Nógrád Megyei Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-11 / 9. szám
6. oldal Látóhatár 1996. január 11., csütörtök 1 Egyesítette erejét a balassagyarmati és a salgótarjáni autóklub Ezentúl együtt dolgoznak a megyei autósokért Két évvel ezelőtt komoly dilemmát okozott a Magyar Autóklub vezetése számára, miként alkalmazkod jon a megváltozott gazdasági körülményekhez. A gazdálkodás nehézségei szinte valamennyi szervezetüket érintették, így megyénkben a balassagyarmati szervezetet is. Múlt év közepén megszületett a döntés: a hatékony működtetés érdekében öt MAK- szervezetet olvasztottak össze, köztük a fizetési gondokkal küzdő gyarmatit a nyereségesen gazdálkodó salgótarjanival. A döntés hátteréről beszélgettünk az újonnan létrejött Nóg- rád megyei területi szervezet elnökével, Tordai Györggyel.- Országos elnökségünk azt az álláspontot képviselte, hogy semmi esetre sem a veszteséges szervezetek megszüntetése a helyes irány, hanem az országos hálózat fenntartása, a gyengélkedők megsegítése mondja. - Szó sincs azonban valamiféle segélyezésről: valamennyi szervezetnek saját háza táján kell megteremtenie a hatékonyság feltételeit. Mindezért áldozatot kellett vállalnunk, hiszen az összevonások fájdalmas intézkedésekkel is párosultak. Hasonló összevonásról döntött az elnökség Szolnok és Pest, Hajdú és Szabolcs megyék, valamint Sopron és Vas megye, illetve Zalaegerszeg és Nagykanizsa esetében is. Összességében 25 szervezetből 19 lett, ám reméljük, színvonalromlás nélkül.- Mit jelent az összeolvadás Nógrád megye esetében?- Gyarmat helyzetének javítására számos ötlet született, végül is az az álláspont diadalmaskodott, hogy az egy megyében lévő két szervezet maradjon továbbra is Nógrádban. Ettől reméli a vezetés a gyarmati működési zavarok megszűnését. A gyakorlatban a két mat iák ehhez a felálláshoz?- Elsőre nem tetszett nekik, de hát ez érthető is valahol, hiszen felelősséget éreztek klubtagjaikért. A számok azonban kegyetlenek. Mi azt szerettük volna, hogy a gyarmatiak ne megyén kívüli szervezettel olvadjanak össze, s emellett testvéri módon szerettük volna befogadni őket, melyért áldozatot Nagy László autószerelő-mester, vizsgabiztos vezetés egyesült, melynek elnöke jómagam lettem! Fráter István alelnök mellett Papp Tamás, a volt gyarmati szervezet elnöke alelnökként segíti továbbra is a munkát, melynek operatív irányítója a tarjáni titkár, Füzesi György lett. A szervezet székhelye Salgótarján, a Bartók B. úti műszaki állomás.- Mit szóltak a balassagyaris hajlandóak voltunk felvállalni. Az egyesülésnek magasabb szintű szolgáltatást kell eredményeznie, s ez realitás. Megegyeztünk: csak közös jövő van ezentúl! A tagság szerintem nem is érzékelte a változást, pedig már jó fél évvel vagyunk túl rajta. A gyarmati műszaki állomás felszereltsége azóta lényegesen korszerűsödött, hiszen a tarjániak fejlesztési tartalékának terhére beszereztünk egy olasz optikai futóművizsgáló és beállító berendezést, valamint egy digitális kijelzésű gumicentírozó gépet. Megjegyzem: ilyen még Tar- jánban sincs. Ugyanezen időszakban Salgótarján egy számítógépes fékhatásmérővel és egy futóműholtjáték-ellenőrző készülékkel gyarapodott. A két állomáson - állítom - európai színvonalú szolgáltatás várja ötezres tagságunkat.-Az új szervezet milyen szolgáltatásokat nyújt az autósoknak?- A már ismert műszaki szerviz mellett turisztikai és érdekképviseleti szolgáltatást nyújtunk tagjainknak, külföldi utazásaikhoz információs és anyagi segítséget biztosítunk, külföldi társklubokkal történt kooperációnk révén pedig az utazás biztonságát. Megemlíthetem, hogy a közép-kelet-európai térségben csak Magyarországon működik nemzetközi segélyhívó rendszer, s az országban jelenleg 82 sárga angyal őrködik az utakon. Számuk száz fölé növekszik majd, s ebből Nógrád is részesül.- Előreláthatóan mit hoz majd a jövő a MÁK háza táján?- Az országos elnökség az erőteljes fejlesztés mellett tette le a voksát, különösen a műszaki állomások eszközparkját illetően. A régiókban turisztikai centrumokat alakítunk ki, s hamarosan teljes körű lesz a számítógépes hálózat is. A megyében a már meglévő miniállomások felélesztése, illetve gyarapítása a cél, különösen Pásztó, Szécsény, Rétság és Bá- tonyterenye térségében. Továbbra is él tagszervező akciónk, melynek ismét egy autó a fődíja. Folytatódnak a kedvezményes nyitott műszaki napok, s a biztonságnövelő akciók. Minden hó utolsó hetében 20 százalékos kedvezményt adunk szolgáltatásainkból a nyugdíjasoknak és a mozgássérülteknek. Ez alól csak a vizsgáztatás a kivétel. Az első negyedévben pedig minden tagunk 25 százalék kedvezményt kap motor-diagnosztika, gumi- centírozás és futómű-beállítás esetén. Az a szlogen jut eszembe: mi a színvonalból nem engedünk, csak az árból! * * * A fennállásának 95. esztendejét ünneplő Magyar Autóklub hat vezetőjét részesítette az autósok védőszentje, Szent Kristóf nevével fémjelzett emlékérem arany fokozatában. A nógrádi szervezet elnöke, Tordai György december közepén vehette át az elismerést, a MAK- ban 21 éven át kifejtett tevékenységéért. Szerinte ez a nógrádi autóklub munkájának az elismerése is. T. Németh A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról Nógrád Megye Közgyűlése az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv. 2. paragrafusában kapott felhatalmazása alapján megalkotta a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló rendeletét. A rendelet célja, hogy Nógrád megye területén - kivéve Salgótarján - az élet- és vagyonbiztonság, valamint a tűz- és környezetvédelem érdekében az ingatlanon lévő tüzelő-berendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény, füstjárat időszakos ellenőrzésével, tisztításával kapcsolatos feladatokat meghatározza, szabályozza az ezzel kapcsolatos kötelezettséget és jogokat, valamint megállapítja a közszolgáltatás díjtételeit. A rendeletről Nógrád Megye Közgyűlésének Hivatala értesíti a polgármesteri hivatalokat, amelyek a helyben szokásos módon tájékoztatják a lakosságot. Királyi briliánsok Óriási zsákmányt, több mint egymilliárd líra értékű királyi ékszert vittek el ismeretlen betörők egy római ékszerész páncélszekrényéből. Az olasz rendőrség közlése szerint a briliánsok Maria Cristina Bour- bon-házi királynőé voltak, aki több mint hét évtizedig, 1806- 1878 között élt Nápolyban. Szomorú rekord: 18 ezer emberáldozat, 180 milliárd dollár kár Természeti katasztrófák '95-ben A múlt esztendő rekordot döntött a természeti katasztrófák terén. Az így keletkezett károk összege meghaladta a 180 milliárd dollárt, ami csaknem háromszorosa az eddigi (1994-es) rekordév 65 milliárd dolláros' kárösszegének. A müncheni viszontbiztosítási társaság, amelyet az elmúlt tíz év természeti katasztrófái alaposan megviseltek anyagilag, ezúttal mégsem zár rossz pénzügyi évet. A katasztrófa sújtotta területeken ugyanis kevés kár állott biztosítás hatálya alatt, illetve lett volna egyáltalán biztosítható. így azután az 1995-ben természeti katasztrófák következtében keletkezett károk fejében a világ legnagyobb viszontbiztosítási társasága mintegy 14 milliárd dollárt fizet ki, szemben az előző évi 17 milliárddal. (28 milliárd dollár kifizetett kártérítéssel az 1992-es év jelentette a rekordot, ami elsősorban az Andrew hurrikán okozta károk következménye volt.) Az 1995-ben bekövetkezett csaknem hatszáz természeti katasztrófa (számuk 1994-ben 580 volt) 18 000 emberéletet követelt (1994-ben 10 150 volt a halálos áldozatok száma.) Az 1995. év legdrágább természeti katasztrófája (kereken 100 milliárd dollár kárt okozott a népgazdaságnak) a január 17- én bekövetkezett köbei földrengés volt. A földmozgás romba döntötte a jelentős japán ipari központ és kikötő nagy részét. Több mint hatezer ember lelte halálát a romok alatt és három- százezren váltak hajléktalanná. Ennek ellenére a biztosítási ágazatnak mindössze három- milliárd dollárjába került a köbei földrengés. A müncheni társaság jelentése szerint sokasodnak az arra utaló jelek, hogy az éghajlat megváltozása kihat a természeti katasztrófákra. Robbanás után, tárgyalás előtt Elkészült a vádirat a júniusban Baglvasalján történt gázpalackrobbanás ügyében. Mint ismert, egy magánvállalkozás garázsában robbant fel egy disszupalack, s a baleset során kilenc tűzoltó sérült meg. A Salgótarjáni Városi Ügyészség most három ember ellen emelt vádat, maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt. Elsőrendű vádlott B. B., a vállalkozás tulajdonosa, a másik két gyanúsított (B. 1. és P. B.) pedig alkalmazott a cégnél. Egyiküknek volt ugyan betanított hegesztővizsgája, tűzvédelmi szakvizsgával azonban nem rendelkeztek. Ennek ellenére rendszeresen használtak ívhegesztő, lánghegesztő és lángvágó berendezéseket. Megszegett előírás így történt ez június 2-án is, amikor több alkalommal dolgoztak a lángvágóval és a hegesztőpisztollyal, ám ezután a lángvágót nyomás alatt hagyták, az oxigén- és disszupalac- kot pedig nem zárták el, így a szelepek folyamatosan nyitva voltak. Másnap (a robbanás napján) az egyik vádlott rakodógépet javított. Közelebbről: villamos ívvel dolgozott a gázhegesztő berendezés mellett. Holott nyílt lángot csak megfelelő tűzvédelmi előírások mellett lehet használni. Szivárgás, égés, robbanás Közben a lángvágó-pisztolyból szivárgó gáz a tömlőn keresztül visszaégett, annál is inkább, mert nem voltak meg a hegesztő-vágó készülékekre előírt lángvisszacsapás-gátló patronok. A disszupalack és a nyomáscsökkentő nyitva volt, a ki- ömlő gáz folyamatosan égett és melegítette a másik (szintén szabálytalanul tárolt) palackot. Mivel a láng szétolvasztotta az oxigén nyomáscsökkentő elemeit is, az oxigéngáz áramlása még intenzívebbé tette a tüzet. A dolgok logikája szerint ilyenkor azonnal hívni kellene a tűzoltókat, ám ez azonnal nem sikerült. Végül mégis kiérkeztek a lánglovagok, de addigra már az egyik palackban lévő acetilén önbomlása nagy felületre kiterjedt, így a szakértői vizsgálat szerint a vízzel . való hűtés eleve reménytelen volt. Az égő palack és a tömlő eloltása után a másik palack valóban felrobbant, s a tűzoltók többségét leterítette. Az orvosszakértő szerint egy ember életveszélyesen, öt súlyosan, három könnyebben sérült. Egyiküknek mindkét lábát amputálni kellett, két tűzoltónál pedig nem zárható ki a maradandó halláskárosodás sem. Továbbra is szabadlábon Felfüggesztett szabadságvesztést, végrehajtás esetén pedig fogházbüntetést kér az ügyészség. továbbá a felmerült, közel 280 ezer forintos bűnügyi költség megfizettetését. Jelenleg mindhárom vádlott szabadlábon védekezik. S. J. F. A Nógrád Hegyei Hírlap l*eceptversenye így főzünk mi ! Olvasóink számára receptversenyt indítottunk. A feladat csupán annyi, hogy ki-ki beküldi hozzánk legsikerültebbnek vélt receptjét, amelyet mi közreadunk. A receptet beküldők között ajándéksorsolást rendezünk, szakácskönyvet, vásárlási utalványokat kapnak a szerencsések. Várjuk továbbra is az Önök receptjeit, névvel, címmel, az ’’így főzünk mi!” jeligével ellátva. Címünk: Nógrád Megyei Hírlap, 3100 Salgótarján, Erzsébet tér 6. sz. Reszelt linzer tői sűrű krémszerűség lesz és kicsit ezt is főzzük. Levesz- szük a tűzről és így keverjük hozzá az 1 tojást. Az egyforma gombafejeket sós citromos vízben 1-2 percig főzzük. Szűrőn jól lecsepegtetjük és a májas krémmel párosával összeragasztjuk. Lisztes felvert tojásba, majd morzsába hempergetjük, forró olajban kisütjük. És petrezselymes főtt rizst, tartármártást készítünk és tálaljuk. Ötvös Nándorné, Zagyvapálfalva, Gagarin út 7. Hozzávalók: 40 dkg liszt, 20 dkg margarin, 15 dkg cukor, 1 sütőpor, 2 tojássárgája, csipet só. Töltelék: 4 tojásfehérje, 20 dkg cukor, 4 evőkanál barackíz, 5 dkg vágott dió. Elkészítés módja: a tésztához való anyagból linzerlapot készítünk, amit egy fél óráig pihentetünk. A tojásfehérjét felverjük, hozzáadjuk a cukrot és azzal jó keményre verjük, végül a lekvárt és a diót is hozzáadjuk, majd rákenjük a tésztára és kisütjük. Mokánszki Márta, Bátonyterenye, Lengyendi u. 36/a. Göngyölt karaj, sajtos spagettivel Hozzávalók: 80 dkg sertéskaraj, 15 dkg gépsonka, 20 dkg trappista sajt, 1 tejföl, 1 csomag spagetti, kevés petrezselyem zöldje, só, bors, a kisütéshez olaj. Elkészítési mód: a karajt kiverjük, sózzuk, borsozzuk, hirtelen mindkét oldalát átsütjük. Ha kihűlt, mindegyikre ráteszünk egy vékony cikk gépsonkát, sajtot és petrezselyemlevelet. Felgöngyöljük és hústűvel összetűzzük. Majd újból átsütjük, amíg a sajt el nem olvad benne. Tűzálló tálra rakjuk. A visszamaradt olajba belekeverjük a tejfölt, 1 csomag kifőtt spagettit a maradék, de reszelt sajtot. Összekeverjük és köretként a hús mellé rakjuk. Pádár Lászlóné, Mátramindszent Májjal töltött gomba 20 dkg máj, 40 dkg sampinyon gomba, 1 fej vöröshagyma, 1 dl tej, fél citrom, 1-2 db tojás, 4—5 evőkanál liszt, 2 dl pohár zsemlemorzsa, 1 kávéskanál majoránna, törött bors, só. Elkészítése: a májat ledaráljuk, a hagymát olajon megpirítjuk üvegesre, hozzáöntjük a májat és ezzel kicsit összesütjük, megfűszerezzük a törött borssal, majoránnával és sóval. Ha ez kész, meghintjük 1 kanál liszttel, ezzel is tovább pirítjuk, majd felengedjük a tejjel. EtTormás marhasült Egyben hagyott felsálhúst megsózzuk és forró zsírban átforgatjuk, karikára vágunk vöröshagymát, ezt mellé rakjuk és kevés fehérborral leöntjük (ez kb. 2 dl). Ezzel puhára páróljuk. Elkészítjük a tölteléket, a lereszelt és egyszer kicsit leforrázott tormát összekeverjük tejföllel, kevés morzsával, sóval és egy kávéskanál porcukorral. Amikor a hús megpuhult, felszúrjuk a közepén és megtöltjük a tonnakrémmel. Hústűvel összetűzdeljük és a saját levében még 15-20 percig pároljuk. Krumplipürével, vagy párolt zöldséggel tálaljuk. Regös Gyuláné 3104 Salgótarján, Gorkij kit. 1/A, fsz. 2. Olcsó sör- vagy borkorcsolya Viszonylag olcsó és számomra nagyon finom eledel. Csirke kaparóját (lábát) középen ketté vágjuk, az ujjrészeket megmosva, enyhén sózva, 1 órányit pihentetjük, hogy a sót felszívja. Vigyázzunk, nem szabad túlsózni! Étkezés előtt vagy után az ujjas részeket forró zsírban vagy olajban kisütjük, a bütykös részéből csirkelevest is lehet készíteni. Lehet lisztben forgatni. Megjegyzés: a csigák, rákok, békák eltűntével próbálok új ötletet adni azoknak, akik szívesen csemegéznek egy kis sós csontot rágcsálva sakkozás, téli esték, beszélgetések alkalmával. Hiszen annyira elterjedt, hogy nem lehet egy összejövetelt töméntelen mennyiségű ital nélkül tartani, bárhol, bármikor kínáljunk hozzá harapni valót. Még büfében is! A tetszés dolga, hogy egészben süti a csirke lábat, vagy ketté vágva. Dam Sándor Balassagyarmat, Áchim u. 5.