Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02-03 / 53. szám
4. oldal Irodalom 1996. március 2., szombat Ez a szédült kor tehet mindenről Megmászom az éj falát A Je gyve négy éve bukkantam L V erre a világra. A Ludányha- lásziban múlatott boldog gyermekévek után a fővárosban és Szegeden folytattam középfokú tanulmányaimat, a felsőbbet Pesten. Későn érő típus vagyok: első verseim 1982-ben jelentek meg a Palócföldben. Aztán már köny- nyebb volt. Nyomdába küldték verseimet az Elet és Irodalom, a Mozgó Világ, a Képes Újság, a Napjaink szerkesztői. Sokszor publikáltam a Nógrádban is. Jött vagy hat antológia. És 1988-ban az első önálló kötet, Gyökerek lélegzése címmel. Aztán hosszú csönd, míg végül 1992-ben utcára került a Csókok a seben című könyvem. Már előtte sem írtam egy évig. Ha jól számolom, fél évtizedig hallgatott a múzsa. Nem én tehetek róla, másra fogom: ez a szédült kor tehet mindenről. Persze, jól tudom, csak magamnak tehetek szemrehányást. Igaz, nincs mit tenni, ha nem jönnek a versek. Nyugtatom lelkiismeretem: a napi újságírói robot mellett képtelenség foglalkozni érzelmeinkkel, egyszerűen nincs idő elmerülni a gondolatokban. így hittem tavaly őszig. Amikor megmozdult valami, ismét elkezdtem verseket írni. Azóta szédült tempóban dolgozom. Hogy mi foglalkoztat? És mit próbálok formába önteni? Nehéz ezt megfogalmazni, mert a vers nehezen viseli a magyarázkodást. Közel kell hozzá férkőzni, ha jó a vers, hagyja magát. Nem akarok kimondani örök igazságokat, s főleg nem cirádás mondatokat papírra vetni. Úgy hiszem, a felszín nem fontos. Mélysége van a jó versnek is. Nem tudom behatárolni, miről szólnak a sorok. Amennyiben mégis vallatóra fognak ez ügyben, akkor azt mondom: rólam, rólunk, érzelmeinkről, tehetetlenségünkről. Mondanám, a korról, erről a kóros korról motyogok. Vallatom az árnyakat. TJél év alatt összeállt egy kötet. If Már csak a címen meditálok: Árnyak vallatása?, vagy Az éj fala? Ha minden igaz: május táján jelenik meg a könyv, a harmadik. Csak azért szurkolok, nehogy alul múljam magam. Nehéz lesz szembenézni önmagámmal. Másokkal még nehezebb. Adám Tamás Adám Tamás versei Forintért lesöpörjük Vasárnap sem adnak magukra pecsétes kabátba öltöznek a távoli hegyek azonosíthatatlanok nyögéseink szürke gerlék telepednek homlokunkra azt hiszik otthonra lelnek keserű füst marja szájpadlásunk hiába köszörüljük torkunk nem születnek új dalok kocsmák lépcsőin pihen az ősz forintért lesöpörjük hogy legyen savanyú borunk Harangjukat a denevérek Megint szellőztetsz kitárod az eget mintha így könnyebb lenne megvárni a soros szorongást meghal a gyertya fénye fekete sapkába bújnak a templomtornyok egyre csak húzzák harangjukat a denevérek várjuk hogy könnyebb legyen a szó talán örökre kilakoltatták szánkat akárha hegyek nyomnák bordáinkat nehezen jön a levegő Születésnapomra Félig égett körték hullanak a fáról talán soha nem érnek földet szurkolunk nekik benne járunk ebben a fosztogató korban nem csoda hogy ünnepeljük alkalmatlanságunk kezünkben két maszatos pohár koccan megadjuk ami jár mégis szaporodnak tartozásaink gúnyosan kiülnek a gangra gondjaink már nem emlékszem egészen pontosan mi végre tesszük a szépet magunknak ribancok ünnepük így aktus közben az értéktelen forintokat mi meg számoljuk az éveket hajnalig Végkiárusítás Arában adtam el mi sóhajomból megmaradt nem lett könnyebb így sem talán nehezebb pontosan kimértem a távolságot ugyanannyi lépés a szótlan ég oda mint vissza kínáltam hitemet is de a hátamból hasított szíjakkal nagyobb sikert arattam érzelmeim között akad még néhány kacat Ezredvégi csavargó Minden kezdődik elölről pedig nincs vége a borostás napnak a kocsmapultról rendre letörlik arcomat postaládámban elázott ősz várja hogy kibontsam holnap visszaküldöm a kézzel írt faleveleket feladnám utolsó mosolyom is ha lenne nyálam és nem lenne ilyen rohadt drága a rám ütött bélyeg minden kezdődik elölről ezredévi csavargónak szegődtem a mindenség lavórjában áztatom lábam Inkább ostya kellene Valahogy nem illenek nyelved hegyére a göröngyös káromkodások inkább ostya kellene másra valók a szikrák szemedben esetleg felgyújthatnád az éjszakát arcodról elcsenik a puha türelmet hagyod hogy büntetlenül érintsenek lassan üresek lesznek a pörgő napok egyre csak fogynak könyörgéseink J 1996. március 2., szombat Irodalomtörténet 5. oldal Madách-díjasok (3) Különccé kell-e válni a palóc tájakon? Dr. Kovács Anna, a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum irodalomtörténész muzeológusa eddigi irodalomtudományi munkásságáért és múzeumi tevékenységéért kapta meg a Madách-díjat. Ez alkalomból kérdeztük tevékenységéről, terveiről.- Salgótarjánban születtem, de salgóbányai vagyok, családom mindig ott élt - mondja. - Gyermekkoromat, iskolai éveimet a nyolcadik osztályig, amikor is körzetesítették a salgóbányai osztatlan iskolát, ott töltöttem. Ezt azért hangsúlyozom, mert az általános iskola osztatlan jellegéből adódóan korán lehetőséget nyújtott az önálló munkára. En ezt az időt olvasással töltöttem.- Mit olvasott?-A szokásos gyermekirodaimat, de a dráma is - mint olvasott műfaj - korán kezembe került. Emlékszem, hogy például Katona Józsefet olvastam, Madách Imre nem volt meg az iskolai könyvtárban. Ma is főként drámát szeretek olvasni. Ha megkérdeznék, mit vinnék magamra egy lakatlan szigetre, Shakespeare-könyv emet választanám. Bartók és József Attila- Meghatározó volt számomra, hogy a Madách gimnáziumot végeztem el Salgótarjánban. Abban a régi iskolában Leblanchné Kelemen Mária és Kelemen Erzsébet tevékenysége nyomán erős Madách-kultusz bontakozott ki. Életem legnagyobb szerencséjének tartom, hogy ezután a szombathelyi tanárképző főiskolára kerültem, mert teljesen más emberi és szellemi környezettel ismerkedhettem meg. A magyar tanszékről máig igen tisztelt tanárom, Nagy Arpádné szakmai és emberi segítségével József Attila- kutatásba fogtam. A költő Téli éjszaka és Bartók Béla: Éjszaka zenéje című művét vetettük ösz- sze. Ez a diákköri dolgozat életem első publikációja. Szombathelyen 1976-ban végeztem, magyar-könyvtár szakon. Az ELTE- n 1979-ben fejeztem be tanulmányaimat, magyar szakon. Fiatalkori idealizmus- Tudatosan jött vissza Salgótarjánba?- Igen. Fiatalkori idealizmus vezetett. Azt gondoltam, a végvárakon érdekesebb szellemi munkát végezni, mint másutt. Ez a véleményem azóta sokat változott.- Hogyan alakult salgótarjáni pályafutása?-Másfél évet töltöttem tanítással a gépipari szakközépiskolában. S éppen Budapestre készültem eltávozni Salgótarjánból, amikor megkeresett dr. Horváth István, a múzeum igazgatója, s hívott a múzeumba könyvtárosnak. Én akkoriban a múzeumról elemi szinten gondolkoztam, azaz, a múzeum számomra egyet jelentett a kiállítással, a látványnyal. Az csak később tudatosodott bennem, hogy 1978-ban valójában szellemi műhelybe kerültem. Egyébként, 1984-től vagyok itt irodalmi muzeológus. Még a múzeumi könyvtárosi időhöz tartozik a balassagyarmati születésű történész életének és munkásságának feldolgozása, a Nagy Iván- kutatásom, amelynek eredménye 1987-ben a doktori disszertációm volt. Ezután már kifejezetten irodalomtörténeti kutatásokat folytattam, nagyrészt múzeumi munkaterületemből adódóan.-Mit tart legfontosabbnak a múzeumban végzett irodalmi munkában?- Két dolgot. Egyrészt azt, hogy az ember muzeológusként kénytelen az irodalmi művön kívüli világgal, magával a tárgyi világgal is foglalkozni, hiszen egyik cél éppen az irodalmi művek, életutak látványban, kiállításokon való megjelenítése. Ennek van egy egyszerű része, amikor az írók tárgyi környezetét vesz- szük számba. Ennél izgalmasabb, amikor a művekben megjelenő tárgyi világot próbáljuk látványként megjeleníteni, s ez időnként az irodalmi művek új felfedezéséhez is vezethet. Például egész konkrét tárgy volt Madách Imre környezetében az úgynevezett „rozoga bárka”, egy lovashintó, amin az 1860-as években unokahúgát vitte hálózni Losoncra. Ilyen nemesi „rozoga bárkák”, megkopott kocsik tűnnek föl Mikszáth Kálmán korai, vármegyei témájú elbeszéléseiben is., szinte a letűnt nemesi életforma tárgyiasult képeként. S azt hiszem, minden olvasó ember számára szükségszerűen fölidéződik ez, vagyis a sok tekintetben Nóg- rádhoz is kötődő Krúdy Gyula postakocsija, amin a régi idők ködlovagjai utaztak. A különc Nógrádban- Mivel foglalkozik jelenleg?- Nógrádban kikerülhetetlen, hogy Madách és életműve egyik fontos téma legyen. Számomra azért a Tragédia mellett a Mózes volt meghatározó, erről írtam 1991-ben tanulmányt. Hosszabb idő óta foglalkozom olyan személyiségekkel, Szentmiklóssy Alajossal, Szabó Istvánnal, Hesz Vilmossal, Bérczy Károllyal és másokkal, akiknek munkásságát vizsgálva egy számomra lényeges, már-már rögeszmévé vált fogalomhoz jutottam el, mégpedig a a különc fogalmához. Ezek a személyiségek más-más korban, más-más műfajban alkottak, de közös volt életpályájukban az, hogy a szokásostól eltérőt, gyakran azzal szemben állót képviselték, s emiatt valamilyen módon perifériára szorultak. Általában is foglalkoztat a kérdés, hogy Nóg- rád valami különleges táptalaja-e a szellemi különcnek. De ezt meg is lehet fordítani olyan értelemben, hogy vajon minden szellemiségnek különccé kell-e itt válnia ? Magánemberként könnyedén válaszolhatok igennel a kérdésre, irodalomtörténészként azonban csak kutatások, elemzések után szabad megadni a választ. Tehát egyfolytában a különc irodalmi vizsgálatával foglalkozom, s ebben gazdag forrás Mikszáth életműve. Kisszerű helyi poklok- Ha már itt tartunk, hogyan készül az irodalomtörténész muzeológus az 1997-es Mikszáth-év- fordulóra?- Egy Budapesten kiadandó Mikszáth-tanulmánykötetbe írok tanulmányt A különc pokoljárása címmel. De még mielőtt bárki is komoly dologra gondolna, hozzáteszem, hogy Mikszáth különcei meglehetősen kisszerű helyi poklokat járnak be. Egyikük például a krumplisverembe esik, másikuk a kútba. E tanulmányon kívül muzeológusként készítem a hor- pácsi Mikszáth-emlékkiállítás forgatókönyvét. Remélem, ez a munka nem egy Mikszáth-i jellegű különc pokoljárásához vezet, ami alatt azt értem, hogy a kiállítás megvalósulhat. -inér Dr. Kovács Anna a különc irodalmi vizsgálatával foglalkozik
