkozik. Hagyományok születése- Miért érdekli a néprajzost a jelen?- Amikor a hagyományok pusztulásáról beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanakkor teremtődnek is hagyományok. Ma például azzal kell foglalkozni, hogy milyen néprajza van annak a közösségnek, amelyik elvándorolt, új élet- feltételek közé került. Ez is hallatlanul izgalmas feladat. Jómagam először leíró néprajzos voltam, mostanában már inkább az úgynevezett mélyfúrásokkal szeretnék foglalkozni. Egyebeken kívül éppen az emlegetett témában. Itt élünk egy kis régióban, aminek van is identitása, meg nincs is. Hogyan élünk? Mi történik velünk? Ezek az izgalmas, s a jövő szempontjából talán a legfontosabb kérdések. Ipoly-katlanban- Létezik-e még az a természetes megtartó erő, amely az Ipoly völgyében létrejött a századok során?- Pontosan ez az a kérdés, amely foglalkoztat. Igen, van egy Ipoly-katlan, amit a Cserhát, a Börzsöny,- a selmeci hegyek körülhatárolnak. Századok során formálódott itt is - mint a Kárpátmedence más régióiban - olyanná a gazdálkodás, a kereskedelem, amely összefogta az itt élőket. így alakult ki sajátos kultúrája, vallási hagyománya, szokásvilága, népdal- és népmesekincse, építészete, s az a mentalitás, észjárás, ami az itt élőket jellemzi. Tehát az Ipoly völgyének is létezik az a természetes megtartó ereje, amely nem csak a múltra érvényes. Itt nem lehet országhatárokat vonni, az emberek életvitele, kultúrája a határ mindkét oldalán azonos. Az Ipoly nem elválaszt, hanem összeköt. Amikor néprajzzal, helytörténettel, irodalomtörténettel foglalkozom, gyűjtőként, kutatóként járok-ke- lek a tájban, könyveket, monográfiákat, honismereti műveket írok, mindig ebből indulok ki, hiszen a régió egész története ezt bizonyítja. Hogy az elkövetkezendő nemzedékek számára is kitárulkozzon a táj, szükség van a honismeret sokoldalú művelésére. -mér 1996. március 23., szombat Irodalomtörténet 5. oldal csáky Károly: Mikszáthné Mauks Ilona falujában Ki ne hallott volna arról, hogy a nagy író kétszer nősült, s másodszor is ugyanazt a nőt vette feleségül. Mauks Ilona volt a hölgy, a fiatal patvarista nógrádi principálisának nagyobbik lánya. Az Ipoly bal partján, Balassagyarmat közelében, a Csesztvé- vel szomszédos Mohorán volt a rezidenciájuk: a „kényelmes kúria... vadszőlővel befutott verandával.” A szolgabírónak szokása volt akkor, hogy a pénzzavarral küszködő esküdteket ebédre hívja magához. így lett Mikszáth is szinte mindennapos vendég a Mauks család balassagyarmati „kék-szalonjában.” Aztán a lány iránti vonzalma, no, meg Mauks Mátyás invitálása a család moho- rai kúriájába is eljuttatta őt. Az én első principálisom című elbeszélésében így ír erről a famíliáról (Ilonkát itt Erzsinek nevezve): „Álltak pedig a családbeliek a tekintetes asszonyból, és két szemrevaló hajadon leánykából. Erzsi volt a nagyobbik és szebbik, egész sarkig ért a lány fekete haja, ha kibontotta, s egész a vesékig perzselte az ember idegeit a tekintete.” Nem csoda hát, ha a fiatal „szalma esküdt” beleszeretett a lányba, aki szintén vonzalmat érzett Mikszáth iránt. „Mind közelebb hozták őket olvasmányaik.” - írja Király István (Titkos esküvő. In.: Mikszáthtól - Mik- száthról) „Lassanként valóságos felolvasó délutánok rendszere- sedtek a Mauks-házban, egy kis „tudós társaság” jött létre... S innen sarjadt a szerelem, egybekapcsolta őket a közös szellemi igény...” Igen ám, de a szülők nem nézték jó szemmel a fiatalok kölcsönös szimpátiáját. Különösen az apa, Mauks Mátyás ellenezte az írónak készülő patvarista baráti kapcsolatokon túli közeledését. Ha gazdag ember lennék, talán megengedném neked ezt az őrültséget, hogy Mikszáth- hoz menj feleségül, de a mai anyagi körülményeim közt soha” — mondta lányának Mauks Mátyás. Petőfivel apellált, aki 1843-ban az ő diákszobájában lakott Pozsonyban, s aki visszaemlékezése szerint „olyan szegény volt, hogy kenyérre sem tellett, kikopva ruháiból, betegen csak lézengett...” A fiatalok persze nem nyugodtak bele kilátástalan helyzetükbe, levelezés útján tartották a kapcsolatot. Mikszáth még azt is elkövette, hogy a házassághoz szükséges hozzájárulást csalás útján szerezze meg. A főszolgabíró elé vitt aláírandó akták közé becsempészte a maga iratát is, ezzel a szöveggel: „Én, alulírott szavamat adom, hogy Ilonka lányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül.” A fentebb már idézett elbeszélésben maga Mikszáth is ír erről. Ez áll többek közt a novellában: „Mint gyakorlottabb esküdtek, később látatlanban szokta aláírni a végzéseket, amikor hozzá bevittem. Aláírta volna az még a saját halálos ítéletét is. Az a vakmerő ötletem támadt, hogy vég- zésileg kimondatom általa, miszerint az Erzsi leány tartozik engem holtig szeretni. (...) Az öreg azonban, mikor már aláírta, hirtelen belepillantott - talán az ösztöne súgta meg -, s amint végigfutotta, nagy, szelíd szemeit rám emelte. (...)- Ez pedig itt marad. Ezt még majd megapelláljuk a királyi táblához. A kapcsolatból - mint tudjuk - mégiscsak házasság lett. Sőt, nem is egyszer! Úgy tervezték Mikszáthék, hogy a szülők beleegyezése nélkül, a közeli nógrád- szentpéteri evangélikus lelkésznél próbálnak szerencsét, aki ráadásul rokonuk is volt. Ameny- nyiben azonban ez nem sikerült, 1873 nyarán a budapesti Kerepesi úti evangélikus templomban keltek egybe. A házasság néhány sikertelen évét sajnos a válás követte. Majd hosszabb távoliét után az író ismét felkereste Mauks Ilonkát. Először csak levél útján, aztán személyesen is. Mígnem 1882. december 31-én újra megtartották az esküvőjüket, most már a mohorai templomban. Az itteni kis templom szemben áll a hajdani Mauks-kúriával. Mohorán, szülei házában töltötte több évét is annak idején Ilona, aki - a kutatók szerint - „A dzsentri lányok hangos-mulatós viháncolása helyett a könyvek társaságát kereste, aki Victor Hugót, Dickenst olvasott, Jó- kai-rajongó volt, s kinek képzelete romantikus hősökkel népesítette be a kúriát...”. Mauks Ilonáról újabban Szabó Károly irodalomtörténész, balassagyarmati tanár készített alaposabb portrét. A mohorai Mauks-kúria helyén épült később az a gyógyszertár, amely még ma is működik, s állítólag „pontosan olyan, mint a régi épület volt.” 1970- ben a községi tanács és a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium irodalmi-honismereti szakköre emléktáblát helyezett el a házon ezzel a szöveggel: „Mikszáth Kálmán 1847-1910. A hagyomány szerint itt írta 1885-ben A lohinai fű című elbeszélését.” A kúria kertjében akkoriban két gesztenyefa zöldellt. Azóta az egyiket kivágták a falusiak, a másikat Szombathy Viktor író, s a mohorai gyógyszertár vezetőjének kezdeményezésére később védetté nyilvánították. A családi hagyomány szerint ezek alatt a fák alatt írta volna Mikszáth azt a hosszabb novellát, amelyről az emléktáblán szó esik. Mikszáthnak több ismerőse is volt ebben a faluban. Az író gyakran megfordult például Plachy János (sz.: 1836) kúriájában. Amint Praznovszky Mihály említi: „Plachy János mohorai kúriájának udvarán volt a „mohorai parlament”, ahol a helyi no- tabilitások üldögéltek - köztük Mikszáth is a nyolcvanas években - s tanácskoztak a világ folyásáról, sok szép megírandó témát adva Mikszáth műveinek.” (Nógrádi Mikszáth-lexikon) Plachy Zsigmond, a furcsa „kolerabiztos” szintén innen származott. Hogy milyen ma a falu Mik- száth-képe, arról Erdős István nógrádi író készített felmérést még a hetvenes évek elején. Megállapította, hogy „Mikszáth írói géniuszát ismerik Mohorán az emberek. Az írót sajátjukként szeretik, műveit olvassák, ismerik.” Sőt azt is tudni vélik az itteniek, hogy van egy oltárterítő a faluban, melyet még Mikszáthné Mauks Ilona hímzett. A mohorai kistemplom, ahol Mikszáth másodszor kötött házasságot Mauks Ilona lánykorában
