Nógrád Megyei Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-14 / 63. szám
1996. március 14., csütörtök Ország - Világ 5. oldal Visszaigényelt adómilliárdok A késedelemért az APEH is 54 százalékos kamatot fizet Az szja visszaigénylések tavaly 21 milliárd forintra rúgtak. A befektetések szélesebb körére kiterjedő adó-jóváírási lehetőség miatt ez az összeg idén jóval magasabb lesz. A túlfizetést kimutatók aránya azonban várhatóan az előző évihez hasonlóan alakul: minden harmadik adózó kisebb-nagyobb összeget visszakér az APEH-tőI. Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, a hivatal főosztályvezetője elmondta lapunknak: a visszaigénylések jogszerűségét alaposan megvizsgálja az APEH. A tapasztalatok szerint ugyanis sok az olyan alapítvány, nyugdíjpénztár, befektetési társaság, amely igényt tart ugyan adókedvezményre, de nem a törvényi előírásoknak megfelelően működik. A március 20-i beadási határidőhöz kötött személyi jövedelemadó bevallások fele - több mint egymillió - már beérkezett, s az adóhatóság munkatársai ezek nyolcvan százalékát fel is dolgozták. Jól jártak tehát azok, akik nem hagyták az utolsó napokra. Szép számmal találtak olyan borítékokat is, amelyekben bevallás helyett csak üres lapok voltak. Feltehetően nem tévedés vagy szórakozottság miatt, hanem azért, mert küldőik oly módon akarták későbbre halasztani az adóbevallást, hogy a postai blankettával igazolják: ők idejében elküldték, de a hivatal nyilván elvesztette azt. Efféle trükkel azonban nem érdemes próbálkozni - mondja Vámosi Nagy —, a hivatalban ugyanis minden borítékot bizottság jelenlétében bontanak föl, így hitelesen dokumentálható, hogy a küldeményben mi volt. Kötelezettségeinek, közöttük a jogos visszaigényléseknek természetesen az adóhatóság igyekszik mielőbb eleget tenni. A késedelemért ugyanis az adózókhoz hasonlóan büntető- kamatot kell fizetnie. Ez a mindenkori jegybanki alapkamat kétszerese, azaz évi 54 százalék, ami napokra vetítve 0,15 százalékot tesz ki. Németh Zsuzsa Elindult az amerikai Nimitz a Tajvani-szorosba. A világ legnagyobb repülő- gép-anyahajója, valamint egy másik repülőgép-hordozó és a kísérő flottaegység azt a feladatot kapta, hogy jelenlétével mérsékelje a térségben kialakult feszültséget. Szerdán Kína újabb hadgyakorlatot tartott Tajvan partjainál. A 330 méter hosszú Nimitz 8000 fős legénységet és száz repülőt (vadászgépeket és bombázókat) szállít. Radarvezérlésű bombáival és rakétáival az anyahajó nyolcszáz kilométeres távolságig képes elérni a célpontokat. Reggelente a hajószakácsok 12 ezer tojásból készítenek reggelit a legénységnek. fotójeb/reuter A kormányfőt nehéz helyettesíteni Bokros Lajos egy év alatt csak kétszer elnökölt a kabinet ülésén A napokban lépett hatályba az a miniszterelnöki rendelet, amely szerint Horn Gyula kormányfőt távolléte esetén Kuncze Gábor belügyminiszter helyettesíti. Korábban erre Bokros Lajos pénzügyminiszternek volt lehetősége. Jogilag ez a tisztség nem egyenlő a miniszterelnök-helyettesi poszttal, így a belügyminiszter sem veheti át automatikusan Horn Gyula ösz- szes teendőjét Bragyova András, az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa szerint Kuncze Gábor helyettesítéskor nem élhet azokkal a jogokkal, amelyeket az alkotmány kizárólag a miniszterelnöknek biztosít. Nem menthet fel például minisztereket, nem nevezhet ki tábornokokat, nem határozhatja meg a kormány irányvonalát. A kormányülések előkészítése és levezetése az egyik leggyakoribb feladat - vélekedett Szabó József Jenő, a miniszterelnök sajtótitkára. Igaz, Bokros Lajos egy év alatt csak kétszer elnökölt. Most, ha erre sor kerül, a belügyminiszter állapítja meg az ülés napirendjét, ad szót a vitában a minisztereknek, mondja ki a szavazások végeredményét, sőt a kormányhatározatokat is aláírhatja. Szavazata egynek számít, tehát ha egy-egy fontos kérdésben fele-fele arányban oszlanak meg a vélemények, ajánlatos azokat levennie a napirendről, s megvárni vele a miniszterelnököt. Farkas Imre kormány-főtanácsadó hozzátette: bár a kormányülésen a helyettesnek nincs ügydöntő szerepe, de a parlamentben a miniszterelnöknek címzett kérdésekre válaszolhat, tolmácsolhatja a kormány álláspontját. A protokollt illetően megoszlik a szakemberek véleménye. A „második” kormánytag egyesek szerint bárkit fogadhat, akit a kormányfő fogadott volna. Mások úgy vélik: a kormányfő akadályoztatása esetén bizonyos magas szintű találkozókat helyesebb elhalasztani. (takács) Név szerint egyetlen szervezetet sem ítéltek el a résztvevők Véget ért a terrorellenes csúcs Kéz a kézben a békéért és a biztonságért FOTO: FEB/REUTER Zárónyilatkozat elfogadásával szerdán véget ért az egyiptomi Sarm el-Sejkben megtartott terrorizmusellenes csúcsértekezlet. A résztvevők hasznosnak minősítették az eszmecserét. A konferenciát megelőzően az állam- és kormányfők több kétoldalú megbeszélést tartottak. Az egynapos tanácskozáson csaknem harminc ország képviseltette magát a legmagasabb szinten. Az elfogadott zárónyilatkozatban a résztvevők megerősítették: támogatják a közel- keleti békefolyamatot, és elítélnek mindenfajta terrorcselekményt. Név szerint azonban nem említettek egyetlenegy szervezetet vagy országot sem. A dokumentum különleges erőfeszítéseket sürget a terrorista szervezetek finanszírozásának megszüntetéséért és elítéli a merényletek minden formáját. À konferencián döntöttek arról is, hogy az Egyesült Államok, Oroszország, az Európai Unió és Egyiptom közös munkacsoportot állít fel, amelynek célja a megfogalmazott törekvések megvalósítási módozatainak részletes kidolgozása. Az orosz és az amerikai elnök a konferencia kezdete előtt rövid megbeszélést tartott. Egyetértettek abban, hogy az elnökválasztási kampánytól függetlenül, csúcsszinten fenntartják kétoldalú kapcsolataikat. Á Hamasz szélsőséges palesztin mozgalom a tanácskozás résztvevőinek küldött üzenetében hangoztatta: a szervezet csak akkor nyúl fegyverhez, amikor a politikai megoldás eszközei kimerültek. Gyengélkedik a pápa Belázasodott II. János Pál pápa, és emiatt szerdán lemondták a katolikus egyházfő aznapi hivatalos programjait. A szentatya napok óta enyhe influenzával küszködik, s feltehetően a múlt vasárnap alaposan meg is hűlhetett, amikor látogatást tett az egyik római parókián. Vezet a veterán szenátor Újabb kiütéses győzelmet aratott Robert Dole szenátor ellenfeleivel szemben a hét amerikai szövetségi államban megrendezett keddi republikánus előválasztásokon. A politikus már a zsebében tudhatja az elnökjelöltség megszerzéséhez szükséges küldöttszavazatok kétharmadát. Lebukott az olasz bíró A tiszta kezek csoportjaként ismert milánói ügyészek utasítására kedden súlyos korrupció vádjával előzetes letartóztatásba helyezték Renate Squillantét, a római vizsgálóbírók vezetőjét. 1987-88-ban, amikor Squillante Milánóban dolgozott, állítólag komoly megvesztegetési pénzeket fogadott el bizonyos vizsgálatok leállítása érdekében. Horvát-szerb közeledés Április 11-én várhatóan újraindul a kétoldalú közúti és légi forgalom Horvátország és Szerbia között. A külügyminiszterek hétfői zágrábi találkozóján született megállapodás előírja továbbá a telefonkapcsolat teljes helyreállítását, a két országot összekötő olajvezeték üzembe helyezését, és konzulátusok nyitását. Ünnepi kitüntetések Megkezdődtek az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját köszöntő központi ünnepségek. Tegnap Budapesten, a Néprajzi Múzeumban Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter irodalmi és művészeti életünk kiválóságait köszöntötte, s tüntette ki a jeles jubileum alkalmából odaítélt díjakkal. Helyet foglalhat az új frakció Az Országgyűlés alkotmány- és igazságügyi bizottsága szerdai ülésén úgy foglalt állást, hogy a Magyar Demokrata Néppárt országgyűlési képviselőcsoportja a házszabálynak megfelelően alakult meg. Az állásfoglalással a Kisgazdapárt két képviselője nem értett egyet. A döntésről a parlament kedden fog szavazni. Vitára érett koncepció Az alkotmány-előkészítő bizottság úgy döntött, hogy március végén a törvényhozók elé terjeszti, és ezzel egyidejűleg nyilvánosságra hozza az új alkotmány kész koncepcióját. Az Országgyűlés csak 45 nappal a beterjesztést követően kezdi meg a koncepció tárgyalását. Még várják az igényléseket Március 20-ig igényelhetik a családi pótlékot azok, akik folyamatosan szeretnék megkapni az ellátást. Április 1-jétől a jövedelmi viszonyok függvényében számolják kits májustól így utalják a családi pótlékot. Nem kell igénylőlapot kitölteniük a három- és többgyermekes családoknak, a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket nevelőknek, mivel nekik alanyi jogon jár az ellátás. iENÓ A Szerencsejáték Rt. által szárnyra bocsátott új játék, a kenő premierje március 18-án este 21 óra 55 perckor lesz a tévé 2-es csatornáján. Ezt követően - szombat és vasárnap kivételével - naponta jelentkezik majd e műsor. Az esti sorsoláson részt vevő kenó- szelvényeket legkésőbb 20 óra 15 percig veszik át a totó-lottó kirendeltségek. Jön: a kenő A kenó számsorsjáték a lehetőségek és a kombinációk gazdag választékái kínálja a játékosoknak. A szelvényen lévő 80 számot tartalmazó táblázatból kell kiválasztani - 1 és 10 között - azt a játéktípust, amelyikkel a fogadó játszani szeretne. Ha például a 10-es játéktípus mellett dönt, akkor tíz számot kell beikszelnie. Amennyiben a kisorsolt húsz szám közül, az általa bejelölt tízet eltalálja, azaz telitalálata van, hatvan forintos tétjének - amely az alapjáték - az egymilliószorosát nyeri. Ha kevesebb - 9, 8, 7, 6 - találatot ér el, akkor a nyereSzerencseposta ménye is ennek megfelelően kevesebb lesz. Hogy pontosan mennyi, arról azon nyomban meggyőződhet a szelvényen feltüntetett nyerőtábla segítségével. A játékosoknak lehetőségük van a tétek két, három, négy, ötszörös emelésére is, természetesen ilyenkor a nyeremények is ennek arányában emelkednek. A számsorsjátékban nagyobb variálási lehetőséget nyújt a kombinációs kenó- szelvény, ahol egy számtábla kitöltésével többféle variációban játszhatják meg kedvenc számaikat a játékosok, ha számaik darabszáma több, mint a játéktípusban bejelölhető számmennyiség. A totólottó kirendeltségeken kapható Kenó-index című kis kézikönyv a kenó rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket. Híznak a nyeremények Érdemes azonban hűségesnek maradni a lottójátékokhoz is. A türelem milliókat terem, az ötös lottó esetében ezen a héten nettó 240 millió forintot. A hatos lottón 28 millió a jutalma annak, aki hűséges marad ehhez a szerencsejátékhoz és helyesen tippel a kisorsolt hat számra. A totó plusz egy találat várható nyereménye sem kevés: 6 millió forint. S szép összeggel kecsegtet a Telemázli Jack- potja is, amely a jövő héten több mint 24 milliót ér majd. Húsvéti akció A Szerencsejáték Rt. Miskolc Területi Igazgatósága pályázatot hirdet. Az akcióban azok a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei játékosok vehetnek részt, akiknek legalább 2500 forint értékű - 9-14. játékheti - nyeretlen gépi ötös lottószelvényük van és azt borítékban, névvel, címmel ellátva leadják a megye területén lévő totó-lottó kirendeltségeken, vagy elküldik a Szerencsejáték Rt. címére: Miskolc, Mindszent tér 3. A beküldés határideje: április 10. A borítékra rá kell írni a jeligét: A húsvéti nyuszi Pólókkal érkezik. A sorsolás április 12-én lesz. A pályázók között - a Wicha-Lerch Autóház támogatásával - Volkswagen Polo személygépkocsikat és további 57 értékes nyereményt sorsolnak ki. (X)