Nógrád Megyei Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-29 / 51. szám
Találjuk meg a tagságot ! Egy héttel a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara küldöttgyűlése után a nyilatkozók elsősorban a tagdíjjal- és a tagság helyzetével foglalkoznak. 2. oldal Biomassza, repceolaj, energiaerdő Tavaszi zsongás az élvonalban Az SVT-Wamsler Rt. szakemberei szerint az egyre dráguló energiahordozók miatt növekszik az igény a bioanyagok iránt. Ezt igyekeznek kihasználni 3. oldal Elkészült az NBJ-es labdarúgó-bajnokság második félnja. Rajt március 16-án. A azés. 7. oldal NOGRAD MEGYEI BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA Ha ma előfizet, holnapután reggel már olvashatja lapunkat! 1996. FEBRUAR 29., CSÜTÖRTÖK VII. ÉVFOLYAM, 51. SZÁM ARA: 24,50 FORINT Háromfordulós sorsjáték, avagy: hol tanul tovább a nyolcadikos? Több a hely, mint a jelentkező Még zajlanak a felvételi vizsgák, elbeszélgetések Nógrád megye középiskoláiban is, a jelentkezések és a felvehetők aránya azonban arra enged következtetni, hogy kevesebb az eszkimó mint a fóka. Vagyis helyenként több az üres iskolapad, mint a tovább tanulni szándékozó általános iskolás. Ez persze nem jelenti azt, hogy a megcélzott intézményekbe bármilyen tanulmányi eredménnyel be lehet jutni. Családpolitikai vitanap Röviden Medgyessy ajelölt Megőrizni a kormány eddigi gazdaságpolitikai sikereit és folytatni a stabilizációt - ezt a célt tűzi ki Medgyessy Péter pénzügyminiszter-jelölt. Miniszterként szeretné elérni, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatósága javuljon, erősödjön a műhelymunka a gazdasági kabinetben. A következőkben sort kíván keríteni a személyi jövedelemadó-rendszer átalakítására. Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága két tartózkodás mellett javasolta Medgyessy Péter jelölését. Torgyán Vadkerten Dr. Torgyán József, a Független Kisgazdapárt elnöke március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmából beszédet mond az érsekvadkerti Fő térre tervezett ünnepségen. törvény nevében” Dr. Halász Zsolt, a megyei bíróság elnöke és dr. Tolvay Örs megyei főügyész lesz a vendége a Salgótarjáni Városi Televízió ma este 8- órakor kezdődő fórumán. Elmondják, hogy miként néz ki szervezeteik tükrében Nógrád megye, különös tekintettel a bűnözés helyzetére. A nézők az élő adás során ezúttal is feltehetik kérdéseiket a 310-702-es telefonszámon. Tréning civileknek A Magyar Alapítványi Központ „Pályázatírás - Adományszervezés” címmel indított kétnapos szemináriumot tegnap Salgótarjánban, a Balassi Bálint Könyvtárban elsősorban a közművelődési, közoktatási és a civil szférában dolgozók részére. 300 tanuló felvételére lenne lehetőség a bátonyterenyei Fáy András Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben. A jelentkezők száma azonban ennél kevesebb: mintegy 220 - tudtuk meg Szeberényi István Nagy vihart kavart, hogy a testület a böjtre hivatkozva betiltotta a diszkót. Balga József polgármester kompromisszumos javaslatát, mely szerint felezzék a hat hetet, a képviselők nem méltányolták. Hat hétig tartott volna a szilencium. A diszkót működtető Szalai Zsolt kifogásolta a döntést, mondván, hogy jelentős bevételtől esik el. „Angyal István salgótarjáni állampolgár gyanúsított és testvére vállalkozások keretei között részben együttesen, részben külön-külön sorozatosan követtek el vagyon elhelyettes igazgatótól. Március 15-éig kell továbbítaniuk a másodikként megjelölt helyekre a be nem kerültek jelentkezési lapjait, s április 15-e a papírok beérkezési határideje a harmadiknak jelzett iskolába. A fiatalok is felháborodtak, mivel a faluban ez az egyetlen szórakozási lehetőség. Tehetetlenségükben aláírásgyűjtésbe kezdtek, a petíciót több százan írták alá. E mellett már nem mehetett el szótlanul az önkormányzat, ismét összeültek a képviselők és lön csoda: hat kettő arányban úgy döntöttek, hogy böjt idején is lehet diszkó. leni bűncselekményeket, megkárosítva magánszemélyeket, vállalatokat és a költségvetést. A bűncselekmények kapcsán tíz további gyanúsított vált részesévé az egyes cselekményeknek. 238 diák szeretne szakmát szerezni a salgótarjáni Borbély Lajos Műszaki Középiskolában. A világbanki modellű képzés keretében 26-an tanulnának elektroműszerésznek, s 20-an gépjárműtechnikusnak. 107 azoknak a száma, akik végzett szakmunkásként a kétéves, érettségire felkészítő szakon kívánnak tanulni a továbbiakban. Március 12-éig postázzák az értesítéseket a felvételi eredményekről. (Folytatás a 3. oldalon) Mindenki azt várta, csillapodnak a kedélyek. Nem így lett. Meglepő módon, ellenaláí- rás-gyűjtési akció vette kezdetét. Áz akciót a Független Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt vezetői kezdeményezték: - Alulírottak kérjük az önkormányzat képviselő- testületét, hogy új döntéshozatalával időlegesen, a nagyböjt idejére szüntesse be a diszkó üzemelését. Idáig 299-en írták alá a petíciót. (Folytatás a 3. oldalon) A nemegyszer igen nagy kárt okozó bűncselekmények elkövetését megkönnyítette a gazdasági élet hézagos jogi szabályozása, a gazdasági információs lánc hiánya, a liberalizált kereskedelem intenzív értékesítési törekvése, de nem kevésbé a sértettek köny- nyelműsége, olykor bűnös hanyagsága” - olvasható a vádiratban. (Folytatás a 2. oldalon) Az Országgyűlés szerdán politikai vitanapot tartott a kormány családpolitikájáról. Szabó György népjóléti miniszter leszögezte, hogy a családok helyzeA Balassagyarmaton és környékén lakó olvasóink mai lapunkból megtudhatják, hogy miért hiúsult meg nyolc település közös szeméttelepe. Olvashatnak a rákos betegség elleni hadjárat újabb fejezetéről és egyéb érdekességekről. A pásztói melléklet bemutatja az Avonmore Kft. gárdáién a gazdaság és a társadalom stabilizálásával, az ország biztonságos fejlődési pályára történő állításával és az államháztartási reformmal lehet segíteni. ját, termékskáláját, foglalkozik a kozárdi busszal, a Pásztói Szerszám és Gépgyártó Kft.- vel. A salgótarjáni és a környékbeli olvasók főként az úgynevezett nagyrendezvényekről (ugrógála, rali, szépségverseny, nyári egyetem stb.) kapnak információkat. Komolyan megfenyegették a jegyzőt - Ismét aláírásgyűjtő akció Diszkóböjtre van kilátás Dejtáron Nem csillapodnak a kedélyek Dejtáron. Hiába, hogy a testület legutóbbi ülésén döntés született: böjt idején is lehet diszkó, sokan nem fogadják el a határozatot. Ellenaláírás-gyűjtési akció kezdődött. A jegyzőt névtelen telefonálók fenyegetik. írásszakértői vélemény szerint is különbözik a kettő Melyik Angyal-aláírás az igazi ? A salgótarjáni Angyalok ügye több mint négy esztendővel ezelőtt kezdődött. Angyal István 1991. november 25-étől 26-áig bűnügyi őrizetben, november 26-ától 1993. február 15-éig előzetes letartóztatásban - tehát mintegy 15 hónapon át- volt kényszerű vendége a rendőrségnek. Az ügyészség 1993 májusában emelt vádat az Angyalok ügyében. Balassagyarmat - Pásztó - Salgótarján Ma: városi mellékletek Betz - Bilecz politikai vita lapunk szerkesztőségében Merre mennek a kisgazdák ? Balról jobbra: Bilecz Endre közíró, Tanka László főszerkesztő és Betz József, az FKgP megyei elnöke fotó: gyurián Lapunkban, a közelmúltban, Bilecz Endre közíró keményen bírálta egyik cikkében Nógrád megye jobboldali pártjainak politikai irányvonalát, ennek során a Független Kisgazdapárt törekvéseit. E cikkre válaszolt Betz József, az FKgP megyei elnöke, s írásban egy politikai vitára invitálta Bilecz Endrét, aki a „kihívást” elfogadta. Az eszmecserére tegnap került sor a szerkesztőségben, Tanka László főszerkesztő vitavezetésével. A csaknem kétórás véleményütköztetés korrekt, tényszerű formában zajlott le. A vitázó felek - egyebek között - szóltak az ország gazdasági gondjairól, véleményt mondtak a Nógrácf megyére jellemző politikai folyamatokról, konkrétan a kisgazda- párt működéséről. A vita részletes ismertetésére egyik jövő heti számunkban térünk vissza. Ügy döntött a gyógyszerész kamara vezetősége, hogy nem döntött Patthelyzet a Kamilla-ügyben Azért ült össze kedden este Balassagyarmaton a megyei gyógyszerész kamara vezetősége, hogy megvitasson egy kérelmet. Arról kellett volna dönteni, hogy a salgótarjáni Kamilla patikánál tekintsenek el a háromszáz méteres védősávtól. Eredetileg az Alkotmány úton létesült volna a gyógyszertár, ám különböző okok miatt a Fő téren, a Pizzéria helyén alakították ki a tulajdonosok a létesítményt. A minisztérium a régi helyre adta ki az engedélyt, ám Bállá Tibor megyei tiszti főgyógyszerész, élve jogával az áthelyezéshez hozzájárult. További bonyodalmat okozott, hogy a 26-os gyógyszertár és a magánpatika között nem volt és ma sincs meg a törvényben előírt háromszáz méteres védősáv. A főgyógyszerész felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyszertár rendelkezik minden létező engedéllyel. Annak idején a hivatalos iratokat megkapta az ÁNTSZ, a megyei jogú város és a kamara is. Tizenöt nap állt rendelkezésre, hogy fellebbezzenek. Ezzel senki nem élt. Bállá Tibor elismerte, hogy a háromszáz méteres védősávnál hibázott, nem mérte le centire a távolságot. Mégis van megoldás. Ha az orvosi kamara nyilatkozatával megtámogatja azt az elképzelést, hogy méltányos- sági alapon tekintsen^ el a háromszáz méteres védősávtól, a miniszter áldását adhatja a kialakult helyzetre. Szerencsés Tibor, a kamara alelnöke kifejtette, nem emelhették fel szavukat az ellen, hogy nincs meg a háromszáz méteres sáv, mert nem is tudtak róla. Zárt ülésen született meg a kamara állásfoglalása: Ha az eljárás megkezdése előtt keresték volna meg a kamarát, akkor lehetett volna érdemben foglalkozni a kérdéssel. A döntést hallva Bállá Tibor felállt és mielőtt távozott, ennyit mondott: - Mi nem ezt a kamarát alapítottuk meg. A Kamilla patika ettől függetlenül tovább működik, sokak megelégedésére. Á. T. Csúcsforgalom - A bangladesi főváros, Dhaka főútvonalain legtöbben riksával közlekednek, mert ez a legolcsóbb közlekedési eszköz. feb-reuter