Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-15-16-17 / 64. szám
2. oldal SALGÓTARJÁN BALASSAGYARMAT Megyei Körkép 1996. március 15., péntek Idén is folytatódik a Providencia Biztosító Rt. nyereményakciója Gyermekeink kötelező biztonsága A Providencia Biztosító Rt., a „Providencia a biztonságért” Alapítvánnyal és az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal együttműködve országos közlekedésbiztonsági akciót támogat. A Providencia Rt. a szervezetekkel együttműködve az elmúlt két évben összesen 30 millió Ft-ot áldozott a közlekedésbiztonság védelmére, és - immár hagyományként - idén is a gyermekek biztonságára fordít Figyelmet. Bizonyára sokan emlékeznek még a tavalyi év „Álma-Cit- rom”-akciójára, melynek keretében kisiskolások figyelmeztették egy citrom átadásával a gyorshaj- íókat a közlekedési szabályok betartására, míg a szabályosan közlekedők egy mosolygós almát kaptak. Az akcióra 65 városban és községben került sor, és országszerte még most is folynak a rendezvények az iskolások legnagyobb örömére. A Providencia Rt. a tanulók biztonságára is figyelmet fordít, és ezért a kiscsoportos óvodásoknak, az általános és középiskolák első osztályosainak egy évig ingyenes balesetbiztosítást nyújt. A kedvezmény eddig 130 ezer diákot érintett, a díjkedvezmény összege pedig további 10 millió Ft-ot tett ki. A gyermekek védelmének fokozott szükségességét szomorú tapasztalatok támasztják alá. A baleseti statisztikák azt mutatják, hogy a hátsó ülésen utazó gyermekek számára a biztonsági öv nem mindig nyújt elegendő védelmet, mert a gyermekek utazás közben nem képesek figyelni a forgalom ritmusára, és ezért egy esetleges ütközésre sem tudnak úgy felkészülni, mint egy felnőtt. Ennélfogva akár egy kis sebességgel történő ütközésnél is kirepülhetnek és az első üléseknek vagy az autó szélvédőjének ütközhetnek. Ezer darab Römer Peggy típusú biztonsági gyermekülést sorsoltunk ki azok között, akik, -a sorsolás időpontjában érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkeznek a Providencia Biztosító Rt.-nél;- gyermekük, unokájuk 4 éves komái nem idősebb;-jogi személy esetén a gyermek szülei a jogi személy alkalmazottai, vagy tagjai és ezt okirattal tudják igazolni;-az akcióban való részvételt biztosító jelentkezési lapot legkésőbb 1996. január 20-áig a Providencia Rt.-nek visszaküldték. A központi átadási ünnepséggel egyidejűleg, illetve a következő két hétben a Provedencia Rt. hét területi igazgatóságán országszerte családias hangulatú ünnepségeken vehetik át a nyertesek a gyermeküléseket. Nógrád megyében tíz szerencsés vehette át a gyermekülést: Benyus Lajos, Salgótarján, Budai Csaba, Szátok, Czékus Gyula, Salgótarján, Hényel László, Csécse, Kovács József, Nőtincs, Mihalik Gyula, Balassagyarmat, Otott Kovács János, Karancslapujtő, Papp Zoltán, Salgótarján, Szintai Sándor, Szécsény, Szorcsik Tibor, Szécsény. Salgótarjánban, az ünnepélyes átadáson jelen volt dr. Petercsák Zsolt, a megyeszékhely főjegyzője, és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság képviseletében Szikszói Nándor rendőr őrnagy. Kovács Alfrédné, a Providencia Biztosító Rt. kirendeltségvezetője elmondta, hogy idén tovább folytatódnak a Balesetmegelőzési Bizottsággal közös nyereményakciók. Ezekről a már meglévő és a leendő ügyfeleket is értesítik. A szerencsés nyertesek csoportja Általános iskolások szavalóversenye Alsótoldon, rendhagyó irodalomórával Arany Jánosra emlékeztek Alsótoldon, a körzeti általános iskola diáktanácsának szervezésében a napokban zajlott le a hagyományos Arany János szavalóverseny. A huszonöt versmondó a megmérettetés előtt megkoszorúzta az iskolában lévő emléktáblát. Ezek után Adorján László, az intézmény igazgatója mondott beszédet. A rendhagyó irodalomórát Kerner Edit pedagóT gus előadóművész tartotta. A zsűri (Kerner Edit, Adorján László, Kovács Pál, Ayné Hartl Edit) az alsósok közül az első helyet Bercsényi Alexandrának, a második díjat Nagy Renátának ítélte, harmadik lett Janó Georgina. Ők mindhárman 3 osztályos tanulók. A felsősök közül az első helyet Noskó Beáta 7., a másodikat Klátyik Henrietta 8. osztályos, a harmadikat pedig Kabács Krisztián szerezte meg. Az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága 1996. március 18-án 11 órakor Szécsény, Kun B. út 14. szám alatt árverésre bocsát 1 db 100 ezer forint becsértékű VÁZ 2103 típusú személygépkocsit. 1996. március 22-én 10 órakor Salgótarján, Nagy Árverés Sándor út 10. szám alatt 600 db műbőr női táska (350 Ft/ db) kerül árverésre. Az űrverésre kerülő tárgyak az árverés kezdete előtt 1 órával a helyszínen megtekinthetők. Az árverésekkel kapcsolatban bővebb információ kérhető az APEH Nógrád Megyei Igazgatósága Csődeljárási és Végrehajtási Osztályától hétfőn, szerdán és csütörtökön 8 és 15 óra között személyesen, illetve a 417-655- ös telefonszámon. Balassagyarmaton az IPOLY ÁRUHÁZBAN MINDEN BÚTOR ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓ, és 30 km-es körzetben ingyenes házhoz szállítás! Bálbevétel Szurdokpüspöki - Az általános iskola nevelőtestülete, a szülői munkaközösséggel közösen jótékonysági bált szervezett. À közös erőfeszítés jó eredményeket hozott. A pénzbevétel elérte a 200 ezer forintot, az egyéb felajánlások pedig 100 ezer forintot érnek. A jelentős összeg felhasználásáról még nem döntöttek. A nevelői testület a későbbiekben állítja fel a sorrendet, illetve dönti el, hogy az iskolai oktatás céljainak elérése érdekében a viszonylag jelentősnek számító pénzt és egyéb felajánlásokat miként fogja felhasználni. Á közös rendezvény egyúttal megerősítette a tantestületet és a szülői munkaközösséget, hogy az egymásra utaltság jegyében olyan sikereket lehet elérni, amelyek minden tekintetben a gyermekek javát szolgálják. Az ÁPV Rt. megyei Ügyfélszolgálatának tájékoztatója Adatok és azok értékelése a DÉMÁSZ részvényeinek cseréjéről. A jegyzés adatai: a részvények jegyzése március 1-jén lezárult, eredményeit az alábbi táblázat tartalmazza: Jegyzési Jegyzett Befektetői csoport szám névérték (db) (eFt-ban) Belföldi alanyi kárpótolt: Külföldi alanyi kárpótolt: Alanyi kárpótolt örököse: Önkormányzat: KJH: Egyéb: 25 379 3 285 920 7 065 1 851 480 3 721 467 440 104 2 905 080 2 300 000 4 602 427 363 800 Összesen: 40 873 436 173 720 Az eredmények igen élénk érdeklődést mutatnak. A legnagyobb túljegyzés az önkormányzatok körében volt megfigyelhető, míg a kárpótlásijegy-hasznosító társaságok jegyzései nem érték el a számukra felajánlott részvénymennyiséget. Az ebben a csoportban le nem jegyzett részvények átcsoportosításra kerülnek a belföldi alanyi jogosultak csoportjához. A belföldi alanyi jogon kárpótoltak összes jegyzési darabszáma jelzi azt a rendkívüli érdeklődést, amely a befektetni szándékozók részéről megnyilvánult. A három hét folyamán mintegy 29 ezer alanyi jogon kárpótolt és örököse adta le a részvény- igénylését közel 4 milliárd forint össznévértékben. Ä belföldi alanyi jogosult részvényjegyzők 50 százaléka 20,01. annál kevesebb részvényt jegyzett. A külföldi alanyi jogosultak részéről is élénk érdeklődés volt tapasztalható, amit elősegített az is, hogy a Határon Túli Magyarok Szövetségének ajánlásával rendelkező, ún. Gyűjtő Társaságok mint meghatalmazottak jegyezhettek az alanyi jogosultak helyett. A jegyzési időszak alatt több mint 7 ezer külföldi alanyi jogosult jegyzett 1,8 milliárd forint össznévértékben, melyből mintegy 130 millió forint névértékben jegyeztek Gyűjtő Társaságok külföldi befektetők nevében. A külföldön élő alanyi jogosultak fele 20 és 50 részvény közötti mennyiséget igényelt, tehát többet, mint a belföldi alanyi jogosultak nagy többsége. Az egyéb befektetői kategóriában is jelentős érdeklődés volt tapasztalható, a befektetők többszörösen túljegyezték a felkínált részvény-pakettet. Az allokáció két lépcsőben lesz lebonyolítva. Az első lépcsőben a preferált befektetői csoportok allokációja lesz elvégezve. Mivel a kiemelt csoportok lejegyezték a felkínált részvénymennyiséget, ezért az egyéb befektetői csoport túlzottnak tűnő jegyzésének igazából nincsen jelentősége. Az egyes befektetői csoportokon belül az allokációra jegyzésarányosan került sor. Azoknál a maradvány részvényeknél, amelyek szétosztásánál nem alkalmazható már a jegyzésarányos elv, ott a részvények eladója és a forgalmazók törekvése az volt, hogy a kis befektetők közül is minél többen jussanak részvényekhez, kárpótlási jegyeikért. Az allokáció végleges eredményéről később tudunk tájékoztatást adni, mivel az allokáció jelenleg is folyamatban van. Szeretnénk felhívni a befektetők figyelmét, hogy az elszámolást az allokációs levél kézhezvétele után mielőbb kezdjék meg, hogy az elszámolás folyamatosan bonyolódjék le és ne kerüljön sor nagyobb sorban állásokra. Azok a befektetők, akik saját maguk számolnak el, ezt automatikusan megtehetik március 18-ától, nem kell megvárniuk az allokációs kiértesítő levelet. Azoknak a befektetőknek, akik meghatalmazott útján kivárnak elszámolni, elszámoláskor be kell mutatniuk a kiértesítő levelet. Részletes felvilágosítás a Technika Házában (Salgótarján, Rákóczi út 11.) működő ügyfélszolgálatnál. Tel: 32/310-439. Ügyfélfogadási idő: hétfő-csütörtök: 9.00 -16.00 óráig, péntek: 9.00 - 14.00 óráig. Hét Végi Ügyeletek Orvosi készenlét Salgótarján. A hét végi orvosi ügyeleti ellátás csütörtök délutántól hétfő reggelig tart. A központi ügyeletén (felnőtt és gyermek) az Ady Endre út 3. szám alatt, a volt Bőr- és Nemi- beteg-gondozó épületében megnyílt egészség- ügyi létesítményben kereshetik fel az ügyeletes orvost. Telefon: 310-853. sz.. Az anyatejgyűjtő állomáson - szintén az Ady Endre út 3. szám alatt - szombaton és vasárnap reggel 8.00 és 9.00 óra között veszik át tejet. Fogorvosi ügyelet szabad- és munkaszüneti napokon a Vásártéren, az Úttörők út 3. sz. alatti rendelőben működik, reggel 8.00-tól 12.00-ig. Balassagyarmat: a Rákóczi út 66. szám alatti rendelőben tartanak hét végi orvosi ügyletet. Bátonyterenye, Szécsény, Pásztó, Rétság: a megszokott helyeken lesz ügyeleti ellátás. Lelkisegély-telefonszolgálat : Balassagyarmat: 35/313-000. Salgótarján: 32/311-6Ö0. Gyógyszertárak nyitva tartása A hét végén, március 15-én, pénteken, 16-án, szombaton, és 17-én, vasárnap az alábbi gyógyszertárak tartanak ügyeletet a megyében: Salgótarjánban: a Szent Benedek gyógyszer- tár, Bartók Béla u. 10. szám alatt; Balassagyarmaton: a Szent György gyógyszertár, Rákóczi út 51. szám alatt; Pásztón: a Kölcsey út 6. szám alatt; Szécsényben: a Rákóczi út 67. sz. alatti gyógyszertár; Bátonyterenyén: a Kisterenye, Vasút út 5. sz. alatti gyógyszertár tart ügyeletet. Rétságon: nincs ügyelet, a sürgős segítségre szoruló betegeket Balassagyarmat és Vác patikái látják el gyógyszerrel. Állatorvosi ügyeletek E hét végén, március 15-én, 16-án, 17-én az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa), mind a három nap: dr. Kása Géza, Rétság, Rákóczi u. 34. Telefon: 35/350-852. Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsek- vadkert, Terény, Magyamándor), mind a három nap: dr. Barna Róbert, Balassagyarmat, Óvárostér 17/A. Telefon: 35/314-176. Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Ri- móc, Endrefalva): dr. Renner Károly, Őrhalom, Ifjúság u. 2. Telefon: 35/370-081. Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Lucfalva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishar- tyán, Nógrádmegyer), március 15-én, pénteken: dr. Kőhalmi László, Kisterenye, Zrínyi út 80/b. Telefon: 32/353-962. Március 16-17-én, szombaton és vasárnap: dr. Manga Mátyás, Salgótarján, Medves krt. 26. Telefon: 32/311-971. Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse), március 15-én, pénteken: dr. Boros Imre, Pásztó, Kossuth u. 34. Telefon: 32/360-409. Március 16-17-én, szombaton és vasárnap: dr. György Zsolt, Cserhátszentiván, Kossuth u. 1. Telefon: Alsótold 26., 06-30- 531-288. Palotás és környéke (Kálló, Bércéi, Szirák), március 15-én, pénteken: dr. Baboss Csongor, Kálló, Kossuth u. 41. Telefon: Kálló 33. Március 16-17-én, szombaton és vasárnap: dr. Osgyán Béla, 3042 Palotáshalom, Szabadság u. 22. Tel.: Palotás: 2. Istentiszteleti és miserendek Salgótarján: Római katolikus templomok: Főplébánia: szombat reggel 7.30 óra és délután 17.30 óra; vasárnap délelőtt 9.00, 11.00 és délután 17.30 óra. Zagyvapálfalva: vasárnap 9.00 óra. Baglyasalja: minden második vasárnap 7.45. Szent József-templom: szombat 7 óra, vasárnap 8.30, 10.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap Salgó úti templomban 10.30 óra, Zagyvapál- falván 13.30 óra. Baptista imaház: istentisztelet vasárnap 14.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Balassagyarmat: Római katolikus templom: vasárnap 7.00, 8.30, 11.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 9.00, 10.00 és 18.00 óra. Református templom: istentisztelet vasárnap 10.00 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a József A. u. 3. szám alatt (régi Munkásőrség), péntek 18.00 óra. Szécsény: Római katolikus templom: vasárnap 7.00, 9.00, 11.00 és 18.00 óra. Evangélikus templom: istentisztelet vasárnap 8.30 óra. Hit Gyülekezet: istentisztelet a művelődési házban, vasárnap 16.00 óra. Pásztó: Római katolikus templom: vasárnap 9.00 és 18.00 óra. Rétság: Római katolikus templom: vasárnap 8.00, 10.00 óra. Evangélikus imaház: minden hónap második, valamint negyedik vasárnapján 9.30 órától evangélikus, az első, harmadik, ötödik vasárnapon pedig 14.00 órától református istentiszteletet tartanak. Bátonyterenye: Római katolikus templom: Nagybátony (falu): vasárnap 10.30 óra. Bányaváros, ISZI-ben: vasárnap 16.00 óra. Maconka: vasárnap 12.00 óra. Kisterenye: szombaton 17.00 óra, vasárnap 8.30 óra. Szentkút: Kegytemplom: munkaszüneti napokon 9.00 és 10.30, hétköznap 9.00 óra.